Tolnai Népújság, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-26 / 72. szám
1996. március 26., kedd Gazdaság 5. oldal Utánanéztünk Már mint annak, hogy az említett Agrokémiai telepeken hogyan js állnak a műtrágyával. Tolna-Mözsön Várda Péter telepvezető elmondta, hogy jelenleg a tulajdonosokat, a szerződéses partneri kört és a régi vásárlókat szolgálják ki. Ezen felül ha marad még műtrágya, akkor kerül sor azokra, akiknek csak tavasszal jutott eszükbe rendelni. Arra kérdésre, hogy mennyivel drágább a műtrágya mint tavaly, Várda Péter elmondta: a pétiek 35,6 százalékot emeltek, a telep is ennyivel módosította az árakat. — Mit tehetnek azok, akik nem jutnak műtrágyához? — Májusban már lesz nagyobb mennyiségben, legfeljebb a kukoricára, napraforgóra, cukorrépára csak vetés után jut, fejtrágyázás formájában. Bonyhádon az Agrokémiánál kicsit biztatóbb a helyzet, itt a kisebb tételben vásárlókat (150-200 kiló) isi kiszolgálják. Külön erre a célra vásároltak 150 tonnát, mondta Lőrincz Sándor telepvezető. Kiszámolták, hogy tavaly mennyi fogyott,, és annak megfelelően rendeltek még az ősszel. Decemberben felhívták a nagyobb üzemek figyelmét a rendelésre, akkor Mőcsény, Nagymányok, Tevel, Apar- hant, Bonyhád és a megyén kívül Pécsvárad is rendelt. Akik most szeretnének hozzájutni, azok lemaradtak, mert újonnan jelentkező nagyüzemeket a bonyhádiak sem szolgálnak ki, ugyanis akkora tartalékkal nem rendelkeznek. M. I. 1 Ha van, miért nem lehet kapni? A tavaszi műtrágyaszórás előtt Amikor a múlt év első felében bezárt a Tiszai Vegyikombinát - arra hivatkozva, hogy csak ráfizetéssel tudtak dolgozni - egyesek megjósolták, hogy lesz még sorban állás műtrágyáért. Az előrelátók és óvatosak már ősszel bebiztosították maguknak a megfelelő mennyiséget, leadták a rendelésüket a megmaradt egyetlen gyártónak, a Péti Nitrogén Műveknek. Nekik lett igazuk, mert most csak azok jutnak kellő mennyiségű műtrágyához, akik ősszel erről gondoskodtak. A Péti Nitrogén Művek kereskedelmi főosztályának vezetőjét, Torna Tibort a gyártásról kérdeztük: — Jelenleg is, de szeptembertől folyamatosan teljes kapacitással dolgozunk, ez azt jelenti, hogy 220 ezer tonna az éves teljesítményünk a nitrogén hatóanyag előállításában. Éppen a tárolási problémák miatt kötöttünk szerződést több agrokémiai teleppel, hogy mérjék fel a körzetükbe tartozó gazdálkodók igényeit. A Tiszai Vegyikombinát, illetve az import kiesésével a korábbinál többet várnak tőlünk, de mint említettem, 220 ezer tonnánál többre nem vagyunk képesek. — Közben jelentősen megemelkedett a műtrágya ára. Vajon a hiány miatt? — Szó sincs róla. Az áremelkedés egyértelműen az energiaárakat követi, hiszen a termelési önköltség 84 százaléka a földgáz ára. — Említette, hogy a behozatal is leállt. Mi ennek az oka? — Nagyon drága a hatóanyag előállítása, erre jönne rá a beszállítás és más költségek, így olyan magas áron tudnák csak eladni, hogy az már nem érné meg a termelőknek. — Tolna megyében Önök hová szállítanak nagy tételben? — Tolna az egyik legjobban ellátott megye, hiszen a bonyhádi, a paksi, a nagydorogi, a hőgyészi, a tolna-mözsi agroker telepekre, illetve a TSZ-Ker-nek is szállítunk. Ezek már a múlt évben leadták a rendeléseiket. Mindent megteszünk azért, hogy ellássuk a termelőket, visszamondtuk az exportot és teljes kapacitással dolgozunk. Várhatóan májusra érjük utol magunkat, vagyis akkorra tudunk új igényeket kielégíteni. Mauthner Az őszi kalászosok állapotáról Sokáig emlékezetes marad az elmúlt tél a maga sajátosságaival. Az utolsó öt hónap minden egyes napja 2-3 fokkal hidegebb volt az átlagosnál, mondta Kővári László, a megyei agrárkamara alelnöke, értékelve az őszi kalászosok jelenlegi állapotát. — A csapadék mennyisége is - március kivételével - jóval meghaladta az átlagot, ráadásul a hó vastagsága is a kétszerese volt a szokásosnak. Szerencsére a zord, -10 foknál hidegebb napok száma kevesebb volt az átlagosnál. A hosszan tartó hótakaró a hidegtől ugyan védte az őszi kalászosokat, a jelenlegi kép mégis elszomorító. Jó magágyat csak a korai elővetemé- nyek után lehetett készíteni. A rosszul előkészített talajba vetett mag - különösen hengerelés nélkül - nagyon egyenetlenül, foltosán, hiányosan kelt. A november elején lehullott hó sem kedvezett a kelésnek. Az optimálisnál hidegebb talajban 15-20 nappal kitolódott a kelés, ezt követően a hó karácsonyig borította a talajt, majd január első felében ismét jelentős mennyiségű hó esett. A hó borítás miatt rendkívül hosszú, fényhiányos idő volt, a tápanyagfelvétel és az asszimiláció leállt. Ennek következménye, hogy most sárga, vörös az állomány. Sok helyen van fagykár is. A tényleges felmérését mindenhol célszerű elkezdeni. Megfelelő élőtő állomány esetén minél előbb fejtrágyázni kell, ammó- niumnitráttal. Nitrosollal nem szabad, hiszen az enyhe perzselő hatása csak rontana a helyzeten. A nitrogén fejtrágyázás akkor is nagyon fontos, ha ősszel kapott alaptrágyát a terület és látszólag a növényzet azt még nem hasznosította. A sok téli csapadék hatására a nitrogén hatóanyag a mélyebb rétegekbe mosódott. Felhívnám a figyelmet az értékelésnél a felfagyásokra is, hiszen a március eleji -6 és +6 fok közötti napi ingadozásoknak lehet ez is az eredménye.-mau Agrár-Hírek Piaci árak A fővárosi nagybani piac áraiból (Nagykőrösi út): burgonya kilója 35-40 forint között, fejeskáposzta 45-38, kelkáposzta 95-110, karfiol 150- 190, sárgarépa 40, petrezselyem 190-270, vöröshagyma 25-30, fokhagyma 80-100, uborka 270-300, paradicsdm 180-500, mák 280-350, dióbél 500-750, tojás 11, banán 100-140, alma 50-130, narancs 100-110, kivi 20 Ft/db, fejessaláta 50-75 Ft/db, paprika 400, szőlő 500 Ft/kg. „Zöld könyv” A héten véget érnek azok a zöld könyves tanfolyamok, melyeket a növényegészségügyi és talajvédelmi állomás munkatársai tartanak megye- szerte. Március 27-én, Dombóváron (műv. ház), 28-án Tolnán, (műv. ház) és 29-én Bonyhádon (műv. ház) lesz tanfolyam 14 órai kezdettel, de még aznap be is fejeződik. Exportfelosztás A Gabona Terméktanács márciusi ülésén a 96/97-es évek búza export engedélyezési rendjével, a kukorica export tilalommal és a piacszabályozás általános kérdéseivel foglalkozott. Az elnökség 1,2 millió tonna búza export engedélyezésére dolgozott ki javaslatot. E szerint 900 ezer tonna exportját a tavalyi kiviteli teljesítések arányában, 300 ezer tonnáét pedig pályázat keretében osztanák fel. Fontos eleme a javaslatnak, hogy export engedélyt csak terméktanácsi tagok kapnak. * Allatárak Mérsékelt kereslet, még mindig alacsony árak, ez volt a jellemző a múlt hét végi állatvásárokon. Értékük alatt lehetett malacokat és süldőket vásárolni, az állattartási kedv növekedése még mindig nem tapasztalható. Malacok 3500- 5400 között, süldők 6000- 7200 forint között, borjú 30000-41000 körül, igásló 110-140 ezer. A vágósertéseket 140-től 170 Ft/kg-os áron veszik át felvásárlók. Vásárok helye Körzetünkben legközelebb Tamásiban lesz országos kirakodó és állatvásár, március 31-én, vasárnap. Az időjárásról A héten már igazi tavaszi időre számíthatunk, Szárazabb és melegebb léghullámok érkeznek fölénk. A nappali hőmérséklet 15-17 fok körül, az éjszakai +2, +4 fok körül alakul. A téma a szőlő A MINERÁG Kft. szervezésében két napos tanfolyam lesz március 27-én, szerdán és 28-án, csütörtökön a megyei Vállalkozói Központban (Szekszárd, Augusz I. u. 1-3.) 10 órai kezdettel. Témák: A szőlő és a bor eredetvédelme, a várható agrár- és exporttámogatási rendszer ismertetése a szőlő és bor ágazatban, a szőlő terméktanács és a hegyközségek együttműködése, borfeldolgozók tájékoztatója, a piac- rajutás lehetőségei. Feltöltődtek a talajvíztartalékok A vastag hótakaró jótékonyan hatott a növényekre Hideg, havas és napfényben szegény telet búcsúztathattunk. A decembertől február végéig mért csapadékmennyiség 66 és 253 milliméter között volt. A legkisebb értéket az ország észak-keleti részén, Szendrőlád térségében mérték, míg a legmagasabbat a Dunántúl közepén, Iregszem- csénél jegyezték föl. Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérései szerint a csapadék mennyisége országosan meghaladta a sokévi átlagot. Kalmár Györgyné dr., a szolgálat munkatársa lapunknak elmondta: összességében harminc napot esett a hó, hatvankét napon át borította a talajt összefüggő hótakaró. Az idei télen február volt a leghidegebb, országos átlagban mínusz 3,2 Celsius-fokot mértek, ami 3,7 fokkal volt alacsonyabb a sokévi átlagnál. Szinte minden reggel fagyott, sőt még a déli órákban is ritkán emelke: dett nulla fok fölé a hőmérséklet. Mivel márciusban sem enyhült lényegesen az idő, késett az olvadás is. Az idei tél legvastagabb hórétegét - 91 centimétert - március 5-én, a Kékestetőn mérték. A csapadékos tél országszerte feltöltötte a talaj mélyebb rétegeinek víztartalékait, s ez jót tett a korábban kiszáradt, aszálytól sújtott földeknek. A vastag hótakaró alatt a növények is viszonylag szerencsésen átvészelték a rendkívüli időjárást. Németh Zsuzsa Kell-e nekünk OECD-tagság? Március '29-én veszi fel Magyarországot tagjai sorába az OECD. Az angol betűszó magyarul a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet nevének rövidítését jelenti. Az OECD 1961. szeptember 30-én alakult. Tagjai közé nem európai országok is bekerültek. Eredetileg húszán voltak, számuk hazánk felvételével most 28-ra emelkedik. Tevékenységében részt vesz az Európai Unió Bizottsága is. A tagok között számos közepes fejlettségű ország található, például Görögország, Írország, Izland, Olaszország, Portugália, Törökország. A tagsági díj nem két fillér: évente 300 ezer dollárt, mintegy 45 millió forintot kell fizetniük a tagországoknak. Megéri? Az OECD feladata a tagországok gazdaságpolitikájának, főként konjunktúra- és monetáris politikájának összehangolása, a gyengén fejlett országok gazdasági növekedésének serkentése. E cél érdekében kívánják elérni a világkereskedelem bővítését, a tartós növekedés és ternielékeny- ség előmozdítását. Tanulmányokat dolgoznak ki fontos gazdasági kérdések megoldásának modellezésére, évente elemzik a tagországok gazdaságának alakulását. Fontos megállapodások születtek a valutáris együttműködésről, ezek egyike az EMA, az Európai Monetáris Egyezmény. Több mint kétszáz szakbizottsága és munkacsoportja foglalkozik gazdasági, környezetvédelmi, szociálpolitikai, valamint tudománypolitikai kérdésekkel. Működése rendkívül demokratikus, a tagországok csaknem fele vesz részt a végrehajtó testület, a tanács munkájában. A sokféle szolgáltatás, információ és fórum, amit az OECD nyújt tagjainak, megfelelően ellensúlyozza a velejáró költségeket. (bácskai) Huszonötezer forint hitelt adnak hektáronként Dalmand a kukorica termelőkért Tolna megye második legnagyobb munkáltatójának, a Dal- mandi Mezőgazdasági Rt-nek gazdasági potenciálja egyre növekszik. Az 1993. óta működő igazgatóság szemléletének is köszönhető, hogy a cég - amely az agrárágazatban fontos integráló szerepet is betölt - az elmúlt évben is szép nyereséget könyvelhetett el. A nagy múltú Dalmandi Rt. a kárpótlási földárverések után lecsökkent szántóterületének jelentős részét visszabérelve jelenleg 10 500 hektár szántó- területtel rendelkezik. Az Rt. nem csak a hagyományos növénytermelési és állattenyésztési ágazatát működteti sikerrel, hanem termékfeldolgozást is végeznek. A gazdaság fejlődését jelzi, hogy tavaly átadtak egy, csúcstechnológiával működő fejőüzemet, és sütvé- nyi ménesük újratelepítésével hagyományaikhoz is vissza tértek. A megyében idegen- forgalmi kuriózumnak számító Sütvénypusztára érdemes betérniük a lovakat szerető, kikapcsolódni, sportolni vá- gyóknak, akiket jól szervezett programokkal is várnak. A Dalmandi Rt., mint a térség mezőgazdaságának szervezői szerepét felvállalni tudó és akaró cég gazdasági erejét mutatja az is, hogy tavaly decemberben 47 millió forinttal, vagyis 9,4%-os üzletrésszel lépett a K. u. K. '95 Kft. tulajdonosi körébé. A félmilliárd forintos alaptőkével, tizenegy magyar és külföldi cég társulásával megalakult K.u.K. '95. Kukorica Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. tagjai között a hazai és Nyugateurópai vetőmagipar legmeghatározóbb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező nagyüzemei és vállalatai ajánlják a termelőknek a nyugatés Kelet-Európábán elterjedt, és a hazánkban legeredményesebben termeszthető kukoricahibrideket. A társaság azért finanszírozza a takarmánykukorica termeltetését, hogy minél szélesebb körben használják a gazdálkodók azokat a magyar vetőmagokat, amelyek hazánk sajátos éghajlati viszonyai mellett stabil terméseredményeket garantálnak. A K.u.K. Kft. az öt magyar taggazdaságának vonzáskörzetében ösz- szesen 80 ezer hektárra szeretné fejleszteni a jelenleg 20 ezer hektáros területet, amit termeltető szerződések alapján vetőmaggal ellát. Huszonöt hektárnál nagyobb birtokokat kívánnak bevonni abba a teljes körű és magas színvonalú szolgáltatásba, ami lényegében a termelés meghitelezését jelenti részes művelési szerződések alapján. Hektáronként hozzávetőleg 25 ezer forintot hiteleznek a termelői körbe belépőknek. A hitelezés a kellő vetőmag, műtrágya és növényvédő szerek rendelkezésre bocsátásban valósul meg. A termelői körhöz kapcsolódó vállalkozók, gazdálkodók, vagy szövetkezetek november 30-ig elszámolva, terményben fizethetik vissza a hitelt. Éz gyakorlatilag azt jelenti, hogy az átlagosan 6-7 tonnás hektáronkénti termésből 2 tonna takarmánykukoricával fizetik meg a szolgáltatást, s a fennmaradó 4-5 tonna terménnyel szabadon rendelkezhetnek. A Dalmandi Rt-vel szerződőknek kötelező biztosítást kötniük, ám a termés elosztásának arányában ebből is részt vállal a hitelező, amely - akár Dalmandról, Debrecenről vagy Hidashátról legyen szó - szerződő partnereinek az elérhető agrártámogatásokat is megszerzi. A K.u.K. Kft. tagjaként - mondja Ludányi Péter a cég dalmandi területi képviselője - a Dalmandi Rt. is ezeket a szolgáltatásokat nyújtja leendő partnereinek, akik a magyar nemesítésű martonvásári és szegedi hibridekhez, valamint a Kft. német résztulajdonosainak, a KWS és SWS teljes termékskálájához juthatnak hozzá. Ezek a fajták hazánk sajátos éghajlati viszonyaihoz alkalmazkodnak. A K.u.K. Kft. magyar tagjai évtizedek munkájával vívták ki maguknak azt a hírnevet, amelynek garanciája a szakmai hozzáértés. Ennek megfelelve dolgoznak azon, hogy a magyar termelők hazai termesztésű és nemesítésű kukorica hibrideket vetve ne csalódjanak a termés bőségében, minőségében. A K.u.K. Kft. tagjaként a Dalmandi Mező- gazdasági Rt. is minden segítséget megad ehhez partnereinek. Nagyüzemi tapasztalataik alapján szaktanácsadással is szolgálják a takarmánykukorica termelés sikerét. A részművelési- termeltetési szerződés iránt érdeklődők rendelkezésére áll Ludányi Péter, akit a Dalmandi Mg. Rt-nél lehet elérni a 74/439-003-as telefonszámon. (X) (