Tolnai Népújság, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-26 / 72. szám

TIZENÖTIG SZÁMOLTÁK A FÖLDVÁRIAK (7. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. MÁRCIUS 26. KEDD ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 72. SZÁM ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Kastélytulajdonos lesz a megyei A címben megfogalmazott kérdésre nem kizárt, hogy ha­marosan igennel válaszolha­tunk. Tegnap délután ugyanis a megyei közgyűlés pénzügyi, valamint gazdasági bizottsága megtárgyalta Kiss István aján­latát: a Kossuth-díjas szob­rászművész 3 millió forint vé­telárért megvásárolná az általa lakott Benyovszky kastélyt, melynek értéke egyébként 14,5 millió forintra rúgott a nemrég megejtett felértékelés­kor. (Igaz ugyanakkor az is, hogy az itt alkotó Kiss István eddig végzett felújítási munká­alelnök? latait 9,7 millió forintra becsül­ték a szakemberek). Ez a tény persze nem kötelezi a fenntar­tás anyagi terheitől szabadulni kívánó tulajdonost, tehát a megyét arra, hogy kizárólag Kiss Istvánnak adhatja el a műemlék ingatlant. Erre töb­ben rá is mutattak, köztük Stocker Antal közgyűlési alel­nök is, aki a hozzászólások végeztével bejelentette: írás­ban is benyújtja a közgyűlés elé saját ajánlatát, melynek ér­telmében 3,4 millió forintért megvásárolná a patinás kúriát. (Folytatás a 3. oldalon.) Roma Kisebbségi Önkormányzat: Bevált a közhasznú munka A Szekszárdi Roma Kisebb­ségi Önkormányzat - Balogh József elnökletével - tegnap délelőtti ülésén megelégedés­sel állapította meg, hogy ked­vezőek a közhasznú munká­sokra vonatkozó tapasztala­tok. Ez a forma bevált, a tíz cigány munkás a romák által lakott területeken sikerrel ösz­tönözte a helybelieket a tiszta, higiénikus környezet megte­remtésére, illetve a család- gondozásra. Az idei évi költ­ségvetési lehetőségeket átte­kintve a testület úgy határo­zott, hogy a rendelkezésre álló 1,4 millió forintot három részre osztja fel. A működési költségek biztosításán túl az önkormányzat a város és a romák kapcsolatát erősítő sport- és kulturális rendezvé­nyek megtartására törekszik, folytatva a bevált Dankó lab­darúgó kupát, Vagy a tavaly már nagy sikert aratott szek­szárdi Roma napot. Harmad- sorban pedig a városban mű­ködő két cigányszervezet - 50-50 ezer forinttal történő - támogatása is szerepel a költ­ségvetési célkitűzések kö­zött. -szá­Röviden Bonyhádvarasdon folytató­dik a szennyvízelvezetési prog­ram, hitelt ugyanakkor nem akar felvenni a település. Erről a legutóbbi testületi ülésen, a költségvetés elfogadásakor döntöttek. A település költség- vetésének főösszege 24 millió forint. A helyi sportkört három- százezer forinttal támogatják. A szemétszállítás díját évi 1.200 forintban állapították meg. A kistormás! önkormányzat képviselőtestülete elfogadta a tavalyi zárszámadást és megal­kotta idei költségvetési rendele­tét. A képviselők úgy döntöt­tek, hogy mintegy 3,5 millió fo­rint összegű igényt nyújtanak be az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került önkormányza­tok támogatására kiírt pályá­zatra. Őszintén magunk közt. A Vöröskereszt Szekszárd Városi Szervezete által rendezett soro­zat ma 14.30 órai kezdettel - Markó Aranka védőnő és dr. Varga József szakorvos előadá­sában - a szeretet, szerelem, barátság témakörét öleli fel. A 7-8. osztályos tanulóknak szánt program a szekszárdi Gyerme­kek Házában várja az érdeklő­dőket. Megszorító intézkedésekre kell számítani Izményben, erről a legutóbbi testületi ülésen, a költségvetés koncepciójának tárgyalásakor döntöttek. A te­lepülés költségvetését várha­tóan áprilisban fogadják el. Kinek a papné, kinek a patikus Az utóbbi hetekben - legalábbis ideiglenesen - eldőlt az ön- kormányzatoknak átadott patikák sorsa. Az önkormányzatok arról döntöttek: a gyógyszertári központból alakuló részvény- társaságnak, avagy a vállalkozó patikusoknak adják működte­tésre bérbe a településükön fekvő gyógyszertárakat. A válasz arra, hogy a gyógy­szerészeknek, az rt-nek, az ön- kormányzatoknak és a beteg­nek hogyan kamatozódnak a döntések, nehezen borítékol­ható. Simontornya már a rá eső központi működtető vagyont is „kikérte” a megyétől, így logi­kusnak tűnik, hogy egy állás- foglalás szintjén a patikát sem kívánja átadni a részvénytársa­ságnak. Egyelőre annyi biztos, hogy valamely vállalkozás fogja bérbe venni a gyógyszer- tárat - nagy valószínűséggel a város gyógyszerésze. - Mi­után a gyógyszertári központi vagyonúnkat sem adtuk az rt- nek, biztosabbnak látjuk így az ellátást - mondta Cserháti Péter polgármester. Iregszemcsén fel sem merült a részvénytársaság, a kérdés az volt, hogy a vállalkozó patikus megvásárolhatja, vagy bérelje a patikát. Túrós László, a nagy­község polgármestere szintén az ellátást hozta fel érvként. (Folytatás a 4. oldalon.) Bezerédj István, a jobbágyfelszabadító, első önként adózó magyar ne­mes születésének 200. évfordulójára emlékeztek tegnap Szekszárdon. A Vármegyeháza kert­jében lévő szobornál a hagyományoknak megfelelően a róla elnevezett középiskola diákjai emlékeztek névadójukra, majd elhelyezték koszorújukat Tolna vármegye egykori főjegyző­jének, Szedres község alapítójának mellszobránál. A diákok után a szekszárdi önkormányzat képviseletében a két alpolgármester, Csáki Béla és Fodor Miklós koszorúzott. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Búzás József perli az államot Holnap roma nap lesz a par­lamentben, a képviselők poli­tikai vitanap keretében tekin­tik át a magyarországi cigány­ság helyzetét. Tegnap a Tolna Megyei Bí­róságon folytatódott az per, melyben Búzás József, jelen­leg munkanélküli, azelőtt menő bajai vállalkozó perli a magyar államot, több, mint 11 millió forint vagyoni és nem vagyoni kár megfizetéséért. Az államot a perben az Igaz­ságügy Minisztérium képvi­seli, amelynek jogtanácsosa a kártalanítás jogalapját és ösz- szegszerűségét is vitatja. Búzás József ács szakmun­kás, románul és olaszul be­szél, németből nyelvvizsgája van. A kártalanítást az aláb­biak miatt kéri. Rablás vádjá­val került előzetes letartózta­tásba 1992 áprilisában, majd összesen 103 napot ült előze­tes letartóztatásban, vállalko­zása tönkrement, majd pedig az egészsége is megrokkant. A tegnapi második tárgyalá­son egy tanút hallgattak meg, s az alperes jogi képviselője kérte Horváth Aladár tanú­ként való idézését, aki a tör­téntek idején országgyűlési képviselő, s a Roma Parla­ment elnöke volt, s akinek Búzás József már akkor elpa­naszolta, etnikai hovatarto­zása miatt hátrányos megkü­lönböztetés érte. (Folytatás a 3. oldalon.) Tolna: működtetni vagy beruházni? Lapzártakor még tartott a vá­ros költségvetéséről szóló vita a tolnai képviselőtestület teg­napi ülésén. Az előterjesztés 33 és fél milliós hiánnyal számolt, 494 milliós főössze­gek mellett. Keszthelyi Márton polgár- mester a körülményekhez ké­pest „nem rossz”-nak minősí­tette a büdzsé tervezetet, Stróbl József pedig „nem tra­gikusának a hiányt. Farkas Antal ugyanakkor „kritikus­nak” nevezte a tolnai úthelyze- tet (amely állapot megszünte­tésére a tervezet nem irányzott elő megfelelő összeget). Ró­zsa Sándor azt hangoztatta, hogy például az útépítés, (Folytatás a 3. oldalon.) IFOR tisztek a főkapitánynál. Az IFOR biztonsági szolgálatának két tisztje, Mi­chael Guten és Ronald Holloway (a képen középen) látogatást tett hétfőn délelőtt Szek­szárdon, a Tolna megyei rendőrfőkapitánynál, dr. Berta Attilánál, majd ezt követően a városi rendőrkapitánynál, dr. Soczó Lászlónál. (Folytatás a 3. oldalon.) fotó: gottvald A korszerűsítés el(hó)napolva A dombóvári önkormányzat képviselő-testületének tegnap délutáni ülésén az egyik legfajsúlyosabb döntésnek ígérkezett a tavaly ősztől húzódó, a városi közvilágítás korszerűsítésének ügyében várt határozat megalkotása. A döntés azonban nem született meg. A város közvilágítása való­ban korszerűtlen, hiszen az al­kalmazott lámpatestek túl­nyomó részt nagyteljesítményű higanygőz lámpák. A rendszer eddigi korszerűsítése - vagy inkább a takarékossági intézke­dések - kimerültek a kétizzós lámpatestek egyik izzójának, vagy minden második oszlop­nak a teljes kiiktatásában. Ez természetesen nem javítja a vá­roslakók közérzetét, csak a vá­ros kiadását csökkenti. A helyzet megváltozására esély látszott amikor tavaly ok­tóberben pályázatot hirdetett a város a közvilágítás tényleges korszerűsítésére. A határidőre két pályázati anyag érkezett meg. A tegnapi ülésig - több­szöri bizottsági és testületi tár­gyalást követően - az Energo- vill Rt. a kivitelezés költségei­nek ellentételezését a város évenkénti megtakarításából kért. Az első öt évben 95%-os, majd ezután 10 éven keresztül egyre csökkenő részt, vagy tíz évig a megtakarítás 95-90%-át. A pályázati kiírásnak nem tel­jesen megfelelve a Tungs- ram-Schréder ezzel szemben 14 millió forint önkormányzati önerőt, majd a város megtakarí­tásától függetlenül évenként előre meghatározott összegek­ben történő ellentételezést kért. Mint a hosszas - az esélyes kivitelezők képviselőinek be­vonásával folytatott - tárgyalás során kiderült, a város önerőt nem tud adni a Tungsram - Schréder Rt.-nek, s a cég nem hajlandó az ez évre esedékes kifizetésre jövő év tavaszáig várni. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az önkormányzat - mivel az Elektrovill Rt. nem vállalta a százalékos kifizetés mértékét összegszerűen maximálni - ta­lán a vártnál nagyobb megtaka­rítástól esik el. A döntést végül - új pályázatokat kérve a két cégtől - júniusi üléséig el(hó)napolta a testület ni \ 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents