Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-10 / 8. szám

1996. január 10., szerda SPOUT 9. oldal Félidő az Alta-Ripa Kupán A tolnai sportcsarnokban fél­idejéhez érkezett a kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Alta-Ripa teremlabda­rúgó kupa. Az elmúlt évek so­rán kialakult egy stabil szer­vezeti forma, a három osz­tályban a kiesés és a feljutás rendszere. Az 1994-95-ös helyezések alapján harminckét csapat szerzett jogot az indulásra. A közel félezer játékos március 2-ig 276 mérkőzésen elégít­heti ki játékszenvedélyét a mozgásszegény téli hónapok­ban. Az aktív labdarúgók fel­készülési időszakához is re­mekül illeszkedik a heti egy mérkőzés. Tolnai Áfész né­ven például már évek óta meghatározó szereplője az első osztály küzdelmeinek az NB III-as ■ Dunaszentgyörgy Limex SE csapata. A jelenleg zajló kupában új színfoltot je­lent az ugyancsak harmadik vonalbeli ÚFC Szekszárd te­hetséges, fiatal csapatának szereplése Dédász néven. Az amatőr csapatok úgy próbál­nak lépést tartani az evról- évre emelkedő színvonallal, hogy a környező települések NB III-as, vagy megyei I. osz­tályú csapataiból igazolnak aktív játékosokat. Az állás (9 forduló után): I. osztály: 1. Áfész Tolna 17, 2. Dédász 15, 3. Alimen- tál Kft. 12, 4. Nyugodt SE 10, 5. Paradiso 9, 6. Part-Bablen- cse 9, 7. Tolnai VFC 6, 8. Áfész Szekszárd 6, 9. Profii­ker Kft 5, 10. Tolnatej 2 pont- tal. II. osztály: 1. Mözsi Öcsi 18, 2. FC Calitas 13, 3. MTTSZ 13, 4. Anti Sorghum Kft. 10, 5. Junior 8, 6. Solio Kft 8, 7. Rostos FC 7, 8. Csiga-biga 6, 9. FC Victory 6, 10. Gómann 1 ponttal. III. osztály: 1. NSB 14, 2. Fázis 13, 3. KIÉG Szekszárd 12, 4. Mözsi Sördögök 11, 5. Korall 11, 6. Esély SE 10, 7. Fáradt Lendület 10, 8. Anonymus 5, 9. Tolnai VFC ifi 5, 10. Shimano SE 5, 11. Gemenc Gabona Rt. 3, 12. Horizont 0 ponttal. Weah, az év FIFA-játékosa George Wea.li díjátvétel közben. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntése alapján az AC Milan libériái származású játékosa lett a tavalyi esztendő legjobb labdarúgója. A „King George”-ként ismert csatár fantaszti­kus évet tudhat maga mögött, 1995-ben egyszerűen min­den Sikerült neki. FOTÓ: FEB-Reuter Hogyan tovább Dombóvári Sportiskola? (2.) A váltás nem hozhat visszaesést A hetvenes évek elején hívták életre országszerte a sport után­pótlás központjait, a városi sportiskolákat. Többségük alig egy évtizedes működés után becsukta kapuit. Az utánpótlás szak­osztályok beolvadtak a „mamutegyesületekbe”, egy-két „Sí” maradt meg csupán hírmondónak. Tolna megyében a Dombó­vári Sportiskola „hadakozik” létéért... A Gárdonyi Géza Általános Is­kolától az Illyés Gyula Gimná­zium „gondozásába” kerül át a sportiskola. De vajon mit szól ehhez az új gazda? Dr. Berta Bálint, a gimná­zium igazgatója: — Szeren­csére nem a korábbi létszámú sportiskolát kell fenntartanunk, hanem csak az SI-nél megma­radt úszó és triatlon szakosz­tályt vettük át, valamint a vá­rosi úszásoktatást koordináljuk. Mindez körülbelül két és fél millió forintot emészt fel, de ez iskolánkra nem ró külön anyagi terhet. A hozzánk kerülő két testnevelő, egyben úszóedző bérét az önkormányzat fizeti, ezenkívül a város a két szakosz­tály versenyeztetésére előrelát­hatólag 400 ezer forintot bizto­sít majd. — Konkrétan milyen felada­tok hárulnak a gimnáziumra? — Az uszodát a Gunaras Kft.-től béreljük, nagy valószí­nűséggel 8 órától 18 óráig áll rendelkezésünkre a létesít­mény. Most mérjük fel a tanin­tézmények igényeit, az általá­nos és középiskolás csoportok a kialakítandó órarend szerint váltják majd egymást, s az óvo­dásokról sem feledkezünk meg. Az úszó és triatlon szakosztá­lyunknak délutánonként bizto­sítunk edzésidőt. Gazdasági hi­vatalunk már a megemelt költ­ségvetésből gazdálkodhat. Ja­nuár elsejétől Bódogh Zoltán tanár urat igazgatóhelyettesé neveztem ki, akinek a nyolcosz­tályos tagozat ügyeinek irányí­tása mellett az uszodával és a sporttal kapcsolatos teendők el­látása a másik feladatköre. — Mennyire építhető be a sportiskola egy gimnázium mindennapjaiba ? — Mindent megteszünk, hogy hatékonyan működjön a rendszer. Szeretnénk, ha egyik iskolának sem származna hát­ránya abból, hogy mi szervez­zük az úszásoktatást. A két szakosztály esetében arra tö­rekszünk, hogy az edzőknek va­lóban csak a sportszakmai munkával kelljen foglalkoz­niuk. Bódogh kolléga fogja megszervezni a zavartalan szakmai tevékenységhez szük­séges hátteret. Január elején az úszó és triatlon szakosztályban sportoló gyerekek szüleit külön összejövetelen tájékoztatjuk. A váltással nem kerülhet rosszabb helyzetbe sem a két sportág, sem Dombóvár úszásoktatása. A ragyogóan felújított uszoda eleve jobb tárgyi körülménye­ket teremt, a mi feladatunk a személyi feltételek kialakítása. Az önkormányzatnál dr. Radoghay Imre alpolgármes­ter az „Sí-téma” felelőse. — Az oktatási bizottság a versenysporttal foglalkozó egyesületek támogatását nem képes növelni, viszont a volt sportiskola költségvetését szét­osztja az utánpótlás szakosztá­lyokat átvett klubok között. Az összegből a DVMSE, a DFC és az Illyés gimnázium részesül. — Korábban többen java­solták, hogy a Vízmű Kft.-hez kerüljön a két „vizes" szakosz­tály, a tervet miért nem támo­gatta az önkormányzat? — Az úszásoktatást to­vábbra is mi szeretnénk fel­ügyelni, ez az elsődleges ok. Nem értem teljesen a javaslat- tevőket, hiszen a Gunaras Kft. az önkormányzat egyszemélyű káeftéje, míg a Vízmű Kft.-nek Dombóvár mindössze hetven­hat százalékban tulajdonosa. — A Gunaras Kft. szép summát igényel az uszoda fenn­tartására és a bérezésre. Hon­nan teremti elő az önkormány­zat a kért tizenkét milliót? — A Gunaras Kft. elképze­léseiben valóban hasonló ösz- szeg szerepel, ezt az önkor­mányzat természetesen nem fogadhatja el. Ez csupán egy tervezet, nincs különösebb je­lentősége. A másik oldalt fel sem tüntették, pedig az uszoda üzemeltetése bevételt is hoz.. A sportiskola költségvetéséből az uszoda fenntartására eső részt nem osztotta fel az oktatási bi­zottság az egyesületek között, meghagyta tartaléknak, ebből a pénzből vásárolja meg a Guna­ras Kft. szolgáltatásait. — Ön szerint az átalakulás hogyan érinti a szóban forgó öt sportág (úszás, triatlon, atlé­tika, labdarúgás, kosárlabda) utánpótlásnevelését? — Mi azt szeretnénk, ha működőképesek maradnának a különböző szakosztályok. A sportiskola költségvetése eddig 7,6 millió volt, ebből mindösz- sze 500 ezer forintot tudtak versenyeztetésre, szerelés vá­sárlására felhasználni. Az új megoldással a pénz végre meg­felelő helyre kerülne, a gyere­kek versenyeztetésére lehetne költeni. A felnőtt bázissal ren­delkező egyesületeknél ennek jobb lehetőségét látom. Az ön- kormányzat az évvégén ellen­őrizni fogja, hogy az átutalt összegeket az egyesületek va­lóban az utánpótlásnevelésre fordították-e. Az Sí magját is meghagytuk, hogyha egy utá­nunk jövő önkormányzat eset­leg újból nagy sportiskolát sze­retne létrehozni, akkor adott le­gyen a szervezet, csak bővíteni kelljen. Ifj. Teszler Vendel A palánk mellől Visszavágásban reménykedve KSC Szekszárd-MTK: szer­da 17 óra. Guóth Iván: — Úgy érzem, hogy megáll­tuk a helyünket Sopronban. Badics és Kiefer kipontozódá­sáig „vitézkedtünk”, az utolsó öt percben roppantunk össze. Szerdai ellenfelünk a középme­zőny stabil tagja, húsz mérkő­zésén tíz győzelmet szerzett. Az MTK rendelkezik a közép­mezőny legerősebb játékosál­lományával, már most biztos tagja a rájátszás első nyolcasá­nak. A fővárosiak gyenge kez­dés után fokozatosan lábra kap­tak, pótolták elmaradt győzel­meiket, csattanós választ adva ezzel az őket temetőknek. A magasságbeli fölény a budapes­tiek, a hazai pálya előnye a mi esélyeinket növeli. Ősszel, a bajnokság elején csak játékve­zetői segédlettel kaptunk ki a Hungária körúton, az a meccs a mienk volt. Nagy Anita lábsé­rülése miatt továbbra sem játszhat, Madaras pedig hétfőn edzett először. Abszolút kétesé­lyesnek tartom a mérkőzést, csupán a pillanatnyi jobb forma dönt majd. Mindenesetre egy győzelem óriásit lendíthetne csapatunk szekerén . . . A tévé is közvetíti Aki valamilyen oknál fogva nem lehet ott a szerdai bajnoki összecsapáson, az sem marad le semmiről. A POP TV ugyanis csütörtökön este 8 órától felvé­telről teljes terjedelemben köz­vetíti a mérkőzést. Először ke­rül szekszárdi kosárlabda ese­mény „frenkvenciáról” sugár­zásra. A találkozót azok is meg­tekinthetik, akik nem „kábelen” keresztül fogják az adásokat. Mai sportműsor Kosárlabda: NB I: KSC Szekszárd-MTK 17 óra. NB I-es ifjúsági bajnokságok Kosárlabda Soproni Postás-KSC Szekszárd 85-51 (47-19). Szekszárd: Hambrik (8), Orbán (6), Pálfi (14/9), Rúzsa (8), Kovács (2). Csere: Böröcz (5/3), Ma­gyar (-), Nepp (-), Bony- nyai (6), Lerch (2). Edző: Harsányi Mária. Az NB I- es ifjúsági bajnokságot ve­zető soproniak otthonában csak a második félidőben volt egyenrangú ellenfél a szekszárdi együttes. Kézilabda Békéscsabai NKC-Fer- ropatent-Lazúr SE Szek­szárd 34-15 (16-7). Szek­szárd: Schell- Mikó, Mill­ier 1, Mészáros 1, Pálfi 3, Rózsa 5, Tamás 5. Csere: Riba (kapus), Ranga, Tak­sonyi. Edző: Taksonyi Ist­ván. Az eredmény túlzó, nem a két csapat közötti va­lós különbséget tükrözi. A hazaiaknál egyedül Rózsa nyújtott elfogadható telje­sítményt. A skót futballista gázmérgezése Nem jelent meg a hétfői edzésen, ezért keresésére indultak. A skót Dunferm­line futballcsapatának kapi­tányát, a 34 éves Norrie McCathie-t kedden holtan találták'a lakásán. A labdarúgó holttestét az ágyában lelték fel; az első feltételezések szerint gáz­mérgezést szenvedett. Nemcsak ő, hiszen mellette az ágyban a 26 esztendős Amanda Burns feküdt - szintén a gáz végzett vele. Javában tart a spekulálás arról, miként találhatták meg Bums kisasszonyt a labdarúgó lakásán, hiszen az elhunyt sportember Julie Gilles-szel ápolt gyengéd kapcsolatokat. Julie Gilles történetesen a Dunfermline klubelnöke, Andrew Gilles leánya. A McCathie-Gilles románcot tíeámyékolta, hogy a leány halva született gyermekének apja a néhai McCathie volt . . . Nem zárható ki, hogy a futballista és Miss Bums öngyilkossá­got követett el. közületek figyelem! A Tolnai Építő- és Tüzelő­anyag Telepen KIÁRUSÍTÁST TARTUNK építőanyagokból ! AZ ENGEDMÉNY MÉRTÉKE: 5 -10 -15% orosz hullámpala 175-ös magyar hullámpala 160-as magyar hullámpala 250-es LB vakolat, LB csemperagasztó, Bramac cserép, ajtó, ablak, mészhidrát, áthidaló, gerenda, 350 P 10-es cement, csempe, padlólap. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig 8-16 óráig, szombaton: 8-12 óráig. Telefon: 74/440-236, , mobil: 06-20/435-068. Hosszú, rögös út az atlantai tatami felé A honi cselgáncs-világban mindössze egy versenyző nyu­godt. Csák József (ÚTÉ, 65 kg) már azon törheti a fejét, mit visz magával a csomagban júli­usban Atlantába, az olimpiára. Tavaly októberben a Maku- hariban lebonyolított vb-n „be­lopta” magát az ötkarikás ju- dómezőnybe. És a többiek, köz­tük Kovács Antal, az Atom­erőmű SE olimpiai- és világ­bajnoka? Nekik a kvalifikációs eseményeken kell bőszen gyűj­tögetniük a pontokat. Ha az kellő számban együtt van, irány Atlanta! Az Európai Cselgáncs szö­vetség (EJÙ) kiírása értelmé­ben még tíz eseményen lehet­séges a gyűjtögetés; tavaly Ba- selben már megrendeztek egy kvalifikáló-eseményt. A további A-kategóriás nemzetközi viadalok időrendje, színhelyei: Január 27-28.: Moszkva, február 9-11.: Párizs, február 16-18.: Leonding (Ausztria), február 24-25.: München, március 2-3.: Budapest (Hun­gária Kupa, Budapesti Kör­csarnok), március 8-10.: Prága, március 16-27.: Varsó, már­cius 23-24.: Róma, április 6-7.: Hertogenbosch (Hollandia). Az utolsó, a tizedik nekiru- gaszkodási esély, a záró fel­mérő a május 16. és 19. között Hágában sorra kerülő Európa- bajnokság. — Az Eb dupla pontszámot kínál - mondta Keserű József, a Magyar Judo Szövetség techni­kai igazgatója az MTI-nek. - A további eseményeken az első helyezett 280, a második 190, a harmadik 117, az ötödik 75, a hetedik 50, a nyolcadik és ki­lencedik 27 pontot szerez. És még az is számít, hogy ezen vi­adalokon valaki a 32-es táblára kerül (9 pont), vagy a 16 közé verekszi el magát (18 pont). — Ki jut majd el Atlantába? — A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) és a NOB ab­ban egyezett meg, hogy az olimpián a nőknél súlycsopor­tonként átlagosan 22, a férfiak­nál 35 judoka indulhat. Kategó­riánként esetleg lehetnek elté­rések, ám a 400-as összesített létszám fölött nem lehet ver­senyző. A kvalifikációs verse­nyek közül a három legjobb eredményt veszik figyelembe. Aki tehát megnyer három via­dalt, annak már 840 pontja van. — ő hát reménykedhet! — Igen, mert utazik. Hadd pontosítsák: nem adott ver­senyző kvalifikál, hanem a nemzete. A szakvezetés joga eldönteni, ki indul harcba az ötkarikás játékokon. Tudni kell, hogy a Makuhariban rendezett vb-n számos európai nemzet - bennünket ez érdekel! - már jogot szerzett az olimpiára. — Föltehetően azonban a „makuhari kvalifikálok" is in­dulnak a versenyeken. Márcsak azért, hogy egyes favoritokat „ elüssenek ” Atlanta jogától! — Elméletileg ez így meg­eshet, nem vitatom. — Mi a mostani helyzet a 95 kg-ban? Kovács Antal az 1992- es barcelonai címvédő, érzé­keny súlycsoport ez a magyar judósport számára. — Makuhariban Lengyelor­szág, Oroszország, Franciaor­szág, Nagy-Britannia és Hol­landia már olimpiai kvótát szerzett a 95 kilósoknál. A kva­lifikációs viadalokon első ki­lenc európai ország képviselője is ott lesz Atlantában. — Ezek szerint a világbaj­nok lengyel Nastula inkább a formaidőzítéssel bíbelődik? — Nézze, ez szakmai kér­dés. Nastula dönti el, hogy pél­dául Münchenben kíván-e ver­senyezni. Csak a hágai Eb után válik véglegessé az olimpiai startlista! A végső kvalifikációs összesítőről „kihúzzák” azon nemzeteket, melyek Makuhari­ban sikerrel hadakoztak, és a legjobb kilenc nemzet verseny­zője jut el az olimpiára - fejezte be Keserű József.

Next

/
Thumbnails
Contents