Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-19 / 42. szám
1996. február 19., hétfő Hazai Tükör 5. oldal Márciusban: vissza a kérdőíveket Áprilistól családi pótlék alanyi jogon vagy jövedelemtől függően A szokásosnál is bonyolultabb kérdőívet kapott több százezer család az elmúlt napokban. Az egészségbiztosító küldte, hogy megtudja: az április elsejétől érvénybe lépő új feltételek között kik jogosultak családi pótlékra. Mint Kánig Évától, a Népjóléti Minisztérium főtanácsosától megtudtuk, a formanyomtatványt azoknak juttatták el, akiknek ez év április elsejétől nem alanyi jogon, hanem jövedelmüktől függően járhat a családi pótlék. Alanyi jogon ezután a három- és többgyermekes családok, a tartósan beteg, testi vagy értelmi fogyatékos gyermeket nevelők kapják (ez utóbbi esetben a velük együtt élő egészséges gyermek után is) ezt az ellátást, valamint azok a családok, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a 19 500 forintot. A 3 és többgyermekes családoknak gyermekenként 3750 forint, a 3 és több gyermeket egyedül nevelőknek gyermekenként 3950 forint, a tartósan beteg, testi vagy értelmi fogyatékos gyermek után - korhatárra való tekintet nélkül - 5100 forint, a 2 gyermekes hasonló családban a további gyermekekre 3250 forint, a 2 gyermeket egyedül nevelők esetében a további gyermekekre 3750 forint pótlék jár. Az 1-2 gyermekes családoknak teljes összegű ellátás csak a havi nettó 18 ezer forintos jövedelemig jár, azon túl sávonként változik a támogatás. Az 1-2 gyermeket egyedül nevelő szülők 21 600 forintjövedelemhatárig teljes összegű, azon túl sávosan csökkenő támogatást kapnak. Az adatoknál a tavalyi jövedelmek a mérvadóak. Az egy főre jutó jövedelmek kiszámításakor egyebek közt az adót, a tb-járulékot, a gyest, a gyermeknevelési támogatást, a tartásdíjat, a természetbeni támogatást kell figyelembe venni. Beszámítható továbbá, ha valaki a nem vele élő családtagjáról tartósan gondoskodik. A számítás: az egy háztartásban élők összesített jövedelmét elosztjuk a hónapok (12) és a családtagok számával. Ahhoz, hogy a családi pótlékot ki-ki májustól folyamatosan megkapja, március végéig vissza kell küldeni a biztosítónak a nyilatkozatot. A pótlólagos igényeket legfeljebb fél évre visszamenőleg veszik figyelembe. Aki nem kapta meg a nyomtatványt, a családi pótlékát folyósító szervezettől érdeklődjék. (cs. benkő) A JÖVEDELEMTŐL FÜGGŐ CSALÁDI PÓTLÉK HAVI ÖSSZEGE GYERMEKENKÉNT KétszUlős családban havi nettó 18 000 Ft egy főre jutó jövedelemhatárig, egyszülős családban egy főre jutó 21 600 Ft-ig:- 1 gyermekes családnak...................................................................2750 Ft- 1 gyermekes egyedülállónak ....................................................... 3250 Ft- 2 gyermekes családnak...................................................................3250 Ft- 2 gyermekes egyedülállónak........................................................3750 Ft K étszülős családban havi nettó 18 001-18750 Ft egy főre jutó jövedelemhatárig, egyszülős családban egy főre jutó 21 601-22 500 Ft-ig:- 1 gyermekes családnak...................................................................2000 Ft- 1 gyermekes egyedülállónak........................................................2300 Ft- 2 gyermekes családnak...................................................................2300 Ft- 2 gyermekes egyedülállónak....................................................... 2700 Ft K étszUlős családban havi nettó 18 751-19 500 Ft egy főre jutó jövedelemhatárig, egyszülős családban egy főre jutó 22 501-23 400 Ft-ig:- 1 gyermekes családnak...................................................................1100 Ft- 1 gyermekes egyedülállónak........................................................ 1300 Ft'- 2 gyermekes családnak...................................................................1300 Ft- 2 gyermekes egyedülállónak........................................................1500 Ft L ezsák nem ment el, a kisgazdák segítenének Politikai párhuzamok Elmaradt az MDF elnökjelöltjeinek tisztázó vitája, amelyre a Demokrata Fórum kőbányai szervezete hívta meg Szabó Ivánt és Lezsák Sándort. Az FKGP új útvonalon készül március 14-én a Horn-kormány lemondásának kikényszerítésére. A Magyar Demokrata Fórum budapesti és a vidéki szervezeteinek képviselői csak Szabó Iván programbeszédével ismerkedhettek meg vasárnap, mert Lezsák Sándor nem vett részt a rendezvényen. A gyűlésen a párt ügyvezető elnöke kifejtette: nem hiszi, hogy az MDF erősödését az szolgálná, ha visszajönnének az Antall József előtti mozgalom személyiségei. Hozzátette: az MDF-nek adóssága van az előző koalíció mellett kitartó 36 kisgazda képviselővel szemben, ügy vélte, módot kell találni arra, hogy a Demokrata Fórum teret adjon politizálásuknak. A Független Kisgazdapárt országos elnöksége minden segítséget felajánl a Keresztény- demokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum keresztény-nemzeti szárnyának, nehogy a két pártban lévő liberális erők ellehetetlenítsék őket. Ezt Torgyán 7oz.se/jelentette ki a testület szombati ülése után. A pártelnök azt is elmondta: változtattak a március 14-re meghirdetett kormánybúcsúztató nagygyűlés programján. Eszerint először a Petőfi-szo- bomál tartanak gyűlést. Onnan az Országház elé mennek, majd a Nagykörúton át a Blaha Lujza térre vonulnak fáklyásmenetben. A demonstrációnak olyan hatásúnak kell lennie, hogy ki- kényszerítse Horn Gyula és kormánya idő előtti távozását. A tagság többsége a pártelnököt hallgatná KDNP: folytatódó belviszály Tovább éleződtek a KDNP képviselőcsoportjában lezajlott vezetőválasztást követően nyilvánvalóvá vált ellentétek. A leszavazott pártelnök és hívei a hétvégi regionális találkozón utasították el a törvényhozók minapi döntését és az országos választmány ösz- szehívásának módját. Giczy György, a kereszténydemokraták elnöke például csak az újságokból értesült az országos választmány rendkívüli ülésének összehívásáról. Fü- zessy Tibor ügyvezető elnök pedig ugyaninnen tudta meg, hogy ezen az ülésen az ő posztjának megszüntetését is napirendre kívánják tűzni. A KDNP megszólaló vezetői élesen bírálták az újjáválasztott frakcióvezető tevékenységét. Egyebek között elmondták: azért elégedetlenek Isépy Tamás szerepléseivel, mert eltért a párt szándékától, amikor támogatta a területi listák eltörlését. Nem azonosulnak stílusával és azzal sem, hogy a parlamentben ritkán használja ki a párt érdekeinek képviseletére kínálkozó lehetőségeket. Az őt 'megválasztok szembehelyezkedtek a tagság többségének kívánságával; azzal az igénnyel, hogy - főként a vidéki kereszténydemokraták - gyakrabban szeretnék Giczy Györgyöt látni és hallani a nyilvánosság előtt, a televízióban és a parlamentben. A KDNP egyébként nem tartja szükségesnek a választási törvény módosítását. Nem támogatja a parlamenti képviselők számának csökkentését és azt is ellenzi, hogy megszűnjenek a területi listák. Ezek megtartása szerintük minden olyan pártnak fontos, amelynek a vidék a fő bázisa. Szokás a szökés? Ismét búcsú nélkül távozott két rab, ezúttal a Siófoki Rendőrkapitányság fogdájából. Szombaton az udvaron az esti séta - és az őrök figyelmetlensége - kínálta az alkalmat a szökésre az előzetes letartóztatásban levő 31 éves Kotnyek Józsefnek és a 26 éves Szántó Miklósnak. A két fogoly átmászott a szögesdróttal is „megfejelt” betonkerítésen, és eltűnt a sötétben. A létszámhiány azonban perceken belül kiderült: csaknem 100 rendőr indult a szökevények felkutatására. Kotnyek és Szántó nem sok időt tölthetett szabadlábon. Lakossági bejelentés alapján tegnap délelőtt két siófoki nyomozó Zamárdi- ban, a villasoron elfogta, és visszaszállította őket a rendőrségi fogdába. A szökevények az üdülőhely egyik nyaralójában húzták meg magukat éjszakára. Időközben árulkodóan hiányos öltözéküket is kiegészítették, már csak azért is, mert egyikük mezítláb szökött el a fogda udvaráról. Bokros megy, a stabilizáció marad Elvetették a tb-járulékok adóvá alakításának tervét Bokros Lajos pénzügyminiszter a tegnapi kormányülés után Horn Gyula miniszterelnöknek átadta lemondólevelét. A kormány- támogatás és a bizalom hiányával indokolta döntését, s azzal, hogy ilyen körülmények között az államháztartási reform végrehajtására nem lát garanciát. À kormányfő - sajnálattal - elfogadta a lemondást. A kabinet ülése után Horn Gyula mindehhez hozzáfűzte: úgy érzi, mind ő maga, mind kormánya folyamatos támogatásáról biztosította pénzügyminiszterét, ezért érthetetlen számára a lemondás. Leszögezte: a kabinet kitart a gazdasági stabilizáció programja mellett és a költségvetési törvénynek megfelelően dolgozik tovább. A tegnapi kormányülésen döntés született arról, hogy a társadalombiztosítás ez évi költségvetési hiánya nem haladhatja meg a 17,8 milliár- dot. A kabinet elvetette a rendkívüli társadalombiztosítási adó kivetésének, az egészség- biztosítási járulék adóvá alakításának és a fogyasztási adó, valamint az áfa emelésének tervét, bár véleménye szerint a járulékalapok kiszélesítése nem kerülhető meg. A kormány állást foglalt a nyugdíjkorhatár fokozatos felemelése mellett. Eszerint a nők 1997 januárjától 57 éves korukban mehetnek nyugdíjba, a korhatár kétévente 1- 1 évvel emelkedik majd, egészen 62 éves korig. A férfiak 1998 elejétől kétévenként a jelenleginél egy-egy évvel később mehetnek nyugdíjba. A kormány döntött a családi támogatások rendszerében és a szociális ellátások terén várható változásokról is. Javaslatát a kabinet a parlament elé terjeszti. Takács Segítséget kínálnak. Az oktatási tárca és a HÖKOSZ bizottságot alakít a nehéz anyagi helyzetben levő hallgatók megsegítésére fordítható források felkutatására és szétosztására. Azok a főiskolások és egyetemisták, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak eleget tenni tandíj-kötelezettségüknek, fizetési halasztást kérhetnek, kedvezményeket vehetnek igénybe, és fedezetként akár későbbi tanulmányi ösztöndíjukat is felhasználhatják. Minderről a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségének közgyűlésén esett szó. Tiltakozásra hívnak. Egy napra szüntessék be a tanítást valamennyi kistelepülés iskolájában, ezzel figyelmeztessék a kormányt egyre elviselhetetlenebb gondjaikra - hangzott el a Munkástanácsok Országos Szövetsége és az MDF Pedagógus-kollégiumának közös tanácskozásán. A Munkástanács első alkalommal állt ki nyilvános fórumon a közalkalmazottak, s köztük a pedagógusok érdekeinek védelmében. Modernizáció másképp. A nemzetpolitikát nem lehet alárendelni a rövid távú pénzügyi, fiskális politikának. A népegészségügyben, a közoktatásban, az innovációban meg kell teremteni a felemelkedés lehetőségét. Egyebek között erről is szó esett az „Érték, politika, gazdaság” címmel a hét végén megrendezett budapesti konferencián. Történészek 1848-ról. Szlovák és román szakértők is részt vesznek azon a február 24-én kezdődő tudományos tanácskozáson, amelyen az 1848-as forradalmaknak az érintett országok népeire, későbbi nemzedékeire gyakorolt hatásait vizsgálják, s igyekeznek majd összevetni az 1989-es, Közép-Európában bekövetkezett változásokkal. Tízből egy. Hazánkban évente mintegy ezer erőszakos szexuális bűncselekmény miatt tesznek feljelentést, ezeknek hozzávetőleg a fele erőszakos nemi közösülés. Az adatok csak a hatóságok tudomására jutott cselekményeket tükrözik. Egy 1989-es vizsgálat alapján azonban azt feltételezik, hogy a valóságos arány ennek legalább a tízszerese - mondták el A szexuális erőszak, mint szociális probléma című konferencián. MENNYI? I aggjaiig ■ ( a ’• . , y AZ ELŐLEG. CSAK 30%. Ha befizeti, már telefonálhat is. A készülék és a WESTEL 900 előfizetés árának fennmaradó részét 6-12 hónap alatt is törlesztheti.* WESTEL 900 - OTP Bank hitelakció a WESTEL 900 és a Westel Rádiótelefon Kft. mintaboltjaiban és üzletkötőinél, valamint a Keravill üzleteiben. WESTEL 900 mintabolt: Szekszárd, Arany J. u. 4. Tel: 74/315-715 Házhozszállítás megrendelése: 30/435-900 * Az akció- 9 ban csak magánszemélyek vehetnek részt. Kezes szükséges.