Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-01 / 27. szám

10. oldal Erről Arról 1996. február 1., csütörtök r r r FEBRUAR 1. CSÜTÖRTÖK Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő IGNÁC nevű olvasóinkat. Ignác: Hozzánk a latinból átkerült, nem latin eredetű név, je­lentése: ismeretlen. Latin alakja (Ignatius) kapcsolatba hozható á tűzzel. Védőszentje: Szent Ignác vértanú, János apostol tanít­ványa, akit a hagyomány szerint 107-ben kiéheztetett oroszlá­nok elé vetettek. Az ortodox és a görögkatolikus naptárban Szent Trifon vértanú emlékezete. Hajdan. Február 1-jén 120 éve, 1876-ban Szekszárd képviselő­testülete 3.400 forint tőkével megalapította a polgári iskolát. 110 éve, 1886-ban kirabolták a gyönki járásbíróságot, onnét okmányokat, iratokat és pénzt vittek el. 90 éve, 1906-ban a szekszárdi gimnázium diákjai nagy sikerrel mutatták be Suppé Pajkos diákok című operettjét. 85 éve, 1911-ben káprázatos es­téllyel ünnepelte megalakulása 20. évfordulóját a szekszárdi ka­tolikus óvodaegyesület. 60 éve, 1936-ban országgyűlési beszéd alapján adtak hírt arról, hogy a bátaszéki és szakcsi csendőrpa­rancsnok segített egy-egy elárverezetten. A napi igék: Katolikus: lKir. 2,1-4.10-12. IKrón. 29,10-12. Mk. 6,6-13. Református: Lk. 10,25-37. lMóz. 33.1- 11. Evangélikus: Zak. 1,1-17. 2Kor. 1,3^1. 2Móz. 24.1- 2.9-18. 1 Kor. 6,12-20. Ortodox: Jak. 4,7-5,9. Mk. 11,27-33. A Nap kél 7.12 órakor, nyugszik 16.44 órakor. A Hold kél 14.09 órakor, nyugszik 4.40 órakor. Vízállások a Dunán január 31-én, reggel 7 órakor, a Kö­zép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmér­nökségétől kapott információ alapján: Dunaföldvár -37 cm, Paks 63 cm, Dombori 87 cm, Árvízkapu 520 cm. A Sió Palánk­nál 301 cm. Előfizetőink, olvasóink a Népújság kézbesítésével, árusítá­sával kapcsolatos észrevételeiket a 416-211-es telefonon mondhatják el munkaidőben. Szekszárdi olvasóink hívják a 315-336-as telefonszámot. Felelős napi szerkesztő Szekszárdon: D. Varga Márta. Telefon: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János, városi könyvtár, 451-834. Dombóvár: Nagy László, művelődési központ, 466-614. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/319—884. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Áfész, 471-233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Traffipax-mérés a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint: 14.00-22.00: 61-es főút simontomyai szakasza, Simontomya belterülete. Jégen járt a január. Az idei télen igazán nem lehet oka panaszra a havas-jeges sportok kedvelőinek. Már novembertől - kisebb megszakításokkal - élvezhetik a havat, különösen az utóbbi napok „termése” volt bő. A dolgok már csak ilyenek, ami az egyiknek kényelmetlenség, netán bosszúság, az a másiknak öröm. Jelen esetben a gyerekek és fiatalok nem tudnak betelni a tél örömeivel, a „házilagos” jégpályákkal (képünk a szekszárdi' Gróf Pál utcai toronyházak tö­vében készült), a szánkózással, síeléssel. Azokat pedig, akik nem rajonganak mindezért, vigasz­talja az a tudat, hogy ma már február van, s csak 29-et kell aludni az első tavaszi hónapig. FOTÓ: BAKÓ JENŐ Hallottam írta: Venter Marianna Kis honi csoda Jfülönösen az „elkényeztetett” nyugati fogyasztók számára bá- -ZV mulatós a volt keleti blokk országaiban élők tűró'- és alkal­mazkodóképessége. Csodálták annak idején, hogyan is bírjuk ki, hogy mindenért sorba kell állni, hogy alapvető' szükségleti cikkek­ből gyakran van hiány, meg hasonlók. Tény, hogy ezen országok népe, köztük a miénk is, sok mindent megszokott, még többet kibírt. Nálunk még mindig dicséretes kivételnek számít az udvarias keres­kedő, a színvonalas szolgáltató, a teljesített határidő', hiba esetén pedig a bocsánatkérés, netán kérés nélkül nyújtott kárpótlás. Meg­szoktuk, hogy furtonfúrt be akarnak csapni, hogy ígéretekkel tele a padlás, hogy sokszor a fejünk felett machinálnak, hogy ostobának néznek. Igaz, pontosan ezek miatt gyanakvóbbak is vagyunk, ritkán vesszük készpénznek amit mondanak nekünk, emiatt például alapo­san el is képedtek a rendszerváltás utáni első' nyugatról érkezett reklám-hullám szervezői, nem értve, miért fogadja a magyar vásár­lóközönség harsány kacajjal a bugyuta filmecskéket. (Tanultak be­lőle, de azért még vannak hiányosságok.) Cfzóval a fentiek tükrében teljesen érthető, miért az örömteli meg- »J lepetés hangján mesélte el egy ismerősöm a vele történteket.. Néhány másodperccel lekéste a helyközi járatot, s már lassított is, tudván, nem fog miatta megállni a busz■ De csoda történt! A sofőr a visszapillantóból látva a futó alakot megállt, bevárta, nem szidta le, nem nézett rá csúnyán, sőt, kedvesen köszöntötte. Ismerősöm rendszeres utasa a járatnak, de ezt a sofőrt még sosem látta, tehát nem a régi ismeretség okán volt kedves hozzá, csak úgy. Máshol természetes, nálunk még mindig csoda. Terhesen az iskolapadban A kenyai iskoláslányok 12 százaléka még tanulmánya­inak befejezése előtt teherbe esik, s ezért a tanulás abba­hagyására kényszerül - kö­zölte az ország oktatási mi­nisztere. Ez évente országos szinten 10 ezer terhességet jelent az érettségi korhatár­nál fiatalabb lányok köré­ben. A korai terhesség az egyik döntő oka annak, mi­ért alacsonyabban képzettek általában a kenyai nők, mint a férfiak. A miniszter szi­gorú büntetést követelt az iskoláslányokat megrontó férfiak számára. Eddig ezek a cselekmények jórészt bün­tetlenül maradtak. A kenyai kormány korábban tervezte: felvilágosító oktatást vezet­nek be az iskolákban, hogy a diáklányokat a korai ter­hességtől megóvják. Ezt a katolikus egyház és a mu­zulmán vallási vezetők ed­dig mereven elutasították. Humor Életveszélyben A skót keresztülmegy az er­dőn. Az erdő közepe táján egy rabló revolvert szögez a mellének: — Pénzt vagy életet! A skót a zsebébe nyúl, és száraz hangon kérdezi: — Tud visszaadni egy schillingből? Országúton Gyanútlanul kapirgál egy tyúk az országút porában. Egyszerre egy hatalmas autó robog arra, és puff, ke­resztülmegy a tyúkon. A tyúk egy ideig mozdu­latlan marad, de aztán fel­kel, megrázza magát, és így szól: — Ejha! Ez aztán kakas volt a javából! Unalom Egy nagy fogadáson az egyik vendég rettenetesen unatkozik. Egyszerre csak meglát a sarokban egy urat, aki nagyokat ásít. Odamegy hozzá, és azt mondja neki: — Unatkozik? — Rémesen - feleli az úr. — Mi lenne, ha ellóg­nánk? — Ellógnék, de sajnos nem lehet. — Miért? — Mert én vagyok a há­zigazda. Praktikus A professzor felesége ijed­ten rohan be a férje dolgo­zószobájába: — Rettenetes, Pistike megitta a tintát. — Annyi baj legyen, majd veszek neki egy go­lyóstollat. Jó kérdés Az ügyvédet kérdi egy is­merőse: — Tegnap azt mondta valaki, hogy nem fogok víz­szintesen meghalni. Ön sze­rint ez becsületsértés? — Nem biztos, lehet, hogy jövőbe látás. TÉLI VÁSÁR! ■ sícipők ■jégkorik ■ dzsekik ■ kesztyűk 10-40% engedménnyel amíg a készlet tart VB Sportbolt Szekszárd, Széchenyi u. 43. {05543) Jól látja! Az árengedmény most tényleg több a soknál. Nyugodtan hihet a szemének! A Volkswagen több modelljének ára jelentősen csökkent. Természetesen kamatmentes részletfizetési konstrukciónk továbbra is igénybe vehető. Ráadásul, ha Ön vállalkozó, és most, az év elején köt lízingszerződést, költség- elszámolását optimálisan alakíthatja. Az akció február 29-ig, illetve a raktárkészlet erejéig tart. Várjuk márkakereskedésünkben. Típus VW Polo 45 3a* VW Rabbit VW Golf "Komfort" VW Golf Variant CL 1,9D VW Vento "Business" Transporter "Profit" 2,4D Transporter "Joker" 2,4D Régi ár *A Polo 60 és 75 több modellje is akciós áron vásárolható meg. Akciós ár 1.662.000 Ft 2.077.000 Ft 2.690.000 Ft 2.650.000 Ft 2.950.000 Ft 2.799.000 Ft+ÁFA 2.899.000 Ft+ÁFA Autó Techno Kft. Autószalon: 7130 Tol na, Gémű. 14 A. 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 41. Tel.: 74/440-578, fax: 74/440-537, Telelőn: 74/319-266, fax: 74/319-746. o Minden eloTtzetó'nk rendelkezik egy előfizetői kodsiammal, mely Kerepel számítógépes nyilvántartásunkban ás az előfizető számláján. Hetente kitörésiünk ogy-ogy előfizetői kádot, amelyből nepente - hátfőtől pántokig - egy-egy számot közreadunk. Amennyiben a kédszám pénteken megegyezik előfizetői kódjával, Ölt* az 1300,- Ft értékű ajándékkönyvcsomag! , x. AS-M kiadói Kft. ) ( £L) ( <)( fű nv-rw*ji •: y / y y y j y ■ y y ft a j szekszárd, 9Z8IA9! liszt ferine t®f 3 Öné az 1300,- Ft értékű ajéndékkönyvcsomagl Az On nyerő­száma: ASM Kiadót Kft. Tolna Megyri Irodája Szekszárd, Uszi Ferenc tár 3. 1 Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda Hideg, sokfelé párás idő Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 88 Ft/perc Egyelőre lényeges időjárás-válto­zás nem várható, a számítások sze­rint folytatódik a csendes, hideg idő. Sokfelé párás, néhol tartósan ködös lesz a levegő, az itt-ott előforduló zúzmarától eltekintve csapadék nem valószínű. Általában gyenge lesz a változó irányú szél. Az ország jelen­tős részén több-kevesebb napsütésre ma is számítani lehet. A kemény éj­szakai fagyok után napközben is igen hideg időre van kilátás, a kora dél­utáni órákra is csak -2, -7 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de a tartó­san ködös tájakon ennél hidegebb is lehet. Ez azt jelenti, hogy az átlagos­nál mintegy 5, 10 fokkal alacsonyabb lesz a hőmérséklet. A számítások szerint egyelőre foly­tatódik az igen hideg, téli idő. Sokfelé párás lesz a levegő, néhol tartós köd­foltok is előfordulhatnak, de legtöbb helyen több-kevesebb napsütésre is van remény. Csapadék továbbra sem várható. A napsütés ellenére is hideg marad az idő, a hőmérséklet kora dél­utánra is csak -5, -8 fokig emelkedik, de a tartósan ködös helyeken ennél hi­degebb is lehet. V ízhőmérsékletek °c °c Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Tisza-tó: 0 Fertő-tó: 0 Tisza: 0-1 Duna: 0-1 Várható legmagasabb hőmérséklet Kaposvár: °C-8 Paks: °C-6 Siófok:-5 Dunaföldvár:-6 Dombóvár:-6 Pécs:-5 Szekszárd:-5 Mohács:-5 Várható legnagyobb széllökések km/ó Balaton: 10-20 Velencei-tó: km/ó 10-15 Tisza-tó: 10-15 Fertő-tó: 10-20 Kaposvár: 5-10 Paks: 5-15 Siófok: 5-15 Dunaföldvár: 5-15 Dombóvár: 10-15 Pécs: 5-10 Szekszárd: 5-10 Mohács: 5-15 ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER. Az előfizetői példá­nyokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 525,- Ft, negyedévre 1515,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Thumbnails
Contents