Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-27 / 23. szám

1996. január 27., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Rejtett értékeink Emlékeink Deák Ferencről A Fecske nem költöző madár, de híre messze szállt Sióagárdon élni gyönyörűség Az ünnepség megrendezésé­nek ideje nem kötődik konkrét naphoz, évfordulóhoz, sokkal inkább ahhoz a szeretethez, amely Edit nénit a faluban kö­rül veszi. A hűséges fecskéről szóló példabeszéd Bach Józseftől, a megyei közgyűlés elnökétől származik, aki virággal, a me­gye címerével díszített vázá­val, s szép szavakkal köszön­tötte az óvónő, és klasszikus értelemben véve népművelő Tarlós Lászlónét, Edit nénit, aki már ötvenedik éve él a fa­luban. A szójáték a faluhoz, az emberekhez, gyerekekhez és a bábművészethez fűződő hűség mellett a Fecske bábcsoport nevére is utal, amely egyéb si­kerei mellett már nem egyszer a televízióban is szerepelt. Elsőnek Szabadi Mihály, a KOSZI, a megyei közgyűlés . Közművelődési Szolgáltató Irodájának vezetője, mint sió­agárdi polgár, - s ne tegyük zárójelbe, hogy népművelő ­méltatta az ünnepelt munkás­ságát. Aztán következett Má- linger József polgármester, Szűcs János iskolaigazgató, majd a legkisebbek, a mai ovi­sok köszöntötték versikékkel, virággal Edit nénit, aki megha­tott szavakkal köszönte meg az ünneplés. Végül a bábcsoport adott ünnepi műsort tisztele­tére. Az évforduló már csak azért sem kerek, mert már az óvó- nőképzőbben, 1944-ben ta­nulta, művelte a bábozás mű­vészetét. 1945 után a tanítóit, az apácákat nem engedték sze­repelni az üzemekben, ahova akkor jártak műsort adni kü­lönféle rendezvényekre - mint elmondta még a Lipótmezőn is felléptek -, ezért ő lett a cso­port vezetője. — Belecsöppentem, és na­gyon megszerettem. Negy­venötben, vagy negyvenhat­ban fővárosi díjat nyertem a két kezes játékkal. Ezt köve- zően tizennégy évig csak fel­nőtt csoportom volt. A megyé­ben, Tolnán a „selyemlányok­kal” csináltunk először báb- csoportot, úgy 1947-től. Otvenhétben kerültem Sió- agárdra, körülbelül hatvantól van itt iskolás bábcsoportom, akikkel nagyon szép és ko­moly eredményeket értünk el, annak ellenére, hogy az összes felszerelésünk mindössze ez a szekrény - mutatja. Egyszerű körülmények között élünk, de olyan jó közösségi szellemet tudunk kialakítani, annyira szeretnek ide járni a gyerekek, hogy elkezdik ötödiktől, s csak nyolcadik után maradnak ki, de még azután is visszajárnak. A Fecske bábcsoport általában óvodásoknak szóló mesedara­bokat játszik. — Mit szólt a család az ál­landó, munkaidőn kívül és fe­lül vállalt elfoglaltsághoz? — Tolnán éppen a férjem volt az első bábosom. A Vö­röskereszt kért fel annak ide­jén, hogy lépjünk fel, először csak kinti csoport volt, később lett selyemgyári, ahol vezető óvónőként dolgoztam. — Egy pesti lány miért ma­radt falun, és éppen itt? — Nagyon megszerettem ezt a falut, itt annyi gyönyörű népszokás, érdekesség, meleg­szívű ember van, hogy Sióa­gárdon élni gyönyörűség. Ihárosi Ibolya FOTÓ: Gottvald Károly Várdombi versek után A hagyomány kötelező! „Deák Ferenc nagy műve nem­csak politikai, de közgazdasági életünknek vízválasztója is... Hazánk bölcse, ki pihenésének óráiban nem egy ízben meren­gett e földön a hidjai urasági kert árnyas fái alatt és oly gyak­ran szőtte egy paksi udvarház napsütötte fehér tornácán messze szálló gondolatait, ál­lamalkotó hatalmas munkájával biztosította a nemzeti munka lehetőségét és megteremtette azokat a szilárd alapokat, me­lyeken közgazdasági törekvése­ink a fokozatos fejlődés biztos kilátásával voltak meggyöke- reztethetők” - írja Daróczy Aladár, az államférfi távoli ro­kona Tolna vármegye közgaz­dasági leírása című munkájá­ban. Ami e magvas értékelésen túl érdekes, az az, hogy Deák Ferencet az említetteken kívül is ezernyi szál fűzte Tolna me­gyéhez. Az első még gyermekkorá­ból, mert 1803. október 17-én született köznemes pajtása volt Kramolin György - későbbi szekszárdi lakos -, aki egy al­kalommal a Drávából mentette ki óvatlan társát. György fia, Gyula (itteni városi orvos) Va­laki álnéven írt drámájában fenntartja e hagyományt s Deák szájába adja: tulajdonképpen társának köszönhető a kiegye­zés, mert ha akkor ki nem menti, az aligha valósult volna meg. Az azonban nem a játékos fantázia szüleménye, hogy Ba­bits Mihály távoli rokonát, Ba­bits József hírhedt rablógyil­kost éppen ő mentette meg a biztos haláltól, mivel ügyész­ként már 1829-ben ez ellen szólt. Négy év múlva - akárcsak Bezerédj Istvánt, későbbi barát­ját -, őt is Csapó Dániel mutatja be az országgyűlés rendjeinek; megyénkben a jeles reformpoli­tikusoknak többször vendége, ahogy ezt ifjabb Csapó Vilmos 1903-as cikkében oly szépen le is írta. Ugyancsak ő adott hírt Deák életének apró érdekessé­geiről; ereje például akkora volt, hogy homokfutójának ke­rekét nem kötötte meg a lejtő­kön, hanem a kezével maga tar­totta . .. Kézerősítőül és gondolatérle­lőül gyakran faragott kemény­fából, főleg gyümölcsöket, s Szekszárdon jártakor, Tormay Károly hannoveri származású feleségével cserélt annak híres embereket ábrázoló fejszobrai­ért. Mindez talán 1841-ben ját­szódott le, amikor a megyei jegyzőkönyv tanúsága szerint „Deák Ferenc Zala megyei or­szággyűlési követ és nagy ha­zafi, már előbb Tábla bírónak kinevezve lévén, most megje­lenésekor harsogó éljen kiáltá­sok közt azon tisztében béigtat- tatott”. Leggyakrabban Pakson ven­dégeskedett, oda férjhezment nénjénél, főleg húsvét vagy pünkösd táján az 1840-es, 1850-es években. A gyerekek imádták, egyik levelében maga mondja: „Most többet néni ír­hatok. Néném gyermekei nya­kamon csüggenek”. Közben, a szabadságharc után, Haynau terrorjától tartva előbb Vas Gereben segítségé­vel Felsőnyéken, majd Ma- gyary Sámuelnél Gyönkön bú­vik meg, de a szemtanú Má- nyoki Tamás szerint itt is „a haza jövőjére vonatkozó fejte­getéseit” hallgathatták meg. Legendás vendéglátása során a hagyomány szerint Bezerédj Etelka budai lakásában érlelő­dött tetté a kiegyezés gondo­lata, ahogy erről Arany János versében maga is tanúskodik: „Ott, mikor fordúlón volt a Haza sorsa, /Bölcse ajkáról ne­kem is hullt morzsa/, Hogy kössük a múlttal a jövendőt öszve: /Fehér asztalodnál pen- dült meg az eszme”. Deákot azonban a hatvanas évektől egymás után gyötrik a betegségek, és a magány. Ez utóbbiról éppen keresztlányá­nak, Dőry Fanninak írt levelé­ben vall legszebben: „a gondok nem ölik meg az élet boldogsá­gát, csak a csalódások, a bánat s az elhagyatottság keserű érzete az, mi a lelket elöli s boldogsá­got feldúlja. Elhagyatottság, édes leányom, keserű állapot, mely a korral nem fogy, de sú­lyosbodik” - veti papírra 1861. április 20-a hajnalán. Kortársai azonban nem ezt, hanem a számos róla szóló adomát is­merték . .. Amikor 1876. január 28-án meghalt, s néhány nap múlva az Akadémia csarnokában felrava­talozták, két napig ömlött a tö­meg. A temetési menetben ott volt megyénk díszbandériuma, a községekben - Gyönk és Bá- taszék botránkoztató kivételé­vel - gyászzászló és harangzú­gás búcsúztatta. A vármegye megfestette közgyűlési terme számára képét, Pakson az idők folyamán emléktábla került a Szeniczey-házra, csupán Szek­szárdon nem érdemelt ki a haza bölcse még egy mellékutcát sem. Ahogy ő írta: „Idő kell mindezekhez és békességes tű­rés” ... Dr. Töttó's Gábor Le kellene szögezni minden ok­tatási intézményben, hogy a hagyomány megteremtése köte­lező! Mindegy, hogy milyen tárgy, téma köré csoportosul­nak félévente, évente a közös­ség tagjai, vagy kívülálló meg­hívottak! Csak tegyenek valami olyant, ami elkíséri majd a résztvevőket felnőtté válásuk út­ján, szép emlékként. Mindez a várdombi rendez­vény kapcsán összegeződött, ahol a hetedik alkalommal hív­ták össze Tolna és Baranya megyék általános iskoláiból, három korcsoportban azokat a diákokat, akik szeretik a verse­ket, és van is tehetségük ahhoz, hogy azokat szépen elmondják. Az alkalmat valamikor Weö­res Sándor nevéhez kötötték, maradt ma is ez az apropó. A verseny az idén egybeesett a Magyar Kultúra Napjával. Az esemény mozgatója a várdombi általános iskola. Ezen belül nyilván kell lenni egy személy­nek, akinek valamivel fonto­sabb e hagyományteremtő ver­selés mint másoknak, aki képes arra, hogy másokat is magával rántson a versek világába, ha csak egy napra is. Ennek a va­lakinek a megnevezésére ké­sőbb külön fejezetben térjünk vissza, mert a rendezvényen annyi ilyen valakivel találkozott a vendég, hogy csak kutatás után derült ki, melyikük a fő mozgató. Ott ugyanis minden felnőtt mozgott. Köszöntötte az érkezőket, bejegyezte amit je­gyezni kellett, elkísért, ha kí­sérni kellett. . . Szóval a ven­déglátás helybeli szokásának, hagyományának megfelelően követendő példát adtak, amely akármilyen rendezvényen má­sutt is alkalmazható. Maradjunk akkor mégis en­nél az eseménynél. A mosolygós fogadás mellett a színpadkép vonta elsőként magára a fi­gyelmet. Ez is hagyományosan állandóan van jelen a rendez­vényen. Az érkező ha nem tudta volna, nyomban emlékeztették e képpel, hogy a Weöres Sándor versmondó verseny helyszínére érkezett meleg fogadtatással. Ez utóbbira annál is inkább szükség volt, mert a ködös, zúzmarás hidegben jólesett be­lépni a fűtött művelődési házba, ahol a község polgármestere barátságos kézfogással üdvö­zölte az érkezőt. Önkéntelenül is a tüzelőfa és a villanyáram emelkedő árára gondolt az em­ber, és arra, hogy itt talán nem jelent problémát ez sem?! Ne legyen most kérdés, hogy miért volt fontos a polgármester je­lenléte ezen a versenyen! Kide­rülne, hogy bizonyos értelem­ben neki volt szüksége rá és nem a versenynek az ő szemé­lyére! Nos, egybegyűlt Bátaapáti, Bátaszék, Mórágy, Pécs, Sárpi­lis, Siklós, Szálka, Szekszárd, Várdomb általános iskoláiból 53 versmondó diák és az őket kísérő felnőtt felkészítő tanár. Egy fél napot arra áldoztak, hogy Babits Mihály, Illyés Gyula, Romhányi József, Bene­dek Elek, Radnóti Miklós, Zelk Zoltán, József Attila, Kosztolá­nyi Dezső, Szabó Lőrinc, Aprily Lajos, Kányádi Sándor, Tóth Árpád - hogy csak a legnépsze­rűbbeket említsük - költői gon­dolatait hallgassák gyermek­hangokon. Milyen vállalkozás ez? Milyen érték teremtődik a lelkekben ilyen találkozón? Mi­lyen szálakkal, hogy ne mond­juk gyökerekkel kötődnek a helybeliek és a vendégek ehhez a várdombi hagyományhoz? Csak a gyermekek adhatnak majd választ, amikor e község nevét hallva verseskönyvet vesznek a kezükbe! így él to­vább egy falu neve félszáz gyermek gondolataiban, első­sorban azokéban, akik előadá­sukkal különösen nagy hatást tettek az őket bíráló, értékelő felnőttekre. Az őnevüket lapunk - mint e verseny egyik hagyo­mányos támogatója - január 23-i, keddi számában közölte. Decsi Kiss János Istentiszteletek Szekszárdon Római katolikus szentmisék. Állandó: szombat: 17-kor Új­város, 18-kor Belváros. Vasár­nap: 7.30 Újváros, 9.00 Belvá­ros, 10.00 Újváros, 11.00 Belvá­ros, 18.00 Belváros. Református istentiszteletek. Állandó: vasárnap: 10.00 Kál­vin tér (gyermek istentisztelet), 10.00 Kálvin tér, 18.00 Kálvin tér. Evangélikus istentiszteletek. Állandó: vasárnap: 9.30 Luther tér - német áhítat, 10.00 Luther tér. Metodista istentiszteletek. Ál­landó: vasárnap: 10.00 Mun­kácsy 1. (gyermek istentisztelet). 17.30 Istentisztelet. Szerda: 17.30 Bibliatanulmány. Baptista istentiszteletek. Ál­landó: Dózsa Gy. u. 1. Vasár­nap: 10.00. Szerda: 17.30. y ézus így szól: ímé az ajtó előtt állok, és zör­getek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele va­csorátok, ő pedig én velem. ” János Jel. 3:20. Jézus azt mondja: én veled és te velem! Ebben a mondatban szá­momra három dolog fontos: 1./ Jézus így szól, én veled vagyok. Krisztussal való kö­zösség csak azért létezik, mert Jézus veled van. Csakis azért tudunk Istennel közösségben lenni, mert ő elindult felénk. Ez karácsony üzenete is. Veled vagyok. Immámuel! Isten nem maradt távol, ő nem ezen a vi­lágon kívül van, hanem eljött ebbe a világba. Isten emberré válik Betlehemben, kisgyer­mekként érkezik hozzánk. Jé­zus egész földi életét összefog­lalhatjuk ebben az egy mon­datban: VELED VÁGYOK! Jó hír Máté evangéliumának végén a feltámadt Krisztus így szól ta­nítványaihoz: „...és ímé, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. ” Ezek a szavak ma itt mindnyájunknak szólnak: Krisztus ezt mondja: veled vagyok minden nap en­nek a világnak végezetéig. 2./ Jézus ezt is mondja: te velem vagy. Ez azt jelenti, hogy Krisztus áz ő társaságát biztosítja nekünk. Mivel Jézus közel van hozzánk, ezért újra és újra saját közelségébe en­ged minket. Jézus azt mondja, ímé itt állok az ajtó előtt és kopogtatok. Aki meghallja a kopogtatásomat és ajtót nyit, ahhoz betérek és vele vacsorá­zom, őpedig velem. Mit jelent ajtót nyitni? Jézus közösségét keresni? Azt jelenti: ott lenni, ahol Jézus van! Jézus mondja: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük. ” 3./ Amikor Krisztus meg­ajándékoz bennünket közössé­gével, akkor egyúttal más em­berek társaságát, közösségét is adja nékünk. Jézus azt mondja: én veletek vagyok és ti velem. Egyetlen keresztyén sincs egyedül, mert mindnyá­jan Jézus Krisztus egyházkö­zösségéhez tartozunk. Külön­bözők vagyunk, de összeköt bennünket Jézus Krisztus. Az a reménységünk, hogy ennek az egysége egy napon mindany- nyiunk számára látható lesz. A kkor már nem lesz különb­ség, hisz Isten Jézus Krisz-. tusban mindeneket egybeszer­kesztett. Amen. Johannes Erlbruch evangélikus segédlelkész

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents