Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-17 / 41. szám

8. oldal Erről Arról 1996. február 17., szombat FEBRUAR 17. SZOMBAT Köszöntjük a névnapjukat ünneplő DONÁT nevű olvasóinkat. Donát: Latin eredetű név, jelentése: Isten ajándéka. Védőszent: Szent Donatus, Velence környéki vértanú (+304). A katolikus liturgikus naptárban a szervita rend hét szent alapítója. A hét tekintélyes firenzei polgár 1240-ben alapította meg rendjét Szűz Mária szolgálatára. Hajdan. Február 17-én 165 éve, 1831-ben a Sárvíz s később a Duna szabályozásában nagy szerepet játszó Beszédes Józsefet az Akadémia levelező tagjai sorába választotta. 115 éve, 1881- ben az országos borászati kormánybiztos felhívására, amelyben egy-egy termelőtől legalább 50 hektoliter bort kíván venni, Szekszárdról 12 termelő 1414 hektoliter borral jelentkezett. 100 éve, 1896-ban Boda Vilmos a létesülő szekszárdi gimnázium ügyében mondott nagy beszédet; szerették volna, ha nem az 1- 2. osztály, hanem az első és ötödik indul, de ezt nem engedé­lyezte Csáky Albin. A napi igék: Katolikus: Jak. 3,1-10. Zsolt. 11. Mk. 9,2-13. Református: Lk. 14,1-14, lMóz. 41,37-16. Evangélikus: Hág 1,14. Zsid. 6,4-8. lKor. 11,2-16. lKor. 3,9-10. Ortodox: lKor. 10,23-28. Lk. 21,8-9.25-27.33-36. Jn. 5,24-30. ITessz. 4,13-17. A Nap kél 6.48 órakor, nyugszik 17.09 órakor. A Hold kél 5.21 órakor, nyugszik 15.36 órakor. Vízállások a Dunán február 16-án, reggel 7 órakor, a Kö- zép-dunántűli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmér­nökségétől kapott információ alapján: Dunaföldvár -50 cm, Paks 36 cm, Dombod 50 cm, Árvízkapu 502 cm. A Sió Palánk­nál 301 cm. Előfizetőink, olvasóink a Népújság kézbesítésével, árusítá­sával kapcsolatos észrevételeiket a 416-211-es telefonon mondhatják el munkaidőben. Szekszárdi olvasóink hívják a 415-468-as telefonszámot. Felelős napi szerkesztő Szekszárdon, vasárnap 14 órá­tól: Gyuricza Mihály. Telefon: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János, városi könyvtár, 450-574. Dombóvár: Nagy László, művelődési központ, 466-614. Dunaföldvár: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/319-884. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Áfész, 471-233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Traffipax-mérés a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint: 6-tól 14 óráig: a 6-os főút 129 km-es szakaszán, Paks, Dunaföldvár belterületén. Az első gimnáziumi osztály is szalagot kapott. A szekszárdi I. Béla Gimnázium és Szakközépiskola három osztálya - összesen nyolcvannégy tanuló - tegnap a Gyermekek Há­zában tartotta szalagavató ünnepélyét. A rendezvény különlegességét az adta, hogy most első alkalommal sorakoztak fel az intézmény aulájában a végzős gimnazisták. Velük együtt hallgatta végig Babits Mihály Jövő című versét, a Kis herceg című regényből való részletet, valamint a két diáklány által előadott Koncz Zsuzsa számot a két szakközépiskolás osztály is. Póla Károly igaz­gató beszédében - utalva Saint-Exupery örökérvényű művére - az egymás iránti megértésre, egymás tiszteletére hívta fel a figyelmet. A résztvevő diákok az ünnepi pillanatok után megte­kintették a bonyhádi Flamingó tánccsoport bécsi keringőjét, majd a tolnai Melódia együttes ze­néjére elkezdődött a bál. fotó: gottvald károly Olvastam __________________ írta: Gyuricza Mihály L opják a malacot A zt írja az MTI, hogy lopják a malacot. Szervezett sertéstolvaj- handák járják rendszeresen a vidéket, s csak az elmúlt néhány napban mintegy ezer kis jószág tűnt el nyomtalanul. A tettesek neve egyelőre ismeretlen, de ha később esetleg közli is majd a szemérmes magyar sajtó a monogramokat, ne tessék kísérletezni, úgysem talál­ják ki, hogy kit rejthet például az O. J. vagy a K. I. Mondom, ne talál­gassanak, mert az O ebben az esetben nagy valószínűséggel O'Brian, a K meg talán King. A malacokat ugyanis az Egyesült Királyságban lopják, rendületlenül. A bennfentesek azt is tudni vélik, hogy az ara­nyos, rózsaszín orrú kis állatkákat nem egy-egy elkésett szilveszteri lakoma oltárán áldözzák fél az egyébként marhahúskedvelő brit alattvalók, hanem titkos(l) telepeken előbb jól felhizlalják azokat, s csak utána adnak túl rajtuk. így fölözik le a lassan az egekig emel­kedő disznóhúsárakból adódó extraprofitot. Merthogy tőlünk nyu­gatra, úgy látszik, érvényesül a kereslet-kínálat törvénye, amit anno dacumal jól belénk vertek a polgazd szemináriumokon. A szigetor­szágban ugyanis malachiány van, oda jutottak, hogy hiánycikk a mindennapi teához a betevő bacon. Ha pedig kevés van belőle, meg­drágul. Aztán, ha igaz a tanítás, majd ismét megnő a termelés, ol­csóbb lesz a bacon, megint kevesebb a malac ... és ez így megy az idők, de legalábbis a kapitalizmus végezetéig (ami egyes mai szemi­náriumi előadók szerint maga az örökkévalóság.) Cjajnálom szegény angolokat. Télvíz idején itt állnak malac nél- (J kül. Tudom, ők gyanakvással fogadnak mindent, ami a konti­nensről érkezik hozzájuk, most mégis engedjenek meg egy tanácsot: jöjjenek el a szekszárdi vásárba. A Népújság is megírta, hogy itt a malac, hiába kínálják, a kutyának se kell. Csak panaszkodj, sírj, kiabálj! Csak rajta! Sírj, kiabálj, pa­naszkodj, ne fogd vissza magad- mert mindez jót tesz neked. Belga orvosok legújabb kísérle­tei most a modem nyugati or­vostudomány módszereivel is megerősítik az ősi bölcsessé­get: az érzelmeket, indulatokat nem szabad visszafojtani, sza­bad folyást kell engedni nekik. Az elfojtott harag és frusztráció tönkretesz, s akár meg is ölhet bennünket, különösen, ha ép­pen az erre fogékony, stresszel- hető, úgynevezett D-típushoz tartozunk. A D-személyiségek magukba fojtják negatív és po­zitív érzelmeiket, s ezért - leg­alábbis a belga kutatók szerint- korábban halnak. Az antwer­peni egyetemi kórház egyik ku­tatóorvosa 303 szívkoszorúér­betegségben szenvedő nő és férfi viselkedését tanulmá­nyozta, s úgy találta, hogy a D- típusú személyiségek négyszer akkora valószínűséggel haltak meg az ötéves megfigyelési pe­riódus alatt. Humor Skót A skótot meglátogatja ott­honában egy ismerőse. — Rémes, milyen hideg van nálad. — Bocsáss meg - men- tegetődzik a skót -, de nem tudtam, hogy jössz, és ezért egy személyre van befűtve. Modern Pistikének kishúga született. A mama pólyázza a cse­csemőt az asztalon. Egy­szerre eszébe jut, hogy a te­jet a gázon hagyta. Odaszól Pistikének, hogy vigyázzon a kishúgára, és kiszalad. Pis­tike bámulja a picit, és mi­kor a mama visszajön, elra­gadtatással mondja: — Anyu, milyen aranyos ez a pici, és milyen modem. Minden be van építve nála. Vetélkedő A televízió vetélkedőjén ze­nei kérdéseket tesznek föl. A játék vezetője megkérdi az egyik versenyzőtől, hány szimfóniát írt Beethoven. — Hármat - feleli a kér­dezett -, a harmadikat, a ha­todikat, és a kilencediket. Alom Egy férj, aki a lóversenyeket gyakran látogatja, álmában felkiált: — Lujza! Lujza! Felesége reggel megkérdi tőle: — Ki az a Lujza, akinek a nevét álmodban emleget­ted? — A kedvenc lovam, amelyik első lett legutóbb­Néhány nap múlva a fele­ség feltűnően hidegen fo­gadja a férjét. A férj csodál­kozva kérdezi, hogy mi tör­tént. — Semmi különös, csak levelet írt a kedvenc lovad. Vadász Kovács hazajön a vadászat­ról, és a felesége megkér­dezi tőle: - Hány nyulat lőt­tél, Lajos? — Egyet se. De alaposan megijesztettem őket. Huszonkét tonna bírság Egy elégedetlen adófizető több mint 22 tonna egyfrankos pénz­érmével fizette ki a rá kirótt bírságot. A Párizs környéki Viarm adóhivatalában így fizette ki a 3.730.606 franknyi - körülbelül 740 ezer dollárnak megfelelő - tartozást. A nyugdíjas üzletem­ber több mint 10 ezer frankért fogadott fel egy szállító vállala­tot. A vállalat dolgozói 900 lepecsételt zsákot vittek be az adó­hivatalba, mindegyik zsák 25 kilogrammot nyomott. A rako­mányt négy páncélozott jármű szállította. A szokatlan pénzkül­demény befizetését a televízió is közvetítette. vegyiáru és élelmiszer kínálatunkra vonatkozó akciókra Óriási akció kiskereskedőik és viszonteladók részére! Vállalatunk minden üzletében óriási engedményekkel várjuk kiskereskedő és viszonteladó partnereinket teljes a készlet erejéig 1996. február 19-től. Kérjük nézzen be hozzánk, áraink önmagukért beszélnek. Mi garantáljuk, hogy megéri. A HEMA Kft. az alábbi üzleteiben várja önöket: Budapest, X. kér. Száva u. 6. Pécs, Engel J. u. 13. Kaposvár, Egyenesi út, Győr, Régi Veszprémi út 12-14. Szekszárd, Sport u. 2. Az orosz nők a legaktívabbak Szexuálisan az orosz nők a leg­aktívabbak a világon, a legtöbb orgazmust viszont a spanyol hölgyek élik át - derült ki egy pénteken közzétett átfogó fel­mérésből. A tanulmány szerint a francia hölgyek magukhoz ragadják a kezdeményezést az ágyban, a japánok ellenben minden vizsgált nemzet lányai közül a legvisszafogottabban viselkednek. A prűdnek igazán nem nevezhető Cosmopolitan magazin világszerte kérdőíve­ket küldött ki olvasóinak, és a beérkezett válaszokat feldol­gozva jutott erre az ered­ményre. A német hölgyeknek volt életükben a legtöbb partne­rük - átlag 11 - míg Ázsiában, például Tajvanon a nők beérik összesen két férfival. Az orosz nők közül minden ötödik na­ponta szeretkezik, de az orosz technika nem mindig működik tökéletesen: az orosz lányok- asszonyok 74 százaléka élmé­nyét éppen csak kielégítőnek találja. Talán ezért hűtlenség­ben is az orosz feleségek vezet­nek: 60 százalékuk ismeri el, hogy megcsalta férjét. A spa­nyol hölgyek 39 százaléka mindig eljut az orgazmusig, míg a legkevesebb hasonló él­ményben japán és hongkongi társaiknak van részük. ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A hét végén az átmeneti enyhülést újabb lehűlés követi. Időjárásunkat a nyugat, északnyugat felől érkező lég­köri frontok alakítják. Szombaton jobbára erősen felhős lesz az ég. Többfelé várható csapadék, eleinte eső valószínű, majd egyre inkább ha­vas eső, hó lesz. A délkeleti, később északnyugati szél időnként megerősö­dik. A legenyhébb kora délutáni órák­ra 0, +5 fokig emelkedik a hőmérsék­let. Vasárnap hidegebb lesz, a felhőát­vonulásokat szórványosan kíséri gyenge havazás, hózápor. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Csak kevéske napsütés valószínű, általában erősen felhős lesz az ég. A pára és a köd nagy része még kora délelőtt megszűnik. Többfelé várható eső, majd egyre inkább havas eső, hó lesz. A délkeleti, majd északnyugati szél megélénkül. Kora délutánra 3, 5 fok körüli hőmérséklet ígérkezik. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 4 Paks: Siófok: 3 Pécs: Szekszárd: 5 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 0 Velencei-tó: 0 Fertő-tó: 0 Duna: 0 0 0,+l Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Szekszárd: 40-55 Velencei-tó: 40-50 Fertő-tó: 30-40 Paks: 35-45 Pécs: 30-40 Mohács: 45-55 40-50 35-45 35-40 35-40 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ TÁMOGATÁSÁVAL A téli időjárás továbbra is nehezíti a közlekedők, úton lévők dolgát. Az eső, majd főleg a havas eső és a hó miatt csú­szós útszakaszok alakulhatnak ki. Külön figyelmet érdemel a lefagyás, illetve az olvadás. Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 88 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER. Az előfizetői példá­nyokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 525,- Ft, negyedévre 1515,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Thumbnails
Contents