Tolnai Népújság, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-15 / 39. szám
1996. február 15., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal VÖRÖSKERESZTES VÁROSI KÜLDÖTTÉRTEKEZLETEK Elismerést kaptak az aktivisták A Magyar Vöröskereszt IX. kongresszusát megyei, illetve városi küldöttértekezletek előzik meg. Tegnap délután tartotta a Vöröskereszt Szekszárd Város és Környéke küldöttértekezletét Szekszárdon, a Vármegyeházán. Elsőként a vezetőség négy év alatt végzett munkájáról dr. Kis Mária, a városi vezetőség elnöke szólt. Megválasztották a városi vezetőség tagjait, a megyei vezetőségbe delegáltat, valamint a megyei küldöttértekezlet tagjait, majd elismerésekben részesítették a kiemelkedő munkát végző aktivistákat. A lakosság segítőkész Bonyhádon A Magyar Vöröskereszt Bonyhád Városi Vezetősége is megtartotta küldöttértekezletét tegnap.' Szabó Béla, a városi vezetőség titkára beszámolt az elmúlt négy évben végzett munkáról. Igazi támogatójuknak magát a lakosságot nevezte meg, segítőkészségükkel és adományaikkal. Dr. Hegedűs Éva, a városi vezetőség elnöke néhány apróbb alapszabály módosítást javasolt. Végül a választások következtek. A Bonyhád Városi Vezetőség elnöki tisztére dr. Kerekes Anna főorvost szavazták meg, a Vöröskereszt Tolna megyei vezetőségébe Hucker Andrást delegálták. A Vörös- kereszt Tolna megyei értekezletének bonyhádi küldöttei: Csaba Józsefné Bonyhádvarasdról, Walter Józsefié Cikóról, Hucker András, Kaufmann Konrád, dr. Kerekes Anna, Lengyel Erzsébet és Szabó Béla pedig Bonyhádról. Városi szervezetek: ex-lex helyzet? Több, a IX. országos kongresszus elé kerülő alapszabály-módosítási javaslat hangzott el a tamási és városkörnyéki vöröskeresztes szervezetek küldöttértekezletén. Bodó Zoltánné, városi titkár szerint a városi szervezetek ex-lex helyzetben vannak, nem világos, hogy segítőnek, koordinálóknak, vagy a tényleges munka végrehajtóinak tekintik őket. A jelenlévők nyolc főt választottak a Tolna megyei küldöttgyűlésre, és két főt javasoltak a a megyei vezetőségbe. Több fiatal legyen a szervezetben A Dombóvár Városi Vöröskeresztes szervezet tegnapi küldöttgyűlésén tizenhatan vehettek át munkájukért kitüntetést. A városi szervezet negyven tagszervezete közül harmincegy képviseltette magát. A küldöttek meghatározták a főbb célkitűzéseiket, amelyek között szerepel a tagok, aktivisták, ezen belül pedig a fiatal vöröskeresztesek létszámának növelése is. A nyugodt légkörű küldöttgyűlésen szorgalmazták azt is, hogy a társadalmi munkások minél jobban láthassanak bele a szervezet egészének működésébe. Érkezett pályázat a Szekszárdi Húsipari Rt.-re Minden csak ezután dől el Az ÁPV Rt. által a Szekszárdi Húsipari Rt.-re kiírt privatizációs pályázat február 7-én járt le. Gyarapodik-e a munkanélküliek száma, vagy sem? A kérdés azért is érdekes, mert amennyiben a kiírásra nem adtak be érvényes pályázatot, úgy a felszámolás elkerülhetetlennek látszik. Annyit sikerült megtudni, hogy a termelőkből, vállalkozókból és a cég vezetéséből álló Bartina Invest, mely eddig ellátta az rt. igazgatását, nem adta be a pályázatát. De még semmi nincs eldöntve, még bármi lehet, mert úgy tudjuk, az ÁPV Rt.- hez február 7-én érkezett be pályázat. Arról, hogy ez mennyiben felel meg a kiírt feltételeknek, az igazgatóság hozza meg a döntését, remélhetően hamarosan. Mauthner Dombóváron 12 millió hiányozni fog Júniusban emelkedik a távhő díja A Dombóvári Távhőszolgáltató Vállalat egy 1989. évi jogszabály változás és egy önkormányzati határozat alapján alakul át közhasznú társasággá. A cég várhatóan április elsejétől működik majd ebben a szervezeti formában. Az átalakulásról, ennek következményeiről kérdeztük Frucht Ferencet, a vállalat igazgatóját.- Valójában a szervezeti átalakulás miatt nem változik meg működésünk, csak a cég elnevezése - kezdi Frucht Ferenc igazgató. A közhasznú társaságnak is száz százalékos tulajdonosa lesz a dombóvári önkormányzat. A társaság április elsejével kezdi meg működését várhatóan, és egy ön- kormányzati, illetve lakossági delegáltakból álló bizottság látja el majd működésünk felügyeletét.- Önkormányzati döntés alapján nem emelhetik a szolgáltatás díját a felügyelő bizottság felállásáig. Ennek milyen következményei látszanak? r- Éppen most végeztem számítást arról, hogy az általunk hőtermelésre használt pakura ára tavaly februártól mostanáig 42%-kal emelkedett. Ennek következménye, hogy jelenlegi szolgáltatási áraink körülbelül egyharmad- dal elmaradnak attól, ameny- nyibe ténylegesen kerül a fűtés.- Áprilisig viszont még összességében legalább egy erősnek számító hónap vár a vállalatra.- Mivel fogyasztóink általánydíjat fizetnek, várhatóan a fűtési idény végére ez nem változik. Az időjárás-előrejelzés szerint a március sem lesz sokkal kedvezőbb, hiszen várhatóan két-három fokkal kisebb lesz a külső hőmérséklet az elmúlt évek hasonló időszakához képest. Összességében ez 12-13 millió forint árbevétel-kiesést jelent nekünk.- Ezt év végéig bizonyára kompenzálniuk kell.- Önkormányzati hitelt kaptunk, amit a második félévben kell visszafizetnünk árbevételeinkből. Ezért már júniusban meg kell emelnünk árainkat úgy, hogy folyamatosan visszafizethessük a hitelt. Azt azonban nem tudom megmondani, hogy milyen mértékű lesz ez az áremelés, hiszen tudomásom szerint a pakura ára az elkövetkező két hónapban ismét emelkedik. Ezeket a tényezőket kell figyelembe vennünk áraink meghatározásánál, mivel az eredetileg tervezett, az elmúlt évi átlag árhoz viszonyított 30%-os árváltozást már így is meghaladta a tüzelőanyag ára.- nagy Még kétmillió kellene a romkerthez A hírek szerint - legalábbis ezt látszik megerősíteni az egyik napilap tegnapi írása - egyéb városok mellett mellett Szekszárd műemlékeinek rekonstrukcióját is megkülönböztetett figyelem kíséri - különös tekintettel a millecentenáriumi ünnepségsorozatra. A cikk megemlíti az I. Béla alapította apátság azon állagmegóvási munkáját, mely már a befejeződéséhez közeledik. — Valóban, úgy nyolcvan százalékban megtörtént a helyreállítás, a karbantartás a romkertben - erősítette meg Turá- nyi Erzsébet, a Műemléki Felügyelet Tolna megyei felügyelője. — Ez azt jelenti, hogy többek között kicseréltük a kifagyott téglákat, kijavítottuk az alsó burkolatrészt, helyreállítottuk az alaposan megrongálódott kutat és így tovább. Hátra van még az eligazító jáblák, a feliratok elhelyezése, valamint az udvari homlokzatok rendbetétele, bár nem tudom, hogy ez utóbbi munkára lesz-e elegendő pénz. A hóval fedett romkert — Ki fedezte az állagmegóvás költségeit? — Az Országos Műemléki Felügyelet adott támogatást, ám úgy két millió forintra még szükség lenne. Remélem, hamarosan újabb pénzösszegek FOTÓ: BAKÓ JENŐ szabadulnak fel, s akkor talán a turistaszezon kezdetére -sa millecentenáriumi ünnepségek idejére - az eddigi csendes készülődésünk eredményeként már véglegesen befejeznénk a rekonstrukciót. -száA kívülállónak könnyebb lelkesedni Fáskerty Gábor a Magyarország 2000 konferenciáról Fáskerty Gábor, a tolnai Fastron Hungária Kft. Németországban élő tulajdonosa is meghívást kapott a sikeres, külföldön élő magyarok budapesti tanácskozására, az elmúlt hétvégén a kormány kezdeményezésére összehívott Magyarország 2000 konferenciára. Az üzletembert a tanácskozás tapasztalatairól kérdeztük. — Milyen előzetes várakozásokkal tekintett a Magyarország 2000 konferencia elé? — Érdekelt, hogy mi jöhet ki abból, hogy ha a világ sok országából olyan emberek jönnek össze, akiknek eddig egymással nemigen volt dolguk. — Ön melyik szekció munkájában vett részt? — Először a pénzügyiben, aztán átmentem a műszakitechnikai szekcióhoz, mert az volt az érzésem, hogy talán túl sokan is törődnek a pénzügyekkel, de hogy miből legyen pénz, tehát, hogy valamit termelni is kellene, az kevesebbeket érdekel. — Ezt ott is elmondta? — Igen. A mondanivalóm lényege az volt, hogy többet kellene törődni azzal, hogy értékeket állítsunk elő Magyarországon, mert ebből az érték- többletből eredő hasznot lehet csak elosztani. Erre tettem bizonyos javaslatokat is. Felhívtam a figyelmet arra is, hogy tőke nélkül nehéz ilyesmit csinálni. Ha az országnak nincs pénze az első időkben, akkor örülni kell annak, ha valaki pénzt hoz, befektet a gazdaságba. De nagyon fontos, hogy ne csak vásárlóközpontokba és irodákba fektessenek be, hanem termelőeszközökbe is. — A szekcióban egyetértettek az Ön által elmondottakkal? — Ahhoz a kör nagy volt, az idő rövid, hogy szóba kerülhetett volna, az elhangzott javaslatokról mit gondol a többség. A döntéshozatal persze nem is lehetett célja egy másfél napos konferenciának. Ha ez lehetséges lenne, akkor nem tudom mit csinálnának a politikusok, akik egész évben ilyen kérdésekkel foglalkoznak. — A tudósítások szerint a résztvevők egyetértettek a stabilizációs intézkedésekkel, és a folytatásra biztatták a kormányt. — Valóban ilyesféle volt a kérdés megítélése. A „csomagot” Bokros úr ügyesen adta el külföldön, makrogazdasági szempontból helyesek is ezek az intézkedések, de az is teljesen érthető, hogy a lakosság, akit ez érint, nem lelkesedik iránta. Akik részt vettek a konferencián, azok nem érzik a pillanatnyi nehézségeket, amik ezekből az intézkedésekből adódnak. Úgyhogy nekik könnyű lelkesedni. — Nézeteltérés a kormányfő és némely résztvevő között leginkább a NATO-csatlakozás kérdésében volt. — Akik a világpolitikát ismerik, tudják, hogy van értelme a NATO-csatlakozásnak. Amilyen váratlanul jött a változás annak idején, olyan váratlanul történhet egy éjjelen valami más, ez az egész dolog még nem egészen szilárd. Tehát fontos, hogy Magyarországon egy - a világon egyedüli - stabilizáló szervezetnek legyen szava. Itt van a délszláv háború, amiben egész Európa tehetetlen volt. Csak az amerikaiak, - a NATO ürügyén - voltak képesek hatásosan fellépni. — Milyennek ítéli a konferencia eredményeit? — Biztos, hogy nem marad hatás nélkül. De ez hasonló kérdés, mint mondjuk egy Nes- café reklám, ami rengeteg pénzbe kerül, és ki tudja, hogy mennyivel több Nescafét adnak el. — Egyetért azzal, hogy évente lesz ezentúl ilyen tanácskozás? — Az emberek hajlamosak a fellángolásra. Hogy aztán ez szalmaláng lesz-e, vagy sem, azt nem lehet tudni. Én úgy látom, hogy lenne értelme, mert ennek az országnak megvan az az előnyös adottsága, hogy aránylag sok befolyásos és eredményes magyar származású ember él külföldön, -sKiprédikált önkormányzat? Hideg misék Pincehelyen Nemrég arra hatalmazta fel a pincehelyi képviselő-testület a nagyközség polgármesterét, utasítsa vissza a falu katolikus plébánosának a közelmúltban egy szentmisén elhangzott, ön- kormányzatot érintő kijelentését. Az idős plébános, Halmai György ugyanis állítólag „kiprédikálta” a község vezetését, amiért a plébániahivatal nem kapott tüzelolaj-támogatást. Pincehelyen nemcsak a plébánia épületét, hanem a katolikus templomot is gázolajjal fűtik, így Halmai atya önkormányzati támogatást igényelt, amelyre azonban nem kapott se pénzt, se választ. A plébános urat az ominózus kijelentésről kérdeztük. - Azért szóltam a templomban minderről, mert az a hír járta a faluban, hogy hatvanezer forint támogatást kaptunk - válaszolta némiképp értetlenkedve -, ezt cáfoltam meg, mivel ez nem felel meg a valóságnak. Különben nem is beszéltem volna róla. Az atya hozzátette: a támogatás igazságtalan elosztásáról, amelyről sokat hallott, de nem tudja bizonyítani, nem szólt. Elmondta még: nem tudják, hogyan fogják megoldani a problémát, a múlt évről maradt még némi gázolaj, de idén már nem tudnak vásárolni. Ha az elfogy, nem lesz fűtés a templomban. A helyzetet a következővel illusztrálta: Tegnap 2,5 Celsius fok volt a templomban, ha bekapcsoltuk a kazánt, felment nyolc fokra ... A hideg miatt Pincehelyen pedig egyre kevesebben járnak templomba. (tf) Hírek A Megyéről Rajzkiállítás Bonyhádon A Magyar Máltai Szeretetszolgálat bonyhádi csoportja karácsonyi rajzpályázatot hirdetett, nagy érdeklődés mellett. A beérkezett művekből háromnapos kiállítást rendeztek. Ennek megnyitóján az óvodások kategóriájában György Tamás és Kaiser Mária, az egyes iskolából Sántha Gábor, Kovács Tünde, Borsos Ágnes és Donáth Helga, a kettes iskolából pedig Kertész Bálint, Breining János, Kiss Zsuzsanna és Gungl Edit részesült jutalomban. A gyógynövények és ajóga A tolnai Bab-Lencse Reform Klub február 15-én, 17.30-tól tartja következő foglalkozását, melyen Csordás Csaba, a Her- bária Rt. tolnai üzemének munkatársa a gyógynövények termesztéséről és értékesítéséről tart előadást az érdeklődőknek. A csütörtöki klubprogramon kerül sor a hamarosan Tolnán induló jógatanfolyammal kapcsolatos tudnivalók megbeszélésére is. Sióagárd bemutatkozik A decsi faluházban február 16- án, pénteken bemutatkozik Sióagárd. A bábszakkör tart előadást a színházteremben, Sióagárd népművészete címmel kiállítás nyílik, majd a sióagárdi néptánccsoport és a decsi Gyöngyösbokréta hagyományőrző egyesület mutatkozik be az érdeklődőknek. Ingyenes szociális tanfolyam Ingyenes szociális tanfolyamot hirdet a Pécsi Katolikus Kari- tász. Az előadások Pécsett, a Zárda templom Hittantermében (Szent István tér) lesznek. Az első előadási nap február 17-én, szombaton 9 órától 15 óráig tart. A témák: házi betegápolás, szegénygondozás, és elméleti ismeretek. Jelentkezni lehet: Karitász iroda 7621 Pécs, Janus Pannonius u 4. Telefon: 72/327-352. Várják az érdeklődőket Tdlna megyéből is. Svábbál Hőgyészen Svábbált tartanak szombaton Hőgyészen, a művelődési házban. A bál 19 órakor kezdődik. Ekkor az óvodások, az iskolá- ' sok, a felnőtt német nemzetiségi énekkar és a Német Nemzetiségi Egyesület tánccsoportja ad műsort. A bálon a Karawanka együttes zenél.