Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-16 / 40. szám
1996. február 16., péntek Megyei Körkép 3. oldal Lőszerekre bukkantak Várdombon A pinceprogram keretében egy feltételezett pince kutatófúrását végezték a szakemberek tegnap Várdombon, a Kossuth utcában. A fúrás eredményhez vezetett, mert az üreg előkerült. Sőt, amikor a munkások a törmelék kihordásával foglalatoskodtak, egy második világháborúból visszamaradt, tankba illő lőszer is a lapátra akadt. Jól látszott, hogy nem ez az egyetlen, hanem több is van belőle. A munkások azonnal felfüggesztették a munkát és szóltak Rács Lászlónak, a község polgármesterének, aki jelentette az esetet Budapestre. A tűzszerészek a támfal aljában lévő üregből 16 darab, 76 milliméteres, orosz tankba való tüzérségi lövedéket szabadítottak ki. Szerettük volna fotóval is megörökíteni a 40-50 centiméter nagyságú lőszereket, azért, ha bárki ilyenre, vagy hasonlóra bukkanna tudja, hogy mivel áll szemben. A tűzszerészek készséggel megmutatták a lőszereket, de udvariasan elutasították a kérésünket, azt, hogy felvételt készíthessünk. Az evangélikus templom jövőjéről Udvariban Az omladozó udvari evangélikus templom sorsáról tartott tegnap megbeszélést a község polgármestere Peszt Attila, Kréling Dániel evangélikus esperes, és Csellovszky Ferenc, gyönki evangélikus lelkész. Az évszázados templom állapota nem csak a falu evangélikus híveinek jelent gondot, akik legközelebb Gyünkön látogathatják az istentiszteleteket, hanem az épület közelében lakóknak, a templom vakolata ugyanis a környező házak tetejére hullik. Peszt Attila felvetette: amennyiben szakemberek is kimondják az épületről, hogy életveszélyes, és le kell bontani, az abból származó anyagot használják fel a katolikus templom felújítására, és ökumenikus templommá való átalakítására, így az udvari evangélikusoknak is lenne templomuk. Az esperes úr az ökumenikus gondolatot nem utasította el, de kételyét fejezte ki, hogy a katolikus egyház Udvariban jelentős felújítást végezne. A két egyház azonban van olyan kapcsolatban - mondta -, hogy az evangélikusok tarthatnának istentiszteletet a katolikus templomban is. Ehhez meg kell tudni, milyen igény mutatkozik az udvari hívek részéről. A jelenlévők abban állapodtak meg, hogy szakértőkkel vizsgáltatják meg az épület állagát. (tf) Dr. Berta Attila: „Csúcsra járattuk a rendőröket” Tolnába is megérkezett a drog (Folytatás az 1. oldalról.) csalás viszont kevesebb volt. Az élet és testi épség ellen irányuló bűncselekmények száma valamelyest csökkent, ugyanakkor az emberölések közül két olyan is volt, melyek brutalitása eddig példa nélküli volt Tolna megyében. A megyei rendőr-főkapitányság dolgozói figyelembe véve a technikai színvonalat és a létszámot, erejük felett teljesítettek. „Csúcsra járattuk az állományt” -, jelentette ki a főkapitány hozzátéve, amennyiben nem kapnak „segélycsomagot”, akkor mindaz, amit az elmúlt években felépítettek, kártyavárként összeomlik. A rendőrség kötelékéből 1995-ben 32 diplomás lépett ki az alacsony bérek miatt. Ela nem sikerül pótolni őket, „a rendőrség halálra van ítélve” - jelentette ki dr. Berta Attila. Bach József, a megyei közgyűlés elnöke viszont úgy vélekedett, hogy nemcsak a pénz hiánya miatt mennek el a rendőrök, fluktuáció minden munkaterületen van. Nem tragédia, hogy fiatal az állomány, lehet, hogy éppen ettől javultak a közbiztonsági mutatók a megyében. Egyébként pedig kevés jobb beruházást lehet elképzelni, mint a rendőrség fejlesztése, mondta a közgyűlés elnöke. F. Kováts Éva Két paksi leány Svédországban? A svéd szakemberek tegnap Szekszárdon, a városházán is tárgyaltak a polgármesterrel fotó: bakó jenó (Folytatás az 1. oldalról.) a képviselő testületnek kell kezességet vállalnia, hogy a két utazó hazatérése után, a szociális gondozásban dolgozik majd. A leányoknak 19 és 26 éves életkor között kell lenniük, nem árt az alapfokú angol nyelvtudás, és előnyben részesítik a fogadók a munkanélküli pályakezdőket. A három hónap nem turistaút lesz - hangsúlyozták a svéd hölgyek, hanem kemény tanulás és munka közben sajátítják el a résztvevők a szociális gondozás alapismereteit. Dolgozni fognak a szakma valamennyi területén, amelyekből ízelítőül fel is soroltak néhányat: az időskorúak, idegbetegségben szenvedők, mentális zavarokkal küszködök, és mozgássérültek ápolása. Bár nem válik belőlük szakképzett ápolónő, alapvető ismereteket, például injekció beadását is megtanulják. Mindezt nem csak Göteborgban, Norvégiában és Dániában is eltöltenek néhány napot. Hogy ne érezzék magukat egyedül a „kiképzés” közben, mindenki kap egy svéd „testvért”, akik később majd Magyarországon tölthetnének egy kis időt, megismerve a szociális gondozás itteni körülményeit, gondjait. A harmadik hónap végén vizsgázniuk kell a leányoknak. Lesz mit ellesniük, hiszen közismert, Svédországban csaknem • hatvan éves múltra tekinthet vissza a szociális gondoskodás hálózata. Megtudtuk, hogy a húsz részvevő helyére 58 város pályázik, de mint már említettük, Paksnak jó esélye van két fiatal kiküldésére. Ehhez nem kell több, mint gyorsan kiválasztani a jelölteket, és dönteni a kezesség vállalásáról. -rákosiCigány vállalkozásfejlesztési konferencia A cél: roma inkubátorház Tegnap megkezdték munkájukat az I. Roma Vállalkozásfejlesztési Szakmai Napok résztvevői. A szekszárdi rendezvényre illetékes kormányzati szervek, számos alapítvány, roma érdekképviseletek, kisebbségi önkormányzatok és egyéb, a témában érintett intézmények képviselői kaptak meghívást. A szakmai napok egyik szervezője, a Tolna Megyei Független Cigányszövetség megbízott elnöke, Orsós István megnyitó beszédében elmondta, hogy a cigányságnak nincs más választása, mint a meglévő szellemi, anyagi és erkölcsi tőkéjét koncentrálni, és munkával kivívni a többségi társadalom szolidaritását, szimpátiáját. A rendezvény céljának egy roma vállalkozói inkubátorház megteremtése érdekében tenni akaró, roma és nem roma szövetségesek megkeresését, és azok együttgondolkodását nevezte. Mint mondta, Tolna megyében nincsenek rasszista tendenciák, amely tényt meg kell becsülni. A roma inkubátorház megvalósítása alkalmat nyújtana a meglevő előítéletek leépítésére és a konfliktusok megelőzésére. Egy ilyen intézmény azt is bizonyítaná, hogy a cigányság nemcsak túlélés- és művészet-, hanem munkaorientált is. A rendezvény társszervezője, a Seed Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány igazgatója, dr. Soltész Anikó a megyénkben létrehozandó roma inkubátorház tervét teljesen újszerűnek minősítette. Hozzátette ugyanakkor, hogy az „egynemű” kisebbségi vállalkozói inkubátorház megvalósítása előtt még kérdőjelek vannak. A tanácskozás ma délelőtt folytatódik, és várhatóan akcióterv elfogadásával ér véget. -esA lakosság dönt gáz-ügyben Összesen harminc - zömmel Tolna megyei - település csatlakozhatna arra a 20 báros földgáz gerincvezetékre, amit a DD Gáz Rt. Bonyhád és Dombóvár között kíván kiépíteni - tudtuk meg a DD GÁZ Rt. műszaki igazgatójától, Hasenauer Andrástól. Mint elmondta, a fejlesztési tervben elsődleges helyen szerepel Dombóvár, s a város környékének minden települését is be szeretnék kapcsolni a gázszolgáltatásba. Ehhez elsőként a bonyhádi átadó állomás mellé kell egy újat építeni, vagy a jelenlegit bővíteni, s ezután kiépíteni a gerincvezetéket. A terv szerint a kivitelezést jövő év végére fejeznék be, azonban ehhez elsőként igényfelmérést végez a cég, hiszen a leendő fogyasztók és a DD GÁZ Rt. együttes hozzájárulásával lenne megoldható a kétmilliárd forintos beruházás kivitelezése. Az érintett települések ön- kormányzatainak is jelentős szerep jut abban, hogy a régi álom megvalósulhasson, hiszen a lakosság, a vállalkozók tájékoztatásában, a fogyasztók megnyerésében segíthetnek a kivitelezőnek, illetve kommunikációs kapocsként működhetnek a DD Gáz Rt. és a lakosság között. Dombóváron már megnyitották tájékoztatási irodájukat, s megkezdődött az igények felmérése is. A DD Gáz Rt. műszaki igazgatója szerint 70-100 ezer forintos lakossági hozzájárulás lesz szükséges a kivitelezéshez, azonban ha elenyésző lesz a gázszolgáltatás iránti igény, nem kezdenek bele a vállalkozásba. ni Nagyszékelyben a varrónők letették a vizsgát Betanított varrótanfolyam zajlott három hónapon át Nagyszékelyben. Ezt az igen hasznos tanfolyamot a Nagyszékelyi Alapítvány szervezte, és támogatta a Munkaügyi Központ is. A héten tizenhármán sikeresen letették a vizsgát, s hogy a tanfolyam ideje alatt végzett munkának kézzelfogható eredménye is legyen, tegnap és ma délután eladásra kínálták a Petőfi utcában, a volt Áfész-házban a felnőtt és gyermek ruhákat, fehérneműket. A varró-szolgáltatást előkészítő tanfolyamon akik végeztek, most azt fontolgatják, hogy közösen egy műhelyt nyitnak. Bemutatkozik a Kadarka óvoda A szekszárdi ZUG Ifjúsági, Művelődési és Művészeti Központ (Béla tér 6.) nagytermében kerül sor a „Bemutatjuk a Kadarka óvodát” című rendezvényre február 19-én, hétfőn, délután öt óra kezdettel. A gyerekek néptánc műsorral és rajzaikból készült kis kiállítással kedveskednek a közönségnek. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak bemutatójukt a a Kadarka utcai kisebb és nagyobb óvodások. Köszönet a támogatásért Köszönetét mond, - lapunknak is eljuttatott levélben - a Vakok és Gyengén- látók Tolna Megyei Szervezete mindazoknak, akik a látássérült fiatalok javára rendezett szekszárdi koncert szervezésében, lebonyolításában részt vettek. Á rendezvényről lapunk is beszámolt. Az egyesület tiszteletbeli és örökös elnöke dr. Zsámár György megírja, hogy a rendezvény tiszta bevétele több, mint nyolcvanezer forint, ezen kívül a szervezet a szekszárdi ön- kormányzattól kapott ötvenezer forint támogatást. A látássérült fiatalok számára vásárolandó számítógépre kapcsolható olvasó készülék ára megközelítőleg százezer forint. Az ezen felül maradó összeg is a látássérült fiatalok céljait szolgálja. Lakossági fórum Kapospulán Február 19-én, vagyis a jövő hét hétfőjén este hat órai kezdettel tartanak Kapospulán lakossági fórumot a művelődési házban. Á település polgárai az 1995. évi költségvetés végrehajtásáról, az idei költségvetés tervezetéről hallhatnak tájékoztatót, és feltehetik kérdéseiket is. Piaci vásár, nyugdíjasoknak A Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége február 20-án, kedden reggel hat órakor autóbuszt indít a Gemenc-parkolóból Budapestre, a piacra. Az útra jelentkezni még lehet, fogadónapokon. Koszorúcskát tartanak Gyulajon Bemutatkoznak a falu közönsége előtt a gyulaji tánciskola növendékei február 17-én szombaton 15 órakor. A Koszorúcska-előadást követő iskolai farsangi bál bevételét a hátrányos helyzetű gyermekek támogatására fordítják. Őcsényben: közösségi ház Az őcsényi közösségi ház ünnepélyes átadása február 16-án, pénteken délután 5 órakor lesz. Az ünnepi esemény alkalmából kiállítás nyílik Cs. Vasvári Ibolya festőművész, Schcultéti Erzsébet képzőművész, Hammemé Görög Éva csipkekészítő, valamint Várbíró Kinga iparművész, keramikus alkotásaiból., Szavalóverseny Bátaszéken A Honfoglalás 1100. évfordulója jegyében rendezi meg a II. Géza Gimnázium a Géza-napi szavalóversenyt Bátaszéken, a művelődési házban. A február 17-én, délelőtt 9 órakor kezdődő verseny mottójául „Legyünk büszkék rá, hogy magyarok vagyunk!” Petőfi-idézetet választottak. A szavalóversenyre a megye gimnáziumaiból ötve- nen jelentkeztek. Horgászközgyűlés Kölesden A Harc-Kölesdi Sporthorgász Egyesület a hét végén tartja tisztújító éves közgyűlését. Kölesden ma, 16-án este 18 órakor, míg Harcon 17-én, szombaton, a művelődési házban 10 órakor tartják a közgyűlést. Mindkét helyen elnökségi beszámoló szerepel a napirendek között, de szó lesz a területi engedélyek árának alakulásáról is. A Pécsi Püspökvár feltárása című időszaki kiállítást Bereczky Loránd művészet- történész, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója (képünkön dr. Sándor Máriával, a tárlat egyik rendezőjével, egy 1355 és 1360 között készült eddig még publikálatlan Mária szobor előtt ) nyitotta meg tegnap délután Pakson, a Városi Múzeumban. fotó: gottvald károly