Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-10 / 8. szám

6. oldal Gazdaság 1996. január 10., szerda Földbérlet Húsz százalékos kulccsal adózhatnak az idén azok a magánszemélyek, akik kül­területen lévő termőföldjük bérbeadásával tesznek szert jövedelemre. Az 1996. évi személyijö- vedelemadó-törvény szerint ezt a kedvezményt azok ve­hetik igénybe, akiknek a bérlő által fizetett bérleti díja nem haladja meg a föld egy aranykorona értékére számított 25 kilogramm ét­kezési búza garantált árát. A számításhoz a búza előző évi garantált árát kell alapul venni. Tavaly az étkezési búza garantált ára tonnánként 8 800 forint volt, ennek megfelelően a 25 kilo­grammé 220 forint. Ezt az összeget kell tehát a bérbe adott külterületi termőföld aranykorona-értékéhez vi­szonyítani. Azaz: ha valakinek pél­dául 500 aranykorona ér­tékű föld van a birtokában, akkor az ebből származó bérleti díj bevétele - 500 x 220 forint - 110 ezer forint lesz, s ez után kell 20 száza­lékos adót, azaz 22 000 fo­rintot fizetnie. Ha a bérleti díjból szár­mazó bevétel nem több évi ötvenezer forintnál, azt nem kell bevallani, azaz nem kell feltüntetnie az adóbevallásban. újvári Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 96,62 Osztrák schilling 13,74 USA-dollár , 139,59 ECU (Európai Unió) 179,60 Az őszi szántás elmaradt Országszerte befejeződtek a múlt év végén a mezőgaz­dasági betakarítási munkák. Kivétel ez alól Somogy me­gye, ahol a hó alatt rekedt 2500 hektár kukorica. Egyébként kedvez az össze­függő hótakaró az őszi ve­tésű növényeknek - derül ki a Földművelésügyi Minisz­térium által most közzétett legfrissebb jelentésből. Korántsem ilyen biztató a kép a tavaszi vetésű növé­nyek talaj-előkészítő mun­kálatait illetően, mivel az őszi mélyszántást a vetéste­rületnek mindössze kéthar­madán sikerült elvégezni. A szakemberek szerint a hirtelen téliesre fordult idő­járás csupán egyik oka a ké­sésnek. A másik - egyre gyakrabban visszatérő - magyarázat a pénztelenség, az ésszerűtlen takarékosság. A jelentés arról is beszá­mol, hogy a palántanevelő telepeken és hajtatóházak­ban a zöldségtermesztők már az idei termést készítik elő, a feldolgozók pedig megkezdték a termelési szerződések kötését. A termeltetők az idén ki­zárólag azokkal kötnek szerződést, akik vállalják az öntözést, és azt, hogy ellen­őrzött, jó minőségű, fajta­azonos vetőmagot használ­nak. U. G. A vártnál többen közlekedtek Győr és Hegyeshalom között a múlt hét pénteken megnyílt Ml-es autópályán. Az első há­rom napban csúcsidőben órán­ként közel 500 jármű haladt ha­zánk első útdíjas pályaszaka­szán. Mezőgazdasági támogatások II. Az idei évi mezőgazdasági tá­mogatásokról szóló rendelke­zéseket a megyei agrárkamara és a megyei Gazdakör Tanács­adó Kft. segítségével ismertet­jük, a teljesség igénye nélkül. (Aki részletesebben is szeretné megismerni a támogatási lehe­tőségeket, a Magyar Közlöny 117. számában megtalálja.) A tegnapi számunkban a 177/1995. (XII. 29.) kormány rendeletet már ismertettük, most a földművelésügyi mi­niszter 44/1995. (XII. 29.) FM rendeletben megfogalmazott költségvetési támogatási lehe­tőségeit vesszük sorra. Építési beruházások Mezőgazdasági célú új építési beruházások megvalósításához és ilyen épületek felújításához a rendelet meghatározott fix ösz- szegű vissza nem térítendő tá­mogatást, valamint az építke­zéshez felvett hitelhez 30 szá­zalékos kamattámogatást bizto­sít. A támogatás mértéke az épü­letek alapterületére vonatkoz­tatva nyitott, vagy részben nyi­tott hőszigetelés nélküli épület­hez 4000 forintot, (tehénistál­lók, hízómarha istállók, juhtar- tási épületek, takarmánytáro­lók, egyszintes magtár), zárt, hőszigetelt épülethez 6000 fo­rint (sertéstartási, baromfitar­tási épületek, mezőgazdasági szárítók, bortárolók, növény­ház, zöldségtároló), speciáli­sabb technológiai igények miatt az előbbinél költségesebb ki­alakítással megvalósuló zárt hőszigetelt épületre 10.000 fo­rint négyzetméterenkénti támo­gatás pályázható (fejőház, saját termelésű tejfeldolgozó épület, saját termelésű szőlőfeldol­gozó, erjesztő és érlelő épület). A már felsorolt kategóriájú, de már meglévő épületek felújítá­sához a normatív támogatás 40 százalékát biztosítja a rendelet. Ebben az esetben a pénzintézet­től felvett hitel után felszámí­tott kamat 30 százalékának megfelelő kamattámogatás ve­hető igénybe. A meglévő hús-, hal-, zöld­ség-, gyümölcsfeldolgozó kor­szerűsítése és termelőberuházá­sok megvalósításánál csak 20 százalékos kamattámogatás ve­hető igénybe, egyéb támogatás nincs.^ A támogatások igánybevéte- lének feltétele, hogy a beruhá­zás megvalósítását követő 5 évben, évente a támogatás mér­tékétől függően legalább 300 ezer, illetve 1 millió forint éves mezőgazdasági termékértékesí­tési árbevételről nyilatkozzon az igénylő, és azt a későbbi el­lenőrzéskor számlával igazolja. Az 1996-ra tervezett beruházási támogatási pályázat benyújtási határideje 1996. június 30. Mauthner Mától jelentkezhetnek engedélyért a behozatali korlát alá eső termékek eladói Új lábbelitől az öreg autóig Mától nyújthatják be - személyesen vagy postai úton - a hagyományos importőrök igényüket az első félévi fogyasztásiimport-keretbe tartozó áru­cikkek behozatalára. Az új importigénylőknek erre január 29-től lesz módjuk, ám a pályázatot postán kell feladniuk - írja a Magyar Közlöny 115. száma. Az ipari és kereskedelmi miniszter rendeletében „hagyományos importőrnek” tekinti mindazokat a vállalkozókat, akik a fogyasztási cikk „globálk­vóta” (teljes hányad) keretében már tavaly is kap­tak engedélyt, s élve azzal, hoztak is be árucikke­ket. Az „új importőrök” azok, akik először csak a múlt év második felében kapcsolódtak az üzletbe. Az előbbiek 1996-ban tavalyi, első félévi keretük és tényleges behozataluk mértékére adhatnak be kérelmet, s ezt automaükusan engedélyezik is majd nekik. Ily módön gazdagodhat a boltok kínálata némely halkonzervből, szőnyegből, rövidáruból, háztartási tisztítószerből, lábbeliből, új és használt ruházati cikkből. A hagyományos importőrök személyesen az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium engedélye­zési főosztályán (Budapest V., Hold utca 17.) nyújthatják be kérelmüket, pénteken délelőtt, a többi munkanapon délután, 1-től 4-óráig. A fő­osztály postai címe: Bp., Pf 111., 1880. Ezt azért fontos megjegyezniük, mert új és használt sze­mélykocsik, lakókocsik behozatalához csak pos­tai úton adhatják be kérvényüket a kereskedők. Az új importőrök kérelmeiket január 29-től február 3-ig küldhetik el postán, kizárólag térti- vevénnyel ellátott ajánlott levélben. A kérvé­nyezhető mennyiséget a rendelet melléklete rész­letezi, de a keret adott, túllépni nem lehet. FEB Felkínálom Üzleti ajánlatok A televízió „Felkínálom” műsora nyomán szerveződött országos klubhálózat Felkínálom Marketing Center né­ven 1992 óta működik, magyar, európai és tengerentúli tagokkal. Egy szekszárdi vállalkozás, a Kármentő Trió Bt. (tel: 74/316-178) is tagja ennek a hálózatnak. Közve­títésükkel közlünk néhányat a Felkínálom üzleti ajánla­taiból. Rendkívüli lízing lehetőség nagyértékű nyugat-európai gépek, berendezések, autó­buszok, kamionok vásárlá­sára. Osztrák bankon ke­resztül, vám és ÁFA megta­karítás! Könyvelő és tanács­adó cégekkel is keressük a kapcsolatot. Német cég borosüvegek csomagolásához tető nél­küli, és fából készült tolóte­tővel ellátott fa díszdobozo­kat és ugyanerre a célra szolgáló egyszerű faládákat vásárolna Magyarországról folyamatosan. Német cég a csőhajlítás és csőmegmunkálás területén működő cégekkel keresi a kapcsolatot. Különféle padlókiegyen­lítő anyagok német gyártója - termékei magyarországi képviseletéhez - olyan, az ország egész területén tevé­kenykedő építőipari vállalkozást keres partner­ként, amely ipari célú pad­lózatok készítése terén meg­felelő tapasztalattal rendel­kezik. Német cég, mely az élel­miszeripar számára külön­féle aromaanyagokat, kivo­natokat, fűszerkeverékeket és összetevőket gyárt, olyan önálló partnert keres, aki a termékeit Magyarországon kizárólagosan, saját szám­lára eredeti csomagolásban forgalmazza. A cég műszaki támogatást, marketing esz­közöket, és természetesen kiváló minőségű terméket biztosít. Piac és termékis­meret, továbbá tökéletes német nyelvtudás alapfelté­tel. Környezetvédelmi szem­pontokat figyelembe véve a szennyezett folyadékok tisz­títása sürgős megoldást igé­nyel. Szűrőberendezéseink külön hűtő- és kenőanyagok (olajok, emulziók) tisztítá­sát és kezelését teszik lehe­tővé. Olyan kompetens kép­viselőt keresünk, aki mű­szaki alapismeretekkel és fémfeldolgozó ipar területén megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik. Meglévő telkén lakóházat építhet vagy beruházhat 40 % saját erő szükséges. A fennmaradó 60 %-ot megfi­nanszírozza égy amerikai befektető csoport, nagyon kedvező feltételekkel. Az előző információban írt lehetőség terjesztésére helyi (megyei) képviselőket keresünk. Várjuk építőipa­ros cégek, ingatlanirodák, csarnoképítők; egyéb építő­ipari vállalkozók jelentke­zését, akik ezt a kedvez­ményt szeretnék nyújtani a vevőiknek. Termelőpárti szabályozórendszer Zárult az agrárolló, megállt az állatállomány csökkenése Sikeresnek értékelte az agrárgazdaság múlt évét Lakos László földművelésügyi miniszter kedden, idei első sajtótájékoztató­ján. A szaktárca vezetője elmondta: az élelmiszer-gazdaság 1995-ben több százmillió dollárral túlteljesítette tervezett ex­portbevételét, miközben a behozatal dollárban számolva 5, mennyiségét tekintve pedig 10 százalékkal csökkent. A miniszter örvendetesnek tartja, hogy a termelői ár na­gyobb mértékben - mintegy 30 százalékkal - növekedett az ipari áraknál, ami azt jelenti, hogy az agrárolló először zá­ródott. A tavalyi eredmények közé sorolta, hogy stabilizálódtak a szövetkezetek, és valamelyest növekedett az üzletrészforga­lom is. Kevesebb üzem jelen­tett csődöt. Megállt az állatál­lomány csökkenése, a sertés- és a juhágazatban növekedést regisztráltak. Lakos László termelőpárti­nak nevezte az idei szabályo­zórendszert. Mint mondotta, a támogatási keret igazságosab­ban lesz felosztva a termelők, a feldolgozók és a kereskedők között. Nagyobb anyagi segít­séghez jutnak például az elma­Lakos László fotó: feb radt térségek beruházásai és fejlesztései. 30 százalékos tá­mogatást juttat az állam azok­nak, akik növénytermesztési biztosítást kötnek. Mezőgaz­dasági gépvásárlásra az idén 25 százalékos vissza nem térí­tendő hozzájárulást lehet igénybe venni. A miniszter vitákra számít az új exporttámogatási rend­szer körül, mivel az export ösztönzésére fordítható összeg - igazodva a GATT-egyez- ményhez - a tavalyinál lénye­gesen kevesebb. Ezért körülte­kintőbben döntenek majd a támogatás odaítélésekor. (újvári) Rendkívüli forgalom az árutőzsdén A Budapesti Árutőzsde határ­idős devizapiacán kedden 53.790 kontraktus kelt el, 9,5 milliárd forint értékben. A megkötött üzleteknek kö­szönhetően rekord nagyságot ért el a nyitott kötésállomány is, átlépve az 500 ezres határt. A márkaárfolyamok de­cember kivételével csökken­tek. A dollárjegyzések a stabil március és az emelkedő ápri­lis kivételével szintén alacso­nyabban zártak. Az ECU és a japán jen piacán egyértelmű tendencia nem volt megfi­gyelhető. A 90 napos betéti kamat márciusi lejáratának ára 27,01 százalékra emelke­dett. AKAR ON OLCSON AUTÓT VÁSÁROLNI? Akkor válasszon bennünket - Mi segítünk Önnek a választásban a MÁRKA­KERESKEDÉS ÉS SZERVIZ alekp piaggio f Személy- és kisteherautók műszaki vizsgáztatása, zöldkártya, karosszéria javítás, gumiszerelés és centrírozás, motordiagnosztika, olajok kis- és nagykereskedelme. Kedvező fizetési feltételek! NYITRAI AUTÓSZERVIZ Simontornya, Gyár u. 1. Telefon: 74/486-222/145,487-739. S ti e 11 Li84276)________________________________________________________________ Agip Mobil J/ijy/j1 11)3s\ juaJ JyiiaV 10+1 érv a Volkswagen Transporter mellett 1. A VW Transporter 2. A VW Transporter 3. A VW Transporter 4. A VW Transporter 5. A VW Transporter 6. A VW Transporter 7. A VW Transporter 8 A VW Transporter 9. A VW Transporter 10. A VW Transporter + 1. A VW Transporter megbízható, strapabíró, kitűnő minőségű német jármű gazdaságosan üzemeltethető nem csak áru, de utasok szállítására is kiválóan alkaíijias nem kell utana SZJA t fizetni vételárából az Áfa visszaigényelhető vásárlásakor kedvező részlet és lízinglehetőségek vehetők igénybe lízing eseten már 34 hónap aiatt elszámolható költségként értéktartó, ezért ujraeladhatösaga igen kedvező gyors és minőségi szervizelését az országban már 35 Volkswagen márkaszerviz végzi gyári alkatrészutánpótlása zökkenőmentes ráadásul most fikciós áron vásárolható meg markakereskedesünkben Volkswagen Transporter7£2S&ÄÖC,- Ft+ áfa helyett Volkswagen Transporter „Profit” már 2.799.000,- Ft+áfától Volkswagen Transporter „Joker” már 2.899.000,- Ft+áfától Auto Techno Kft. Autószalon: 7130 Tolna, Gém u. 1./A. 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 41. Telefon: 74/440-578, fax: 440-537. Telefon: 74/319-266, fax: 74/319-746. Volkswagen haszonjárművek. Biztos lehet benne.

Next

/
Thumbnails
Contents