Tolnai Népújság, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-02 / 102. szám
1996. május 2., csütörtök Sport 11. oldal Szamócáék a parketten is spüerek Eperjes Károly, alias Szamóca bűvöli a labdát fotó: gottvald Dobhártyaszaggató üdvrivalgás közepette kocogtak be a két csapat tagjai a szekszárdi Garay gimi tornatermébe. A felfordulást a majálisi, Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola-Színészvá- logatott fociderbi váltotta ki a százéves tanintézményben. Hiába „izzott” a levegő a kihívók híveinek buzdításától a meccs művészi gólokkal kezdődött. Dr. Töttős Gábor a kapuban jó ideig nem tudta kamatoztatni „rejtett értékeit”, rendre kiszolgáltatott helyzetbe hozták a „komédiások”. Az Eperjes Károly vezette színészgárda már négy gombócot etetett meg a házigazdákkal, amikor feltámadt a főiskolás „manschaft”. Előbb egy kimaradt Répási Román helyzet után sivítottak a lányok, majd Kémenes Andris begyötörte az első „deákgólt”, kerekedett is össznépi vigalom. Egy művészi öngóllal már 2-5, s egyből feltámadt a harci kedv, a kedélyeken a Vialli fri- zurás Bubik Pista találatai hűtőitek. Aztán Laklóth Péter, a Vészhelyzet sorozat „karter dokija” is betalált, így a szünetben 8-2 lett oda. A Lubastyik, Dárdai bírói kettős sípszavára új Illyés jött ki a második felvonásra. Halász „Haka” Jani góljára nem akárki, Szendrei József, a sokszoros válogatott kapus, a színészek mezőnyben ügyeskedő „idegenlégiósa” válaszolt, majd egy buktával (Bukta Gábor góllal) lepték meg a művészgalerit a háziak. Úgy tűnt, a második félidőben 2-1 -re nyerő az Ily- lyés, de újra jött Bubik „Vialli” és helyrepofozta az elfáradó színészcsapat becsületét. A 10-4-es művészi diadalmenet teljes közönségsikert aratott, visszatapsolták a fiúkat, akik akár egy sikerdarabban kétszer 10 percig „ráadtak”. A fősulisok - Baráth Laci, s Zömbik Józsi gólja ellenére - a hosszabbításban sem bírtak az előadókkal (2-2), ám a meccs után készült közös fotókat nézegetve egykoron majd így is örömmel emlékezhetnek vissza arra a régi szép, verőfényes május délelőttre ... -tesziSzendrei Józsi (14) ezúttal a mezőnyben próbált szerencsét A palánk mellől A papírforma a Tegáz sikerét ígéri Atomerőmű SE-Tegáz- Debreceni KK: csütörtök 18 óra. Adanko Ferenc: — Mondhatom sima vereséget szenvedtünk a debreceniek otthonában, így ellenfelünk nagy lépést tett az ötödik hely megszerzése felé. A Tegáz két szerb idegenlégiósa Ivkovics és Medanovics az első percekben alaposan megszórt bennünket, pillanatokon belül null-tízre álltunk. A legfájóbb számomra csapatunk hitehagyott játéka volt, úgy tapasztaltam, hogy játékosaink eleve megadták magukat. Tudom, ebben nagy szerepet játszott, hogy Gulyás Róbert kurtán furcsán sérültet jelentett, és csak civilben volt jelen Debrecenben. Mindez engem is igencsak váratlanul ért, én is csupán az indulásnál tudtam meg, hogy válogatott centerünk nem vállalja a játékot. Teljes csapattal sem sikerült még legyőznünk idegenben a Te- gázt, így ezúttal még szorossá sem tudtuk tenni az összecsapást. A negyedik találkozón, csütörtökön - remélhetőleg teljes csapattal - ismét nekifeszülünk, igaz, most már csak nagy bravúrral szerezhetjük meg az ötödik helyet. Mindez azért is sajnálatos, mert időközben a nemzetközi szövetség a magyar kosárlabdát a leggyengébb európai kategóriába sorolta, így az előzetesen reméltekkel ellentétben a hatodik helyezett nem indulhat a Koracs-kupában. Egyszóval megpróbáljuk, bár a papírforma már a debreceniek sikerét ígéri. Labdarúgó NB III., Dráva-csoport Döntetlen a megyei rangadón Dunaszentgyörgy Limex SE-UFC Szekszárd 1-1 (0-1). Dunaszentgyörgy, 700 néző. V: Győri. Limex: Szlanyinka- Sörös, Varga, Horváth J., Pintér (Haj- pál)- Dienes, Debreceni, Boros, Káldi- Kiss T., Horváth L. (Gyöngyösi). Edző: Botos Antal. Szekszárd: Cziráki- Kovács, Mosonyi, Hanák, Novák- Sztehló, Galambos (Takács), Nagy G. (Hahn), Bozsér- Nagy S., Rupa. Edző: Kniesz Mátyás. Nagy iramban kezdtek a csapatok, az első negyedóra után fölénybe került az UFC. A 15. percben Rupa a kapufára lőtt, öt perc múlva Galambos átadását Nagy S. lőtte a hálóba. 0-1. A 35. percben Nagy G. megsérült, mentő szállította el a szekszárdi játékost. A második félidőben a hazaiak nagyobb sebességre kapcsoltak, az 54. percben Sztehlót szándékos szabálytalanságért kiállították. A 67. percben közvetett szabadrúgás után Dienes legurítását Boros a hálóba lőtte. 1-1. A hajrában a hazaiak szorongattak, de az eredmény már nem változott. Jóiramú, küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen született. Jók: Szlanyinka, Varga, Debreceni, Boros, illetve Mosonyi, Nagy S„ Rupa. Dömötör Endre PVSK-Gerjen 1-0 (0-0). Gerjen, 150 néző. V: Nagy B. PVSK: TihanyváriTóth, Török, Papes, So- mogyvári- Nagy T., Bruder, Sipos, Lieber (Róth)- Fü- löp, Mészáros (Rózsavölgyi). Edző: Rónai István. Gerjen: Hornyák- Farkas, Hosnyánszki, Horváth (Palásti), Kern- Wiesner, Farsang, Kárpáti (Kollár), Andi (Beregi)- Nagy Zs., Pusztai. Edző: Teszler Vendel. A 20. percben Farsang elhúzott a bal oldalon, beadása elgurult az üres kapu előtt, a hazai csatárok lekéstek az akcióról. Öt perccel később Farsang labdájával Pusztai egy csel után 10 méterről a bal kapufát találta telibe. A 60. percben Nagy T. jobboldali beadását Mészáros 8 méterről á kapu jobb alsó sarkába csúsztatta. 1-0. Az első félidőben a Gerjen helyzetei alapján eldönthette volna a mérkőzést. Szünet után a rutinosabb vendégek kihasználták a hazaiak megingását, s ez eldöntötte a találkozót. Jók: Nagy T„ Sipos, Somogyvári, Mészáros, illetve Wiesner, Kern, Nagy Zs„ Horváth. Szebényi Béla Ifjúságiak: Gerjen-PVSK 0-2. Barátságos mérkőzés PMFC-Decs 3-0 (3-0). Decs, 400 néző. V: Unya- tinszky. Pécs: Balogh (Ba- ronek)- Dienes (Lajos), Ac- zél, Braun (Egri), Schneider (Toronicza)- Ulveczki (Pest R.), Ulrich (Farkas), Fehér, Győri (Élő)- Bujdak (Szabó Cs.), Kovács. Edző: Herke Imre. Decs: Komiáti- Gulyás, Mikóczi, Száraz, Kolompár- Bartos (Bognár), Tóth (Varga), Lubastyik- Jelusics (Drinóczi), Demkó (Horváth E.), Herczeg (Horváth P.). Edző: Laki Zoltán. A két csapat játékán közel sem látszott három osztálynyi különbség, a decsiek többször is szépíthettek volna. G: Kovács, Fehér, Győri. DIÁKSPORTSOROK Most induló Diáksportsorok rovatunkkal hetenként, szerdai napokon jelentkezünk. A Diáksportsorokban megyénk tanulóinak, fiataljainak sportjáról számolnánk be rendszeres jelleggel, a hátország, az utánpótlás helyzetéről, eredményeiről tájékoztatnánk olvasóinkat. Fogadják szeretettel kísérletünket, egyben kérjük az iskolai testnevelőket, utánpótlás edzőket, hogy információikkal, tudósításaikkal segítsék rovatunk munkáját. Negyei úszó diákolimpia A Tolna Megyei Diáksport Tanács által rendezett megyei diákolimpiái döntőnek a bonyhádi uszoda adott otthont. Az előző évtől eltérően idén már középiskolások részére is megrendezték a versenyt. A középiskolás győztesek: fiúk, 100 m gyors: Vizdár Péter (Csapó D. SZKI Szekszárd) 1:03, 09.100 m mell: Madaras Péter (I. Béla Szd.) 1:17,37. 100 m hát: Tóth Benjámin (Petőfi G. Bonyhád) 100 m pillangó: Acélos Bálint (Sztárai Gimn. Tolna) 1:09,66. 200 m vegyes: Szabó János (I. Béla Gimn. Szd.) 2:30,13. 4x50 m gyorsváltó: Petőfi Sándor Gimnázium Bonyhád 1:51,91. Lányok, 100 m gyors: Szilágyi Edit (I. Béla Gimn.). 1:08,55.100 m mell: Heidinger Renáta (Petőfi G. Bonyhád) 1:26,32. 1:09,39. 100 m hát: Hámori Katalin (Perczel DKI Bonyhád) 1:14,58. 100 m pillangó: Radva Dóra (Garay Gimn. Szd.), 1:12,00. 200 m vegyes: Molnár Fruzsina (I. Béla Szd.) 2:49,13. 4x50 m gyorsváltó: I. Béla Gimnázium Szekszárd 2:11,85. Általános iskolások, I. korcsoport: fiúk 50 m gyors: Túri Bálint (Gárdonyi Dombóvár) 32,21. 50 m hát: Túri Bálint (Gárdonyi Dombóvár) 35,91. 50 m mell: 1. Horváth Gergő (Széchenyi Bonyhád) 44,03. 10x50 m váltó: Széchenyi Bonyhád 6:03,40. Lányok, 50 m gyors: Bändel Barbara (II. sz. Bonyhád) 32,63. 50 m hát: Sümegi Réka (III. Sz. Szekszárd) 37,25. 50 m mell: Szabó Noémi (Széchenyi Bonyhád) 43,36. 10x50 m váltó: Széchenyi Bonyhád 7:08,56. II. korcsoport, 50 m gyors: Fehérvári Bence (Illyés Gimn. Dombóvár) 31,79. 50 m hát: Kiss Zoltán (Gárdonyi Dombóvár) 34,79. 50 m mell: Somogyi András (Széchenyi Bonyhád) 40,03. 50 m pillangó: Szőts Bálint (II. sz. Bonyhád) 36,00. Fiú, 4x50 m váltó: Gárdonyi Dombóvár 2:18,0. Leány, 50 m gyors: Páz- mándi Andrea (Dienes Szekszárd) 33,06. 50 m hát: Gerge- lics Dóra (II. Sz. Bonyhád) 38,60. 50 m mell: Keresztes Szilvia (V. Sz. Szekszárd) 43,32. 50 m pillangó: Bányai Barbara (Vörösmarty Bonyhád) 36,95. 4x50 m váltó: Vörösmarty Bonyhád 2:30,81. III. korcsoport: fiú, 100 m gyors: Szabó Gábor (Vörösmarty Bonyhád) 1:09,05. 100 m hát: Csenkey Csaba (II. sz. Bonyhád) 1:09,43. 100 m mell: Borda György (Ady E. Szekszárd) 1:22,31. 100 m pillangó: Czencz Péter (Dienes Szekszárd) 1:17,66. 200 m vegyes: Nász Krisztián (Vörösmarty Bonyhád) 2:56,76. 4x50 m váltó: Vörösmarty Bonyhád 2:10,89. Leány, 100 m gyors: Tóth Blanka (II. sz. Bonyhád) 1:09,06.100 m hát: Tóth Diana (II. sz Bonyhád) 1:09,06. 100 m mell: Taksonyi Katalin (Dienes Szekszárd) 1:24,03. 100 m pillangó: Szösz Klaudia (I. sz. Bonyhád) 1:13,94.200 m vegyes: Taksonyi Katalin (Dienes Szekszárd) 2:42,41. 4x50 m váltó: II. sz. Bonyhád 2:17,59. Negyei ökölvívó körverseny A Tolna Megyei Ökölvívó Szövetség nyolc egyesületet hívott meg a Leposa-testvérek emlékére kiírt hagyományos körversenyére, végül négy egyesület 52 versenyzője lépett szorítóba. A sportolókon meglátszott a mérkőzéshiány, az egyre szűkülő gazdasági lehetőségek sajnos a legfiatalabbak foglalkoztatásának is gátat szabnak. A kedvezőtlen tényezők ellenére helyenként igen színvonalas mérkőzések zajlottak a Paksi SE edzőtermének szorítójában. Mindenek előtt a zuglói Kovács József és a kaposvári Somfalvi Bálint nyújtott jó teljesítményt, dicsérendő még a nagydorogi Horváth Attila. A Tolna megyeiek eredményei (elöl a győztesek): Mihá- lovics János (Mohács)-Balogh Attila (Nagydorog), Gera Alex (Zugló)-Balogh Károly (Nagydorog), Sárközi János (Mo- hács)-Berta Erik (Paks), Horváth Attila (Nagydorog)-Hájas Sándor (Mohács), Juhász Tibor (Zugló)-Kanász József (Paks), Kecskeméti Gyula (Nagydo- rog)-Huszka Ottó (Zugló), Pá- tyi Imre (Zugló)-Engler Norbert (Paks), Tóti Gábor (Nagy- dorog)-Pelyva Norbert (Zugló), Garai Emil (Zugló)-Németh Mihály (Paks). Döntetlenül mérkőztek: Solt András (Paks)-Bacskai Gusztáv (Zugló), Gómán János (Nagydorog)-Ramocsa Sándor (Zugló). Négyei asztalitenisz Diák-kupa A megyei asztalitenisz Diákkupa utolsó, negyedik fordulójában két újabb település, Tevel és Závod tanulói is bemutatkoztak. A záróforduló az esélyesek győzelmét hozta, akik ezzel bebiztosították összetett első helyüket. A versenyen összesen 31 fiú és 11 leány diák indult, a diákok szívesen vettek részt a viadalon. Sajnos, az iskolák többsége nem biztosította a gyerekek versenyeztetését, remélhetőleg a jövőben e téren változás történik, és több gyermek állhat majd asztalhoz - ha kell szülői kísérettel is elutazhatnak a verseny fordulóinak színhelyeire. Eredmények: Lányok, alsótagozatosok: 1. Németh Ágnes (Szekszárd, IV-es Isk.), 2. Heronyányi Dóra (Szekszárd, 3-as Isk.), 3. Izsák Gabriella (őcsény, Ált. Isk.), Vermes Bella (Szekszárd, 4-es Isk.). 5-6-osztályosok: 1. Breitenstein Nikolett (Szekszárd, 5-ös Isk.), 2. Kádár Cecília (Szekszárd, 5-ös Isk.), 3. Gébért Judit (Szekszárd, 3-as Isk.). 7-8. osztályos lányok: 1. Matus Kinga (Szekszárd, 3-as Isk.), 2. Maturicz Diana (Szekszárd, 3-as Isk.), 3. Marcsa Klaudia (Szekszárd, 5-ös Isk.), Dunai Johanna (Kisdorog, Ált. Isk.). Fiúk, alsótagozatosok: 1. Wittinger János (Tolna, 1-es Isk.), 2. Rátkai Gábor (Szekszárd, 3-as Isk.), 3. Váradi Viktor (Szekszárd, 3-as Isk.), Kádár András (Szekszárd, 5-öá Isk.). 5-6. osztályosok: 1. Ledneczki Norbert (Szekszárd, 5- ös Isk.), 2. Avramucz György (Szekszárd, 5-ös Isk.), 3. Kerekes Gábor (Szekszárd 5-ös isk), Hartung Attila (Tevel, Ált. Isk.). 7-8. osztályosok: 1. Máté Tamás, 2. Schneider Márton, 3. Kovács Gábor, Sólyomvári NÁndor (mindannyian Szekszárd, 5-ös Isk.). I-IV. forduló végeredménye: Lányok, alsótagozatosok: 1. Németh Ágnes (Szekszárd, 4-es Isk.), 2. Heronyányi Dóra (Szekszrád, 3-as Isk.), 3. Izsák Gabriella (Őcsény, Ált. Isk.), 4. Vermes Bella (Szekszárd, 4-es Isk.). 5-6. osztályosok: 1. Breitenstein Nikolett (Szekszárd, 5- ös Isk.), 2. Kádár Cecília, 3. Istlstekker Erika (Szekszárd, 5- ös Isk.), Gébért Judit (Szekszárd, 3-as Isk.). 7-8. osztályosok: 1. Marcsa Klaudia (Szekszárd, 3-as Isk.), 2. Matus Kinga (Szekszárd, 3- as Isk.), 3. Dunai Johanna (Kisdorog, Ált. Isk.), Maturicz Diana (Szekszárd, 3-as Isk.). Fiúk, alsótagozatosok: 1. Rátkai Gábor (Szekszárd, 3-as Isk.), 2. Wittinger János (Tolna, 1-es Isk.), 3. Váradi Viktor, Halász Gábor (mindkettő Szekszárd, 3-as Isk.). 5-6. osztályos fiúk: 1. Led- neczki Norbert (Szekszárd, 5- ös Isk.), 2. Avramucz György, 3. Kerekes Gábor, 4. Rádi Norbert (mindannyian Szekszárd, 5-ös Isk.). 7-8. osztályos fiúk: 1. Máté Tamás, 2. Scheidler Márton, 3. Kovács Gábor, 3. Sólyomvári Nándor (mindannyian Szekszárd, 5-ös Isk). Iskolák közötti pontverseny végeredménye: 1. Szekszárd, 5-ös Isk. 309, 2. Szekszárd, 3-as Isk. 173, 3. Szekszárd, 4-es Isk. 53, 4. Tolna 1- es Isk. 16, 5. Kisdorogi Ált. Isk. 14, 6. Szekszárd, 1-es Isk. 12, 7. Nagymányoki Ált. Isk. 11, 8. Őcsény, Ált. Isk. 10, 9. Tevel, Ált. Isk. 10, 10. Dombóvár, Ált. Isk. 6, 11. Szekszárd, Gyakorló Ált. Isk. 1 ponttal. 22. Komárno-Komárom nemzetközi utcai futóverseny A hagyományos tavaszi Komárno-Komárom utcai futóversenyen megyénket a Hőgyészi Futóklub, a Dombóvári VMSE és a szekszárdi SporTölna Tri- atlon és Futó Klub versenyzői képviselték. A megyeszékhely atlétái közül Csillag Balázs az ifjúságiak 4000 méteres távján második helyezést ért el az igen rangos nemzetközi mezőnyben. A hőgyésziek közül Bujdosó Beáta a felnőtt nők 10 kilométeres viadalán tizennegyedik, Barka Csaba a felnőtt férfiak szintén 10 kilométeres versenyén tizenhatodik helyezést ért el. Budapesti kismaratoni futóbajnokság A szekszárdi Sportolna Triat- lon és Futó Klub versenyzői közül Németh Máté és Csillag Balázs aranyjelvényes minősítést szerzett nemrégiben megrendezett budapesti nyílt kismaratoni futóbajnokságon. A szekszárdiak eredményei: Ifjúságiak, fiúk (20 km): 5. Jánossy Péter 1:18:28. Serdülő „A”, fiúk (15 km): 1. Csillag Balázs 51:15. Lányok (10 km): 2. Tarr Petronella 43:44. Serdülő „B”, fiúk (10 km): 1. Németh Máté 34:15. Kézilabda ifjúsági NB I. Ferropatent Lazúr SE Szek- szárd-Cerbona 10-32 (5-16). Szekszárd: Schell- Müller M. 3, Ranga, Pálfi 1, Taksonyi 1, Domozi 3, Tamás. Csere: Müller H., Szuprics 2, Riba. Edző: Taksonyi István. A szekszárdiak vártnál nagyobb •veresége. Jók: Schell, Pálfi.