Tolnai Népújság, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-17 / 90. szám
PAKSI SIKERRŐL ÁLMODIK A REMÉNY (7. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORN Y A, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. ÁPRILIS 17. SZERDA ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 90. SZÁM A részvényesek csődöt kértek. Tegnap délelőtt tartotta rendkívüli közgyűlését a KSZE Agrárfejlesztő és Kereskedelmi Rt. Mint ismeretes, a KSZE-t és a tulajdonához tartozó Agroker Rt.-t március 28-tól a hitelezőxjrankok által megbízott fegyveres őrök vették körül, azért, hogy a közel 3 milliárd forintnyi tartozásuk fejében a még bentlévő értékeket megőrizzék. Ilyen előzmények után került sor a részvényesek közgyűlésére, ahol az igazgatóság beszámolt a társaság gazdálkodásának ellehetetlenüléséről, majd a tulajdonosok döntésére bízta a „hogyan tovább” megoldását. A közgyűlés elfogadta az igazgatóság lemondását is. (Folytatás az 5. oldalon.) fotó: gottvald károly Közmeghallgatás, négy tételben A közmeghallgatás megtartását törvény írja elő. Ennék eleget téve Döbröközön hétfőn este tartott az önkormányzati képviselő-testület - a régi terminussal élve - falugyűlést, ami nem várt, s nem is lélekemelő jelenetet hozott. Minden a legnagyobb rendben kezdődött. A döbröközi művelődési házban a szép számmal megjelent állampolgárok csendben hallgatták végig Szabó István polgármester beszámolóját, s a falu helyzetéről, lehetőségeiről adott tájékoztatást. Miután a polgármester beA szlovákiai Nagysallóra utazott Bátaszékről egy háromtagú delegáció. A nagysallóiak meghívására Bognár Jenó' polgármester, Kemény Lajos, az általános iskola igazgatója és a Szappanyos Árpád, a református gyülekezet gondnoka a fejezte mondandóját, s kérdéseik feltételére kérte a jelen lévőket, egy addig a termen kívül tartózkodó férfi nem kis feltűnést, és megdöbbenést okozva vonta kérdőre az addig beszélőt. A szemmel láthatóan ittas férfi először azt kérdezte, hogy miért nem tudott a falugyűlésnagysallói csata - 1849. április 19. - évfordulójára rendezett ünnepségen vett részt. A koszorúzáson az ünnepi beszédet Bu- gár Béla szlovák országgyűlési képviselő mondta, az ökumenikus istentiszteleten Bíró László magyar püspök celebrált. Bogról, majd személyében vádolta a polgármestert, aki a arra kérte őt, hogy hagyja el a termet. A férfi még a kutyáját is behívta a terembe, hogy az megerősítse a falu vezetője ellen felhozott vádakat, s őt a polgármester kérésére még a teremben plő két testvére sem vezette ki. Bár az egész jelenet nem tartott tovább két-három percnél, a polgár- mester végleg távozott a teremből. (Folytatás a 4. oldalon.) nár Jenő elmondta: az ünnepségen való részvételen kívül a látogatásuk további célja a partnerkapcsolat kialakítása volt. A tárgyalásokat a júniusi, Báta- széken megrendezésre kerülő székely találkozó alkalmával folytatják. - péteri Közlekedésfelügyelet Hatósági feladatokról tanácskoznak A Közlekedési Főfelügyelet Közúti Jármű Felügyelete tart mától háromnapos országos tanácskozást a szakterületi osztályvezetők részvételével a szekszárdi Alisca Hotelben. A tanácskozást Babos Ferenc, a Közlekedési Főfelügyelet szakág igazgatója vezeti. Szó lesz többek között a gépjármű vizsgáztatás új formájáról, a műszaki vizsgabiztosok felelősségéről, a magánimportból származó gépjárművek fogalomba helyezéséről, a kipufogógázok megengedett szennyezőanyag-tartalmáról és a belföldi közúti árufuvarozói engedélyekről. Szlovákiában jártak a bátaszékiek Csíksomlyói búcsú A csíksomlyói búcsúra szervez kirándulást május 23. és 29. között a bonyhádi Székely Kör. A résztvevők ellátogatnak többek között Dévára, Csernake- resztúrra, megnézik Vajdahu- nyad várát, elmennek Farkaslakára és Csíkszeredára, valamint kirándulást tesznek Háromszék megyében és felkeresik Madé- falvát, Szovátát Marosvásárhelyt, Kolozsvárt és Nagyváradot. Az útra április 19-én, pénteken 13 és 17 óra között lehet jelentkezni, a városi művelődési központban. Az egészségnevelésről Tolna megye négy általános és hat középiskolája mérkőzik meg egymással ma 13 órától Szekszárdon, a Gyermekek Házában rendezendő megyei egészségnevelő versenyen. A legjobb csapat az országos megmérettetésen, április 26-án és 27-én Salgótarjánban bizonyíthatja a témakörben való jártasságát. Völgységi kirándulás A szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum Honismereti szakköre április 19-én, pénteken 8 órától tanulmányi kirándulást szervez. A résztvevő diákok Sióagárd, Bonyhád, Lengyel és Kismá- nyok nevezetességeivel ismerkednek meg. Tolvajok Regölyben Egy millió forint értékű árut: televíziót, videót, mezőgazdasági kisgépet loptak el ismeretlen tettesek a múlt héten, április 9- re virradó éjszaka a regölyi kis- áruházból. Áz elkövetők a kirakatüveg kibontása után hatoltak be az üzletbe. Aki rászorult, bérletet kap Buszjáratok Simontomyán A helyi autóbuszjárat indításáról alkotott rendeletet a si- montornyai képviselő-testület hétfői ülésén. Az önkormányzat a korábbi tervekkel szemben nem magánvállalkozóval, hanem a Gemenc Volánnal állapodott meg a helyi közlekedés fenntartásában. Áz autóbuszok június 1-jétől három vonalon közlekednek majd: a központi megállótól a Malom utcáig naponta tizenhét, a Simovill Szövetkezetig nyolc, a vasútállomásig, illetve az ozorai elágazóig pedig időpontban. A helyi járat menetjegye 42, a kombinált bérlet 900 forint lesz. Az ön- kormányzat 800 tanuló és nyugdíjas bérletet vásárolt, amelyet az érintettek térítés- mentesen kapnak meg. Bonyhádon tovább fűtenek A szeszélyes áprilisi télből már a bonyhádi távfűtőknek is elegük van, de a fűtés egyelőre marad. Bölcsföldi Árpád, a Fűtőmű Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy a városban 853 lakás és 17 intézmény fűtéséről és meleg vízzel történő ellátásáról gondoskodnak. A családok közül 343 mérés alapján fizet a szolgáltatásért, a többiek átalánydíjat. A hivatalosan tegnap záródó fűtési szezon ellenére melegen tartják a radiátorokat Bonyhádon is mindaddig, amíg egy napon át a hőmérsékleti átlag nem emelkedik 12 fok fölé, illetve három egymást követő napon 10 fok fölé. Az átalánydíjasoknál ekkor kikapcsolják1 a meleget, de az egyedi mérőkkel rendelkezők - írásban - kérhetik a fűtés folytatását. Bölcsföldi Árpád azt is elmondta, hogy mióta a szakmában dolgozik, húsz éve nem volt ilyen kemény, rapszo- dikus és főleg: elhúzódó tél Bonyhádon. Abban reménykedik, hogy a meteorológusoknak igazuk lesz, és hét végére megjön a tavasz. - háj FKGP: erősítés, új elnökkel Új elnököt választott az FKGP megyei nagyválasztmánya a múlt hét végén. A küldöttek az eddigi főtitkárra, dr. Tollár Tibor nyugalmazott szekszárdi jogtanácsosra voksoltak. Az ügy érdekessége az - derült ki a pártvezetés által tegnap tartott sajtótájékoztatón -, hogy az eddigi elnök, Bartha Sándor sportnyelven szólva labdába sem rúghatott a megmérettetésen: már csak azért sem, mert a volt elnök felmentését, párttagsági jogainak felfüggesztését elrendelő határozatot maga dr. Torgyán József írta alá. Bartha Sándor a határozat szerint „antidemokratikus vezetési módszer alkalmazása, a megyei ellátmány párttörvényben előírt céloktól eltérő felhasználási módja” miatt lett kegyvesztett. (Megkerestük Bartha Sándort, aki elmondta: lapunk holnapi számában élne a meghallgatta- tás jogával.) Á főtitkári tisztséget a választás után a kaposszekcsői Nicki András mondhatta magáénak, a 24 fős vezetőségbe pedig olyan ismert személyek kerültek, mint dr. Tóth Zoltán szekszárdi városatya vagy dr. Muhelyi János, aki annak idején a zöldek színében lépett fel Pakson a szarkofág nélküli jövő érdekében. Ugyancsak a vezetőségben találhatjuk dr. Prinz Istán alelnököt: a hő- gyészi orvos a MIÉP-től, sőt, egyenesen a megyei elnöki funkciótól vált meg a kisgazdák kedvéért. Dr. Prinz István egyébként tagja a megyei ön- kormányzatnak, akárcsak Bartha Sándor: az exelnök, amennyiben nem zárja ki a fegyelmi bizottság, s „méltóképp viselkedik”, úgy maradhatna továbbra is megyei képviselő. Ám amennyiben nem- kívánatos személy lesz pártjában, abban az esetben felszólítják, hogy mondjon le, nemcsak frakcióvezetői, mező- gazdasági bizottsági elnöki posztjáról, hanem mandátumáról is. Az új kisgazda vezetés - mint azt dr. Tollár Tibor és Nicki András kifejtette - az összefogás szellemében kíván dolgozni, növelve az FKGP taglétszámát, megerősítve a helyi szervezeteket. -száMozaik, Gyöngyhalásszal. Mozaik klub várja havonta egy alkalommal a kellemes és hasznos elfoglaltságra vágyó fiatalokat Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban. Tegnap, az első rendezvényen Tóth Hajnalka és a perui Antonio Pariahuamán tartott előadást Kalandozás az inkák birodalmában címmel, majd a székesfehérvári Pescador de perlas (Gyöngyhalász) nevű együttes adott ízelítőt a latin-amerikai zenéből, fotó: gottvald károly « \ » 4