Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-04 / 3. szám

1996. január 4., csütörtök Sport 7. oldal Májusban is irány Amerika Laurencz László, a világbaj­noki ezüstérmes magyar női kézilabda-válogatott szövet­ségi kapitánya legközelebb január 29-én, hétfőn tart edzést a kerettagoknak. — A tavasz közepéig rendkívül sűrű a program, emiatt nincs lehetőség hosz- szabb edzőtáborozásokra. Április elejéig hat Eb-selejte­zőn kell túljutnunk, előbb a szlovákok, aztán az azeriek, majd az osztrákok lesznek az ellenfelek, méghozzá úgy, hogy egy héten belül mindhá­rom esetben lejátsszuk az oda-visszavágót. A különféle kötelezettségek, az európai kupák, a bajnoki és a hazai kupamérkőzések miatt csak arra van mód, hogy a találko­zókat közvetlenül megelőző hétfőn találkozzam a meghí­vottakkal - nyilatkozta Lau­rencz László az MTI munka­társának érdeklődésére. — Tervez változást a ke­retben ? — Egyelőre azok a játéko­sok élvezik a bizalmat, akik a decemberi világbajnokságon kiharcolták az ezüstérmet, va­lamint az olimpiai szereplés jogát. Ezen az elképzelésen csak akkor szándékozok vál­toztatni, ha valaki sérülés mi­att kidől a sorból. ' — Hogyan alakul az ötka­rikásfelkészülési menetrend? — Most van folyamatban a menetrend pontosítása. Csak annyit tudok, hogy a bajnoki pontvadászat zárása után, május 26-án Atlantába utazunk, ahol részt veszünk a hat indulót felvonujtató nem­zetközi tornán, ám az ellenfe­lekről egyelőre semmilyen in­formációim nincsenek. Utána két hét pihénő következik, majd az atlantai olimpia rajt­jáig négy és fél hét áll rendel­kezésre a felkészülésre. Ez idő alatt célszerű lenne mér­kőzéseket is játszani, de mon­dom, még csak a program egyeztetésénél tartunk. Ivanisevics szerint Muster lesz a legjobb Goran Ivanisevics, a horvátok legjobb teniszezője szerint Thomas Muster, az osztrák salakspecialista hamarosan a világranglista élére kerül. — Ha Muster továbbra is olyan megbízhatóan játszik, mint eddig tette, két hónapon belül ő lesz a földkerekség legjobbja - nyilatkozta az Ausztráliában tartózkodó sportember. Ivanisevics meg is indo­kolta, miért várja azt, hogy az osztrák játékos megelőzi a ranglistán a jelenleg előtte álló két amerikai kiválóságot, Pete Samprast és Andre Agassit. — A kondíciója nagyon jó, rendkívül magabiztos, s ráadásul nem is felületes - vé­lekedett Ivanisevics. Muster az elmúlt évben 12 tornán diadalmaskodott.. Leg­nagyobb sikerét Párizsban, a francia nemzetközi bajnokság megnyerésével érte el. Ivanisevics győzelme után nyelvet ölt meg könny ebbültsé- gében a perthi Hopman-kupán fotó: reuter Külföldön és itthon is jönnek a tolnai sikerek Rátesznek egy (kajak(lapáttal Tizenkilenc versenyen vettek részt az elmúlt évben a Tolnai Kajak-Kenu SC versenyzői. Mind a bajnokságokon, mind a hazai és külföldi nemzetközi versenyeken helytálltak, szá­mos győzelemmel és értékes helyezéssel bizonyítva a Tol­nán hagyományokkal bíró sportágban folyó szakmai munka eredményességét. A klubnak harminc igazolt sportolója van. Az edzések négy csoportban folynak. Ba- rina József vezető edző foglal­kozik az 1974 és 82 között szü­letett fiúkkal, valamint a 11-12 évesekkel. Beregi Károly edző a 9-10 éves gyerekek számára előkészítő csoportot vezet. Ba- rináné Ritt Gabriella szakedző a lányokat edzi. A tolnai kajakosok tavaly a Diákolimpia országos döntőjén négy bajnoki címet szereztek, Link Linda, Szilágyi Ferenc, Gaál Attila, valamint az Ezer Antal-Inger Viktor-Takács Já­nos-Hemer Attila alkotta né­gyes révén. Az Országos Vidék Bajnokságon a Vass Zoltán- Vas Róbert-Jámbor Attila-Sza- kály Viktor négyes, valamint a Mátrai Zsolt-Wichner Gábor duó lett első. A Szakály-Jámbor kettős felnőtt maratoni távon a második legjobb magyar pá­rosként a nyáron kiharcolta a jogot a spanyolországi Világ Kupa futamon (a legnépesebb K-2 felnőtt maratoni mezőny) való indulásra. Számos hazai és külföldi versenyen szerepeltek ezen kí­vül eredményesen a tolnai ka­jakosok, többek között a szlo­véniai Koperben, a Splasa Ku­pán, ahol a csapatversenyben az első helyet szerezték meg, az adriai Ráb-szigeti nemzetközi versenyen, ahol harmadikak let­tek, vagy a dunaújvárosi Ritter Károly emlékversenyen. A sportklub 1995-ben maga is rendezett versenyeket (idén is tervezik) a tolnai holtágon. Ilyen volt a Mix-Ezer Kupa, a Korall Kupa, az Ezer-Egy Kupa, Herbária Maraton, ame­lyeknek külföldi résztvevői is voltak. A klub Tolna várostól tavaly 1,2 millió forint támogatást ka­pott. Jó kapcsolatot alakítottak ki helybéli vállalkozókkal, je­lentős támogatást kapnak közel harminc szponzoruktól. A kül­földi versenyekre való utazá­sokhoz a versenyzők szülei is hozzájárulnak. Ä szülők ezen kívül három hajót és kajaklapá­tokat is vásároltak az elmúlt évben. A Tolnai Kajak-Kenu SC vezetősége idén a felnőtt válo­gatott Szakály-Jámbor kettőstől további előrelépést, világver­senyre való kijutást vár. Szeret­nék, ha a korcsoportos országos válogatottak közé egy-két spor­tolójuk bekerülne. Az országos bajnokságokon továbbra is győzelmeket és dobogós helye­zéseket várnak. -es­A tavalyi Mix Ezer Kupán közel 300 versenyző állt rajthoz a tolnai holtágban fotó: gk 13. Bátaszék SE 15 4 4 7 18-23 16 Mesteri szemszögből (5.) November végén befejeződtek az őszi küzdelmek a labdarúgó NB III. Dráva-csoportjában. A megyénket képviselő hat együt­tes edzőit a bajnoki félidőben arról kérdeztük, hogy: 1. Milyen célkitűzéssel vágtak neki az 1995-96-os idénynek?, 2. Mi való­sult meg ezidáig az elképzelésekből?, 3. Kikkel elégedett, kik okoztak csalódást?, 4. Hogyan készülnek a tavaszi évadra?. Topor István (Bátaszék SE): 1. —- A ’94-95-ös évadban újonc létére tulajdonképpen jól szerepelt csapatunk. A ’95-96- os bajnoki szezonra újra csapa­tot kellett építeni, hiszen kü­lönböző okok miatt négy játé­kosra nem számíthattam a ko­rábbi* keretből. A célkitűzés ezek után nem is lehetett más, mint újra bennmaradni az NB Ill-ban. Célunk volt továbbá sa­ját nevelésű ifjúsági játékosok beépítése az együttesbe. 2. — Őszi teljesítményünk összességében megfelelt a vá­rakozásnak, a tavalyi őszhöz hasonlóan tizenhat pontot Sze­reztünk. Hazai szereplésünk egy mérkőzés kivételével meg­felelőnek mondható. A Pécsi Postás ellen a vereség és a mu­tatott játék sokat rontott a csa­pat tekintélyén és hazai mérle­gén. Amennyiben ez a három pont meglenne, előkelő helyről várhatnánk a tavaszi folytatást. 3. — Elsősorban Kocsis, Szabados, Izsák és Hauwasser nyújtott az átlagnál jobb telje­sítményt, de sajnos, nekik is akadt egy-egy rosszabb mérkő­zésük. Szentmártoni akarata és teljesítménye a jövőre nézve biztató. Kovacsics, Brecska többet tud annál, amit az ősz fo­lyamán mutatott. Ugyanez mondható el Bojásról, igaz mentségére felhozható, hogy új szerepkörbe kényszerült. Kő­kúti játéka hullámzó volt, elké­pesztő hibák után jó megoldá­sokat is láthatunk tőle. Zalaival az évad végére elégedett lettem, ifjúsági korú játékosaim közül ő szerepelt legtöbbet a csapat­ban. Ónodi jól kezdett, a ké­sőbbiekben sérülése visszave­tette. Pozsár- és Pankovics az elmúlt évadban meghatározó­ivá váltak a csapatnak, ebben a félévben mélyen tudásuk alatt futballoztak. Keller, Papp és Kiss teljesítményét hátrányosan érintette munkahelyi elfoglalt­ságuk, illetve sérülésük. Kiss Tibor reményteljesen kezdett, majd egy térdsérülés miatt hosszabb ideig nélkülöznöm kellett. Hosszú és Lieszkovszky csereként jött számításba. Nem védett, de Grill kapus hozzáál­lását megfelelőnek értékelem. 4. — A nyár folyamán jó­magam fél évre vállaltam a csapat edzéseinek irányítását, a határidő lejárt. A továbbiakban egyéb elfoglaltságom miatt nem tudok a csapat mellett te­vékenykedni. Köszönöm azok segítségét, akik bármilyen mó­don támogatták Bátaszék lab­darúgásának fejlődését. Jó szakvezetést és kollektívát ha­gyok magam mögött. Köszö­nöm a nézők türelmét és bizta­tását. A szakosztályból velem együtt távozik Fiáth Tamás és Majer Antal is. A felkészülés január 8-án kezdődik, többről nyilatkozni nem tudok. Gyermekfoci Újév Kupa Pakson Ismét kellemes időtöltést ígér a szurkolóknak a közös paksi labdarúgó szakosztály vezetése. Újfent tehetséges labda­rúgó-palánták veszik birto­kukba az Atomerőmű SE sportcsarnokát, hogy meg­mérkőzzenek az Újév Ku­páért. Szombaton a Pécsi MFC, a Mohács, a szek­szárdi II. és V. számú álta­lános iskola, az Atomerőmű SE és a Paksi SE serdülő csapatai lépnek parkettre. À csapatok két hármas csoportban körmérkőzéses rendszerben kezdenek, majd a két csoport azonos helye­zettjei játszák a helyosztó­kat. Mégis szót kapott Január 2-án jelent meg a „Mesteri szemszögből (4.)” című cikkünk, melyben a Dunaszentgyörgy Limex SE NB Ill-as- labdarúgó csapa­tának őszi szereplését érté­kelte Oláh Sándor, szakosz­tály-elnök. írásunkban valójában az időközben leváltott vezető­edzőt, Horváth Pétert szeret­tük volna megszólaltatni. Sorozatunk elkészítéséhez minden Tolna megyei NB III-as mesterhez négy pont­ból álló kérdéssort juttatunk el. A dunaszentgyörgyiek esetében Pintér Ferenc egyesületi elnök szekszárdi cégéhez faxoltuk el a kérdé­seket, azzal a kéréssel, hogy azokat adja át Horváth Pé­ternek. Pintér Ferenc felhívta szerkesztőségünket és kö­zölte, hogy beszélt Horváth Péterrel, aki kijelentette, hogy nem hajlandó nyilat­kozni. A cikk megjelenését követően Horváth Pétertől megtudtuk, hogy semmiféle üzenet nem jutott el hozzá, senkivel sem tárgyalt ezügyben, így nem is nyílott lehetősége a véleménynyil­vánításra. Horváth Péter rendkívül sérelmezi Pintér Ferenc, egyesületi elnök el­járását, ezért kérte lapunk­tól, hogy közölhesse a fenti tényeket. Nyílt túra A Megyei1 Kórház Termé­szetbarát Szakosztálya szombaton nyílt gyalogtúrát szervez Szálkáról Szek- szárdra. A résztvevők a szekszárdi autóbusz-pályaudvarról 7.30 órakor induló menet­rendszerinti járművel utaz­nak Szálkára. A túrázók a Szálka-Eles- hegy hát-S zarvas- szur- dik-Kerékhegy-Hidaspetre útvonalon térnek vissza a megyeszékhelyre. Sepp Maier a kapuk növeléséről Sepp Maier, az 1974-ben vi­lágbajnoki címet szerzett né­met labdarúgó-válogatott ka­pusa, a jelenlegi nemzeti ti­zenegy kapusedzője komoly­talannak tartja ,a nemzetközi szövetség a kapuk növelésére vonatkozó elképzelését. A Bayern München és a vá­logatott egykori sztárja szerint az érvényben lévő szabályok mellett is lehet nagyszerűen játszani, s egyáltalán nincs szükség módosításokra. Jo­seph Blatter, a FIFA főtitkára egy német hetilapnak adott in­terjúban közölte, hogy a szö­vetség márciusban dönt a ka­puk mintegy ötven centiméter­rel való szélesítéséről és nagy­jából fele ennyivel történő magasításáról. — Aki eddig nem talált bele a kapuba, az ezután sem fog, s ezen a mindenható FIFA sem tud segíteni - nyilatkozta Sepp Maier, aki ironikusan megjegyezte: — A FIFA fő­titkárát valamilyen alumíni­umgyárban való érdekeltsége ösztönözhette a különleges ja­vaslatra. Csupán Németor­szágban mintegy százezer ka­put kellene kicserélni és a je­lenleg használt, alumíniumka­puk darabja három-négy ezer márkába kerül. Óriási és telje­sen indokolatlan kiadásról van szó - mondta Maier. • • Az Örök Város olimpiára készül Az idén nagyon sok szó esik majd az olimpiáról Olaszor­szágban, s nemcsak azért, mert az atlantai ötkarikás nyári játé­kokra figyel a világ. Róma ko­molyan bízik abban, hogy 1960 után 2004-ben ismét házigaz­dája lehet az olimpiának. A pályázat beadásának kér­dése már eldőlt, igaz, kemény vita előzte meg az Örök Város jelöltségét. Egy ideig hazai ve- télytársa akadt: jelentős erők mozdultak meg annak érdeké­ben, hogy áz olasz gazdasági élet fővárosa, Milánó szállhas­son küzdelembe a rendezési jog elnyeréséért. A különversenyt Róma nyerte. Az olasz kor­mány úgy döntött, hogy a fővá­ros pályázatához adja meg a szükséges garanciákat. Róma •mellett egy olyan erős érv szólt, amely feltehetőleg komoly súllyal esik majd latba akkor is, amikor a NOB illetékes testü­leté fog dönteni: négy év múlva, az ezredfordulón a kato­likus világ Jézus születésének 2000. évfordulóját ünnepli, s a megemlékezés központja ter­mészetesen Róma lesz. Az elő­zetes becslések szerint 2000- ben 30-40 millió zarándok ke­resi majd fel Rómát és a Vati­kánt. A hatalmas tömeg a foga­dására csak akkor lesz képes az olasz főváros, ha megfelelő inf­rastruktúrát épít ki.

Next

/
Thumbnails
Contents