Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-11 / 9. szám
EGY EMBER NEM CSINÁL CSODÁT (5. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. JANUÁR 11. CSÜTÖRTÖK ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM Hívott már ma? M@FTn(ölln 7*16-211 Az ökumené szellemében A szekszárdi székhelyű Pál és Társai Asztalosipari Kft. a nyugati piacokon aratott kisebb-nagyobb sikerei után 1995 közepétől termékeinek nagyobb részét a keleti piacokon adja el. Legutóbb Moszkvába egy diplomáciai épülethez ők szállították az összes nyílászárót. A keleti piac nem egyenlő az igénytelenséggel: szép és pontos munkát várnak, az alapanyag tölgyfa, amelyet a legkorszerűbb felületkezeléssel munkálnak meg. Ehhez a kft. az elmúlt hetekben új gépeket állított be, például tegnap kezdte meg a próbaüzemét egy Wagner típUSÚ festősor. FOTO: gottvald károly Előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel Megdöbbentő közönnyel beszélnek 1995. januárjának harmadik hetében rendezik meg Tamásiban a már húsz éve hagyományos ökumenikus imahetet, melynek keretében naponta este fél hattól más-más felekezet plébánosa, lelkésze tart istentiszteletet a város templomaiban, imaházaiban. Január 15-én, hétfőn a római katolikus templomban Szabados Regina tolnai evangélikus teológushallgató, 16-án, kedden Szabó József katolikus plébános a református imaházban A jótékony bonyhádiak Decemberben három jótékony célú programot is szerveztek Bonyhádon. Hogy ezek menynyire voltak sikeresek, milyen volt a bevétel és ezt mire sikerült felhasználni? Erről kérdeztük a programok szervezőit. Dr. Barcza Zsolt, a Bonyhádi Kórház Sebészete Alapítvány kuratóriumának elnöke: — Nagy volt az érdeklődés a soproni Fidelissima kórus és a bonyhádi vegyeskar műsora iránt. A bevétel 110 ezer forint volt, ez a jegyek árából és az adományokból tevődött össze, és minden várakozásunkat meghaladta. Ezúton is szeretnénk köszönetét mondani az adományozóknak. Hogy mire fordítottuk ezt az összeget? A bonyhádi kórház laparoszkópjához beszereztünk egy kliprakót, amelynek segítségével bizonyos ereket le lehet fogni műtét közben. Ezt tulajdonképpen a Minvasiv Alapítvánnyal közösen vettük, a koncert bevételéből épp ki tudtuk fizetni a műszer felét. Azóta, szintén a sebészeti alapítvány keretéből, közel kétszázezer forint értékben vettünk kéziműszereket a sebészeti kezelőbe. Dr. Kiss T. Mária, a Máltai Szeretetszolgálat bonyhádi csoportjának a vezetője: — Az általunk szervezett műsorban fellépett a város valamennyi kulturális csoportja, színvonalas műsort adva. A nézőtéren sajnos kevesen ültek, a hirdet igét. Szerdán Szalai Géza iregszemcsei református lelkész az evangélikus templomban, csütörtökön Cselovszky Ferenc, Gyönk evangélikus lelkésze a város római katolikus templomában vezet szertartást. Pénteken Kirsch János iregszemcsei plébániaigazgató igehirdetésének helyszíne az evangélikus templom, szombaton pedig Torma Pál, a pünkösdi gyülekezet vezetője a gyülekezet imaházában tart istentiszteletet. bevétel - az adományoknak köszönhetően - így is elérte a 48 ezer forintot. Ennek az összegnek egy részét az arra rászorulók villany- és gyógyszerszámláira fordítottuk. A fennmaradó ösz- szegből legkésőbb gyermeknapra szeretnénk meglepni a sokgyermekes családokat, elsősorban a számukra szükséges élelmiszerekkel. Szeretnénk az általunk nyilvántartott rászorulóknak az anyagi gondjait legalább átmenetileg megoldani, könnyítve helyzetüket. A bonyhádi kórház rendelőintézetében, a Völgységi Takarékszövetkezetben, valamint az áruház Loska-üzletében elhelyeztünk egy-egy perselyt a Máltai Szeretetszolgálat jelével. Nyisztor Albertné, a bonyhádi művelődési központ népművelője: — Ä katolikus templomban rendezett karácsonyi koncertünk bevételét évről-évre jótékony célokra fordítjuk. Most - immár másodszor - a Leukémiás és Tumoros Gyerekek Gyógyításáért Alapítvány számlájára utaljuk át a bevételt, jelen esetben 29 ezer forintot. A műsorban felléptek a város kulturális csoportjai, egyéni szólisták, valamint-a bonyhádi zeneiskola tanárai - csodálatos muzsikát hallhattunk. A tavalyinál több volt a bevétel, reméljük jövőre még többen kívánnak segíteni a rászorulóknak. má-ré A Tolna Megyei Bíróság dr. Vass Gábor vezette büntetőtanácsa folytatta annak a nagy felháborodást keltett bűnügynek a tárgyalását, amelyben három fiatalkorút és egy fiatal felnőttet vádol aZ ügyészség - egyebek mellett - azzal, hogy előre kitervelten, aljas indokból és különös kegyetlenséggel agyonverték szintén fiatal korú társukat. A négy közül hárman vettek részt - ezt nem is tagadják - a legsúlyosabb, bűncseGunaras: A dombóvári önkormányzat illetékeseinek egy őszi ellenőrzés után jutott tudomására, hogy a nevezett utcában egy nyaraló telekmény, az emberölés sokszorosan minősített esetének végrehajtásában. A negyediket azzal vádolják, hogy ő volt a felbujtó. A megyei főügyészség nevében dr. Ökrös Magdolna, a fiatalkorúak ügyésze képviseli a vádat, amelynek lényege, hogy Matúz János, a fiatalkorú T. Tamás, valamint A. József 1995 május nyolcadikán délután Szekszárdon egy pince barlanghoz csalta T. Gábort, azzal az ürüggyel, hogy ott morasza felett előtető van. Az ellenőrzés folytatódott, és napvilágra került, hogy az előtetőre a tamási lakhelyű tulajdonos nem torok vannak, s egy előre elkészített és magukkal vitt bottal, valamint egy lapáttal módszeresen, és hidegvérrel agyonverték. Tették mindezt azért, hogy T. Gábor ne árulhassa el szüleinek, hogy a társaság tagjai törtek be hozzájuk, ha nem is valamennyien együtt, de nem is egyszer, és nem is csak oda. Legalább másfél millió forintot akartak szerezni, hogy azon motorokat vegyenek. (Folytatás a 3. oldalon.) kért építési engedélyt, és a létesítménnyel az épület meghaladja a megengedett 15 százalékos beépítettségi területet. A tulajdonos azzal védekezett, hogy hosszú évekkel ezelőtt építette, és nem volt tudomása az engedélyhez kötöttségről. (Folytatás a 3. oldalon.) Röviden Dr. Jánosi György ország- gyűlési képviselő fogadóórát tart január 13-án, szombaton 11 és 12.30 között Tolnán, a polgármesteri hivatalban, majd 13 és 14.30 között Bogyiszlón, ugyancsak a polgármesteri hivatalban. Dr. Szabó Imre országgyűlési képviselő január 16-án, kedden 18 órától Jágónakon, a községházán fogadóórán várja a falu választópolgárait. Dr. Benkő András, a tamási választókörzet országgyűlési képviselője tart fogadóórát január 11-én, azaz ma délelőtt 9 órától Tamásiban, 14 órától Gyönkön a polgármesteri hivatalokban. Pénteken, 12-én 9 órakor Koppányszántón, 11 órakor Értényben, 14 órakor pedig Nagykónyiban találkozhatnak a képviselővel a választópolgárok. „A repülő ember” címmel kerül sor Gálffi László zenés irodalmi estjére a Pódiumsorozat 2. előadásában Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban január 15-én, hétfőn, 20 órai kezdettel. Igent mondott a simontor- nyai önkormányzat a Rockszínház ajánlatára, amelyet nyári várszínházi napok Simon- tornyán történő megrendezésére tett a társulat igazgatója. A város önkormányzatának képviselői január 19-én Budapesten folytatnak megbeszélést Várkonyi Mátyással. A várható szponzorok feltérképezésével Könyv István János simontor- nyai grafikust bízta meg a város. Eredményre vezetett a felsőnyéki lakásfeltörések ügyében folytatott nyomozás. Az eljárás során kiderült, hogy a december 28-át megelőző időszakban a három épület feltörésével a rövid ideje Felsőnyékre költözött K. M. és társai gyanúsítha- tóak. A tettesek lakatlefeszítés- sel hatoltak be a házakba, ahonnan bútorokat és más használati tárgyakat vittek el. Jelenleg ismeretlen helyen tartózkodnak. Rászorulókat támogatnak, műszert vásároltak bontani, avagy nem A történet úgy kezdődött, hogy Gunarason, az Autóspihenő utcában valakinek szemet szűrt egy úgynevezett előtető. Kiderült, hogy az építményhez nincs engedély. Ez pedig baj, mert az engedély nélküli előtetőnek bizony, el kell tűnnie. Drágul a menza Új év, új árak. A megye több általános iskolájában emelik a napközi és menza díjakat az év elején. Szekszárdon a polgár- mesteri hivatalban most készítik az önkormányzati fenntartású oktatási intézményekben februártól fizetendő új étkezési díjakat, s erről a jövő héten tárgyal a szociális bizottság, majd a hónap végén a közgyűlés. Ami a jelenlegi térítési díjakat illeti, a szekszárdi 4-es számú általános iskolában most a napköziért 91 forintot kell fizetni, az ebédért 58-at, Bátaszéken 110, illetve 70 forint ugyanez, míg Hőgyészen 110 és 75 forint. Az utóbbi két településen is terveznek februártól 20-25 százalék díjemelést. Viszont van, ahol maradnak a régi árak, így például a tamási 1-es iskolában, ahol a napközi 91 forint, a menza pedig 56 forint. A pincehelyi általános iskolában, ahol képünk készült, még szintén nincs szó arról, hogy az étkezés többe kerülne. FOTÓ: GOTTVALD Végéhez közeledik az ingyenes rákszűrés Fél százalék volt pozitív Eddig hétezerötszáz leginkább veszélyeztetett nő esett át Tolna megyében azon az ingyenes emlőrákszűrési vizsgálaton, amely e hónapban Tamási körzetében közeledik befejezéséhez. Az ÁNTSZ szervezésében a Tolna Megyei Kórház röntgenosztálya ingyenes szűrést végez a 45 és 65 közötti nők részére. Ezt pályázaton nyert pénzösszeg teszi lehetővé, ennek hiányában ez évben nem indul hasonló program, jövőre azonban ismét van esély rá. A 7500 megvizsgált nő között 29 panaszmentes pozitív esetet szűrtek ki, s három műtétre már sor került. Az átfogó rákszűrést két-három évente lenne érdemes elvégezni - dr. Csonka Mária, az ANTSZ tamási intézetének vezetője szerint. A legutolsó szűrési akció azonban a nyolcvanas évek végén történt. A szervezés a védőnők és orvosasszisztensek feladata. A volt tamási járásban 2500 érintett él, közülük eddig 156-an jelentkeztek az ingyenes szűrésre. A tamási ÁNTSZ vezetője szerint jó aránynak számít, ha a két és félezer ember felét sikerül bevonni a rákszűrésbe. A részvétel elsősorban azoknak ajánlott, akik nem szültek, vagy első gyermeküket csak harminc éves koruk után hozták világra, szültek, de nem szoptattak, és akiknek panaszuk van. Az ingyenes szűrésre január 11-én, azaz csütörtökön Re- gölyből, 12-én, tehát pénteken Gyünkről, az orvosi rendelő elől, 15-én hétfőn, és 16-án, kedden Tamásiból, a Kossuth térről indul 12 órakor autóbusz.