Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-03 / 29. szám
1996. február 3., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Rejtett értékeink Györkönyi Károly munkássága „Különös szerencse és öröm, ha egy falu régmúltjának kutatása közben váratlanul egy íróra bukkanunk, aki ott született és gyermekkorát is ott töltötte. Szinte biztosak lehetünk abban, hogy emlékei alkotásaiban is megjelennek” - írja Brunn János, akinek segítségével az író s az ő szülőfaluja néhány éve formás füzetben ismerkedett meg jeles szülöttével. A múlt század végének kiemelkedő novellairodalmában nem akármilyen dicséretnek számít, ha valakiről azt mondja Prém József, a kor kedvelt szerzője és kritikusa: „Irodalmi pályázatok alkalmával még mindig emelkedik ki egy-egy ismeretlen író, hogy aztán maga felé terelje a közfigyelmet. Györkönyi Károly két-három év előtt egy politikai napilapunk novella-pályázatán elvitte a kitűzött díjat, s azóta jóravaló dolgokat várt tőle az író világ ... Megjelent kötete komoly törekvésű és komoly célokat kereső írónak tüntetni fel. Mindig a maga lábán jár a szerző, s azon az úton, mely a Parnasszus felé visz”. Vajon ki volt az az író, akit szülőmegyéje ma már szinte alig ismer? Amhold Károlyként született Györkönyben 1853. április 17-én az ottani (ahogy azt Tolnai Lajos megörökítette) „áldott jó tanító” gyermekeként. A helyi elemi után Sárszentlő- rinc, majd Sopron híres gimnáziumai következnek, később Pozsonyban és a fővárosban jogot végez, s a boszniai ok- kupáció 1878-as kitérője után joggyakomok, 1881-től önálló ügyvéd Sopronban. Első írásai még 19 éves korában, 1874- ben jelennek meg Jókai étlapjában, az Üstökösben. Derűs, kedves humorú történetek ezek, különösen az Akinek a kapanyél is elsül című. Igazi áttörést 1875-ben a Fővárosi Lapokban - amely irodalmi napilap (!) volt - megjelent A falu első legénye című beszé- lye hoz, amelyet az újság meleg hangon ajánl olvasói figyelmébe. A szenvedélyes történet már csak azért is érdekes lehet a ma olvasója számára, mert a cigánykérdés sajátosan korai műve is. Ha a következő évek írói termésére tekintünk, mennyiségileg egyenetlenséget, de minőségileg töretlen vonalat láthatunk: Györkönyi Károly író szívesen alkotott volna, ha nem vészi el az időt dr. Amhold Károly ügyvédi irodája, illetve lapszerkesztői munkája. Ő egyszemélyben próbál mindháromnak megfelelni, ami főleg az 1890-es években sikeresen meg is valósul. Számos novellája mellett kisregényei aratnak nagy sikert a Fővárosi Lapokban éppúgy, mint a Vasárnapi Újságban. Ez utóbbiban A Ger- jénes kincse a kor gründoló emberének is emléket állít: a szénre bukkanó vasútépítő mérnök történetében „a romantikus elemek csak tarkítják a mesét, mely mind érdek- feszítőbbé válik. A való élet útjáról sehol sem tér le az író s a meglepetésekért bőven kárpótol erősen igaz természetességekkel, a drámai csomókötés, s a hatásos, jól előkészített katasztrófa itt már nem hiányzanak” - írja Prém. Már a következő évben a Vasárnapi Újság Regénytára Klára című kisregényét hozza, s új novellái is ekkor látnak napvilágot Sopronban. Sikerrel próbálkozott a színdarabírással is: 1890. május 12-én a Népszínház mutatta be A muzslai bankó című, később is kedvelt népszínművét, há- romfelvonásos német vígjátéka, a Frau und Herr Puch- ner 1903-tól talán ma is előadható lenne. Hírlapírói munkásságáról Brunn Jánostól tudhatjuk: „Még joghallgatóként írogat a Pozsonyvidéki Lapokba, majd Sopronban rövid ideig a Neue Zeitungot szerkeszti, ennek megszűnte után az Oe- denburger Zeitung munkatársa. Vezércikkeivel - főleg a halála előtti években - nem egy ellenséget szerez magá-. nak. Leginkább a nacionalista ellenzék koalícióba tömörült pártjaival vannak éles vitái. Arnhold Károly felismeri ennek a magyarkodó politikának a kétszínűségét, amely a hatalmi igények harsogásával elleplezi és elodázza a polgári demokratikus feladatok megoldását”. Mindemellett többszáz vezércikke a korszak politikai-társadalmi küzdelmeinek szinte krónikás tanúja is. A soproni kaszinóban 1906. február 4-e délutánján azonban a háromfelé dolgozó Györkönyi Károly szíve felmondta a szolgálatot, s a szokásos dominó-parti véglegesen félbeszakadt. Özvegye, öt gyermeke siratta, szülőfaluja 1989-ben tisztelte meg emlékfüzettel, amelyben két szép beszélye és Brunn János míves értékelése található. Dr. Töttó's Gábor Nem a katedrát, a kaptafát választotta Portrévázlat Fehérváry István csizmadiáról A szekszárdi vásárokban ma még megtalálhatók azok a kihaló mesterségek, amelyek gyakorlói valamikor a hétköznapokban nélkülözhetetlen eszközöket állítottak elő. Ilyen volt a lábbeliket készítők közül a csizmadia is. Szekszárdon találkoztunk a Baján élő Fehérváry Istvánnal. A vásári forgatagban csöndesen állt a portékái mögötti asztalnál, és figyelte az érdeklődő tekinteteket. A ma újra divatos parasztpapucsokat kínálta, és az évszaknak megfelelő csizmákat. Bárkit szívesen lát a bajai cipészműhelyben, ahol az apja, sőt nagyapja is ezt a mesterséget űzte. Ez a családi tradíció nem szakadt meg, mert Fehérváry István fia, Zsolt is örömmel tanulta a cipész mesterséget. No, de lássuk sorban. A Fehérváry családnak már az 1730- as évek óta ezen a Duna melletti településen van az otthona. Az egykori csizmadiák vásározó szokásainak megfelelően Fehérváry István szülei is ily- módon keresték a megélhetést. Messze eljártak lovaskocsival a szebbnél-szebb csizmákat, papucsokat, cipőket árusítva. Édesanyja sem maradt otthon. Ezt a szokást máig őrzi a család, de a most 72 éves Fehérváry István már csak a közelebbi vásárokba utazik gépkocsival. Valamikor Barcsig vitt az útja és Dunapatajon is állt a vásárlók elé. Ma inkább hajósiaknak, jánoshalmiaknak, szekszárdiaknak, szászváriaknak viszi helybe egy-egy piac vagy vásár alkalmával a szemet gyönyörködtető és a használatban is minden igényt kielégítő, megterhelést elviselő bőrcsizmákat, papucsokat. A csizmadia mesterség elsőnek számított a lábbeli készítők között, és a cipészeket, a papu- csosokat előzte meg. Ugye a csizmadiának sokkal több tennivalója akadt a termékével és ez több ismeretet, tudást is igényelt. Fehérváry István édesapja nagyon kritikus szemléletű mesterember volt, és mint ilyennek csak nagyon kevesen tudtak a kedve szerint dolgozni. Nem volt ez alól kivétel a fia sem, akit a polgári iskola elvégzése után inkább tanítói pályára szánt, de a fiú hajthatatlan maradt, és a kaptafát választotta. Tette mindezt azokban az években, amikor a háború közbeszólt minden fiatal életében, és gyorsan fordított az egykori reményteljes célokon, terveken. Nem úgy történt Fehérváry Istvánnal. Miután az alapfogásokat megtanulta, elhatározta, hogy vándorolni megy másmás műhelyekbe. így jutott Hercegszőllősre, ahol a felsőrész-készítéssel ismerkedhetett meg, és ezt tette a gépek segítségével. Ma is vannak olyan kisgépek a műhelyében, amelyeket talán majd unokája üzemeltet. A műhely legkarakteresebb része az a sarok, ahol a kaptafák, a sámfák sorakoznak. A látszat rendetlenségben ott lapulnak az ősi szerszámok, a dikicsek, az árak, a faszögek, az egyenes és hajlított kések, a javításra váró csizmák, papucsok mellett. A bőröket külön szekrényben tárolja, tartalékolja az újább megrendelésekhez, mert ezek sem maradnak eh Legutóbb egy tánccsoportnak készített női cipőket. Ilyen megkeresés volt már Ausztriából és Németországból is néhány évvel ezelőtt. Amíg a műhelyben olyan szerszámok is előkerülnek, amelyekről ő maga sem tudja, hogy mire használhatók - mert olyan régiek - addig a szem a falakon látható festményekre téved. Igaz, hogy nem a cég reklámjaként, de a lábbelikhez mégiscsak köze van annak a kék ruhát yiselő balerinának, aki éppen balettcipőjét köti lábára. Erről a képről indulva esik szó a festmények szerete- téről és arról a gyűjteményről is, ami jelzi más mesterek munkáinak tiszteletét. Olyan kalocsai és szegedi papucsok lógnak a falon, amelyek már aligha készülnek. Ilyen sorsra jutott a bunyevác bocskor, vagy a sváb klumpa is. Ezekről is szeretettel szól Fehérváry István, miközben fiát hívja, hogy büszkélkedjen vele. Fehérváry Zsolt 28 éves lesz. A kor divatja szerinti a hajviselete és aszerint hordja a fülbevalókat. Szűkszavú, és csak szorosan a kérdésekre válaszol. Inkább hagyja szerényen, hogy apja dicsérje kitartó szorgalmát, ügyes kezét. A dicsérő szavak arra késztetik, hogy inkább másutt keressen magának elfoglaltságot, túl azon, hogy valóban szereti a mesterséget, amelyet apja műhelyében tanulhatott. Úgy érzi, hogy mindent meg lehet csinálni, ha az ember szívével is teszi, amit az esze diktál. Akkor az sem lehet túl nagy baj, ha a suszter a nagyapáitól ráhagyott kaptafánál marad. Decsi Kiss János Megjelent a februári Lakáskultúra Ne feledje tehát új hónap, új Lakáskultúra. (85628) Benne:- A Hold háza- Régi falak közt, új szerepben- Desing a javából- Piacnézőben:- Barkácsötlet:- Farsangra:- A házigazda: Szekrénysorok 2. Ablak zsákruhában Csörögefánk Kondor Katalin Istentiszteletek Szekszárdon Római katolikus szentmisék. Állandó: Szombat: 17.00 Újváros, 18.00 Belváros. Vasárnap: 7.30 Újváros, 9.00 Belváros. 10.00 Újváros. 11.00 Belváros. 18.00 Belváros. Református istentiszteletek. Állandó: Vasárnap: 10.00 Kálvin tér (gyermek istentisztelet). 10.00 Kálvin tér. 18.00 Kálvin tér. Evangélikus istentiszteletek. Állandó: Vasárnap: 9.30 német áhítat. 10.00 Luther tér. Metodista istentiszteletek. Állandó: Vasárnap: 10.00 Munkácsy 1. (gyermek istentisztelet). 17.30 istentisztelet. Szerda: 17.30 Bibliatanulmány. Rendkívüli: Hétfő: 16.30 (Munkácsy u. L). Orbán István gitártanár növendékei a reneszánsz kortól napjaink zenéjéig adnak válogatást műsorukban. Szeretnék megköszönni a közösségnek, hogy a zeneiskola átépítése alatt a növendékhangversenyek részére a templomban lehetőséget biztosítottak. Baptista Istentiszteletek. Állandó: Szek- szárd, Dózsa Gy. u. 1. Vasárnap: 10.00 óra. Szerda: 17.30 óra. V éssétek rá minden gondotokat, mert ő törődik veletek. ” I. Péter 5:7. Az élet tele van olyan eseményekkel, amelyek megterhelnek és gondolatainkat rabul ejtik. Ezekből születnek a gondok. Valahol olvastam egy fiatalemberről, aki a következőket mondta: „Szemeim belső vérzése miatt több operáción kellett keresztülesnem. Mindezek az erőfeszítések azonban hiábavalók voltak, elvesztettem mindkét szemem világát. Már-már arra gondoltam, hogy véget vetek életemnek, mert nem bírtam elviselni az életet látás nélkül. Egy reggel, a rádió vallásos adását hallgatva felfigyeltem az igehirdető egyik kijelentésére: „Semmitől sem kell félni az életben, csak megérteni a történteket”. Mérlegeltem ezt, az életemre vonatkoztattam. Csakhamar rájöttem, hogy IsJó hír tennek célja van mindannyi- ónkkal. Azon az éjjelen, miután imádkoztam Isten vezetéséért és betegségemből fakadó gondjaimat Istenre bíztam, jól aludtam. Tudtam, hogy a következő nap új reményt és bátorságot hoz. Mi emberek gyakran nagyon könnyen készek vagyunk felhagyni az élettel, lemondani róla, különösen akkor, ha a betegség megtámadja az egészségünket, ha úgy érezzük, hogy üres és értelmetlen az életünk, ha az emberekkel való kapcsolataink feszültté válnak vagy anyagi gondjaink miatt összecsapnak felettünk a hullámok. Az Isten Igéje meg akar bennünket tanítani, hogyan kerülhetünk Vele kapcsolatba imádkozás által és miként tehetjük problémáinkat, gondjainkat az ő kezébe. Vedd számba a gondjaidat és halld meg az örömhírt: „Vessétek Rá minden gondotokat, mert ő törődik veletek... ” Isten kéri tőled azt, ami alatt roskadozol. Jézus így hív magához: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok nektek. ” (Mátéev. 11:28.) / mádkozzunk: Istenünk, bíztass minket arra, hogy Benned való hittel és bizalommal járjunk az életben. Add, hogy Rád bízhassuk aggodalmainkat és félelmeinket. Ámen. Adj türelmet elhordozni azt, ami megváltoztathatatlan. Adj erőt megváltoztatni, ami megváltoztatható. Adj bölcsességet különbséget tenni a kettő között. J.Gy.
