Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-27 / 23. szám

4. oldal Megyei Körkép — Tolna És Környéke 1996. január 27., szombat Áprilisban fejeződik be a Patex Tolna Rt. felszámolása Sok „kicsi” a monstrum helyén Mi lesz veled, régi gimi? Hír-Forrás Tengelicen január 30-án, kedden 17 órától ül össze a helyi képviselőtestület. Több rendelet módosítása is napirendre kerül, egyebek mellett az önkormányzati tulajdonról és vagyongaz­dálkodásról szóló, a ’95-ös költségvetési és az első la­káshoz jutók támogatásáról szóló rendeletek. Bea József, a Tolna Me­gyei FM. Hivatal vezetője a Tolnai Kertbarátkor legkö­zelebbi foglalkozásán Tal­lózás Amerika és Európa mezőgazdaságában címmel tart előadást, és szívesen vá­laszol a jelenlevők mező- gazdasággal kapcsolatos kérdéseire is. A rendez­vényre január 29-én, hétfőn, 18 órától kerül sor a tolnai művelődési házban. Tévesen jelent meg egy héttel ezelőtti számunkban a faddi kultúrház gyermek- színjátszó csoportja vezető­jének neve. Száraz Terikétől ezúton kérünk elnézést. A tolnai színházbarátok köre február 9-én, pénte­ken a kaposvári Csiky Ger­gely Színházba látogat, ahol a Salome című balettet te­kintik meg. Az előadásra még kaphatóak jegyek a tolnai polgármesteri hiva­talban. A színházbusz feb­ruár 9-én, 16.30-kor, a vá­rosháza elől indul. Svábbált rendez a Tolnai Német Nemzetiségi Klub február 10-én, szombaton, a tolnai „Sportszékházban”. A hagyományos, bátyus rendezvényre jegyek elővé­telben még kaphatók a bál leendő helyszínén, valamint a Dédász tolnai kirendeltsé­gén, Lőrincznénél. Állás-Ajánló A Tolna Megyei Munkaü­gyi Központ tolnai kiren­deltsége az alábbi állásokat kínálja munkanélkülieknek:- varrónő: 10 fő- takarítónő: 2 fő- üzemtechnológus: 1 fő- import kereskedelmi- ügyintéző, német vagy- angol nyelvtudással:- 1 fő-kereskedelmi osz­- tály vezető, középfokú- kereskedelmi, vagy- műszaki végzettséggel,- saját autóval: 1 fő- CO hegesztő: 10 fő- műkőkészítő: 2 fő- díszműkovács: 60 fő. (Folytatás az 1. oldalról.) (Bajai és fia Kft.) működik majd. Az egykori kultúrotthon- ban a Tolna Megyei Gazdák Tanácsadó Kft. egy inkubátor­házat kíván létrehozni, külön­böző szolgáltatásokkal. Értéke­sítésre került a porta épülete is, ott most egy könyvelő iroda működik. Szintén a gyár terüle­tén alakult egy osztrák-magyar kft., biozsák termékek gyártá­sára. A Festetich utcai régi gyár teljes egészében értékesítésre került. Az utcafronton, a leány­szállót a Nemere-Silvano Kft. vásárolta meg. Itt működik a 'Kovafa Kft. asztalosipari vál­lalkozás, a GMV Kft., a Suite Kft. is. A városközpontban az egykori Patex-bolt helyén az Ezer-Egy Kft. üzlete nyílott meg. A gyárból „maradék” már nemigen van,. további külön egységeket kiszakítani már ne­héz lenne bizonyos funkciók akadályozása nélkül. Még a felszámolást megelő­zően két kft. alakult a gyárban, a Tolnacolor Kft. a festődében, az Altotex Kft. a szövődében. Mindkét vállalkozás piacképes termékeket állított elő, ám mindkettőnél a megfelelő mér­tékű forgóeszköz hiánya (volt) a probléma. A Tolnacolor - nagy nehézségek árán - jelen­leg is működik. Az Altotex azonban már nem üzemel, a felszámolás sorsára jutott. Három, korábban az Altotex- ben dolgozó középvezető vi­Tóth István' polgármester elmondta, a község a tavalyi évet is hiány nélkül zárja, ami a jövőben is alapvető célkitűzés. Tavaly egyébként a telefon volt a legnagyobb - igaz, nem ön- kormányzati - beruházás Bo- gyiszlón. Megépült az elkerülő út, az iskola sportpályája, to­vább folytatódott a gázépítés. Villamosították a Karaszi-fok-i üdülőket és egészségügyi gé­pek, berendezések vásárlására is sor került. A közmeghallgatáson kide­rült, hogy a lakosság is teljesen egyetért a faluvezetés azon szándékával, hogy „üzenjenek hadat” a sárnak, a szemétnek. A jövőben közterületi őr is so­rompóba száll ezen cél elérésé­ért.' A község tulajdonában levő szont felismerte a piaci lehető­séget, és szinte a nulláról in­dulva, egy éve önálló vállalko­zásba fogott. Egy géppel kezd­tek, most 24-el dolgoznak. A céget - neveik kezdőbetű- jeiből - HNV Text Kft.-nek ke­resztelték az alapítók, Horváth István, Novák István és Váczi László. — Az Altotex alapproblé­mája a forgótőke-hiány volt. Önök mégis belevágtak a vál­lalkozásba. Nyertek a lottón, vagy a fizetésükből sikerült „tőkét kovácsolni?’’ - kérdez­tük Novák Istvánt, a cég ügyve­zetőjét. — Tény, hogy össze kellett szedni az összes fellelhető tar­talékunkat. Egy géppel kezd­tünk, annak idején még úgy, hogy az Altotex-szel végeztet­tünk bérmunkát. A pénzünkből vettünk fonalat, előállíttattunk valamilyen terméket, de úgy, hogy annak már megvolt a ve­vője. (A mai napig is csak konkrét megrendelésre dolgo­zunk, raktárra sohasem.) Annyi előnyünk volt, hogy én tudtam, az Altotext-nek milyen meg­rendelései vannak, amiket nem tud finanszírozni, és mi ezekre álltunk rá. A megtermelt hasznot jelen­leg is szinte teljes egészében visszaforgatjuk a termelésbe, tényleg csak a minimális meg­élhetéshez szükséges pénzt vesszük ki. — Konkrétan mit gyártanak? — Bizonyos mértékig szűkí­tettük a termékskálát, de így is DD Gáz részvények további sorsáról már megoszlanak a vé­lemények. Úgy tűnik, többséget az az álláspont élvez, amely szerint, ha sikerülne jó áron - de nem mindenáron - eladni ezen értékpapírokat, akkor meg kell tenni ezt a lépést, a pénzt pedig például útépítésre lehetne fordítani. Felvetődött a csatornázás kérdése is. Jelenleg egy kft. ké­szíti az ezzel kapcsolatos terve­ket, és figyelik a pályázati lehe­tőségeket. Egyebek mellett szóba került még a temetőnél levő parkoló és a kapubejáró lebetonozása, ígéret hangzott el a Kossuth ut­cai járda májusig történő kijaví­tására, a zsilip és környékének rendbehozatalára. Az önkormányzat részéről több százféle termékünk van. Elsősorban munkaruhákat, ház­tartási darabárut - lepedő, ab­rosz, pelenka, törlőruha, stb. - gyártunk. Büszkék vagyunk arra, hogy 100%-os poliészter­ből is szép terméket tudunk előállítani. Előnyünk a nagyobb gyárak­kal szemben, hogy mi kis meg­rendeléseket is tudunk vállalni. Nekünk a kis üzlet is üzlet. — Hányán dolgoznak az üzemben ? — Mi hárman, és van hat alkalmazottunk. A munkaügyi központtal konzultáltunk, munkanélkülieket foglalkozta­tunk - akik korábban szintén a Patexben dolgoztak -, hogy igénybe tudjuk venni az ezért járó támogatást. — A családjaik nem türel­metlenek, hogy kéne már hozni haza is egy kicsivel többet? — Előfordul. De megértik, hogy a textilipar soha nem tar­tozott azon iparágak közé, amely gyorsan, nagy profitot biztosít. — Mit gondol, mikor érik el azt a szintet, amikor egy kicsit fellélegezhetnek ? — Úgy gondolom, ez év második felétől. 25-30 éve dol­gozunk a textiles szakmában, és szeretjük is, amit csinálunk. A gépeket már kifizettük, most az épület megvétele van soron, csak azután következhet a fűtés rendbetétele és a vizesblokk létrehozása. Tudjuk, hogy csak addig szabad nyújtózkodnunk, ameddig a takarónk ér. szándék mutatkozik az intéz­mények belső tartalékainak fel­tárására, bizonyos ésszerűsítő lépések megtételére. A közmeghallgatáson a la­kosság józan, építő kritikát fo­galmazott meg a köztisztaság­gal kapcsolatban, ugyanakkor eredményként könyvelte el a pénzügyi stabilitást. A polgármester szerint a község előtt több választási le­hetőség van. Ha nem vetnek ki újabb helyi adókat, nem értéke­sítik részvényeiket, a működés éppenhogy biztosított, de fej­lesztésről nem lehet szó. Ha a lakosságot nem terhelik, de részvényeiket eladják, valami jut fejlesztésre is. Ha az érték­papírok értékesítésén túl újabb lakossági források is gyarapíta­nák a település kasszáját (ter­mészetesen csak ’97-től), akkor több jutna beruházásokra. Egy dolog azonban elképzelhetet­len, nevezetesen, hogy hitelből finanszírozzanak bizonyos el­képzeléseket. -ht­A Tolna központjában álló egykori gimnázium épülete so­kak fantáziáját megmozgatta a gimnazisták tavaly nyáron tör­ténő kiköltözésének hírére. Számos elképzelés született az épületegyüttes hasznosítására. Ezek közül eddig az egyetlen - bizonyítottan - jó ötlet a zene­iskola ideköltöztetése volt. Az általános iskola egy részlegé­nek oda, majd vissza hurcolko- dása jelezte, nem volt átgondolt az ezzel kapcsolatos elképzelés. Az ötletek között - egyebek mellett - szerepelt a Bajcsy ut­cai szárny rendőrségi célra tör­ténő felhasználása, a kijelölt ál­talános iskola elhelyezése a kollégiumi rész földszintjén, a legrosszabb állagú Arany János utcai szárny lebontása, bizo­nyos épületrészek értékesítése, stb. A hét közepén tartott lakos­sági fórumon újabb elképzelé­sek hangzottak el a lakosság ré­széről az épület hasznosítására. Révész János, nyugdíjas tanár a csak nevében város Tolna váro­siasabbá tételének érdekében elképzelhetőnek tartotta, hogy a volt gimnáziumban helyet kap­hatna az első óvoda még meg­lévő tárgyi emlékeiből nyíló ki­állítás, a Tolnán született Fusz János zeneszerző kialakítandó emlékszobája, de a városból származó képzőművészek ál­landó kiállításának is lehetne itt helyet találni. Steinbach Fe­renc, a tolnai német kisebbségi Várhatóan nem lesz unalmas a tolnai képviselőtestület hétfői ülése. Ízelítő a tervezett napi­rendből: A városatyák újra tárgyalják a ’95-ös költségvetési rendelet módosítását. Várhatóan módo­sítják az önkormányzati tulaj­donú bérlakások eladásáról szóló rendeletet, és a város ösz- szevont rendezési tervét is. A képviselők döntenek arról, hogy a MÓL Rt. megvásárol­hatja-e az általa kiszemelt újte­lepi területet benzinkút létesí­tése céljából. Megvitatják Ró­önkormányzat elnöke szerint üdvözlendő lenne a tolnai ki­sebbségek, a romák, németek, székelyek számára is helyet biztosító közösségi ház létreho­zása, az épületben ezen kívül helyet kaphatna a jelentős ipar- történeti relikviákat bemutató selyemgyári emlékszoba is. Keszthelyi Márton polgár­mester megköszönte a hozzá­szólásokat, azt mondta, van lét- jogosultsága ezen ötleteknek, hiszen Tolnán valóban nincs olyan hely, ahol ezeket a nemes célokat meg lehetne valósítani. Elmondta ugyanakkor, hogy nem is a helyiségek kialakítása, létrehozása, hanem a fenntar­tása okozna a városnak anyagi nehézséget. Közölte továbbá, hogy a megyei rendőrfőkapi­tánnyal .folytatott tárgyalások után világossá vált, hogy a Bajcsy utcai szárnyat rendőr­ségi célra nem fogják igénybe venni. ’ A polgármester kérdésre vá­laszolva a szerda esti, hangsú­lyozottan döntéselőkészítést célzó lakossági fórumon azt közölte, hogy a volt gimnázium sorsa még nem dőlt el. Ekkor azonban már létezett az a pol­gármesteri előteijesztés, amely a volt gimnázium Arany János és Bajcsy-Zsilinszky utcai szárnyainak eladásáról fogal­maz meg határozati javaslatot. A kérdés tehát még valóban nem dőlt el, hétfőn szavaznak ezügyben a városatyák. -s­zsa Sándor - az oktatással, kul­túrával kapcsolatos - .korábbi interpellációjára adott választ. Döntenek a Il-es iskola igazga­tója és a Kommunális Kft. ügy­vezetője megbízásának meg­hosszabbításáról. Szó lesz a volt gimnáziumi épületek hasz­nosításáról. Várhatóan zárt ülésen tár­gyalják a képviselők a volt szovjet lőtér épületeinek lebon­tásáról szóló -vizsgálati jelen­tést, valamint az önkormányzat likviditási helyzetét javító in­tézkedéseket. Bogyiszló ügyel a stabilitásra Bogyiszló tovább őrzi pénzügyi egyensúlyát. A közeljövőben látványos beruházások helyett a sár, a szemét és a rendetlenség felszámolása a legfontosabb feladat. így lehetne összefoglalni a hét közepén lezajlott bogyiszlói közmeghallgatáson elhangzot­takat. Rendőrőrs A rendőrség keresi egy bűncselekménnyel kapcsolat­ban a CSP-947 forgalmi rend­számú, fehér színű Polski 126 típusú („kispolszki’*) gépjár­művet. Kérik, hogy aki az au­tóval kapcsolatban informá­cióval rendelkezik, (esetleg az autó tulajdonosa) jelentkez­zen a tolnai rendőrőrsön. Domboriban a rendőrjárőr igazoltatott egy gépjárművet, amiben egy uszályból szár­mazó sörárpát találtak. A mintegy 30 mázsányi ter­ményt az elkövetők az uszály személyzetének közreműkö­désével lopták el. Feltörték a tolnai Porst üzlet utcai üveges vitrinjét, amiből walkman-eket, fényképező­gépet, rádiós magnót vitték el. A MÓL telket vásárol Tolnán? Fadd hétvégi bajaira: gyógyír otthon Bár manapság szemünket an­nak érdekében meresztjük házi szemrontónkra, hogy a rágó­szervünk gyökérszámától és életkorunktól függő aritmeti­kai képletbe behelyettesíthes­sük: vajh hogyér’ adják az amalgámot, nem hálátlan do­log szőkébb pátriánk medici­náját sem feltérképezni. Már hírét adtuk, hogy Tolna város és környéke hétvégi ügyeleti rendszeréből Fadd kiválik. A dolog érdekessége, hogy ennek kezdeményezője nem legfőbb haszonélvezője (a faddi honpolgár), hanem azok három háziorvosa volt. A tele­pülések vezetői még tavaly igen rövid oda-vissza telefo­nálgatás után a felvetésre rá­bólintottak, és a köztük fenn­álló (egyébként hat hónap felmondási időt tartalmazó) szerződést február 1-jei ha­tállyal felbontották. A majd két hónapos várakozásra is csak a jogszabályi feltételek megte­remtése, a szükséges engedé­lyek megszerzése miatt volt szükség, hiszen gazdasági ve- tülete a változásnak igazából egyik önkormányzatnál sincs. Faddon igazán csicsás plakát, szórólapminta várta sorát a sokszorosító előtt, amikor be­vágott a ménkő. Mert ami eddig leírattatok, azt bizonyítaná, hogy egy pél­dás együttműködést, példás módon - a lakosság érdekében - semmi perc alatt megszűn­tettek. Válóper harag nélkül — túl szép, hogy igaz legyen. De: elfelejtettek gondos­kodni arról, hogy az orvosok ügyeleti beosztását az új rend­szerhez igazíttassák. Ponto­sabban az erről szóló értesítés 1 (azaz: egy) napot késett, ezért az érintett faddi orvoso­kat tolnai munkára besoroz­ták. Mielőtt bárki azzal vádolná a tudósítót, hogy a jelenséget ostorozván bolhából elefántot próbál kreálni - siessünk le­szögezni: fenti történet nem kórelemzés, hanem a faddi ol­vasóknak szóló örömhír. Már­cius 1-jétől nem kell (sőt, nem szabad) hétvégeken Tolnára járni az orvosi ügyeletre, ha­nem a helyben (a faddi rende­lőknél kifüggesztett beosztás szerint) ügyelő háziorvost kell megkeresni. Ódry Károly Kölesdi diákok az OKFK-n Két kölesdi hetedikest, Borza Ilonát és Szabó Istvánt csütör­tökön Budapestre, az Országos Rendőr-főkapitányság épüle­tébe szállítottak. A diákok nem tettek semmi rosszat, mégis magas rangú rendőrök - többek között a budapesti főkapitány - színe elé kerültek. Kihallgatás helyett azonban igazán szívé­lyesen fogadták őket, ráadásul egy csomó ajándékot is kaptak. Csütörtökön tartották ugyanis az eredményhirdetését annak az országos pályázatnak, amelyet az ORFK írt ki diákok részére, amelyre a rendőrség életével kapcsolatos elbeszélésekkel, riportokkal lehetett pályázni. A kölesdi általános iskolából heten - Balogh Attila, Fenyvesi Orsolya, Kellner Mónika, Mi­zsák Dominika, Tóth Zoltán, valamint Borza Ilona és Szabó István - küldték be műveiket, amelyeknek elkészítéséhez dr. Fenyvesi Jánosnétól; az iskola magyar szakos pedagógusától kérhettek tanácsot. Az együttműködés kitűnően sikerülhetett, hiszen gyönyörű sikert értek, el a kölesdi gyere­kek. BorzaTlona Rendőri szto­rik című pályaművével az első helyet szerezte meg, maga mögé utasítva a gimnazista pá­lyázókat is: Szabó István sem maradt le messzire osztálytársa mögött, ő ugyanis a második dí­jat kapta, Egyszer talán én is rendőr leszek című alkotásával. Valamennyi kölesdi pályázó egyébként könyv, oklevél és pénzjutalomban részesült, az eredményhirdetésen részt vevő díjazottak pedig még a felejthe­tetlen díjátadási ünnepség él­ményével is gazdagodtak, -es­HIRDETES­FELVEVŐ HELYEI Fadd és Vidéke Takarékszövetkezet Rídd 7133 Tengelic és Vidéke Takarékszövetkezet Tengelic 7054 Tengette és Vidéke Takarékszövetkezet Kölesdi Kirendeltsége Kötesd 7052 Kölesd, Dózsa Gy. u. 8. Telefon : 74/436-010. Bencze József Tblna Telefon: 74/442-469, Sajtóház: 74/416-211.

Next

/
Thumbnails
Contents