Tolnai Népújság, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-03 / 79. szám

1996. április 3., szerda Sport 7. oldal Országos kerékpáros idénynyitó Madaras és Valkai elsősége A januári kerékpáros bálon a szekszárdi kerékpárosok edzőtáborozását anyagilag támogatók a hétvégi pátyi or­szágúti szezonnyitó után iga­zolva láthatják, hogy a Bici- Tour bringásai komoly mun­kát végeztek az olaszországi hegyek között. Azt, sajnos csak találgatni lehet, hogy mi lett volna a végeredmény ösz- szetettben, ha Istlstekker Já­nos is elindulhat a felnőttek­nél. A csütörtöki edzésen tör­tént sérülése miatt azonban nem vehetett részt a viadalon. Pátyon először a serdülők­nél avattak győztest. A kitűnő erőben lévő Madaras Zoltán géphibáját követően ledol­gozta lemaradását és ötödma­gával háta mögött hagyta a mezőnyt, s egy ragyogó haj­rával a szekszárdi fiú haladt át elsőként a célvonalon. Az ifjúságiaknál is jó eredményre lehetett számí­tani, de a kettős szekszárdi si­ker felülmúlta a reményeket. Az utolsó 30 kilométeren már csak a Központi Sportiskola, a Debrecen és a Bici-Tour ke­rekesei küzdöttek egymással. Akció akciót követett, igaz a szerelések is sikerrel jártak. Már, már úgy tűnt, hogy me­zőnyhajrá dönt, amikor két ki­lométerrel a cél előtt Valkai Gábor a legjobb pillanatban robbantott. Az ellenfelek kö­zül senki sem vette üldözőbe, így aztán 250 méteres előny­nyel ért célba. A „követők” már csak saját hajrájukra koncentráltak, ami Arató Dá­vid imponáló fölényével vég­ződött, így a dobogó első két fokára szekszárdi versenyző állhatott. A felnőtteknél mint már említettük Istlstekker nem bi­zonyíthatta felkészültségét, a Bici-Toumak meg kellett elé­gednie Vanicsek István nyol­cadik helyével, de hát lesz ez még jobb is, remélhetőleg már április 13-14-én, a szek­szárdi Dejó-kupán. Egyetemista a levegőben. A Kentucky kosárlabda- csapata az East Ruthefordi Arénában a Syracuse-zal küz­dött meg az egyetemi bajnokság (NCCA) négyes döntőjé­ben, a meccsen a Kentucky győzött 76-67-re. fotó: reuters Edzőváltás Győrött. Felgyorsultak az események az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapatánál, amely három tavaszi vereségé­vel a 14. helyre csúszott vissza a tabellán. Hétfőn két elnökségi ülést is tartottak a klubnál, majd leváltották Póczik József vezető­edzőt. Az edzéseket ideiglenesen Szabó Ottó pályaedző vezeti. Labdarúgó Magyar Kupa-negyeddöntő, első mérkőzés Ó, drága Megyeri úti emlékek! 1991. március 20., szerda: Újpesti TE-Paksi Atom 1-1 (1—0). Megyeri út, 2000 néző. V: Rácz. UTE: Brockha- user- Colesniuc (Oroszki), Szőnyi, Szabó Gy.- Véber, Varga, Kosa (Wágner), Szle- zák- Zsinka, Miovecz, Zsi- vótzky. Edző: Kovács Ferenc. Paksi Atom: Hujber- Erdélyi, Blatt, Kákonyi, Lauer- Tóth, Bozai, Nagy L., Orosz- Juhász (Kovalik), Kádár (Szendrei). Edző: Pusztai László. Öt évvel ezelőtt így festett az Újpest és a Paks összeállítása. A két együttes legutóbbi Me­gyeri úti tétmérkőzése a vendé­gek számára vált emlékeze­tessé, hiszen Szendrei 50. perc­ben szerzett találatával az akkor NB Il-es újonc Duna-partiak ju­tottak a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé, miután az első meccsen Pakson 0-0-ra végeztek a „felek”. Ma este már a négy közé ke­rülés a tét. Kilencvenegyből Szlezák, illetve Orosz és Kádár maradt hírmondónak, no meg Pusztai László edző, aki annak idején az elődöntőig vezette a paksi legénységet. Akkortájt a lila-fehérek a kiesés ellen ha­dakoztak, napjainkban az NB I. „bronzvárományosai”. Az ASE kilencvenegy tavaszán az NB II. Nyugati-csoportjának hato­dik helyén tanyázott, jelenleg nyolcadikként jegyzik a gárdát. Az Újpest harmadik helye el­lenére nem tündököl tavasszal. Szanyóék a bajnokságban egy „iksszel” (0-0) kezdtek Akasz­tón, majd a Fradi elleni örök­rangadón (1-1) azzal a bizo­nyos utolsó percben szerzett, sokat vitatott büntetővel men­tettek pontot hazai pályán. A hétvégi fellépésüket ország-vi­lág figyelmmel követhette, a „violák” Zalaegerszegen vérez- tek el 1-0-ra. A televízióban lá­tott gyengébb (támadójátékból azonban nem érdemes komoly következtetéseket levonni. Az UTE fiatal, technikás együttes, soraiban négy olimpiai és há­rom felnőtt válogatott rúgja a lasztit, a Megyeri úton bármely magyar tizenegy felkészülhet a vereségre. A lilák legutóbbi győzelmü­ket az idén éppen a Magyar Kupában érték el, a nyolcad- döntő első összecsapásán 3-0- ra győztek Kazincbarcikán, míg a visszavágó 0-0-ás pontosz­tozkodást hozott. A paksiak talán bízva a re­mek előadásban, vasárnap ott­honukban gyatra főpróbát tar­tottak, a Siófok elleni 3-0-ás „zakó” elég randán mutat a garderóbban. A csapat az első két tavaszi fordulóban viszont biztató eredményeket produkált (EMDSZ-Sopron 1—1, Keszt­hely 2-0). Az MK-nyolcaddön- tőben a KCFC-Hajdúszobo- szlóval szemben elért 3-0-ás idegenbeli siker is önmagáért beszél, a 2-1-es hazai fiaskóra pedig már nem emlékszünk . . . Úgy tűnik, a Pusztai-fiúk ta­vasszal „külhonban” acélosab­bak. Bárcsak 1996-ról is nosz­talgiázhatnánk ... Újpesti TE-Atomerőmű SE: szerda 18 óra. Pusztai László: — Nagyfalusi telje­sítményével nem vagyok elé­gedett, ezért kénytelen vagyok változtatni a védelemben. Orosz vasárnap megsérült, így szereplése kérdéses. Örvende­tes viszont, hogy Babati sárga lapos eltiltása lejárt, így ismét elfoglalhatja helyét a támadó­sorban. Tisztában vagyok az­zal, hogy az Újpest otthonában meg kell dolgozni a tisztes ve­reségért is. Csapatomnak nincs vesztenivalója, ezért felszaba­dult játékot várok játékosaim­tól. A két mérkőzés alapján az UTE esélyes a továbbjutásra, de mi mindent megteszünk azért, hogy ebben megnehezít­sük a dolgukat. Zelei- Jenei, Dzsinovics, Eger, Barna- Neudl, Kovács B., Búzás, Fejes vagy Orosz- Kádár, Babati. Megyei mezeifutó diákolimpia A Szekszárdon megrendezett megyei mezeifutó diákolimpián 450 tanuló öt korcsoportban versengett. A győztes csapatok és egyéni versenyzők Kecske­méten az országos döntőn mér­hetik össze erejüket a többi megye bajnokaival. A diákok között számos szekszárdi, dombóvári és bonyhádi igazolt atlétát is fel­fedezhettünk. Az általános is­kolák pontversenyét és ezzel a díszes vándorserleget a bony­hádi 2-es iskola nyerte. A kö­zépiskolásoknál a szekszárdi I. Béla Gimnázium négy bajnoki címet szerzett, megelőzve a paksi Vak Bottyán Gimnáziu­mot és a bonyhádi Petőfi Sán­dor Evangélikus Gimnáziumot. Eredmények: I. korcso­port, leány 1000 m: 1. Balogh Bernadett (Dombóvár Gárdo­nyi) 4:21, 2. János Tünde (Bonyhád II.) 4:33, 3. Horváth Szabina (Kocsola) 4:35. Csa­pat: 1. Bonyhád II. 25, 2. Szek- szárd V. 45, 3. Dombóvár Gár­donyi 50 ponttal. Fiú 1200 m: 1. Túri Bálint (Dombóvár Gárdonyi) 4:59, 2. Haiszer Ákos (Szekszárd V.) 5:00, 3. Mándi Tamás (Dom­bóvár Gárdonyi) 5:01. Csapat: 1. Dombóvár Gárdonyi 23, 2. Bonyhád II. 43, 3. Szekszárd V. 64 ponttal. II. kcs., leány 1200 m: 1. Gergelics Dóra (Bonyhád II.) 4:50,2-3. Fenyvesi Judit (Paks, Móra), Dékán Dóra (Dalmand) 4:52. Csapat: Bonyhád II. 24, 2. Dombóvár Gárdonyi 41, 3. Paks Móra 51,5 ponttal. Fiú 1500 m: 1. Szabadi Máté (Simontomya) 6:02, 2.Jaksa Gábor (őcsény) 6:12, 3. Ormai Péter (Paks Balogh) 6:15. Csa­pat: 1. Dombóvári Gárdonyi 39, 2. Bonyhád II. 72, 3. Paks Móra 72,5 ponttal. III. kcs., leány 1800 m: 1. Szalai Virág (Dombóvár Gár­donyi) 8:19, 2. Gergelics Judit 8:19, 3. Pál Laura (Bonyhád II.) 8:19. Csapat: 1. Bonyhád II. 20, 2. Dombóvár Gárdonyi 28, 3. Paks Móra 60 ponttal. Fiú 2500 m: 1. Kovács Krisztián (Szekszárd III.) 10:00. 2. Fülöp György (Né­metkér) 10:06, 3. Csepregi Gá­bor (Paks Bezerédj) 10:06. Csapat: 1. Bonyhád II. 38, 2. Paks Móra 51, 3. Dalmand 53 ponttal. IV. kcs., leány 2000 m: 1. Gergelics Natália (Bonyhád Pe­tőfi Gimn.) 8:47, 2. Bősze Haj­nalka (Tamási Béri B. Gimn.) 8:52, 3. Bajkai Zsuzsa (Paks ESZI) 9:00. Csapat: 1. Paks Vak Bottyán Gimn. 25, 2. Bonyhád Petőfi Gimn. 41, 3. Szekszárd Eü. Szakközép 67 ponttal. Fiú 3000 m: 1. Németh Máté (Szekszárd I. Béla), 10:55, 2. Gyökös Lajos (Paks Vak Boty- tyán) 11:17, 3. Módos László (Szekszárd Garay Gimn.) 11:23. Csapat: 1. Paks Vak Bottyán 28, 2. Szekszárd I. Béla Gimn. 36, 3. Szekszárd Garay Gimn. 78 ponttal. V. kcs., leány 2000 m: 1. Tarr Petronella (Szekszárd I. Béla Gimn.) 8:45, 2. Gerberich Erika (Bonyhád Petőfi G.) 8:52, 3. Ambrus Anikó (Bony­hád Petőfi Gimn.) 8:54. Csa­pat: 1. Bonyhád Petőfi Gimn 14, 2. Szekszárd Garay Gimn. 49, 3. Bátaszék II. Géza Gimn. 80 ponttal. Fiú 3500 m: 1. Csillag Ba­lázs (Szekszárd I. Béla Gimn.) 12:55, 2. Elter Csaba (Szek­szárd I. Béla Gimn.) 13:20, 3. Kovács Tamás (Szekszárd Ady Endre) 13:30. Csapat: 1. Szek­szárd I. Béla Gimn. 13,2. Paks ESZI 64, 3. Tamási Vályi P. SZKI 64 ponttal. Mai sportműsor Labdarúgás: Magyar Kupa negyeddöntő, első mérkő­zés: Újpesti TE-Atomerő- mű SE 18 óra. Előkészületi mérkőzés: UFC Szekszárd- Dunaferr 15.30 óra. Sakk: Országos korcso­portos bajnokság Pakson, az Energetikai Szakképzési In­tézetben 8.30 órától. Népújság Totó A totó 14. heti szelvényén szereplő mérkőzésekre Varga Károly, lapunk dal­mandi tudósítója tippel: 1. Kispest-Ferencváros l,x 2. Újpest-BVSC 1,2 3. Vasas-Csepel 1 4. Vác-Győr 1 5. Fehérvár ’96-MTK X 6. Dortmund-Bremen 1 7. Freiburg-Düsseldorf 1 8. Leverkusen-1. FC Köln 1 9.1860 München-Hamburg M 10. St.Pauli-Frankfurt 1 11. Milan-Lazio 1 12. Cremonese-Inter X 13. Torino-Juventus X Plusz 1 mérkőzés: 14. Vicenza-Atalanta 1 Labdarúgás Kettős vereség Tegnap megkezdődött Zala­egerszegen a megyei ser­dülő és ifjúsági labdarúgó válogatottak dél-dunántúli tornája. Serdülők Baranya-Tolna 3-1 (2-1). Tolna: Soponyai (Ladá­nyi)- Sebestyén, Kovács, Herr, Demkó (Vizdár)- Kertai, Rabóczki (Szauer), Kiszler T., Kiszler A.- Tamási, Miklós (Schell). Edző: Kniesz Mátyás. A jobb játékerőt képviselő ba­ranyaiak megérdemelt győ­zelmet arattak. Kiállítva: Kiszler A. G: Kiszler T. Jók: Kovács, Tamási. Zala-Somogy 2-2, 11- esekkel Somogy nyert. Ifjúságiak Baranya-Tolna 2-1 (2-1). Tolna: Pólyák (Horváth)- Selyem, Nagyfalusi, Mi- sóczki- Dömötör, Hahn (Filótás), Paróczai, Gyánó (Újvári), Krausz- Molnár, Takács (Tolnai). Edző: Teszler Vendel. A mérkő­zést végig támadó tolnaiak sok helyzetet elhibáztak, így két védelmi megingást kö­vetően vereséget szenved­tek. G: Gyánó. Jók: Nagyfa­lusi, Dömötör. Zala-Somogy 3-1. Tájfutás Két paksi érem Csongrádból A Csongrádi Megyei Tájfutó Szövetség Ásotthalom térségé­ben rendezte meg a Kelet-ma­gyar Kupa területi tájfutó ver­senyét. À rangos viadalon hat megye versenyzői álltak rajt­hoz. A Paksi SE huszonegy sportolóval képviseltette ma­gát, a Duna-partiak két érem­mel a tarsolyukban tértek haza. Eredmények: N-16: 8. Stein Erzsébet, 10. Szőcs Teo­dóra, 11. Sima Gabriella. N-18: 6. Kovács Gabriella, 7. Plézer Márta. F-16: 4. Kiss Gábor, 9. C. Szabó István, 10. Garay Balázs, 11. Berki Tamás. F-18: 2. Gombos Csaba, 3. Stein Krisz­tián, 7. Magyar János. F-21: 14. Csekő József, 16. Plézer István, 18. Endrődi József. Gyermeklabdarúgás Alapítványi ezüst a Bonyhád-kupán A hétvégén rendezték meg a harmadik-negyedik osztályos általános iskolásoknak kiírt Bonyhád-kupa teremlabda­rúgó tornát, melyet a három bonyhádi iskola diáksportköre szervezett a helyi Focisuli Alapítvány támogatásával. A völgységi városban a pécsiek jóvoltából elsőízben szerepel­tek „góliát” focisták. A színvonalas erőpróbán a Focisuli Alapítvány csapata a három bonyhádi általános is­kola legjobb futballistáit fogta össze. — A közös csapat eredmé­nyesnek bizonyult, ez is mu­tatja, hogy egységben az erő. A megkezdett úton kellene to­vább járnunk, hosszabb távon is. A fiúk keményen hajtanak, minél többen szeretnének be­kerülni a válogatott gárdába - nyilatkozta Csábrák János edző. A Bonyhád-kupa vég­eredménye: 1. Pécs, 2. Foci­suli Alapítvány, 3. Szekszárdi 5-ös Iskola, 4. Bonyhádi 1-es Iskola, 5. Őcsény, 6. Bonyhádi 3-as Iskola, 7. Bonyhádi 2-es Iskola. A legjobb kapusnak Schmidt Krisztián (Szek­szárd), a legjobb mezőnyjáté­kosnak Laki Zoltán (Pécs), a legjobb védőnek Máté Róbert (Focisuli) bizonyult. A gólkirályi címen két pécsi labdarúgópalánta, Laki Zoltán és Varga Balázs osztozott hét­hét góllal. A legsportszerűbb kola gárdáját választották a csapatnak a Bonyhádi 3-as Is- rendezők. A Focisuli Alapítvány második helyezett csapata Dániába utaztak kézilabdás fiataljaink Tegnap elutazott Dániába a 6-8. osztályos tanulókból álló Tolna megyei fiú és leány kézilabda válogatott. Mindkét együttesbe tizenhat-tizenhat ifjú kézis ka­pott meghívót. A tavaszi szünet ideje alatt fiataljaink először a hetvenez- res dániai halászvárosban, Ebs- jorgban szerepelnek egy nagy nemzetközi tornán, majd visz- szafelé utazva Németországban „vernek sátrat” pár nap erejéig. A két válogatott játékosai a hagyományos bad-windsheimi húsvéti tornán lépnek pályára. A németországi településhez már közel egyévtizedes kapcso­lat fűzi Szekszárd város kézi­labdasportjának képviselőit. Remélhetőleg sikerül tovább öregbíteni megyénk hírnevét!

Next

/
Thumbnails
Contents