Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-20 / 17. szám

KI HÍVJA A SZEXTELEFONOKAT? (3. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1996. JANUÁR 20. SZOMBAT ÁRA: 27 FORINT VII. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM Ne feledje! Csak előfizetőknek Kedvezményes vásárlói klub il Szekszárdi Húsipari Rt. Csökkenő húsárak Szalagtűző és bál a szakközépiskolában. A szekszárdi Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskola három végzős osztályának közel száz diákját köszöntötték tegnap délután a hagyományos szalagtüző ünnepséggel. A rendezvény után az intézmény tanárai fogadáson látták vendégül a végzősöket, az iskola éttermében. Este 7 órakor bállal zárták a programot a szakközépiskolások a Babits Mihály Művelődési Ház márványtermében, ahol a nyitótáncot az „eü”-s lányok járták a „bartinás” fiúk közreműködésével. A mulatságon a zenét a Swing együttes szolgáltatta. fotó: göttVald károly Újság-előfizetés: ahogy tetszik Miért kell befizetni előre az egy negyedéves újság előfizetési dí­jat, ha lehetőség van a havonkénti fizetésre is? Mindezt az egyik nyugdíjas kedves olvasónk tette szóvá a szerkesztősé­günkbe küldött levelében. Jó hír a vásárlóknak, hogy a Szekszárdi Húsipari Rt. január 22-től csökkenti átadási árait, így az elmúlt évihez képest 14 százalékkal olcsóbban kapják a társaság partnerei a lehúzott félsertést és néhány húskészít­mény ára is csökken. A legked­veltebb vörösáruk és felvágott- félék közül a Párizsi, műbeles virsli, Zala-, Olasz-, Soproni felvágott kilónkénti ára 11 - 30 Ft-tal lesz olcsóbb. A Szekszárdi Húsipari Rt. árcsökkentése remélhetőleg nem csak a kereskedelmi part­nerekig jut el, hanem a fogyasz­tók is tapasztalni fogják a bol­tokban. Mindenesetre a SZHRT saját boltjaiban további ked­vezményes akciókkal igyekszik a fogyasztók kedvében járni, tekintettel a töltési szezonra. Ennek részleteiről lapunk jövő heti hirdetéseiben tájéko­zódhatnak a vásárlók. A Tolnai Népújság kiadója az Axel Springer Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája. Az iroda terjesztési vezetőjének, Szabó Ferencnek tolmácsoltuk olvasónk kérdését. Szabó Fe­renc elmondta, hogy a három havi díj 1.575 forint lenne, a negyedéves díj ellenben csak 1.515 forint. Az utóbbi esetben hatvan forint a kedvezmény. Az összeg szempontjából tel­jesen mindegy, hogy melyik Három helyen rendezi meg az idén a Szekszárdi Borvidék és Borkultúra Alapítvány a har­madik vincellér-képző tanfo­lyamát. A tanfolyam megszer­vezésében részt vállalnak a úton érkezik az irodába a pénz. Ha a pénzt havonta fizeti az új­ságmegrendelő, akkor minden egyes átutalási tétel után 10 fo­rintot számolnak fel a bankok. A kiadónak ugyancsak több­letkiadást és főként többlet- munkát jelent ez a fajta megol­dásmód. Szabó Ferenc szerint a nyugat-európai országokban ki­lencven százalékban az átutalá­sos fizetési módot használják az újságok előfizetésénél. helyszíneken - Bátaszék Bony- hád, Szekszárd - működő hegyközségek és önkormányza­tok. A tudnivalókról is a helyi hegyközségek adnak tájékozta­tást. A továbbképzés tematiká­De hogy ne menjünk mesz- szire, a szomszédos Baranya megyében az előfizetők közel hatvan százaléka átutalással fi­zeti elő az újságot. Ez mindkét fél számára sokkal olcsóbb, ké­nyelmesebb, praktikusabb és költségkímélőbb. — Arra törekszünk, hogy növeljük azon előfizetőink számát, akik a havi kézpénzes ' fizetés helyett az átutalásos fi­zetési módot választják. Mind emellett természetesen semmi akadálya nincs, hogy valaki kézpénzzel, akár havonként fi­zesse elő a Tolnai Népújságot. Garay jában többek között a pályázati lehetőségek ismertetése szere­pel. A megnyitón, február 12- én Szekszárdon dr. Diófási La­jos tart előadást a szőlőművelés időszerű kérdéseiről. Röviden Megegyezés az útról. Simon- tomyai szőlőtulajdonsok terüle­tén át vezető út felújításáról tárgyaltak a héten a simontor- nyai hegyközség és a honvéd­ség illetékesei. Az út a Magyar Honvédség kezelésében lévő területre vezet. A felek között elvi megállapodás született a felújítás terheinek közös viselé­sében. Gyűjtés menekülteknek. A még Magyarországon tartóz­kodó délszláv menekülteknek szervezett már hagyományosan ruhagyűjtési akciót a Vöröske­reszt gyönki szervezete január 17-től 19-ig. Az összegyűlt adományokat pénteken szállí­tották Pécsre, a menekültü­gyekkel foglalkozó hivatalba. Közös beruházással alakí­totta át gázüzeművé a magyar- keszi általános iskola alsó tago­zatának fűtési rendszerét a Tita- mente Termelőszövetkezet és a község önkormányzata. Az is­kola másik épületének fűtés­korszerűsítéséről a jövő héten kezdődnek tárgyalások, itt kö­zel ötven százalékos megtakarí­tást jelent majd a gázfűtésre való áttérés. Idősebb Koffán Károly ha­gyatékából rendez kiállítást a Simontornyai Vármúzeum, melynek megnyitójára január 25-én, csütörtökön, 16 órakor kerül sor. A tárlatot, mely már­cius 3-ig tekinthető meg, ifj. Koffán Károly festőművész nyitja meg. Súlyos közlekedési baleset történt csütörtökön este 19 óra 5 perckor Szekszárd határában, az 56-os úton. A Sió-csárdánál egy személygépkocsi elütötte az úttesten áthaladó két gyalo­gost, akik közül az egyik sú­lyos, a másik könnyebb sérülést szenvedett. A felelősség megál­lapítása érdekében folyik a nyomozás. A megfontoltság és a döntés- képtelenség címmel folytatódik a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház által szerve­zett bibliai szabadegyetem-so­rozat január 22-én, hétfőn, 6 órai kezdettel. Szekszárdi városrendezés Városrendezési tervjavaslato­kat tárgyalt legutóbbi ülésén a szekszárdi önkormányzat környezetvédelmi és gazda­sági bizottsága. Az összejöve­telen a képviselők megvitat­ták a Garay tér - megyei könyvtár közötti és az OTP - 50. számú ABC közötti tömb belső rendezési tervét. A Ga­ray tér mögötti részen a bi­zottság javasolja egy feltáró út építését kereskedő, vendég­látó ipari egységek elhelyezé­sére. Az OTP és az 50-es ABC mögötti belső udvaron pedig gépkocsiparkolók és füvesített terűiét kialakítását tervezik. A bizottság az ülé­sen elfogadta 1996. évi mun­katervét, majd meghallgatott egy ingatlan vásárlási kérel­met. Az összejövetelen előké­szítették a kamarák - keres­kedelmi, ipar-, kézműves, ag­rár- - képviselőivel kötendő együttműködési megállapo­dást. A képviselők ezt követően meghallgatták a Héliosz Kft. tájékoztatóját az 1995. évi működésükről, valamint a távhőszolgáltatás és szemét- szállítási díj módosításáról. Az adóról Hőgyészen Fórum a vállalkozóknak Fórumot tartottak tegnap Hő­gyészen, az önkormányzat ta­nácstermében a községben és a környező településen mű­ködő vállalkozóknak. A ren­dezvényt a Hőgyészi Vállal­kozók Egyesülete szervezte. Mint az egyesület elnöke, Mártonfai Dénesné elmondta, másodszor kerül sor a fórum megrendezésére. A faluban nagyszámú vállalkozó, keres­kedő működik, akiknek igé­nyük van megfelelő szakmai tájékoztatásra. Az első vállal­kozói fórumon, melyet az egyesület az elmúlt év no­vemberében rendezett, több mintnegyvenenvettekrészt. A péntek délután megrende­zett második fórumon a hő­gyészi vállalkozóknak először az Apeh munkatársai tartottak előadást a megváltozott adó­zási törvényekről, majd a munkavédelemmel és mun­kaüggyel kapcsolatos ismere­tek hangzottak el. Ezt köve­tően a Kereskedelmi és Ipar­kamara, a Kézműveskamara, valamint az Agrárkamara képviselői tartottak tájékozta­tót. Pál Imre polgármester pe­dig a vállalkozókat érintő he­lyi tudnivalókról szólt.-fké­Vincellérképző tanfolyam indul Tiltott reklámok az utak mentén A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség Tolna Megyei Felügyelő­sége is részt vett abban az országos témavizsgálatban, ami a jövedéki termékek óriásplakátokon történő reklámozását el­lenőrizte. A vizsgálat kiterjedt a megye­határon belül lévő egy és két­számjegyű közút teljes hosz- szára (beleértve a települése­ken áthúzódó szakaszokat is). Fokozottan ellenőrizték az üdülőhelyekhez vezető bekötő utakat, a megyeszékhely és a 6 város főútvonal melletti közte­rületeit. A közutak mellé kihe­lyezett, szakhaltósági enge­déllyel telepített reklámtáb­lákra vonatkozóan a Tolna Megyei Közúti Igazgatóság ál­tal kiadott engedélyek mérv­adóak. A, kihelyezésre enge­délyt kapó vállalkozások közül 7 fővárosi, 1 pedig Tolna me­gyei székhelyű. A vizsgált út­vonalakon 97 helyen regiszt­ráltak olyan tartalmú reklámot, melynek közzétételét jogsza­bály tiltja. Ezek közül 92 rek­lámtáblán óriásplakáton, egyet kisméretű világítótáblán, né­gyet pedig kisebb plakátokon helyeztek ki. A tiltott reklá­mok tartalma 36 esetben do­hányipari termékekre, 61 eset­ben pedig alkoholos italra vo­natkozott. A tiltott reklámot tartalmazó táblák 6 tulajdo­nosa budapesti székhelyű vál­lalkozás. Az államigazgatási és szabálysértési eljárások le­folytatása érdekében a bizo­nyítékokat mellékelve eljárást kezdeményezett a felügyelő­ség a hat táblatulajdonos és az általunk ismert 8 hazai előál­lító székhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi felügyelő­ségénél. A Tolna megyei székhelyű elkövetők felderí­tése folyamatban van. Velük szemben szabálysértési eljá­rást kezdeményez majd a fel­ügyelőség, s kötelezi őket a jogsértő magatartás megszün­tetésére. A belföldi reklámo­zási és hirdetési tevékenység jelenlegi szabályozásának tel- jeskörűen történő mielőbbi, fe­lülvizsgálatát, az adott kor, gazdasági környezet követel­ményeinek megfelelően egy új, egyértelmű szabályozás ki­dolgozását, és jogszabályba ik­tatását javasolja a felügyelő­ség. Az új szabályozásnak a je­lenleginél egyértelműbben és konkrétabban kell meghatá­roznia, hogy ki folytathat rek­lámozási, hirdetési tevékeny­séget, meddig terjed a jogo­sultság, mik a jogosultak jogai és kötelezettségei, melyek a reklámozási, hirdetési tilalom alá eső termékek, helyek, kö­rülmények. Ezenkívül az en­gedélyezésre és ellenőrzésre jogosult szervek hatáskörét és a jogsértő magatartást elköve­tőkkel szemben alkalmazható szankciókat is pontosítani, az utóbbit pedig szigorítani kel­lene. vem Kistérségből a nagyvilágba Kistérségi társulás létrehozása mellett foglalt állást csütörtö­kön Miszlán hat település kép­viselője. Miszla, Kisszékely,. Nagyszékely, Keszőhidegkút, Belecska és Sárszentlőrinc el­sődleges célja egy a 63-as főu­tat Paks térségével összekötő útvonal megépítése, s ezáltal az elmaradott terület bekapcsolása a nagytérség gazdasági vérke­ringésébe. Az út terve 1992-ben merült fel, ideiglenes nyomvonala el is készült, erőforrások híján azonban nem történt előrelépés az ügyben. Baksa János, Miszla polgármestere szerint sok pénz olyan dolgokba - pél­dául átképzési programokba - van beinvesztálva, amelyeknek előreláthatóan semmi haszna nem lesz. Úgy véli, hogy a munkanélküliek jövedelem­pótló támogatására fordított összeg jobban szolgálná a munkahelyteremtést, ha köz­hasznú munka finanszírozásá­val az infrastruktúrára költenék. Rickert Ist\’án, a Szekszárdi Közúti Igazgatóság vezetője le­szögezte, hogy központi segít­ségre nem lehet számítani, in­kább pályázatok útján érdemes próbálkozni, és az igazgatóság szakmai segítségéről biztosí­totta a jelenlévőket. Szauter La­jos, a Gemenc-Bau Tolna Kft. részéről felajánlotta, hogy a cég a tervekért csak a megvalósítás idején kérne pénzt, Nagy Fe­renc, a munkaügyi központ munkatársa pedig a közhasznú foglalkoztatás további támoga­tásáról szólt. Szerinte jó szer­vezéssel a munkaügyi szerv támogatása a saját erőt „lefed­hetné”. (tf)

Next

/
Thumbnails
Contents