Tolnai Népújság, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-12 / 86. szám

A FŐISKOLÁRA HETSZAZAN JELENTKEZTEK (3. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORN Y A, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA VII. ÉVFOLYAM, 86. SZÁM 1996. ÁPRILIS 12. PENTEK ARA: 27 FORINT Mat melt éklet Wízió­/Rádió­műsor A költészet napj a Tamásiban Negyedik alkalommal ren­dezett tegnap Tamásiban az I. sz. általános iskola - ezút­tal a város millecentenári- umi rendezvényeinek sorá­ban - költészet napi vers- és prózamondó versenyt, a megye 28 általános és kö­zépiskolásának részvételé­vel. A fellépő diákok három kate­góriában és két helyszínen, a Diákcentrumban és a városi könyvtárban léptek a zsűri elé egy kötelező József Attila vers és egy szabadon válasz­tott irodalmi alkotás előadá­sával. A 10-12 évesek között a bonyhádi Ferencz Adél, a 13-14 éves korosztályban a bátaszéki Darabos Orsolya bizonyult a legjobbnak, míg a középiskolások között meg­osztott első díjat adott a zsúp: a regölyi Tóth Nikolettának és a Béri Balogh Ádám Gim­náziumban tanuló Borbély Melindának. Különdíjjal ju­talmazták Somogyi Zsanett, Németh Boglárka, Varga Éva, valamint Béndek Judit, Ka­lász Gábor és Kockás Mónika produkcióját. Megyei rendőrségi nap Tamásiban Ki lesz az év rendőre? Negyedik éve, hogy Szent György napja a rendőrség napja. A megyei rendezvé­nyeknek az idén Tamási ad otthont. Április 21-én a lovaspályán délelőtt 10 órakor kezdődik a program, amelynek keretében a megnyitó után adják át az Év rendőre címet. À műsor­ban lesz technikai-, íjász- és kutya-bemutató, valamint KRESZ-vetélkedő gyerme­keknek. Tizenkettő és 15 óra között a karatésok, a Neutron Kom­mandó, amerikai kötélugró tart bemutatót. Lesz még lég­Műveltségi vetélkedőt rendeznek Dombóváron A millecentenáriumi ünnep­ség-sorozathoz kapcsoló­dóan, de egy önálló - s im­már hetedik alkalommal megrendezésre kerülő - tör­ténelmi, műveltségi vetél­kedő országos döntőjét ren­dezi meg a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium április 19-21 között. A Művelődési Minisztérium Határon Túli Osztálya által fegyver-lövészverseny, ke­rékpáros és autós ügyességi vetélkedő, lovas-, aerobic-, és légi-bemutató. A művelődési házban Szathmáry István iregszem- csei festőművész és Nagy Ist­ván fegyvergyűjtő kiállítását tekinthetik meg az érdeklő­dők. A RIMI-MS Kft. bizton­ságtechnikai kiállítása is a művelődési házban lesz. A Daewo, a Suzuki és a Fiat au­tószalonok kiállítását a lovas­pályán lehet megtekinteni. Á rendőrségi nap alkalmá­ból április 20-án, Tolnai Né­pújságban Zsarumagazin je­lenik meg. kiírt vetélkedő döntőjén tíz hazai és három határainkon túl működő középiskola diák­jai versengenek. A zsűri el­nöke: Závodszky Géza törté­nész, az ELTE tanára. A vetélkedés mellett a ven­dégek nem csak Dombóvár nevezetességeit, hanem a vendéglátók műsorát, vala­mint a millecentenáriumi kiál­lítást is megtekinthetnek majd. Fejtrágyáznak Mocsényben. Az őszi vetésű gabonák az igen kemény és hosszú tél után most már kezdenek éledezni. A dimbes-dombos völgységi tájon, Mocsényben is szépen zöldellnek a vetések. Helikopter segítségével folyik ezekben a napokban a műtrágya kijutta­tása a növényekre. fotó: bakó jenő Lezárult az atomerőmű és a vámosok közötti vita Nyertek a vámon, ki nyer a réven? A Paksi Atomerőmű Rt. közleményben tudatta, hogy lezá­rult a „vámügy”. Mint ismeretes 1996. február 21-én Német­országból, a leállított greifswaldi atomerőműből 235 darab alig használt nukleáris fűtőelem-kazetta érkezett Paksra. Az illetékes szekszárdi vám­hivatal meghozta határozatát, eszerint a vámérték alapját a szerződés szerinti vételár és a magyar határig rárakódott költségek képezik. A rendele­tek értelmében a fűtőelemek után vámpótlékot nem kell fi­zetni. A határozatot a PA Rt. tudomásul vette, a vámot kifi­zette. A közlemény hangsú­lyozza, hogy a vámpótlék mentesség az atomerőmű számára nem jelent nyereség növekedést, hanem a terve­zettnél kisebb mértékben emelkedik a villamosenergia ára. A részleteket a PA Rt. nem kívánja nyilvánosságra hozni. Amiről a közlemény nem beszél, az az atomerőmű és a Vám- és Pénzügyőrség Orszá­gos Parancsnoksága közötti vita, amelyben a jelek szerint most megegyezésre jutottak. Úgy tűnik, az atomerőmű ál­láspontja érvényesült, a VPOP vezetője, Arnold Mihály ugyanis többször nyilatkozta a sajtóban, hogy szerintük a vám alapja a szokásos keres­kedelmi érték, nem pedig a tényleges beszerzés költsége. A fűtőelemek megérkezésekor tartott sajtótájékoztatón Szabó József, a PA Rt. vezérigazga­tója elmondta, hogy ha Orosz­országból szerezték volna be ezt a mennyiséget, annak ára 3,3 milliárd forint lenne, míg a greifswaldi szállítmány a jel­képes 1 márkás vételárral és a fuvarköltségekkel együtt 600 millió forintba került. Infor­mációink szerint az előbbit te­kintve a vám alapjának, vám­pótlékkal együtt csaknem egymilliárd forintot kellett volna fizetnie az erőműnek (amit áthárítottak volna a fo­gyasztókra), a mostani döntés számításaink szerint alig több mint tízmillió forint vám meg­fizetéséről szól.-rákosi­Röviden A vatikáni rádió magyar adásának főszerkesztője, Szabó Ferenc jezsuita atya Pakson április 17-én, 18 órakor a Keresztény Értel­miségiek Szövetsége és a KDNP vendégeként, Pro- hászka Ottokár szellemi örökségéről tart előadást a városháza nagytermében. Utazás mozgássérülteknek. A Mozgássérültek Tolna Megyei Egyesülete egy na­pos kirándulást szervez Bécsbe, június 5-én. Jelent­kezni a Tolna megyei sors­társaknak április 17-ig lehet az egyesület Szekszárd, Dó­zsa György u, 1. szám alatti irodájában. Bizottsági ülések. A mai napon Tolna Megye Köz­gyűlésének három bizott­sága is ülésezik Szekszár- don, a megyei önkormány­zat épületében. A területfej­lesztési, környezetvédelmi és turisztikai, a gazdasági, valamint a pénzügyi bizott­ságok tagjai 9 órától adnak egymásnak találkozót. Egy előadásra szűkül a tervezett Simontornyai Színházi Nyár programja a jelenlegi elképzelések sze­rint - tudtuk meg Cserháti Pétertől, Simontornya pol­gármesterétől, aki megbe­szélést folytatott Várkonyi Mátyással, a rock- társulat vezetőjével. A kulturális rendezvény támogatásáról a város képviselői a testületi ülésen hoznak döntést. Tűz Dombóvárnál. A Ba­ranya megyei Vásáros- dombó vasútállomásához vonultak tegnap kora dél­után a dombóvári tűzoltók, ahol avar égett. A lángokat, amit szabadban tüzelés oko­zott, fél óra alatt fékezték meg. Néhány órával később a 61-es út mellett, mintegy 10 kilométerre Dombóvár­tól Dunaföldvár irányában, az út mellett égő avarhoz ri­asztották a tűzoltókat. A tűz fenyveserdőt veszélyezte­tett. Versillusztráció pályázatot hirdetett a szekszárdi Gyermekek Háza 7-18 éves diá­kok számára. A beérkezett munkákból összeállított kiállítás tegnap délután nyűt meg az in­tézményben. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Raktáráruházát nyitott az IKR. A szakma által nagy érdeklődéssel kísért megnyi­tóját tartotta csütörtökön délelőtt az IKR Rt. Bábolna Szekszárdon, a Páskum utcában. Mint közismert, az országban a KSZE, a KITE mellett a harmadik nagy termelési rendszer az IKR Rt. volt, de hármójuk közül Tolna megyében' csak a KSZE Rt.-nek jutott eddig a vezető sze­rep. (Folytatás a 3. oldalon.) fotó: gottvald károly

Next

/
Thumbnails
Contents