Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-10 / 35. szám

iyyo. lenruar iu., szomDat

HÉTVÉGI MAGAZIN

11. oldal

Rejtett értékeink

Pázmán György példája

„Nem a rideg kötelességér- zef szolgaiassága, hanem igazi hivatásból származó meleg lelkesedés, lankadatlan ügybuzgóság, mely egész valóját áthatá jellemzi Pázmán bácsi összes tanítói működését” - írja a Szek- szárd Vidékében Mikó György újvárosi plébános.

A Répce folyócska még szinte patak a burgenlandi Dörfl falu mellett, ahol 1811. február 11 -én született Páz- : mán György. Atyja a falu mindenese: iskolamester,

I kántor, jegyző, egyházfi és harangozó, fiát már 12 éves korában maga mellé vette segítségül, mert a szerény fizetésből nem tarthatott segédtanítót. Az ifjú György a szülői háznál ismerkedik meg a tantárgyakon kívül a zenével is, hegedülni és énekelni tanul. Négy évnyi gyakorlat, egy régi metodika könyv és mohó önképzés után 17 évesen színjelesen teszi le a tanító képesítő vizsgát Sopronban, hogy visszamenjen Burgenlandba.

A Lajta menti Tormás, a mai Eisenstadthoz tartozó Kishöflein, majd Rohonc az első időszak fontosabb állomása. Továbbképzi magát az új osztrák pedagógiai irodalomban, híres énekessé válik, mert nyarait erre szánja, Kis- höfleinben vezetésével alakul a német-francia-angol irodalmat felkaroló olvasókör, de érdekli a bothanika, már másokat tanít hegedű-, trombita-, fuvola- és egyházi zeneórákon.

Maga is írt egyházi és világi zenét, az utóbbiak közül keringői népszerűek. Rohon- con a Török János alapította ■gazdasági magánintézetben a magyar nyelv tanára.

Az intézet megszűnte után Török a Magyar Gazdasági Egyesület titkára lett, közeli ismeretségbe került az alapszabályokat kidolgozó Csapó Dániellel. Pázmán kettejük révén került Tolnára, azaz csak került volna, ha ott az új zenetanárt egy mulatságos véletlen miatt nem teremtenék le . .. Annyira megsértődik, hogy azonnal Sopronba akar utazni. Erre legjobbnak ígérkezik Bezerédj István, aki ott is birtokos, hintóján elviheti. A jeles reformpolitikus azonban maradásra bírja és 1839 őszétől Hídja puszta zsellérgyermekeinek s ezzel párhuzamosan Bezerédj Florianná- nak a tanítója. (Valószínűleg az ő segítségével kerül a nyomdába Bezerédj Amália Flóri könyve, amelynek öszszeállításában, zenei részének végső formálásában nagy szerepe lehetett).

Amikor 1844-ben meghal Flóri, Pázmán Szekszárdra kerül az első itteni „gyárigazgatóhoz” gróf Aichelburg Ferenc leányait és az Albanich- család gyermekeit tanítja. Újabb négy év múlva a már népképviselővé lett Bezerédj segítségével kapja meg a mezőváros negyedik tanítói állását, amelyben 1880 szeptemberéig, nyugdíjba vonulásáig működik. Ekkor már kollégáinak többsége is egykori tanítványa.

Utazásai és szakirodalmi cikkei töltik ki szabadidejét, ír az Oesterreichische Schul- bote, a pécsi Kalauz a népnevelők számára című folyóiratba éppúgy, mint a Lonkay Antal szerkesztette Néptanodába.

Egyik széptani cikkért ezüst serleggel jutalmazta 1862-ben a pécsi lap szerkesztősége pályadíjként. „Mint régi tanító szívesen használta a jobbnak bizonyult újabb vívmányokat, örömest pártolta az üdvös reformokat, de megvetéssel fordult el minden oly szándéklattól, mely üres handabandában nyilvánult, vagy erőszakos szakadásra célzott. Valamint éltető eleme volt ő jól fegyelmezett iskolájának, úgy nemes szellemének egyedül a tanügy szolgáltatta legkedveltebb légkörét, melyben élte fogytáig mozgott” - írja róla Mikó György.

Ötvenéves tanítói munkássága elismeréséül 1879. március 13-án a szekszárdi városházán adták át neki az ezüst érdemkeresztet, s ezt követően írta meg életrajzát tanítványa és tanítótársa, a megyeszékhely akkori „óvóbácsija” Bathi (Számháber) János, bár az ünnepelt ugyancsak tiltakozott a megtisztelés ellen. Szűk három év maradt meg életéből, amelyet oly szépen jellemez Mikó: „Iskolájában és tudományos szakkönyvei közt eltemetve rejtőzött szerény ibolyakint; nemes ambitiójában nem óhajtott ő a csillagokkal kapaszkodni, boldog volt, ha tapasztalhatta, hogy élete gyertyája önmagát emésztve jótékony világot áraszthat kis királyságára: iskolájára”. így halt meg Szekszárdon 1882. február 17-én.

Örömmel hírlik, hogy mind Szedres, mind Dörfl azon igyekszik, hogy méltóan megőrizze emlékét.

Dr. Töttó's Gábor

Koffán Károly - a művész tisztuló portréja

Idősb Koffán Károly: festő-, grafikus-, fotó- és fafaragóművész. Tanítvány és mester, reneszánsz polihisztor-személyiség és mellőzött tanár, kiállító.

Életművét bemutatni talán egy kronologikus, tematikus és műfaji csoportosítású, szertelenül vegyes tárlat lehetne hivatott, amely a XX. század izmusainak „szakbar- barizmusával” szemben a mű-, vészét egész, és ugyanakkor mesterségbeli volta mellett tanúskodna. A simon- tomyai Vármúzeum most az életmű egy szeletét mutatja be grafikáin: túsraj- zokon, és nagy technikai fölényt igénylő monotí- piákon keresztül. Kamarakiállítás lévén nem keresztmetszetet

láthatunk a Koffán grafikákból, mégis reprezentatívnak tűnik a tárlat annyiban, hogy nagyon jól jelzi a művész távolságtartását a tárgyias szemlélettől. A műveken az expresszionizmus expresszivitássá vált. Koffán mindenestől kifejező, és nem hidegen elgondolkodtató művész. A kiállított grafikák két

nagy csoportja nem csak technikailag különül el: a „Kezek”- sorozat öregkori termés, a mo- notípiák nagy része a negyvenes-ötvenes években készült. (1947-ben a mai Fényes Adolf teremben állított ki monotípiá- kat.) Utóbbiak talán szigorúbban kötődnek az expresszionista hagyományhoz, a fekete lényeget sugárzó csendélet, a Munch Sikolyái idéző portré, a sötétségből kibontakozó torzó kompozíciója. A „Kezek” egyszerűbb, és talányosabb sorozat. A reneszánsz anatómiai vázlatait idézi, nem tudni, tudatos komponálás eredménye- e, vagy az alkotás folyamatában is burjánzó, önmagát továbbalkotó együttes. (A művész fiatalon faragott is kezeket.) Az önmagukban is

egyéniséggel, „arccal” bíró kezek szerves élőláncban építenek fel egy nagyobb egészet. - A kiállítás a nemrég Szekszárdon rendezett nagyobb szabású Koffán tárlat után - a mindig is létezett szakmai elismerésen kívül - talán erősíti az életműnek a köztudatban való jelenlétét, hozzájárul egy művészportré tisztulásához.

Tudniillik: „nekünk van egy Koffánunk”. (tf)

s

Életközösség Bonyhádon

A hit élmény, amit meg kell osztani egymással

Számos kis lelki közösség alakul a nagy egyházakon belül és azokon kívül. Bonyhádon immár 11 éve működik egy - elsősorban fiatalokból álló - katolikus csoport, amit egy „civil”, Szőts Gábor vezet. Ők nem akarnak „maszekolni”, az anya- szentegyházhoz való hűségüket hangsúlyozzák, ám hitüket másoknál mélyebben, aktívabban élik meg a közösségben.

Péntekenként egy régi iskola egyik termében jönnek össze, imádkoznak, beszélgetnek, gitároznak, énekelnek. Hangszereiket már „becsempészték” a helyi templomba is. A gitáros’ misék a leglátogatottabb egyházi rendezvények Bonyhádon.

Szőts Gábor fiatalember, te- geződéspárti.

— Hogyan jön létre a közösségetek? ,|,J— Az akkori káplán, 11 évvel ezelőtt, ifjúsági csoportot szervezett, aztán az utódja vette át a vezetést, majd pedig, 6 évvel ezelőtt én, mivel azóta nincsen káplánja Bonyhádnak. A cél kezdetben csupán annyi volt, hogy valamiképpen összefogjuk az ifjúságot, és a keresztény hitünket közösségben próbáljuk megélni, személyesen, bensőségesen beszélgetve hitünk és életünk kapcsolatáról. Tulajdonképpen ugyanezen formula szerint működünk ma is, csak kicsit kiforrottabban: imádság, beszélgetés, együttlét.

— Mekkora volt kezdetben a létszám és mekkora ma?

— Induláskor körülbelül tizen voltunk, de többeket másfelé sodort az élet, így a régiekből már csak négy-öt emberke van meg. A mostani létszámunk negyven-ötven fő körüli. Van a közösségben két papi hi- vatású és sok házas hivatású személy.

! -- Miért kellenek ilyen kis közönségek a nagy egyházon belül?

— Azért, mert a hitünk az élmény is, amit meg kell osztanunk egymással. A templomban az emberek csak ülnek egymás mellett, magányosan, és tulajdonképpen nincs kapcsolat a hívek között. Ezt próbáljuk mi másképp csinálni. A magánéleti gondokat is - legyen az családi baj vagy anyagi probléma - jó dolog a közösséggel megosztani. S persze az örömöket is. Élmény számunkra a hit, élmény számunkra a templomba járás, együtt megyünk misére is.

— Te nem akartál pap lenni?

— Gondolkodtam rajta. Ezelőtt körülbelül nyolc évvel hivatáskereső állapotban voltam, s nem is annyira a papság, inkább a szerzetesség vonzott, de végül is a házasság adatott meg.

— Mi az eredeti szakmád, és miből élsz?

— Autószerelőnek tanultam, aztán elmentem sekrestyésnek, akkor végeztem el a

gimnáziumot, majd Pécsen a hitoktató-képzőt. Most hittant tanítok az iskolában, ebből élek.

— Családod, feleséged?

— Van, itt élünk Majoson, természetesen a feleségem is a közösség tagja, és gyermekünk is van. Olyan programokat is tartunk, amelyeken a kicsik is részt vehetnek.

— És még milyeneket ?

— Sokfélét, hétről-hétre ismétlődőeket és egyszerieket is. Minden szerda este imádkozunk a templomban, aztán van a péntek esti nagy összejövetelünk, és vasárnap este megyünk a szentmisére. Ézen kívül van számtalan kirándulásunk, biciklitúránk, lelki gyakorlatunk, közösségi nyaralásunk, gitáros misénk, más közösségekkel való találkozónk... Készítettünk egy statisztikát az együtt töltött óráinkról, s valami bődületesen nagy szám jött ki.

— Mennyire nyitott ez a csoport, beléphet-e bárki?

— Szerintem ez az ötven körüli létszám az optimális. A környező településekről, de még a megyeszékhelyről, sőt Baranyából is járnak ide fiatalok. Most azt tervezzük, hogy nem a bonyhádi csoportot fejlesztjük tovább, hanem újakat hozunk létre a közeli községekben, és nyitunk az idősebbek felé. Hogy a negyven-öt- ven-hatvanévesek is tapasztalják meg az életközösség örömeit.

— Mekkora felelősség egy ilyen közösséget vezetni?

— Amikor a káplán elment, egy fura helyzet alakult ki, mert pap után civil lett a vezető. Nem mondom, hogy nem lehetett volna néhány dolgot másként csinálnom, menet közben sok tapasztalatot szereztem, de alapvetően azt érzem, hogy ennek a közösségnek, immár 11 éve van egy haladási iránya. És az jó, és azt kell követnünk. A másik pedig, hogy megtanultam külön-külön, emberenként vezetni a közösséget. Mindenki más, és mindenkinek más az útja. Tehát nem lehet úgy vezetni őket, mint egy tömeget, hanem egyénenként kell megszólítani mindenkit, rátalálni a személyes problémáikra, megérteni, vigasztalni őket. A vezetőnek ugyanakkor a békét is meg kell őrizni a csoportban, közös nevezőre hozni a véleményeket, és persze figyelni a Lélek szavára is, hogy Istennek tetszőén cselekedjünk.

— Elhívást éreztél erre a feladatra? Mindhalálig csinálod, ha rajtad múlik?

— Én mindig is megszállottja voltam az egyháznak, s az azon belüli életközösségnek. Úgy éreztem, hogy ez a legfontosabb tennivalóm. A gyermekemnek sem mindegy, hogy milyen környezetben nő fel. Amikor én közösségben próbálom élni a hitemet, akkor a gyerekem jövőjét is alakítom.

Wessely Gábor

Istentiszteletek Szekszárdon

Római katolikus szentmisék. Állandó. Szombat: 17-kor Újváros. 18- kor Belváros. Vasárnap: 7.30-kor Újváros. 9-kor Belváros. 10-kor Újváros. 11-kor Belváros. 18-kor Belváros.

Református istentiszteletek. Állandó. Vasárnap: 10-kor Kálvin tér (gyermek istentisztelet). 10-kor Kálvin tér. 18-kor Kálvin tér.

Evangélikus istentiszteletek. Állandó. Vasárnap: 10-kor Luther tér.

Metodista istentiszteletek. Állandó. Vasárnap: 10-kor Munkácsy 1.

(gyermek istentiszteletek). 17.30-kor istentisztelet. Szerda: 17.30-kor Bibliatanulmány.

Baptista istentiszteletek. Állandó.

Szekszárd, Dózsa Gy. u. 1. Vasárnap: 10-kor. Szerda: 17.30-kor.

Mt. 5, 7-37.

Korunk embere irtózik a kötöttségektől, az erkölcsi szabályoktól, az előírásoktól.

A magánéletébe senkinek nincs joga beleszólni, mindenkinek magának kell eldönteni, hogy vétkezett vagy nem. Háttérbe szorulnak a vallásos élet gyakorlatai, megfeledkeznek vallásos kötelezettségeikről. Sok esetben a kényelem szeretete akadályozza meg a templomba járását, imádságát.

A tekintélyre hivatkozó kijelentések sem kellenek, helyettük divatos jelszavakat hallani: „Kövesd saját lelkiismertedet.” „Ne figyelj senkire, törődj csak saját magaddal.” Az önmegvalósítás, önkifejlődés elméletének szavai ezek. A Biblia valóban nem ilyen kifejezéseket használ: helyette tilt és parancsol. Felmerül

Jó hír

bennünk a kérdés: az önkitel- jesedés hirdetői elérték a kívánt eredményt? A gyógyszer- és alkoholfogyasztás, a válások és öngyilkosságok magas statisztikai adatai nem őket igazolja. Valóban boldogok, kiegyensúlyozottak leszünk, ha nem törődünk a parancsokkal, s engedünk minden kívánságunknak? Isten talán mégis jobban tudja, hogy mi válik javunkra.

Jézus életét, tanítását figyelembe véve arra következtethetünk, hogy Isten az élet valóságait jobban ismerte, mint a modernségével dicsekvő ember. Isten törvényei az ő bölcsességéről tanúskodnak, melyek segítségével az ember elérheti az önkifejlődés legmagasabb fókát. Krisztus Urunk tanítása a mai napig kiállta az idők próbáját. Jézus figyelmeztet, hogy a házasságtörés nem a vállalással hanem a képzelgéssel, a kései kimaradásokkal kezdődik. A gyilkosság nem a jól célzott tőrdöféssel, hanem az emberi indulattal, féltékenységgel, irigységgel veszi kezdetét.

Jézus a mai evangéliumban nem azért sorol fel előírásokat, hogy korlátozza szabadságunkat és lelki beteggé tegyen. Ilyeneket azok terjesztenek, akik félreismerik, vagy nem ismerik Jézus tanítását. A hívő ember felismerte, hogy, Isten a javunkat szolgálja parancsaival. Jézus adta erre a biztosítékot: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn. 10.10).

Matis Géza káplán