Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-17 / 41. szám

1996. február 17., szombat 3. oldal Megyei Körkép A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium teg­nap tartotta hagyományos di­áknapját. A délelőtti program keretében a közel négyszázöt­ven diák jól szórakozott a vá­rosi művelődési központban. A színpadi fellépők mellett nézőtéri előadók is akadtak, nagy sikert aratva. A szereplők önként jelentkeztek a Ki mit tud?-hoz hasonló műsorra, egyéni és csoportos számok egyaránt voltak. A telt ház előtt zajló műsorban zene, ének, színházi jelenet és hu­moros összeállítás is előfor­dult. A háromórás színvonalas műsort a közönség is nagyon élvezte, a poénokat és a baki­kat, a zenét és a zongora kigu- rítását egyaránt nagy tapssal honorálták. A színvonalas, há­romórás program után egy kis pihenő következett, este pedig diszkó várta a fiatalokat. Diáknap a bonyhádi gimiben Még a bakik is jól sikerültek A másodikosok Eric Clapton slágerrel arattak sikert A kékfrankos nagy sikert aratott Londonban Módos Ernő „borban utazott” A Spektrum elnevezésű köz­kedvelt tévéadó egyik prog­ramjának címét kölcsönvéve azt is mondhatnánk, hogy JVlódos Ernő, a szekszárdi Al- 'iscavin Rt. igazgatója a hét elején „borban utazott.” Méghozzá Angliába, egészen pontosan a fővárosba, Lon­donba, ahol két patinás keres­kedőház képviselője is megis­merkedett a szekszárdi borok­kal. (Zárójelben érdemes meg­jegyezni, hogy ma talán egye­dül a ködös Albion tartozik azon országok közé, melyekben növekszik a borfogyasztás. Ez a magyarázata annak, hogy miért éppen London, a mindinkább nemzetközi borközponttá váló metropolisz lett a célállomás). Módos Ernő gyakorlatilag a az Aliscavin Rt. teljes választé­kát bemutatta a forgalmazók­nak: ez azt jelenti, hogy vala­mennyi fehér-, illetve vörösbor az asztalra került. Érdekes mó­don a minőségi szempontból a pillanatnyilag legjobbnak tar­tott fehérborok, bár természete­sen ízlettek, de nem igazán nyerték el az angol üzletembe­rek tetszését: ellenben a vörös­borok — főként a kékfrankos és a cabemet - osztatlan sikert arattak. Módos Ernő szinte biztosra veszi, hogy hamarosan újabb jó hírrel jelentkezhet, miután az angol partnerek nem is titkolt vásárlási szándékról tettek ta­núbizonyságot. Ha összejön az üzlet, abban az esetben nem­csak a brit áruházakban, hanem az éttermekben is találkozhat­nak a borkedvelő angolok az Aliscavin termékeivel.-szá­Biztatót is mondott a képviselő A kapospulaiak és az IFOR (Folytatás az 1■ oldalról.) Kérdést tettek föl dr. Szabó Imrének a 61-es főút nagy for­galmáról, hiszen - mint a prob­lémát felvető mondta - az IFOR erők Taszár felé vonulva a volt szovjet csapatokhoz ha­sonlóan nagy zajt csapnak és vonulásuktól még a ház is meg­remeg. A képviselő erre válaszolva a tervezett leendő nyári hétvégi kamion tilalmat említette, de azt természetesen nem ígér­hette, hogy a 61-es úton nem fognak közlekedni. A két és félórás lakossági fó­rum->- amelyen számos kérdés ihah^Zott el >á mezőgazdaság helyzetével, illetve a termelők támogatásával kapcsolatban - végül már teljesen kötetlen be­szélgetéssé, esetenként humo­ros párbeszéddé vált, bár érez­hető volt, hogy az érdeklődők számukra valóban fontos, vagy érdekes kérdésekre, problé­mákra vártak, és kaphattak itt választ. Természetesen dr. Szabó Imre mondott valami biztatót is, hiszen beszámolt arról, hogy hazánknak nincs szüksége újabb hitelfelvételekre, s várha­tóan a kormányzat hozza majd idei terveit, a gazdasági muta­tókat illetően.-Nagy­Sióagárd bemutatkozott Decsen. Sióagárd kultúrá­jának bemutatása a decsi faluház színháztermében bábelőa­dással kezdődött: a sióagárdi bábszakkör az óvodás és kisisko­lás gyerekeknek tartott előadást. Nem sokkal az előadást kö­vetően a galériában Szabadi Mihály nyitotta meg a „Sióagárd népművészete” címmel megrendezett kiállítást. Az esti folklór bemutatón a sióagárdi néptánccsoport és a decsi Gyöngyös­bokréta Hagyományőrző Egyesület műsorát láthatta az érdek­lődő közönség. • fotó: gottvald károly Jegyzői lakásból közösségi ház Őcsényben egy évvel ezelőtt kezdődött el az egykori jegyzői lakás átalakítása, jórészt saját erőből. Az épület a közelmúltban nyerte el végleges formáját, s immár mint közösségi ház szol­gálja a település lakosságát. Az új létesítményt tegnap, alkalom­hoz illő ünnepség után vehették birtokukba az őcsényiek. Guzs- ván István polgármester - aki el­ismerően szólt elődje, néhai Szalma Gábomé tevékenységé­ről is - avató beszédében hang­súlyozta, hogy a házban fiatalok és idősek, így többek között a kertbarátkör, a gazdakör, a sportkör, a tűzoltóság, a horgá­szegyesület, a néptánccsoport és a polgárőrség tagjai egyaránt megtalálják a nekik tetsző elfog­laltságot. A közösségi házban egyébként az átadás alkalmából négy alkotóművész - Cs. Vas­vári Ibolya, Scultéty (Sörös) Er­zsébet, Hammemé Görög Éva és Várbíró Kinga - közös kiállítása várta az érdeklődőket. -szá­Az atomerőmű biztonsági igazgatója a Greenpeace kifogásairól Csak a negatívumokról beszélnek (Folytatás az 1. oldalról.) Valóban előfordultak meghibá­sodások, de az összkép Pakson megfelel a szigorú nemzetközi előírásoknak — hangsúlyozta Vámos Gábor. A vizsgálat során feltárt hi­ányosságok megszüntetésére a paksi atomerőmű önmagától, vagy az atomenergia ügynök­ség ajánlása alapján intézkedé­seket tett. Tavaly a NAÜ úgy­nevezett „követő” vizsgálatot végzett Pakson, áttekintve az 1992. óta eltelt időszakot, a tervezett és elhatározott intéz­kedések végrehajtásának hely­zetét. Két mondatot szó szerint idézett a biztonsági igazgató áz ASSET vizsgálatának jelenté­séből. „A paksi atomerőmű az elmúlt két és fél év alatt jelen­tős eredményeket ért el az ese­mények számának és súlyossá­gának csökkentése terén. Nagy mértékben fokozódott az ellen­őrzés hatékonysága az esemé­nyek megelőzésében.” Az atomerőművekben bekövetke­zett eseményeket egy hétfoko­zatú biztonsági skála szerint ér­tékelik, amelyet 1991-ben fo­gadott el a NAÜ, ez az úgyne­vezett INES skála. Hogy a vi­lág valamennyi atomerőművé­ben azonos szempontok alap­ján, a szubjektivitást kiszűrve határozhassák meg a rendkívüli történések súlyosságát, a beso­rolás rendjét hatvan oldalas szabályzat tartalmazza. A paksi erőműben 1992-ben 1, 93-ban 2, 94-ben 3, 95-ben pedig 2 esemény fordult elő, vala­mennyi egyes fokozatú volt, tehát nem is üzemzavar, hanem csupán rendellenesség. Erre példa, hogy 1995-ben a két fő- vízköri hurok hőmérsékletmé­résének eredményét felcserél­ték, ez egyes fokozatú ese­ménynek számított. Elhangzott az a vád is, hogy a paksi atomerőmű nem közölt azonnal a közvélemény­nyel minden eseményt. Vámos Gábor szerint ez egyszer for­dult elő, mert a Nukleáris Fel­ügyelettel elhúzódott a besoro­lás egyeztetése. A jövőben vita esetén is 24 órán belül nyilvá­nosságra hozzák a hasonló ese­teket is a súlyosabb minősítés­sel, hangsúlyozva a minősítés előzetes jellegét. —rákosi— Ülésezett a Szekszárdi Hegyközség Mi is az az „ellenőrzött pincészet”? Pénteken délután a Babits Mi­hály Művelődési Házban tar­totta idei első (egyébként má­sodik) közgyűlését a Szek­szárdi Hegyközség. Mészáros Pál elnök beszámolt a megje­lenteknek az alakuló ülés óta végzett munkáról. így megtud­tuk, hogy 627 tag jelentkezett, ez 380 hektár szőlőültetvényt jelent. Mészáros Pál részlete­sen beszámolt a hegyközség cégbírósági bejegyzéséről, az iroda felszereltségéről és a je­lenlegi anyagi helyzetükről. Vesztergombi Ferenc, az el­lenőrző bizottság elnöke el­mondta, hogy a Szekszárdi Hegyközség csak második ne­kifutásra, a múlt év szeptem­ber 27-én tudott megalakulni. Azóta a választmány kétha­vonta ülésezik. A közgyűlés mind két beszámolót egyhan­gúlag elfogadta. A következő napirendi pont már jóval nagyobb viharokat kavart, ekkor tárgyalták meg a jelenlévők a rendtartás terve­zetet. A tagok közül többen vi­tatták a „védett eredet” beso­rolását, pontosítást kértek ar­ról, hogy mit jelent az „ellen­őrzött pincészet”, ennek mi­lyen következményei vannak, ki, mikor, milyen iratokba te­kinthet bele az ellenőrzések során, milyen nyilvántartást kell vezetnie a boros és szőlős gazdáknak? A lapzárta idején még min­dig folyt a vita a mindenkit érintő témáról, a hegyközségi járulék mértékének a megha­tározásáról. Németh László hegybíró a következő tagdíjakat javasolta a közgyűlésnek elfogadásra: az 1500 négyzetméter alatti te­rülettel rendelkezőknek 500 Ft/év az alapdíj, plusz 15 fil- lér/kg, a felvásárlónál szintén van az 500 Ft/év alapdíj, plusz 30 fillér a felvásárolt szőlő ki­lója után, a felvásárolt bor li­terje után pedig 50 fillér. A megszavazott hegyköz­ségi járulék mértékére, illetve annak befizetési időpontjára még visszatérünk. Mauthner Farsangoltak a bölcsisek. Szekszárdon a Perczel Mór utcai gyermekfelügyeletté alakított bölcsődében is a telet búcsúztatták a gyerekek. Szülők, gondozónők ünnepeltek együtt a kicsikkel, akik szemmel láthatóan nagyon jól érezték magukat a gyermekmegőrző­ben, ahol egyébként reggel hat órától, este hatig vigyáznak azokra a kicsikre, akiket a szüleik elfoglaltságuk miatt egy vagy több órára kénytelenek itt elhelyezni. Fotó: gottvald Hírek A Megyéből Halál a hatos úton Paks irányából Dunaföldvár felé tartott tegnap délután Opel Omega személygépkocsijával B. Gyula 50 éves dombrádi la­kos. A mögötte lévő BMW - későn reagálva a lassítására - belehajtott az Omegába, át­lökve a kocsit a menetirány szerinti bal oldalra. Mint az ilyenkor lenni szokott, sajnos éppen akkor jött szemből egy Mercedes kamion, s bekövet­kezett a frontális ütközés. A tűzoltók 45 percig küszködtek az összelapult Opellel, de B. Gyulát már csak holtan emel­hették ki a belső térből. Úti­társa, R. Ferenc súlyos sérülé­seket szenvedett, a mentők kór­házba szállították. Ifjú prózamondók kerestetnek! Prózamondó versenyt rendez a szekszárdi Gyermekek Háza 6- 14 éves általános iskolások számára. A gyerekek tetszőle­gesen próza, mese, szövegrész­letet választhatnak életkori sa­játosságaiknak megfelelően. Egy-egy előadás maximum 3 perces lehet. Nevezni március 4-ig lehet a Gyermekek Házá­ban. A jelentkezési lapon a ver­senyző nevét, iskoláját, osztá­lyát, az előadásra kerülő mű címét, íróját kell feltüntetni. A verseny március 9-én, 10 óra­kor lesz. Tanfolyam Kisvejkén A Teveli Kistérségi Szövetség támogatásával Kisvejkén feb­ruár 15-én indult a gyümölcs­termesztési tanfolyam gazdál­kodóknak. A következő előadás 21-én, szerdán lesz 17 órától a helyi polgármesteri hivatalban, ahová minden érdeklődőt vár­nak a szervezők. A téma: az in­tegrált növényvédelem, a fajta választás, művelési módok. Egyeztetés a Rockszínházról Március végén kerülhet sor a simontomyai nyári színházi napok megrendezéséről kö­tendő szerződés aláírására - ebben állapodott meg február 15-én a város önkormányzatá­nak operatív bizottsága és a Rockszínház társulatát képvi­selő két betéti társaság. Az egyeztetésen módosult a prog­ram időpontja: a tervek szerint nem augusztus 16. és 20., ha­nem augusztus 2. és 4. között lesznek az előadások. A prog­ramban változatlanul szere­pel az Egri Csillagok ősbemuta­tója.

Next

/
Thumbnails
Contents