Tolnai Népújság, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-01 / 282. szám

8. oldal Erről Arról 1995. december 1., péntek DECEMBER 1. PÉNTEK Köszöntjük a névnapjukat ünneplő ELZA nevű olvasóinkat. Elza: Az Elizabeth (Erzsébet, jelentése: az Isten az én esküvé­sem) név becéző rövidülése. Védőszent: Szent Elizabet, reme­teségbe vonult francia apáca (+1130). Virága: fehér levelű bo­rostyán. Az ortodox és a görögkatolikus naptárban Szent Ná- hum próféta. Az ENSZ rendszerében AIDS Világnap. E napon hunyt el 1918-ban Kaffka Margit író. Hajdan. December 1-jén 195 éve, 1800-ban született Vörös­marty Mihály, aki a Perczel-család nevelőjeként került me­gyénkbe, később pedig itt kezdte joggyakorlatát is. 120 éve, 1875-ben Mikó György szekszárd-újvárosi plébános hírlapilag köszönte meg Augusz Anna és Ilona bárónőknek, hogy temp­lomának egy „gyönyörű, violaszín misemondó ruhát saját kezű­leg hímeztek és adományoztak”. 100 éve, 1895-ben a Tolna­vármegye A népkonyha című vezércikkében felidézte, hogy az előző évadban 22.000 adag meleg ételt adtak Szekszárdon a rá­szorultaknak. 85 éve, 1910-ben a helyi sajtó Szabó Dezső fes­tőművész kiállítási sikeréről adott hírt. A napi igék: Katolikus: Dán. 3,75-81.7,2-14. Lk. 21,29-33. Református: Ézs. 62. IKor. 15,35-49. Evangélikus: lPét. 4,12-18. Mt. 25,31-46. Ortodox: 2Tessz. 3,6-18. Lk. 13,31-35. A Nap kél 7.10 órakor, nyugszik 15.55 órakor. A Hold kél 13.07 órakor, nyugszik 1.09 órakor. Vízállások a Dunán november 30-án, reggel 7 órakor, a Kö­zép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmér­nökségétől kapott információ alapján: Dunaföldvár 17 cm, Paks 129 cm, Dombori 140 cm, Árvízkapu 530 cm. A Sió Palánknál 183 cm. Előfizetőink, olvasóink a Népújság kézbesítésével, árusítá­sával kapcsolatos észrevételeiket a 416-211-es telefonon mondhatják el munkaidőben. Szekszárdi olvasóink hívják a 415^168-as telefonszámot. Felelős napi szerkesztő Szekszárdon: D. Varga Márta. Telefon: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János, városi könyvtár, 451-834. Dombóvár: Nagy László, művelődési központ, 466-614. Paks: Krasznai Zoltán, városháza, 75/311-277/168. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Áfész, 471-233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 340-660. Traffipax-mérés a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint: 6.00-14.00: 63-as főút Szedres, Nagydorog belterü­lete. 19.00-30.00: 6-os főút Paks, Dunaföldvár belterülete. Olvastam írta: Venter Marianna Tolvajok Tópár éve annak, hogy végigborzongtam a moziban a Kóma című kJ filmet. Sikerének titka egyrészt az orvosi témák iránti örök kí­váncsiság, másrészt az igencsak abszurd elképzelés, az emberi szervek ellopása volt. Hamarosan kiderült, hogy a szerv-kereske­delem sajnos létező, és egyáltalán nem ritka dolog. „ Szelídeb t>" formája, mikor a donor önként mond le valamelyik páros szerve feléről, többnyire pénzért. (Természetesen nem arra gondolok, mi­kor hozzátartozó próbál önzetlenül segíteni beteg rokonán.) Egyes országokban, például Indiában, a nagyon szegény családok jutnak így némi jövedelemhez, s az sem titok, hogy a fejlett országok zö­mében pénzért adnak vért az emberek. A riasztóbb változat az, amikor szabályosan elrabolnak szerveket. Külföldön már megesett gyanútlan turistákkal, hogy egyszer csak egy sikátorban tértek ma­gukhoz, s a testükön lévő seb vizsgálata derítette ki, hogy szegé­nyebbek lettek valamivel. Hátborzongató, de valószínű, hogy Bra­zíliában, - ahol rengeteg család nélküli gyerek él az utcákon, s na­ponta tucatjával tűnik el belőlük - virágzik ez az „üzletág”. S most arról olvastam, hogy immár kis hazánkban is történt ilyesmi, még­pedig egy külföldivel, aki magyarországi túrájáról egy vesével sze­gényebben tért haza. Tfiz a különleges és embertelen bűnözés csak a mai korban, a fej- J—j lett orvostudomány korában jöhetett létre. Az elvesztett egész­ségért mindent megadna az ember, s úgy tűnik, meg is teszik jópá- ran. A végrehajtók nyilván hatalmas pénzeket szereznek ezzel, s cseppet sem törődnek vele, hogy az orvul megrabolt áldozat egész­ségével mi lesz ezután. Diákvetélkedő középiskolásoknak A Tolna Megyei Közgyűlés tnillecentenáriumi munkacso­portja a Tolna Megyei Tudo­mányos Ismeretterjesztő Egye­sület szervezésében diákvetél­kedőt indít. A Kommunikáció - jövő - siker elnevezésű vetél­kedőre a megye középiskolása­inak egyéni, és maximum öt fős csoportonkénti nevezését de­cember 15-ig fogadják el, amit a Tolna Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület cí­mére (Szekszárd, Augusz I. u. 1-3.) kell elküldeni. A verseny a következő témaköröket fog­lalja magában: térségek, telepü­lések fejlesztése; megvalósít­ható vállalkozás; szociális gon­doskodás; egészségvédelem; kommunikáció, számítástech­nika; környezetvédelem; egyéb. A verseny első három helye­zettje külföldi utazást nyer, míg a további helyezettek értékes tárgynyereményeket, így egye­bek mellett számítógépet, mo­biltelefont kapnak. Szekszárdon a Gyermekek Háza három fordulós vetélkedővel adózik a honfoglalás közelgő jubileumának. A hunok, az avarok és a magyarság történetét átölelő témakörben teg­nap az avarok voltak soron. Dr. Rosner Gyüla paksi múzeumigazgató előadása és tárlatvezetése volt az alapja ennek a vetélkedőnek. Ismerni kellett Szekszárd város monográfiájának ide vo­natkozó részeit és a megyei múzeum bemutatott anyagát. A vetélkedő áprilisban a honfoglalás­kori fejezettel folytatódik. fotó: bakó jenó Humor A válasz Az érettségin megkérdezi a tanár az egyik maturánstól: — Melyik nagy folyó fo­lyik keresztül Németorszá­gon, és mi a neve? A maturáns kihúzza ma­gát: — Németországban sok nagy folyó folyik keresztül, és a nevem Kovács. A mindennapi Pistike hittanra jár. A tanító megkérdi tőle: — Na, Pisti, mondd meg nekem, miért imádkozunk mi a mindennapi kenyerün­kért, és nem a mindenheti vagy mindenhavi kenyérért? — Hogy ki ne száradjon - mondja Pistike. Az igazság Az ifjú asszonyka dicsek­szik a barátnőjének: — Már egy év óta va­gyok férjnél, de még egy­szer sem volt nézeteltérés köztem és a drága férjem között. Ha nekem van iga­zam, azt a férjem rögtön be­látja. — És ha a férjednek van igaza? — Az még nem fordult elő. Ernyő Ketten beszélgetnek az ut­cán: — Barátom, én vagyok a világ legpechesebb embere. Nekem például hat eser­nyőre van szükségem egy évben. — Mindegyiket elvesz­ted? — Ugyan! Mindegyikre ráismernek. Nadrág A koldus könyörög: — Kérnék valami cse­kély támogatást, esetleg egy hasznát nadrágot. — Tessék várni, rögtön szólok a feleségemnek. — Ne tessék fáradni, mert női nadrágot én nem viselek. Rendőrségi felhívás Keresik a Trabantot és vezetőjét November 29-én, szerdán 13 és 14 óra között Szekszárdon a Keselyűsi úton (a gázcserete­leptől kb. 200 méterre, az őcsényi elágazó felé) halálos közúti közlekedési baleset tör­tént. A helyszínen életét vesz­tette N. Z. 40 éves szekszárdi férfi, aki kerékpáron közleke­dett. A Trabant gépkocsi bal­esetet okozó vezetője a hely-' színről megállás nélkül elhaj­tott. A rendőrség a lakosság se­gítségét kéri a Trabant sze­mélygépkocsinak és vezetőjé­nek felkutatásában. A Trabant nagy valószínűséggel Limou­sin vagy Limousin Speciál tí­pusú, szürkéskék színárnya­latú. A baleset során jobb első lámpája sérült, annak kerete a helyszínen maradt, üvege kitö­rött, feltehetően a motorház­tető is megsérült. A Szekszárdi Rendőrkapi­tányság kéri olyan állampolgá­rok jelzéseit, akik a fenti idő­pontban a Keselyűsi úton Szekszárd felé közlekedő sé­rült Trabanttal találkoztak. Ké­rik továbbá, hogy aki ilyen sé­rült Trabant személygépkocsi­ról , illetve tud, hogy alkat­rész-kereskedőknél, gépkocsi­javításokkal foglalkozó szak­embereknél a baleset időpont­ját követően ilyen sérülések­hez alkatrészt kerestek, vagy javítást kértek, az jelezze a jól ismert 07-es telefonszámon. A rendőrség egyúttal a la­kosság megértését is kéri, hi­szen már eddig is nagyon sok, ilyen jellegű sérülésekkel ren­delkező gépkocsit ellenőriztek. Magyarország legjobb éttermei Magyarország tíz legjobb ét­terme az érdi Admirális, a For­tuna Étterem, a Fórum Silhu- ette, a Gambrinus Étterem, a Gundel, a Mágnás-kert, a Schampi Étterem, a Szinbád, a Várkert Casino és a veszprémi Villa Medici. A legjobb étter­mek tízes listáját a Konyhamű­vészet című gasztronómiai fo­lyóirat zsűrije csütörtökön hozta nyilvánosságra. A magazin mintegy 100 ma­gyar étteremnek küldte el ver­senynevezési lapját, és össze­sen 50-en pályáztak. A versenyt nemzetközi tapasztalatok alap­ján rendezték meg. A díjat a Konyhaművészet című folyói­rat három évvel ezelőtt alapí­totta. Azóta a ü'zes listát min­den évben meghirdetik. Mindtn elöfizitöhk rendelkezik tgy előfizetői kódúimmal, mely szerepel számítógépes nyilvántartásunkben ói az előfizető számláján. Hetente kisorsolunk egy-ogy előfizetői kódot, amelyből naponta - hétfőtől pántokig - egy-ogy számot közreadunk. Amennyiben a kódszám pénteken megegyezik előfizetői kódjával, Öné az 1300,- Ft értékű ajándékkönyv - Geisz Ferenc, Tengelic, Júliamajer 70. AS M Kft. a Tolna! Képújság Kiadója Szék­száma: Mg/ szárd, liszt F. tér 3. Öné az 1.500,- Ft értékű Fuji film kidolgozás - Szakmunkásképző Intézet, Slmontornya, Pf. Az Ön /'ÄN /^\ /X\ 10SKAKFT. nyerő­száma: Bonyhád, Széchenyi tér Sok felhő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Beköszöntött a meteorológiai tél, de időjárásunk ma még rtem lesz té­liesnek mondható. A következő na­pokban azonban egyre hidegebb leve­gő árasztja el térségünket. Emiatt nap­ról napra gyengül a felmelegédés, egyre hidegebb lesz az idő. Ma or­szágszerte többnyire erősen felhős lesz az ég, csak ritkán szakadozik fel a felhőzet. A tegnapinál már lénye­gesen kevesebb helyen kell csapa­dékra számítanunk, egy-egy futó zá­por csak elszórtan fordulhat elő. Általában gyenge lesz a légmozgás, a keleti, északkeleti csak időnként élén­kül meg. A legmagasabb nappali hő­mérséklet az - átlagosnak megfelelő­en - 1 és 6 fok között alakul. ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Várható legmagasabb hőmérséklet °c Kaposvár: 4 Paks: Siófok: 4 Dunaföldvár: Dombóvár: 5 Pécs: Szekszárd: 4 Mohács: Észak felől az itt levőnél kissé szá­razabb levegő áramlik fölénk. Ezért ma már várhatóan időnként felsza­kadozik a felhőzet. Jelentős mennyi­ségű csapadékra sehol sem kell számí­tani. Egy-egy rövid ideig tartó zápor is csak néhány helyen fordulhat elő. A légmozgás többnyire gyenge lesz, a keleti, északkeleti szél csak időnként élénkül meg. A kora délutáni órákra 4, 6 fokig emelkedik a hőmérséklet. Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Vízhőmérsékletek Balaton: 15-25 Velencei-tó: 15-25 Tisza-tó: 15-25 Fertő-tó: 20-30 °c C Kaposvár: 15-25 Paks: 10-20 Balaton: 2 Velencei-tó: 2 Siófok: 10-20 Dunaföldvár: 15-25 Tisza-tó: 3 Fertő-tó: 1 Dombóvár: 10-20 Pécs: 15-25 Tisza: 1-4 Duna: 3-5 Szekszárd: 10-20 Mohács: 15-25 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER. Az előfizetői példá­nyokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 525,- Ft, negyedévre 1515,- Ft Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Thumbnails
Contents