Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-13 / 111. szám
8. oldal Sport 1996. május 13., hétfő Profi ökölvívás Tovább menetel az Unio-trió Péntek este a Dunaújváros mellett fekvő, háromezer lelket számláló Baracs községben léptek szorítóba az Unió Box Team bunyósai. A faluházban helyet foglaló négyszáz fős közönség alighogy megmelegedett a székén, a szekszárdi ökölvívók már a „darab” két felvonásán is túljutottak. Az első összecsapáson a rendíthetetlenül menetelő Kalocsai Zoltánt Peter Cecko kísérelte meg feltartóztatni. A szlovák fiú kellemetlen emlékeket szerezhetett Kacsáról, a küzdelem ugyanis csupán a harmadik menetig tartott, amikor az Unió könnyűsúlyú „vitéze” technikai K.O.-val tett pontot az ügy végére. Az öklözök láttán a nehézsúlyú meccs valamivel hosszabbnak ígérkezett, a 95 kg-mal mérlegelő Erős Lajos a 107 kg- os, 197 cm magas Milan Szve- tics ellen húzott kesztyűt. A méretekből kiindulók azonban nagyot tévedtek, az Unió erős emberétől csak másodperceket kapott ajándékba a szerb termi- nátor, az első percben egy bal felütés kivégezte a „jugo óriást”. A harmadik összecsapás aztán alaposan kárpótolta a publikumot. A WBU pehelysúlyú kisvilágbajnoka, Bognár György és klubtársa, az egy súlycsoporttal feljebb versenyző Radu György feszült egymásnak. A Romániában készülő könnyűsúlyú Radu remek napot fogott ki, míg Bognár ezúttal önmagához mérten gyengébben bunyózott. A dologból óriási csata kerekedett. Bognárnak a negyedik menetben felszakadt a szemöldöke, ám végül - igen szoros - 79:76-os pontozással mégis ő győzött. A derbit követően öt „csinos” öltéssel tették helyre a szemöldökét ... Rácz György edző szekszárdi versenyzői már az újabb világbajnoki gálára való felkészülésjegyében szerepeltek Ba- racson. A július eleji paksi eseményen a WBU kis világ- bajnoki címét Bognár László a nigériai Said Lowal ellen megvédeni, míg Erős Lajos a spanyol Juan Miguel Penával szemben megszerezni próbálja majd. (A pénteki mérkőzésekről a POP TV ma esti sportműsorában bővebb összefoglalót sugároz.) Kovács Antal mondhatta az eskü szövegét Olimpikonjaink fogadalomtétele Göncz Árpád köztársasági elnök is részt vett az atlantai nyári olimpiára készülő magyar sportolók ünnepélyes fogadalomtételén, amelynek szombaton a Vígszínház patinás épülete adott otthont. Már 70 nap sincs hátra a XXVI. Nyári Ötkarikás Játékok világszerte óriási érdeklődéssel várt megnyitójáig, s a jelenlegi állás szerint már csaknem 190-en alkothatják a magyar csapatot. Az olimpiára készülő válogatottak kerettagjai, 23 sportág képviselői voltak hivatalosak az ünnepségre, amelyen nem vehettek részt mindannyian, mert néhányuknak a hétvégén is feladatuk akadt. A Szózat elhangzása után Schmitt Pál, a MOB elnöke, a NOB alelnöke beszédében emlékeztetett rá, hogy ennyi ország még nem képviseltette magát a négy évenkénti seregszemlén. Atlantába mintegy 10 ezer sportolót várnak.- Reméljük, mi, magyarok is az élen járunk majd a különböző versenyszámokban, s sikereink nyomán nemcsak a magyar Himnusz gyönyörű dallama válik ismerőssé, hanem rengetegen megtanulják azt is, melyik három szín alkotja nemzeti lobogónkat - mondta Schmitt Pál. Göncz Árpád is a mikrofonhoz lépett, beszélt az óriási erőfeszítéseiről, a sikerekből táplálkozó nemzeti öntudatról, majd útravalójában valamennyi sportolónak jó eredményt és sok sikert kívánt. Ezt követően a kék-zöld formaruhába öltözött sportolók vették birtokba a színpadot: a vívó Jánosi Zsuzsa és a kajakos Dónusz Éva kíséretében a kétszeres olimpiai bajnok kajakos Gyulay Zsolt vitte be a nemzeti lobogót, mellettük pedig az olimpiai aranyérmes cselgáncsozó, Kovács Antal és a világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó Kocsis Erzsébet mondta a fogadalom szövegét (ezt ábrázolja a lapunk 2. oldalán közölt kép). A Himnusz hangjait követően az ünnepség második felében a Republic együttes, Presser Gábor, valamint a Vígszínház művészei szórakoztatták a vendégeket. Kézilabda NB I. ' Hatvan perc, ötvennyolc gól Gábor Pigniczky és Nagy A. között lő kapura fotó: gottvald Győri Keksz ETO KC-Fer- ropatent-Lazúr SE Szekszárd 36-22 (19-10). Szekszárd, 400 néző. V: Simon, Szabó. Győr: Hoffmann- Horváth M. 1, Nagy A. 4, Pigniczky 9 (3), Kulcsár 1, Mátéfi 8 (3), Szántó 7 (1). Csere: Pálinger (kapus), Szilágyi 5, Nagy K., Laczó 1, Varga. Edző: Róth Kálmán. Szekszárd: Gergely- Bálintné, Pádár 3, Ora- vecz, Sklar 2, Gábor 8 (7), Berciuniene 2. Csere: Kovács 3, Károlyi 4, Horváth B. Edző: Hajnal József. Az első percekben nem mutatkozott nagy különbség a 4. helyezett győriek és a már kiesett szekszárdiak között, ám Hoffmann kapuját csak a 7. percben sikerült bevenniük a házigazdáknak (3-1). Az ETO játékosai már a kilences előtt kiléptek a hazaiakra, így akcióból csak elvétve találtak be Gáborék. A különbség egy darabig mégsem nőtt jelentősen (15. perc: 7-4). Aztán a Keksz ETO vb-ezüstér- mes válogatottjai a félidő közepétől megemberelték magukat, Szántó és Mátéfi találataival fokozatosan elhúzott a vendégegyüttes (23. perc: 14-8). Két eladott labdának köszönhetően a 29. percben már tízzel ment az ETO (19-9). A második játékrészt három Pigniczky gól vezette be, a Ferro-Lazúrból Gábor hétméteresből, Pádár átlövésből talált be (34. perc: 22-12). A nagyszerűen irányító junior válogatott Pigniczky a 40. percben már kilencedik gólját lőtte, mellyel éppen egy tucatnyira nőtt a különbség (24-12). A második félidő közepén valamelyest javult a Ferropatent védekezése, így sikerült a vendéglátóknak két gólt lefaragniuk tetemes hátrányukból (45. perc: 28-18). Az 51. percben emberhátrányból Sklar és Berciuniene révén a Szekszárd két gólt is szerzett (31-21), ám nem sokkal később a győriek egymás után háromszor is bevették Gergely kapuját. Az 56. percben Gábor Adrienn hét hetes után átlövésből is végre gólt lőtt (34-22). A hajrában a hazaiak szinte nem is birtokolták a labdát, az ETO sorban dobálta góljait. À válogatottakkal felálló győriek győzelmét nem tudta megnehezíteni a hazai együttes. Jók: Pigniczky, Mátéfi, Szántó, illetve Kovács. -teszi,\B I/B: Bajnokverés Dunaföldvár-Honvéd Szondi SE 20-17 (10-8). Paks, 200 néző. V: Sápi, Szabó. Duna- földvár: Princzes- Dukai 3, Hegedűs 2, Besei, Györkő 2, Orova 5, Takács 8. Csere: Pálinkás, Mestyán (kapusok), Dudás, Flóris, Polgár. Edző: Orova Tamás. Három fordulóval a bajnokság befejezése előtt már biztos bajnok Honvéd Szondi ellen idegesen kezdtek a házigazdák (5. perc: 0-3). Az első hazai gólra a 7. percig kellett várni, három perc múlva mégis egyenlő lett az állás (3-3). Az első félidő közepén folyamatosan a honvéd gárda vezetett, ám két gólosnál nagyobb előnyre egyszer sem tudtak szert tenni a fehérváriak. A 25. percben újra egyenlített a Dunaföldvár (7-7), sőt a szünetben két góllal már Orováék vezettek. Fordulás után sokat javult a földváriak védekezése, ennek köszönhetően egyre jobban elhúztak, s tíz perccel a találkozó lefújása előtt már 18-12-re (!) vezettek. A bajnokcsapat megpróbálta ledolgozni hátrányát, de a fehérváriak erejéből már csak a szépítésre tellett az elszántan küzdő hazaiak ellen. A földváriak tavaszi sikersorozatuk újabb fényes diadalát aratták az NB I-be készülő Szondi gárdájával szemben. A Duna-parti együttes győzelmével megerősítette pozícióját a középmezőnyben. Valamennyi hazai játékos átlagon felüli teljesítményt nyújtott. 4DIG VOLTAK NAGY PILLANATOK A JELEM MACY PILLANATAIBAN ÖN IS RÉSZT VEHET. 1996. május 6-án kibocsátjuk az 1997/AA és az 1999/C jelű, május 17-én az 1998/1 Magyar Államkötvényeket. Az államkötvények kibocsátása aukció útján történik. Az aukciókat követően az államkötvények újabb mennyiségét jegyzés útján értékesíti a kibocsátó. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1997/AA 1,5 év futamidő, évi fix 23,5% kamat. A kamatfizetésre félévente, a törlesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. Aukció időpontja: 1996. május 2. Értékesítés módja: jegyzés, 1996. május 13-17. Jegyzési árfolyam: 100,94% Hozama: 24,5% felett MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1998/1 2 év futamidő, évi fix 23,5% kamat. A kamatfizetésre félévente, a törlesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. Aukció időpontja: 1996. május 9. Értékesítés módja: jegyzés, 1996. május 13-17. Jegyzési árfolyam: Aukciós átlagár +0,2%+felhalmozott kamat • május 22-i felhalmozott kamat 0,32%. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1999/C 3 év futamidő, évi fix 23% kamat. A kamatfizetésre félévente, a törlesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. Aukció időpontja: 1996. május 2. Értékesítés módja: jegyzés, 1996. május 13-17. Jegyzési árfolyam: 99,36% Hozama: 24,5% felett ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK 1996. január 3-tól létrejött az állampapírok elsődleges forgalmazói hálózata. Ezen a széles forgalmazói hálózaton keresztül a befektetők bármikor hozzájuthatnak az éppen kibocsátott vagy a forgalomban lévő állampapírokhoz és az ország egész területén lehetővé válik az állampapírok lejárat előtti értékesítése. Az elsődleges forgalmazók a befektetőknek teljes körű letéti szolgáltatást nyújtanak és lejáratkor kifizetőhelyi feladatokat látnak el. Befektetése mindig biztonságos - pénze mindig elérhető. AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: OTP Bank Rt. 7101 Szekszárd, Mártírok tere 5-7., Paks, Tamási, Bonyhád, Dombóvár, Tolna • Magyar Hitel Bank Rt. 7101 Szekszárd, Arany János u. 23-25., Dombóvár VALAMINT: MNB Tolna Megyei Igazgatósága Szekszárd, Augusz Imre u. 7. Magyar Államkötvény * t'»- f 1997/AA 1998/1 1999/C A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG