Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-29 / 51. szám
1996. február 29., csütörtök Megyei Körkép Dunaeöldvár, Paks És Környéke 5. oldal Kényesebben ügyelnek a borra, mint az asszonyra! Imen-Onnan Pályázat svédországi tanulmányokra! Paks város önkormányzata keresi azt a két 19 és 26 év közötti leányt, aki kedvet érez arra, hogy három hőnapot Göteborgban töltsön, és elsajátítsa a szociális gondozómunka alapjait. A tanulmányút ingyenes, a kiválasztottaknak viszont garanciát kell vállalniuk, hogy hazatérésük után legalább egy évet a város szociális hálózatában dolgoznak. A jelentkezőknek elhivatottságot kell érezniük a szociális munka iránt, legalább érettségivel kell rendelkezniük. Előnyt jelent az alapfokú angol nyelvtudás. A részletekről bővebb felvilágosítás a paksi polgármesteri hivatal családvédelmi osztályának vezetőjétől, Csikai Gyulánétól kérhető. Lajkó Anita szép sikere a történelmi versenyen. Az általános iskolák 7-8 osztályos tanulói részére meghirdetett országos történelmi verseny megyei fordulóját nemrég bonyolították le Szek- szárdon. Résztvevői az egyes iskolák háziversenyein első, második és harmadik helyezést elért diákok voltak, összesen huszonnégyen. A nehéz és izgalmakkal teli szellemi erőpróba a dunaföldvári 8. osztályos Lajkó Anita szép sikerével zárult, aki a versenyen az első helyezést érte el. A 7. osztályos Rajfai Imre szintén bejutott az országos versenyre, melyet Szombathelyen rendeznek majd meg. Ismét hobbi börze. Szombat délután kettőtől hatig újra várják a gyűjtőket Pakson a művelődési központban, hogy kollekciójuk felesleges darabjait kicserélhessék egymás között. S hogy mi mindent lehet ezen a napon cserélni? Az égvilágon majdnem mindent, amit csak mostanában gyűjtenek a felnőttek és persze a gyerekek. Bélyeget, papír-szalvétát, érmeket, telefonkártyát, gyufás dobozt. Amit adnak, el kell fogadni! Bár az utóbbi sem tréfadolog a bölcskei férfiember számára, a szólás igazságát mégis bizonyította a szombati borverseny. Idén a Kék Duna étterem adott otthont a több évtizedes vetélkedőnek, ahol nem volt egyszerű dolga a zsűrinek, hiszen 213 bormintát kellett bírálniuk. Az értékelők nem akármilyen szakemberek, csak ízelítőül néhány név: Módos Ernő, az Aliscavin igazgatója, Sződi Imre parlamenti képviselő, és a két paksi szőlész-borász, akik nélkül aligha rendeznek borversenyt a környékben, idősebb és ifjabb Keller János. Ott voltak persze a szomszéd faluból, Madocsá- ról is, mint eddig minden évben, mert mit érne az ilyen esemény, az évszázados félig komoly, félig tréfás vetélkedés A díszpolgárokról emlékérmekről Idei második ülését tartotta a héten a dunaföldvári képviselő testület, melyen a költségvetés még mindig nem szerepelt a napirendek között. Az első napirendi pontként a testület elfogadta a Dunaföldvár díszpolgára, és a Dunaföldvárért emlékérem alapításáról szóló határozatot. Ezután a város tulajdonában lévő ingatlanok listájának módosítása következett, mivel ebben - eladások miatt - több változás történt. A következőkben elfogadta a testület azt az érdekeltségi rendszert, amit a polgármesteri hivatalban kívánnak bevezetni, és a Családi iroda azon kérelmét, hogy a rendezvényeik színvonalasabbá tétele érdekénélkül. — Nálunk már megkínált volna egy pohárkával valaki! - mondja fél óra eltelte után Szabó József madocsai polgármester kaján mosollyal, miközben bölcskei kollégája, Kiss József azon derül, hogy „ellenlábasának” bizonyára teljesen véletlenül a „törzsvendégek” feliratú tábla alatt jutott hely a zsűriasztalnál. Az apró ugratások csak fokozzák az amúgy is oldott hangulatot. Jócskán elmúlik már dél, mire kialakul a végeredmény. Az aranyérmesek aránya nem rossz, fehérborból 12, vörösből 3, óvörösből szintén 3, míg az óarany kategóriából 6 minta érte el a legmagasabb minősítést. Természetesen nem lenne verseny, ha nem állítanának fel sorrendet is. A dobogósok, fehérborok között: ben helyi előadóművészek foglalkoztatására legyen lehetőség. Ezután az önkormányzat céltámogatással megvalósuló beruházásaihoz saját erő biztosításáról döntöttek. Itt pontosabban arról van szó, hogy a város minden évben pályázatot nyújt be csatornaépítésre, és ehhez önerőre is szükség van. A pénzügyi bizottság vezetője megjegyezte, hogy a pályázatot akkor is be kell nyújtani, ha a céltámogatás esetleges elnyerésekor hitelt kell felvenni az önerő biztosításához. Ezután a gimnázium egyházi visszaigénylése került napirendre. A Ferences rend megváltást kér az épület fejében az államtól, a gimnázium tehát marad a jelenlegi ingatlanban. Az épület állami tulajdonú, a város ingyenes haszná1. Dubicz István, 2. Látos Péter, 3. idősb Kiss József, a vörösboroknál: 1. Indich István, 2. és 3. dr. Tóth Mihály két bora, óvörös kategóriában 1. Ledneczki István, 2. Mérges István 3. Farkasinszky Csaba, míg az óarany fehérek között 1. Sulák György, 2. Varga György, 3. Kádár György. Módos Ernő a zsűri véleményét összegezve megállapítja, hogy a bölcskei borkultúra az latra kapja. A köztisztasági rendelet módosításával, és néhány ingatlan és telek csereügyével is foglalkoztak. Melegebb lett a Sportcsarnok Alig két hét alatt készült el a Kommunális és Szolgáltató Kft. kivitelezésében a Sport- csarnok új álmennyezete. Mint az intézmény gondnokától, Lengyel Pétertől megtudtuk az álmennyezetre azért volt szükség, mert az épület eddig igen rossz hatásfokkal lehetett fűteni. A tető az összes meleget kiszívta, és a gyerekek mindig fáztak a tornaórákon. A mostani megoldás - mely egyben hőszigetelő réteget is magában foglal - nagyban növeli a fűtés hatásfokát, és az energia megország bármely részével ösz- szehasonlítva, megállja a helyét. Tanácsot is ad a bor táró- • lásához, mert mint mondja, sok múlik ezen, előfordulhat, hogy a most ezüstérmet kapott bor kis idő elteltével akár megelőzheti az „aranyásókat”. Két aranyérem, egy második és egy harmadik hely nem akármilyen eredmény, és bármennyire is szerényen fogadja dr. Tóth Mihály a gazdatársak gratulációit, látszik azért rajta a szívből jövő, jogos büszkeség. - Tősgyökeres bölcskei vagyok - meséli -, csak a tanulás és a katonaság éveiben voltam távol. Édesapám Izsákról származik, édesanyám bölcskei, apósom madocsai, így aztán sokféle tapasztalat, szokás összegződik a boraimban, igyekszem mindenből a legjobbat hasznosítani. Érdemes megfogadni a szakemberek tanácsait is - mondja, és így is cselekszik, mint ahogy a számtalan eddig szerzett érem bizonyítja, hiszen már össze sem tudja számolni, hány bölcskei versenyre nevezte be borait. Egy biztos, több mint húsz éve résztvevője a rendezvénynek, mint sokan mások a faluból. Rákosi Gusztáv takarítást is jelent. A most elkészült álmennyezet a terem világítását is javítja. A fényes felületről visszaverődik a neoncsövek fénye, és ezáltal lényegesen világosabb van a teremben. Kérdésünkre Lengyel Péter elmondta, hogy tervezik a tornaterem műanyag burkolatának felújítását is. Sütő András darabja a Művelődési Házban Pénteken egy napra ismét beköltözik a színház a művelődési ház falai közé. A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház két előadásban - délután kettőkor a gimnazistáknak, este hétkor a felnőtt nézőknek - mutatja be Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját. Pataki Dezső Korai volt a tsz-ek temetése, derült ki a bölcskei „Rákóczi” mezőgazdasági termelőszövetkezet tegnapi közgyűlésén. A tavalyi évet igen jól zárták, 28 millió forint nyereséget könyvelhetett el a tagság, ez a tsz történetének legjobb eredménye. Az elnök, dr. Sűrű János pályája kezdete óta itt járta végig a „szamárlétrát”, az egykori gyakornok 3 éve lett a szövetkezet első embere. A tavalyi sikeres évről így vall: — A mi politikánk a nyitottság. Nem titkolt szándékunk, hogy a megye északi részén létrehozzunk egy felvásárlási, tárolási centrumot, hogy felvásárolhassuk Dunaföldvár, Mado- csa, Bölcske magángazdáinak termékeit is, természetesen a saját tevékenységünk mellett. Ellátjuk őket növényvédőszerekkel, műtrágyával, jó minőségű vetőmagokkal, segítünk nekik szaktanácsadással. A szövetkezet meghatározó ágazata a növénytermesztés, tavaly igen komoly eredményt hozott, köszönhetően az időjárásnak is, de nem utolsósorban a gondos munkának és a jól végiggondolt kereskedelempolitikánkra alapuló értékesítésnek. A szántóterületünket béreljük, 1.575 hektáron őszi búzát, kukoricát, napraforgót, repcét termelünk. A sertéságazattal vannak gondjaink, ezeken az év első felében változtatnunk kell, addigra nyereségessé kell válnia a telepünknek, vagy átszervezésekre fog sor kerülni. — A szolgáltató is műszaki ágazat jól képzett szakember- gárdája sikeresen dolgozott, saját munkáinkon is, a külső szolgáltatásokban is. Munkagépeink jó állapotúak, a szállító járműparkunkat viszont hamarosan korszerűsíteni kell. Sikerágazat a kereskedelmi hálózatunk is. Az élelmiszer diszkont közel tízmillió forint értékű árut forgalmazott tavaly, a zöldségkereskedelmünk 4,5 milliót, a vasbolt több mint ötmilliót. A tápbolt is jól működött, ezenkívül vetőmagbúzát adtunk el, tejet és sertést vásároltunk fel a magángazdáktól Földváron, Madocsán és Bölcskén. — Gondolunk a jövőre is. Tavaly 24 millió forintot költöttünk beruházásokra, szárítót, terménytárolót építettünk. Természetesen ezt nem tehettük volna állami támogatás nélkül, három pályázatot nyújtottunk be, mindet el is nyertük, ez 8 millió forintot hozott. Valljuk, hogy amit az állam ad, azért a kezünket kell nyújtani, és el kell fogadni. Mindez a tagság és az igazgatóság rendkívül aktív munkájának köszönhető. -rgGázprogram, díszpolgárság (Folytatás az 1. oldalról.) A testület végül elfogadta Herczeg József beszámolóját, elutasította viszont dr. Rónaky József képviselő kérdésére adott válaszát arról, hogy a középtávú gazdasági koncepció iparfejlesztéséről szóló fejezete miért nem készült el, holott a határidő már régen lejárt. Nyugodt mederben folytatódott az ülés, beszámolót hallgatott meg a testület a pályakezdők munkaügyi helyzetéről, felemelték az élelmezési nyersanyag-normákat, jóváhagyták a Duna-part rendezési tervét és Paks környezetvédelmi programját, változatlanul maradtak a piaci napok kedden és pénteken. Elfogadták a képviselők a testület idei munkatervét, és megvitatták a „Gyermekekért” kitüntető cím adományozásáról előterjesztett rendelet-tervezetet. Kinevezték könyvvizsgálóvá Zsinkó Lajost. Megváltozott a polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendje, ezentúl nem lesz meghosszabbított munkaidő egyik napon sem. Újabb vitát eredményezett Herczeg József előterjesztése, amelyben díszpolgári cím adományozását javasolta Pónya Józsefnek, az atomerőmű nyugalmazott vezérigazgatójának a város fejlődésében betöltött szerepéért. Bor Imre és Hajdú János politikai színezetű hozzászólásait többen elutasították, végül a 17 tagú testületből 12- en a javaslat mellett voksoltak. Egyhangú szavazással, vita nélkül fogadták el viszont idősebb Gárdái György „Pro Űrbe” kitüntetésben részesítését. -rákosiLassan nyoma sem les* a hónak, de a paksi Ifjúság úti óvoda „Alma” csoportjának apróságai bizonyára szívesen őrzik majd emlékeikben azt a szép téli napot, mikor Feil Feri bácsi lovasszánjával járták végig a lakótelep behavazott utcáit. HIRDETÉS- FELVEVŐ HELYEI Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet Dunafölvár 7133 Paks 7030 Fadd és Vidéke Takarékszövetkezet Fúdd 7133 Dunaszentgyörgy 7035 Siómenti Takarékszövetkezet Magydorog 7044 Pálfa 7042 Sárszentlőrinc 7047 Kajdacs 7051 Garay Előd Telefon: 74/316-932. Hanoi Józsefné Paks, Pál u. 61. Ttelefon: 75/313-981. Gyászközlemények: Pantar Paks, Kálvária u. 2. nüli-Patrik Paks, Retek u. 1.