Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-29 / 51. szám

1996. február 29., csütörtök 3. oldal Megyei Körkép Dombóvárott: Rehabilitációs foglalkoztató A Népjóléti Minisztérium által kiírt pályázaton 2,3 millió forintot nyert el ta­valy a dombóvári önkor­mányzat, hogy létrehozza azt a rehabilitációs foglal­koztatót, ami a közelmúlt­ban kezdte meg működését. A foglalkoztatót a Jóléti Szolgálat Alapítvány működ­teti, s ezzel a szociális gon­doskodásnak egy újszerű formája valósul meg Dombó­váron. A háziorvosok bevo­násával tavaly elvégzett fel­mérés szerint 800 főre tehető azok száma, akik testi, vagy mentálhigiénés problémáik miatt csökkent munkaképes­ségűek, s a rehabilitációs fog­lalkoztató nekik ad munka- és kereseti lehetőséget. Az önkormányzati, illetve alapítványi törekvés az, hogy a foglalkoztatóban - a jelen­legi 45% helyett - legalább hatvan százalékban valóban csökkent munkaképességűek dolgozzanak, hiszen ha ezt az arányt fél éven keresztül fenn tudják tartani, a foglalkozta­tottak számával arányosan az állami költségvetésből az ő munkabérük 150%-át fizetik ki. Természetesen a rokkant­nyugdíjat, vagy egyéb szociá­lis ellátást kapó dolgozók csak a létminimum összegét kereshetik meg napi hat órás munkájukkal, de a leutalt pénz egyharmadát a foglal­koztató működtetésére költ- heti az önkormányzat, amely idén a szociálpolitikai keret­ből egymilliót különített el erre a célra. A jelenleg foglalkoztatot­tak varrnak, különböző kar­bantartási munkákat végez­nek, s van köztük, aki a Jóléti Szolgálat Alapítvány kesztyű- és savanyító üzemében, vagy boltjában jutott munkalehető­séghez. A rehabilitációs foglalkoz­tató tevékenységét egy főál­lású, teljes munkaképességű dolgozó végzi, s az ő feladata az alapanyagok beszerzése, az üzemekben készült termékek piacra juttatása, és természe­tesen további dolgozók tobor­zása. A rehabilitációs foglalkoz­tatás nem csak anyagilag, ha­nem mentálhigiénés szem­pontból is segítséget nyújt a csökkent munkaképességű dolgozóknak, akik nem csak hasznosnak érezhetik magu­kat, hanem olcsón étkezhet­nek a tavaly decemberben át­adott gondozóházban, aminek szerves része a rehabilitációs üzem. - nagy ­Tamási iskolaátadás Napirenden marad a kérdés Hétfői számunkban dr. Benko András, Tamási országgyűlési képviselője fejtette ki véle­ményét a város két középisko­lájának jövőjével kapcsolat­ban, rámutatva: az intézmé­nyeket már 1994-ben át kel­lett volna adni a megyei ön- kormányzatnak, a város pénzügyi gondjainak elkerü­lése érdekében. A kérdés megítélése a tamási testületen belül sem egyöntetű. Árvái Ferenc képviselő, a pénzügyi bizottság volt tagja a nyilat­kozat kapcsán el kívánta mondani: - Van két fő a testületben, aki másfél-két éve azon az állásponton van, hogy a középiskolákat át kell adni a megyének, Balassa Zoltán, volt alpolgármester, és jómagam- Ezt a lépést a fe­szültségeket vállalva, a város érdekét szem előtt tartva ma is meg kell tenni. A mostani költségvetés tárgyalásakor ismét felvetjük, hogy újra kezdeményezzen tárgyaláso­kat a polgármester a megyei önkormányzattal - mondta a képviselő. (tf) Jótanácsok, cipősöknek Nem dicsekvésképpen mon­dom, de vettem egy surranót. Szezonvégi vásáron, féláron. Az áruhoz termékismertetőt is adtak, melyen a szokásos ta­nácsokkal látnak el. Hogy tudniillik kerüljük a pocso­lyákat és a lábbeli kemény tárggyal való ütköztetését, et cetera. Mindegy, megszok­tuk. A szokatlant, a forra­dalmi újítást számomra a tíz jótanács jelentette. Ilyenekre hívják fel a cipősök figyel­mét: a bőrtalp hajlamos az át­nedvesedésre, a lábbeli húzó­zárát ne erőltessük, ne várjuk meg, míg a sarka teljesen le­kopik, időben javíttassuk! A kedvencem a kettes számú in­telem: Lehetőleg naponta váltsunk cipőt! Ezek után a polgárnak csupán egyetlen kérdése marad: miből? -Wy­A Providencia Rt. átadta a dijakat. A Providencia Biztosító Rt. közbiztonsági alapít­ványa hagyományosan meghirdet valamilyen akciót a gyerekek részvételével vagy javára. Mint Bállá Sándor szekszárdi kirendeltségvezető a tegnapi ünnepségen elmondta, évente 2000 hal­nak meg az utakon, közülük minden 20. ártatlan gyermek. A pályázatban a felelősségbiztosítás­sal rendelkezők vehettek részt. A sorsolás során Tolna megyéből 14, négy éven aluli gyermek kapott biztonsági gyerekülést. A kedves ünnepségen a Babits Művelődési Ház Tücsökzene Klubjának tagjai léptek fel. Egy másik ünnepi pillanat az volt, amikor a kirendeltségvezető át­adta az ajándékot Kránicz Istvánnak és feleségének, ők az elsők Tolna megyében, akiknek a Providenciánál kötött életbiztosítása lejárt. fotó! gottvald Új kábelek a szekszárdi lakótelepeken A „kalózok” lopják az adást A szekszárdi Tarr Kft. tavaly kezdte meg a kábeltelevíziós rendszer korszerűsítését a megyeszékhelyen. A munkálatok a lakótelepeken indultak meg, új kábelt szerelnek fel minden lépcsőházban, s ez a központi kábel ágazik el lakásonként, vagyis minden egyes előfizetőnek külön kábele lesz. A fejlesz­tést azonban nem mindenütt fogadta osztatlan egyetértés. Tarr János, a kft. vezetője el­mondta, cégük feladata, hogy a lehető legjobb hátteret biztosít­sák az előfizetőknek, ezt szol­gálja a mostani fejlesztés, amit igyekeznek a lehető leg- esztétikusabban megoldani. A cég szerelői a biztonsági és sta­tikai szempontok maximális fi­gyelembe vételével végzik a munkát, az érintett lakóépüle­tek közös képviselőinek tudtá­val és beleegyezésével. A fej­lesztést a kft. saját költségén végzi, ami az előfizetőket nem terheli, de cél, hogy minél si­mábban és gyorsabban halad­hassanak. A felmerült kifogá­sokkal kapcsolatban Tarr János elmondta, a napokban vett részt lakógyűlésen az egyik lakóte­lepen, ahol némi ellenállás volt tapasztalható a munkával kap­csolatban. Az új, egyéni, mondhatni „testre szabott” ká­belrendszer ellen a legjobban azok ágállnak, akik kalóz-de- kóderrel nézik a HBO műsorát, az új rendszer ugyanis lehetet­lenné teszi majd az adás-lopást. A „kalózok” igyekeznek meg­győzni a környezetüket a mun­kálatok feleslegességéről, saját jól felfogott érdekükben. El­gondolkodtató, hogy az említett lakótelepen 5 százalékos a HBO csatorna előfizetőinek száma, míg a városra a 30 szá­zalékos átlag a jellemző, vagyis nagy a valószínűsége, hogy az említett lakótelep igen jól el van látva kalóz-dekóderekkel. A lakógyűlés egyébként pozitív eredménnyel zárult, a jelenlé­vők megértették és elfogadták a fejlesztést, s főként a becsületes HBO-előfizetők elégedettek az új kábel-rendszerrel. A tervek szerint idén fejező­dik be a rendszer kiépítése a la­kótelepeken, jövőre pedig a családi házas területek követ­keznek majd. A rendszer elké­szülte után minden egyes előfi­zetőt felkeres majd a kft. üzlet­kötője és egyéni szerződés ke­retében állapodnak meg a vá­lasztott szolgáltatásban. A fize­tendő tarifa csak a szerződés megkötése után változik - a vá­lasztott szolgáltatás mértékében - addig a megszokott kábel-dí­jat fizetik a megyeszékhely la­kói. venter Jegyzők szakmai értekezlete A Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal tegnap délelőtt rendezte meg Szekszárdon a jegyzők szakmai értekezletét, amelyre meghívót kaptak a polgármes­terek is. Annál is inkább indo­kolt volt ez, mert dr. Dudás Fe­renc a Belügyminisztérium Közszolgálati Főosztályának vezetője a testület, a polgármes­ter és a jegyző munkáltatói jo­gáról tartott előadást, a száraz témához képest igen színes stí­lusban. Mit ismeretes, a tör­vénymódosítás következtében a hivatal vezetője a jegyző lett, de a polgármester bizonyos kérdésekben egyetértési jogot köthet ki. Az önálló intézmé­nyek vezetőit pedig a testület nevezi ki. A kulcsszó tehát az együttműködés. Bátorfi György, rendőr ezredes az ön- kormányzatok és a közbizton­ság témájáról és a polgárőrség szerepéről tartott előadást. Waf­fenschmidt Jánosné, a KSH megyei igazgatója a települése­ket érintő statisztikai összeírá­sokról adott tájékoztatót. Hírek Felnőttek hittanja Dombóváron Dombóváron, a Művelődési Házban ma este 19 órakor kezdődik a felnőttek hit­tanja. Az előadó: dr. Boda László professzor, s a téma: az egyház. A Kinizsi utcai óvodások bálja A szekszárdi Kinizsi utcai óvoda március 1-jén, 16 órai kezdettel rendez adakozás­sal egybekötött farsangi bált a Gyermekek Házában. A bálon bárki megjelenhet, jelmezben, vagy anélkül. Allománygyűlés a városházán A szekszárdi rendőrkapi­tányság március elsején, pénteken délelőtt 9 órától tartja állomány gyűlését a városháza dísztermében. A gyűlésen dr. Soczó László alezredes, a kapitányság ve­zetője értékeli az elmúlt év­ben végzett rendőri munkát. Alapítványi ülés Tolnán A Tolnai Dunáért Alapít­vány március 1-jén, pénte­ken, 17 órától tartja beszá­moló közgyűlését a tolnai művelődési házban. A költségvetésről Szakályban Március 4-én, hétfőn 14 órakor tárgyalja ismét a község idei költségvetésé­nek tervezetét a szakályi képviselő-testület. A költ­ségvetési rendelet elfoga­dása előtt március 11-én tar­tanak falufórumot. Nyílt nap „Az én ovim”-ban „Az én ovim” szekszárdi magánóvodába (Móricz Zs. u. 5.) várják az érdeklődő szülőket március 1-jén, pén­teken, 18 órától, ahol meg­ismerkednek az óvoda mű­ködésével és az ott dolgozó szakemberekkel. Közlekedési baleset Kajdacson Tegnap reggel Kajdacson, a Kossuth utcában az úttest jobb szélén álló Mercedes tehergépkocsinak ütközött a B. J. vezette MTZ-traktor. A Mercedes az ütközés követ­keztében maga alá temette sofőrjét, aki a jármű előtt állt. A sofőrt súlyos sérülé­sekkel szállították kórházba. Polgári védelem Ma: ünnepség a Vármegyeházán A Polgári védelem napja al­kalmából rendezett szek­szárdi ünnepségnek ma dél­után 14 órától a régi Vár- megyeháza díszterme ad otthont. A megemlékezésen részt vesz Orovecz István polgári védelmi vezérőrnagy, a Pol­gári Védelem országos pa­rancsnoka is. Az ünnepi be­széd után - melyet Ferencz Győző pv. százados, a paksi parancsnokság parancsnok­helyettese tart - az elisme­rések, jutalmak átadása kö­vetkezik. Végül a Polgári védelem napján a részt ve­vők ünnepélyesen elkö­szönnek a most nyugállo­mányba vonuló munkatársa­iktól. A nyugdíjas, aki nem ismeri a törvényt Az elhalt fog nem „sürgős” Panasszal fordult a falu jegyzőjéhez egy hetvenöt éves szárazdi nyugdíjas asszony. Azt tette szóvá, hogy fájós fogát nemrég té­rítés ellenében húzta ki fogorvosa, pedig ő úgy tudta, hogy a foghúzás sürgősségi esetben, pláne nyugdíjasoknak, ingyenes. Az idős asszonynak, mint kide­rült tévesek voltak az ismeretei a fogászati ellátásról. Egyrészt a nyugdíjasoknak csak a fog­pótlás bizonyos műveletei térí­tésmentesek, másrészt nem minden fájós fog utal akut megbetegedésre, így nem min­dig tartozik a sürgősségi ellátás körébe. A páciens fogorvosától, dr. Arbanász Gyulától megtud­tuk: ez esetben gangrénás, azaz elhalt, tehát nem begyulladt fogról volt szó, erre pedig nem vonatkozik a térítésmentesség. A fogszakorvos így a jogsza­bálynak megfelelően járt el, amikor elkérte a betegtől a hat­száz forintot - ezt dr. Csonka Mária, tamási tisztifőorvos is megerősítette, akihez a szárazdi polgármesteri hivatal eljuttatta a panaszt. Mit tehet a nyugdí­jas? Fizet, vagy megvárja, amíg az elhalt fog körül gyulladás keletkezik, és „sürgősségi” foggá válik - ekkor ingyen ki­húzathatja. Az eset megítélése nem egyöntetű. Arbanász dok­tor hozzátette: miután más még nem reklamált, csak nyugdíja­sok, feltételezhető, hogy nin­csenek tisztában, mi jár ingyen, és miért kell fizetni. Dr. Csonka Mária annak a véleményének adott hangot, hogy ha az elhalt fog fáj, akár akut esetnek is le­het minősíteni, tehát nem sért törvényt a fogorvos, ha ingyen eltávolítja, fit tisztiorvos szerint nem csupán etikailag kifogá­solható az eljárás. Hasonló vé­leményen van dr. Juhász- Schlatter Bernadett, tamási fogorvosnő, akitől megtudtuk: Tamásiban húzásért nem szo­kás pénzt kérni. A doktor úr egyébként, - aki úgy látja, hogy a foghúzásért minden esetben fizetni kellene - egy másik kö­vetkezetlenségre hívta el a fi­gyelmet: az idős emberek csontsorvadás miatt meglazuló fogait is pénzért kell kihúzni. A csontsorvadásról pedig a nyug­díjas igazán nem tehet. (tf) színhelyén hirdetését kedvezménnyel adhatja fel a Tolnai Népújsá

Next

/
Thumbnails
Contents