Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-24 / 47. szám

1996. február 24., szombat Sport 7. oldal 4 Megyei sporttudnivaló Idegenben az UFC. Eredeti­leg Szekszárdon játszották volna a mai UFC-B aj a edző­mérkőzést, ám a találkozót a bajai labdarúgó klub kérésére Baján rendezik 11.30 órakor. Később játsszák. A labda­rúgó Magyar Kupa nyolcad- döntőjében az NB Il-es paksi együttesnek vasárnap Hajdú­szoboszlón kellett volna sze­repelnie. A rossz pályaviszo­nyok miatt azonban a Kábái Cukor FC-Hajdúszoboszló el­leni kupamérkőzést március 6-ára halasztották, a vissza­vágóra március 10-én kerül sor Pakson. A másodosztályú bajnokság szintén később kezdődik, rajt: március 17-én. Cseke és Mészáros nélkül. Kara Zoltán után a napokban újabb két meghatározó játé­kos távozott az UFC Szek- szárd NB III-as labdarúgó csapatától. Cseke László a ta­vasztól Györkönyben, a me­gyei ' bajnokság éllovasánál folytatja pályafutását, míg Mészáros Zsolt egy ausztriai harmadosztályú együtteshez igazolt. Mandzsics a Szparinál. Tegnapelőtt megegyeztek a Bp. Spartacus és a Ferropa- tent-Lazúr SE Szekszárd NB I-es női kézilabda csapatainak vezetői Tamara Mandzsics ügyében. A Szekszárdról ön­kényesen távozó szerb légiós a jövőben a fővárosiak játé­kosa. Az ügylet anyagi részle­teiről - a két klub megállapo­dása alapján - nem nyilatkoz­tak az érdekeltek. Bonyhádi változások. Incze Zoltán lett a Bonyhád SE NB III-as együttesének új vezető edzője, miután Kiss János, a korábbi játékosedző a Szálka körzeti csapatában folytatja labdarúgó pályafutá­sát. A játékosok közül Töpf- ner visszatért Nagymányokra, Guzorán munkahelyi elfog­laltsága miatt nem vállalja a további szereplést, emellett a távozás gondolatával foglal­kozik Palkó és Szlama is. A völgységiek ma egyébként a Györköny elleni edzőmérkő­zésüket a bonyhádi pálya használhatatlansága miatt Kisdorogon játsszák. Kézilabda NB I. „Kikozmetikázták” a szekszárdiakat Caola SE-Ferropatent-Lazúr SE Szekszárd 26-23 (15-11). Szekszárd, 600 néző. V: Ba­logh, Heitter. Caola: Sirina- Utasi 9 (4), Ovtus 8, Major A. 3, Major B. 3, Gyimesiné 2, Golovko. Csere: Kübli, Zso- hár 1 (1). Edző: Horváth Jó­zsef. Szekszárd: Bücking- Bá- lintné 6, Horváth B. 1, Pádár 2, Sklar 5, Gábor 7 (3), Káro­lyi 2. Csere: Flick (kapus), Csáki. Edző: Hajnál József. Bálintné és Gábor góljával a Ferro-Lazúr vezetett kezdet­ben, de a 6. percben Ovtus már a Caolát * juttatta előnyhöz (3-2). Az egerszegiek fürge já­tékosait nem tudták feltartóz­tatni a házigazdák, s a magas Ovtus is mindig a legjobb pil- * lanatban púpozta ki Böcking hálóját. A vendégek honosított kézisük találataival a 18. perc­ben három góllal elmentek (10-7). A zalaiak védekezésben is jól kamatoztatták gyorsasá­gukat, a félidő közepén egyre nehezebben sikerült utat törni a Caola kapuja felé (20. perc: 11-8). Sklar szép gólja után a 22. percben Bálintné faragott a hátrányból (11—10). A hajrában felpörgött a Ferro-Lazúr, s Ká­rolyi a 25. percben egyenlített (11-11). Horváth edző időké­rése azonban rendkívül hatá­sosnak bizonyult. A Caola gyorsan rendezte állásait, s pil­lanatok alatt ismét három gólra nőtt a különbség, sőt Ovtus a 30. percben négygólos vezetés­hez juttatta csapatát., A második játékrész Gábor élményszámba menő átlövés- góljával indult, ám a folytatás­ban tovább nőtt a vendégegyüt­tes előnye (35. perc: 17—12). A 38. percben a válogatott Utasi előbb hetesből, majd „mezőny­ből” is betalált (20-14). A 40. percben Böcking védett egy büntetőt, de az indításból elad­ták a labdát Pádárék, s máris újabb gólt jegyezhettek a ven­dégek (21—14). A házigazdák Böcking nagyszerű védéseinek köszönhetően, ha lassan is de megkezdték a felzárkózást, négy gólt dobtak zsinórban (48. perc: 21-18). A szekszárdiak ekkor kapkodni kezdtek, renge­teg labdát elszórtak, így nem sikerült a fordítás, előbb Major B., majd Zsohák „büntetett” (52. perc: 23-18). Az utolsó tíz percben szétesett a vendéglátók játéka, a Caola biztosan veze­tett (28. perc: 26-21). A végig nagyszerűen küzdő, fegyelmezetten játszó egersze­giek megérdemelten vitték el a két pontot Szekszárdról. Jók: Ovtus, Utasi, Major B., Major A., illetve Böcking, Sklar, Bá­lintné. -teszi­Csáki próbál betörni Utasi és Gyimesiné között fotó: gottvald A hétvége sportműsora A Barátság-kupa Losonczi István emléktorna döntője: vasárnap 16 órakor A világ legjobb játékvezetője Bonyhádon A rend Szombat Asztalitenisz: NB I: Ka­posplast-Tolnai SE 11 óra. Kézilabda: Téli-kupa vá­rosi bajnokság,a szekszárdi sportcsarnokban 8 órától. Kosárlabda: NB II: Bony- hád-NIKE Fűzfő (férfi) 10.30, Bonyhád-Komló (női) 14, Mező Kanizsa DKK- Atomerőmű SE 11, Thury Kanizsa DKK-Atomerőmű SE 12.30, Közgazdasági Egyetem-Autó Techno Szek­szárd 13 óra. Labdarúgás: Új VDN- kupa: PVSK-Dombóvár 10.30 óra. Előkészületi mér­kőzések: Bonyhád-Györköny (Kisdorogon) 10, Tolna- Bölcske 10, Tamási-Duna- szentgyörgy Limex SE 11, Baja-UFC Szekszárd 11.30, Simontomya-Paksi SE 14.30, Györe-Nagymányok 15 óra. Ökölvívás: Profi világbaj­noki elődöntő a WBU nem­zetközi bajnoki címéért Pak­son, az Atomerőmű SE csar­nokában 18 órától. Teremfoci: Erii János em- léktoma Madocsán 14 órától. Vasárnap Asztalitenisz: Serdülő és újonc megyei bajnokság a szekszárdi városi sportcsar­nokban 9 órától. Biliárd: NB II: Komló-Experience BSK 12 óra. Kosárlabda: NB I: KSC Szekszárd-Szombathelyi SE 17 óra. Labdarúgás: Új VDN­kupa: Mohácsi TE-Bátaszék 14 óra. Előkészületi mérkőzések: Kajdacs-Tengelic 14, Györe-Szászvár 15 óra. Teremfoci: Barátság-kupa Losonczj István emléktoma Bonyhádon 8 órától. ITV-Re- print-kupa a szekszárdi városi sportcsarnokban 8.30 órától. Bátaszék-kupa női torna a he­lyi sportcsarnokban 9 órától. Idén másodszor rendezik meg Bonyhádon a Barátság-kupa teremlabdarúgó tornát Lo­sonczi István emlékére. Az egykori edző pályafutásába Kiszler Ferenc segítségével pillantunk bele. Pista bácsi Losonczi István a negyvenes években Bonyhádon kezdett futballozni, 16-17 évesen már a felnőtt csapatban rúgta a bőrt. Később rövid szászvári kitérő után ismét a Bonyhádot erősí­tette. A hatvanas évek elején Kisdorogra igazolt játékos­edzőnek, aktív sportpályafutása befejeztével trénerként tevé­kenykedett. Nyugdíjazása után, a 90-es évek elején felkérték, hogy a kiesett bonyhádi csapa­tot vezényelje vissza az NB III-ba. A feladatot örömmel vállalta, és teljesítette is. Érde­kesség még, hogy 1966-ban a Magyar1 Népköztársaság Kupá­ban a legjobb 16 közé került csapatával. Losonczi István már kölyök korától a labdarú­gásért élt. Edzőként is játékos­párti maradt, amit tudott, kihar­colt sportolói számára. Döcögős start Február 10-11-én már lezajlott az idei Barátság-kupa első két napja. Erről Harangozó Feren­cet, a torna ötletgazdáját, szer­vezőjét kérdeztük. — A tavalyihoz képest idén döcögősen indult a torna. Az előzetes jelentkezéskor még sorban álltak a csapatok, ezért az első húszat vettük figye­lembe. A rajt előtt pár nappál öt együttes visszalépett. Az idő rövidsége miatt hiányukat saj­nos nem tudtunk pótolni. A tar­talék csapatok ugyanis már el­ígérkeztek más mérkőzésekre. Játékvezetők — Rendezvényünkön csupa vidéki játékvezető fújja a sípot. A bonyhádi bírókat is elismer­jük, csak a semlegességet sze­retnénk biztosítani. Minden mérkőzésen két játékvezető lesz a pályán, hogy a tévedés lehetőségét is kizárjuk. Nevezési díj — Hallottam már olyan vé­leményt, hogy a 6500 forintos nevezési díj nagyon sok. De nézzük meg azt is, mit nyújtunk ekkora összegért. Az első négy helyezett pénzjutalomban ré­szesül. A dobogósok természe­tesen kupát is vihetnek haza, a győztes gárda pedig a vándor­serleg mellé örökbe is kap egyet. A torna során az ötös csoportokból három gárda jut tovább, nekik még valameny- nyiüknek esélyük van a győze­lemre. Véleményem szerint mindezek nyomós érvek, mégis megígérem, hogy jövőre csök­kentjük a nevezési díjak össze­gét. Viszont csak ennek befize­tése után fogadjuk majd el a nevezéseket, hogy ne fordul­hasson elő az ideihez hasonló visszalépéssorozát Csapatok és esélyek — Többnyire helyi csapatok vesznek részt a tornán. A vidé­ket a mucsfai, a cikói, és egy vegyes gárda képviseli. A há­rom faddi együttes sajnos visz- szalépett. A Bonyhád SE csa­pata, Losonczi Pista bácsi egy­kori legénysége a kupavédő, akik idén is csoportelsőként ju­tottak tovább. Esélyesnek íté­lem még a Lets’Go, a Play­boy’s, valamint a Bonyhád SE fiatalabb csapatát. Tombola belépő — Köszönöm a helyi vállal­kozók segítségét. Ők profiljuk­nak megfelelő felajánlásokkal gazdagították tombolatárgyaink sorát. Támogatóinkat természe­tesen térítésmentesen beenged­jük a kupa zárónapjára. A be­lépő egyébként száz forint lesz, és ez egyben a tombolajegy is, amellyel értékes jutalmakat le­het nyerni. A belépőkből be­folyt összeg a bonyhádi Foci­suli alapítvány számlájára ke­rül. Aki szeretne, ötven forin­tért plusz tombolajegyeket vá­sárolhat, ezzel is a Focisulit tá­mogatja. — Nagyon vigyázunk a rendre. A Fűtőmű Kft. gyártott állványokat számunkra, az ezekre akasztott szemeteszsá­kokból többet is elhelyezünk a sportcsarnok területén. Dohá­nyozni a létesítményen kívül lehet, a játéktérre csak mű­anyagpohárban lehet italt be­vinni. A vendég: Pulii — Puhl Sándor FIFA játék­vezetőt már tavaly is szerettük volna vendégül látni, de akkor nem volt számára megfelelő az időpont. Úgy érzem, itt is nagy az érdeklődés személye iránt, ezért nem adtam fel a törekvé­semet. Idén sikerült időpontot egyeztetnünk Puhllal, igaz, hogy csak a kupa első fordulója után két héttel. Ezért lesz a zá­rónap február 25-én, vasárnap, hogy a döntő mérkőzést ő tudja vezetni 16 órakor. ígéretet kap­tunk arra is, hogy az idén má­sodszor a világ legjobb labda­rúgó játékvezetőjének válasz­tott Puhl Sándorról szóló könyv a helyszínen megvásárolható lesz. A Losonczi István emlékére kiírt Barátság-kupa vasárnap 8 órakor kezdődnek. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a bonyhádi sportcsar­nokba. Máté Réka Paksi SE-Magyar Kábel 9-2 (4-1). Paks: Németh- Prantner, Erdélyi, Somogyi- Péter (Wolf), Majsai, Kródi (Borsi), Bene- deczki (Ötvös), Feer- Kulcsár (Takács), Radies (Ács). Magyar Kábel: Trencsényi- Pécsi, Káposztás, Juhász,^ Hági- Arnold, Imre, Faragó, Horváth II- Sági, Horváth I. G: Ács, Radies 2-2, Benedeczki, Borsi, Feer, Majsai, Wolf, illetve Sági 2. A BLASZ I. osztály élvonalába tartozó Magyar Kábel csapatát, tetszetős játékkal és szép gólokkal verte a végig nagy kedvvel futballozó, Balatonfüreden edzőtáborozó Duna-parti együttes. Becker kihagyja az olimpiát A sérülése után az antwerpeni tornán visszatért német te­niszsztár, Boris Becker úgy nyi­latkozott, hogy családi okok miatt nem kíván részt venni az atlantai olimpián. — Családom van, most már sehová sem utazom egyedül. Ráadásul az olimpia éppen a wimbledoni és az amerikai baj­nokság között van - indokolta távolmaradását Becker (28), aki 1992-ben a barcelonai ötkari­kás játékokon Michael Stichhel az oldalán párosban aranyér­mes volt. Az idei ausztrál nem­zetközi bajnokságon győztes, majd a Davis Kupa-nyolcad- döntőt és a múlt heti dubai tor­nát hát- és lábsérülés miatt ki­hagyó Becker szerint a tenisz­ben nem az olimpia a legrango­sabb verseny. A palánk mellől A sereghajtó Szombathely az első play-off ellenfél KSC Szekszárd-Szombat­helyi SE: vasárnap 17 óra. Guóth Iván: — À bajnoki táblázat utolsó helyén nyert mérkőzés nélkül álló szom­bathelyiek ellen kötelező a győzelem. Pillanatnyilag minden játékosom egészsé­ges. A vasárnapi találkozón mindenki számára játéklehe­tőséget kívánok biztosítani, azok is szóhoz jutnak majd, akiket idény közben keve­sebbszer küldtem pályára. A rájátszásban a 9-14. helyezet­tek az egymás ellen elért eredményeiket viszik maguk­kal. Ennek alapján a kezdés előtt tizedik helyen állunk a bajnokságban, szeretnénk azonban kilencedikként vé­gezni. Célunk elérése során két riválist, a Szolnok és a Zala Volán együttesét kell megelőznünk. À Szombat­hely már biztos búcsúzó, a másik kieső hely elkerüléséért a Szarvas és a Közgáz-Matáv áll harcban egymással. A kö­vetkező szezonban ismét 14 csapat kap helyet az „A” cso­portban, de jövőre már csak tizenketten kezdik a küzdel­meket a legjobbak között. A vasiak ellen nagy menete­lésbe kezdünk, április 13-ig tíz mérkőzés vár ránk. Remé­lem sikerrel vesszük az aka­dályokat, s végül a 9. helyen fejezzük be a bajnoki évadot. Asztalitenisz NB II. Siker a rangadón Húsipari SE Szekszárd II.- Gamma SK 14:4. A két bajno­kesélyes mérkőzésén - a kez­deti idegeskedést leszámítva - a hazai csapat magas színvona­lon asztaliteniszezve lehenge­relte a remek játékerőt képvi­selő Gamma együttesét. Az első körben a két páros meg­nyerésével és két egyéni győze­lemmel 4:2-re vezetett a húsos csapat. A folytatásban a szek­szárdiak fokozatosan növelve előnyüket semmi esélyt nem adtak ellenfelüknek, s bravúros győzelmet arattak. A csapat va­lamennyi tagja dicséretet érde­mel, különösen a minden mér­kőzését biztosan nyerő Fekete Adrienn volt elemében. Győztesek: Fekete 4, And- rics, Szabadi 3-3, Pilisi 2, Fe- kete-Andrics, Pilisi-Szabadi pár. AGROPÖRTA 7100 Szekszárd, Bogyiszlói u. 1. Tel./Fax: 74/312-233, 419-886 Kukorica-vetőmag ajánlat: GAZDA MTC 75 ezer mag/zsák 4.350 Ft+áfa DEKALB 371 • 75 ezer mag/zsák 4.350 Ft+áfa NORMA SC 75 ezer mag/zsák 6.525 Ft+áfa KWS 242 (FANION) 75 ezer mag/zsák 6.375 Ft+áfa DEKALB 527 75 ezer mag/zsák 7.350 Ft+áfa Szólótermelőknek ajánljuk:

Next

/
Thumbnails
Contents