Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-03 / 2. szám
4. oldal Megyei Körkép — Dombóvár Es Környéke 1996. január 3., szerda Hírmondó A Vöröskereszt szervezésében holnap reggel nyolc órától délután kettőig önkéntes véradást tartanak a dombóvári városi kórház véradó állomásán, ahová minden önkéntes véradót szeretettel várnak. Dr. Szabó Imre a négyes számú választókerület országgyűlési képviselője fogadónapját január 5-e helyett e hónap 12-én tartja 14-16 óráig Dombóváron, a Bezerédj utca 14. szám alatt. Munkanélkülieknek, álláskeresőknek a következő munkalehetőségeket kínálja a Tolna Megyei Munkaügyi Központ dombóvári kirendeltsége: Üzletkötő, dízeltargonca szerelő, konyhai kisegítő, építőipari technikus, asztalos (csak pályakezdő), idegen nyelvű levelező, ácsállványozó, lakatos, hegesztő, marós-esztergályos, varrónő, felszolgáló, kérdezőbiztos (alkalmi munka), boltvezető. A dombóvári varroda kapacitás növelés céljából 50 fő felvételét tervezi. Szak- képzettséggel és gyakorlattal nem rendelkezők betanítását vállalja, a bejáróknak pedig utazási költséget térít. Az álláshelyekről részletes tájékoztatás kérhető á Dombóvár, Bezerédj utca 14. szám alatt, vagy a 466-835-ös és a 466-338-as telefonszámon munkaidőben. A dombóvári gazdajegyző, Balatoni András ma a dombóvári polgármesteri hivatal első emeleti 10-es számú irodájába várja ügyfeleit reggel fél nyolctól délig. Dr. Radochay Imre Dombóvár Város humán alpolgármestere ma reggel kilenc órától tizenegy óráig várja a •város polgárait fogadóóráján, a Városházán. Múlt heti oldalunkon adtunk hírt a dombóvári Karácsonyi Kosárlabda Kupáról, amit első ízben rendeztek meg a Molnár György Általános Iskola tornatermében illetve a DVMSE sportcsarnokában^ A két napos küzdelemsorozat a következő végeredménnyel zárult: Első helyet szerzett az Elszármazottak csapata, második a Hadkötelezettek együttese lett, míg harmadik helyet szereztek a Dombóvári Úthenger tagjai. Kitartással kezdjék meg az évet Csonka Sándor és a rőzseszedő nők Csonka Sándor 1936-ban született Dombóváron, ahová a közelmúltban hatvanadik születésnapját ünneplő festőművész tizenhét évvel ezelőtt költözött vissza. Hogy honnan? Ő fogalmaz úgy, hogy az ország nagy falujában, Budapesten élt 30 évig. Úgy vall magáról, hogy most már az utolsó lehelletéig a képzőművészetnek szenteli életét, bár vonzódik a természethez is, hiszen a virágok, a szőlészet nem csak hobbiként vannak jelen életében, hanem részint megélhetését is biztosítják. Vele beszélgettünk dombóvári műteremlakásában, az Alex Villában, amiben nem csak saját félig kész és már elkészült festményei találhatók, hanem műgyűjteménye is, valamint számos külföldi utazásának emlékeként soksok tárgyi emlék, ami neki kedves, a látogatónak pedig általában kuriózumnak számít.- Az országban bizonyára számos kiállításon láthatták már munkáit. Milyen kiállításoknak volt eddig részese?- Az ország szinte valamennyi városában, de sok kisebb településen találkozhattak már festményeimmel a képző- művészetet szeretők. Több országos kiállításon vettem részt, s az egyéni bemutatkozásaim mellett részt vettem képeimmel csoportos tárlatokon is. A duna- földvári Vár Galériában tavaly júniusban a 73. kiállításomat láthatták az érdeklődők.- Mire készül 1996-ban?- Nagyon készülök erre az esztendőre, hiszen több olyan ötletem is van, amit talán szerénytelenség nélkül izgalmasnak mondhatok. Az egyik elképzelésem a Csontváry nyomában című ciklus megfestése a libanoni cédrusoktól a görög romokig. A mester összes hazánkban fellelhető képét láttam már, s ahol ő megfestette azokat, ott szeretnék én is festeni. Nem várok ehhez segítséget, magamat szeretném szponzorálni, hogy felkereshessem azokat a helyeket, amiket még nem láttam. Nem olyan nagyméretű képekre gondolok, mint amilyeneket Csontváry festett, de ha elkészül a ciklus, országos kiállításon szeretném megmutatni munkáimat. A másik elképzelésem szintén kapcsolatban van az utazással. Nem mindenki teheti, s nem is mindenki szereti a fél világot körbe utazni, hogy egzotikus tájakat, érdekességeket lásson. Egyebek mellett jártam Japánban, Vietnámban, Thai- földön, Koreában, Laoszban, Kambodzsában, az Egyesült Államokban és az amerikai kontinens több országában. A Közel- és távolkeleti útiélményeimet tartom különösen érdekesnek, s ezekről szeretnék festeni. Igaz, ezek mellett szeretném folytatni a virág- és gyümölcs csendéletek festését, és a rám jellemző tájképek festését is, mert úgy érzem, nagyon sok embernek ezekre van elsősorban igénye. — Ön nem csak szívesen festi a tájat, hanem sokszor másként is részese, hiszen szőlőt művel. Ez is szerelem, mint a festés?- A két szerelem találkozik, hiszen március közepétől egészen október végéig teljesen kipakolok a szőlőbe. A szőlőben egyrészt dolgozom, másrészt a festést pedig, mint ki- kapcsolódást csinálom. Nyugodt ott minden, a táj adja a témát, hiszen a döbröközi hegyFOTÓ: BAKÓ ről gyönyörű kilátás nyílik mindenfelé. A présház melletti fákon pedig rengeteg madár van, amiket télen is etetek.- Nyugdíjasként több, vagy kevesebb ideje marad a festészetre?- A szőlő nagyon sok időmet veszi el, nem érek rá any- nyira távolabbi vidékekre utazni, mint valamikor.- Mint tájképfestő melyik évszakot tartja kedvencének?- A legnagyobb festők is azt mondják - s én is így vallom -, hogy szép a tavasz, de ez a festészetben nem annyira igaz, mint egyébként. Tavasszal minden zöld, amerre a szem ellát. Érdekes színeket ilyenkor nehéz felfedezni, s olyan témákat kell keresni, amik ennél többet nyújtanak. Kedvenc évszakom talán nincs, hiszen mindegyikben az érdekeset, az egyedit keresem.- Mit üzenne így év elején olvasóinknak szóban, s mit üzenne képben ?- Most, hogy túl vagyunk a karácsony szent, bensőséges hangulatú ünnepén, s a szilveszteri mulatságon csak annyit tudnék üzenni, hogy higgyenek. Magukban, és Istenben, s bízzanak abban, hogy jobb idők jönnek idén. Képben talán azt üzenhetném, ami a hitet, a tájat, s a telet az elmúlással együtt jelképezi, egy rőzseszedő asz- szonyokat ábrázoló képemet. Az egyik képemen ugyanis a rőzseszedő asszonyokat festettem meg, akik az útszéli keresztnél fáradtan álltak meg egy pillantást vetni Jézusra. Igaz, minden ember a maga szerencséjének kovácsa, így valóban azt kívánom, hogy az új esztendőnek bizakodással és kitartással vágjanak neki. Nagy László Lebilincselő ■ A dombóvári rendőrkapitányság illetékességi területén bizony - legalább is rendőrszemmel - nem telt túl nyugodtan a karácsonyi és újévi időszak, hiszen számos esetben indítottak eljárást különböző bűncselekmények miatt. Nem sikerült meghalnia, O. I-né 1995. december 23-án az úttest menetirány szerinti jobb oldalán haladt gyalogosan, majd öngyilkossági szándékkal egy arra közlekedő Mazda 626-os típusú személygépkocsi elé vetette magát. A józannak egyébként nem igazán nevezhető nő túlélte az ütközést, sőt nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett csak. Egy presszólátogató Tavaly, december 23-ra virradó éjszaka ismeretlen tettes tört be a dombóvári Vastel presszóba, ahonnan a rongálási kárt is beleértve 40 ezer forint kárt okozva távozott. A tettes, miután lefeszítette a lakatot a bejáratról bement a presszóba, s onnan dohányárut, szeszesitalt, édességet és váltópénzt vitt magával. , Fenyőtolvajok A dombóvári polgármesteri hivatal tett ismeretlen tettes ellen feljelentést, amiért a karácsony előtti napokban a Kórház utca és a Népköztársaság útja kereszteződésének közelében öt darab, 3-5 méteres fenyőt vágott ki, s tulajdonított el 20 ezer forint kárt okozva. Gyulajon hasonló esemény történt. Ott a téesz udvarban lévő fenyő, illetve a művelődési ház előtti fák tetejét fűrészelte le ismeretlen tettes, aki 25 ezer forint kárt okozott. Sokat kellett főznie A Prímagáz Rt. tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki december 21-re virradó éjszaka lefeszítette a kurdi gázcseretelep lakatpántját, s oda bejutva 20 darab gázpalackot tulajdonított el. A tettesnek talán sok volt karácsony előtt a sütnivalója, ezért vitt magával 100 ezer forint értékben gázpalackot. Régiség vagy pénz? Egy idős dombóvári asszony tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, mivel hozzá régiség vásárlás ürügyén bementek, s a beszélgetés közben a szekrényéből 20 ezer forint készpénzt tulajdonítottak el, december 15-én. Félmilliós ablakbetörés December 26-ra virradó éjszaka ismeretlen tettesek a dombóvári Viktória diszkó déli homlokzatának ablakait törték be. Az ablakok bezú- zása miatt félmillió forintra tehető anyagi kár keletkezett. Nem sikerült lopnia Az az ismeretlen tettes, aki december 22-re virradó éjszaka portyázott Kaposszek- csőn nem tudott lopni, csak próbált. Az éjszaka folyamán több családi ház garázsába is megpróbált behatolni, de nem sikerült neki. így „csak” rongálással okozott kárt. Meghúzni a nadrágszíjat A tavalyi év eseményeinek, és az idei kilátásainak összegzésére kértük Horváth Zoltánt, Kocsola polgármesterét, aki a következőket mondta el. Fontosnak tartja azt, hogy tavaly megépült és üzemel a fiókpatika, valamint a mellette lévő bolt, amikben egyaránt sok vásárló fordul meg, ami jelzi, hogy valós igényt sikerült kielégíteni ezzel. Két buszvárót is terveztettek, amik megépültek, s teljes befejezésükre idén tavasszal sor kerül. Megkezdték a gyógyszertár mögötti területen a tereprendezést, ami a majdani parkosításhoz szükséges, s a parkosításra pályáztak is. A terv szerint az Emlékezz a földművesre nevet kapja majd a park, s egy helyi fafaragó népművész köztéri szobra is elkészült már, amit majd ott állítanak fel. Kocsqlán emlékezetes marad tavalyról a jól sikerült sváb bál és a szüreti felvonulás is, amiket idén is szeretnének megrendezni. A faluban egyébként sok mindent a lakosság összefogásával értek el tavaly, s erre idén is számítanak. Éppen ezért nem emelték a helyi adókat jelentősen, vagy az előírt mértéknél jobban. Mindenesetre egy utca fele tavasszal új zúzalékos burkolatot kap, és tervezik a temető bejáratához az árok fölötti híd megépítését is. Ösz- szességében nadrágszíj szorító év várható Kocsolán, amit jelez az is, hogy 4,8 millió forintos várható hiánnyal indul az önkormányzat. A forráshiány pótlására pályáznak, ám a hiánynak csak töredékére számíthatnak, így elsődleges céljuk a működőképesség fenntartása. Jegyzet írta: Nagy László Olcsóbban élünk 7 ól kezdődik az új év. Mindig jól kezdődik. Az ember pezsgőt kortyol, s ilyenkor nem ritka, hogy olyan könnyed, mint az italban lévő buborékok. Ellazul a polgár, s nem törődik előző napi fájdalmával. Másnap persze törődik vele, s nem csak azért, mert másnap van, hanem mert hirtelen ráébred, hogy minden maradt a régiben. Nemcsak az emlékezteti a tavalyi első januári napokra, hogy nem nagy kedvvel indult a munkába, vagy éppen telve van dicső elhatározásokkal, hanem az ilyenkor elmaradhatatlan emelkedés miatt is. Persze nem az életszínvonal emelkedik, hanem az árak. Lásd tej, kenyér, utazási díjtételek stb. Szóval az árak növekednek, s őket nem egészen követve talán a fizetések is. De, mint ahogy egy szociológus jósolja, legalább a létminimum csökken. Meglepő, de az érvelés helyes. Olyan keveset költünk ruhára, kultúrára, hogy - ne tessék másra gondolni - a csomagból, mármint a létminimum csomagból ezek kiesnek, így idén kevesebből lehet majd matematikailag úgy élni, mint tavaly. Cjzóval nem kell elkeseredni, mert varázslatos egy népség a ma- LJ gyár. Csak azt nem értem, hogy a különböző reformcselekvésekben jeleskedő kormány miért nem intézi el, hogy egyszer naptárreformmal induljon az év, úgy május elseje tájékán. Végre nem kellene a drága fűtéssel gondolni az év első napjaiban, hanem rögtön ünnepelhetnénk - majdnem mind, mi magyarok -, a kenyeret adó munkát. Alszanak a kurdi dombok. Talán némának tűnik a látvány, pedig beszédes az. Főként annak, akinek - a költő szavait kissé megfordítva - nem csak térkép e táj. A hó alatt az élet bújik meg, hogy tavasszal megmutassa magát. Az olvadás után felserkennek a növények, megelevenedik a most még téli álmot alvó hegyoldal. Új élet, vagy régi? Ki tudja? Az bizonyos, hogy a természet ősi törvények szerint kezdi új életét. fotó: gottvalp hirdetésfelvevő helyei Döbrököz Takarékszövetkezet Döbrököz 7228 Bognár és Téa. Bt. Dombóvár Kórház u. 41. Garay Előd, Szekszárd Körösi Cs. S. u. 4. 316-932.