Tolnai Népújság, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-04 / 284. szám

GÁBOR SZILVESZTER: PARÓDIÁK FELSŐFOKON (3. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DÜNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1995. DECEMBER 4. HÉTFŐ ÁRA: 27 FORINT VI. ÉVFOLYAM, 284. SZÁM M&\/i <5/ó'fizet*és i díj: 52.5,- Ft Simontornyai Advent A Református Alapítványért A sportolók győzelmes visszatérése. A szekszárdi Garay János Gimnázium cen­tenáriumi ünnepség sorozatának második napján - szombaton - az Alma Mater egykori spor­toló-diákjai adtak egymásnak találkozót az intézmény tornacsarnokában. A szép számmal érkezett vendégeket Ambrus Péterné testnevelő tanár köszöntötte, majd egy verses és egy énekkari betét után Lemle Béláné igazgató olvasta fel három volt garaysta - három távollévő sportember - üdvözlő levelét. (Folytatás a 3. oldalon.) >fotó: bakó jenő Kereskedelmi „csúcstalálkozó” Tamásiban Evadzárás Tolna Pro-Coop módra Minden bizonnyal hosszú időre emlékezetes marad a résztve­vők számára a Tolna Pro-Coop Kft. múlt héten, pénteken tar­tott évadzáró rendezvénye, hiszen sokszínű program szórakoz­tatta a közönséget a helyszínen, azaz a tamási Dám Hotelben. A simontornyai Református Alapítvány céljairól Rácz Jó­zsef, a helyi lelkipásztor adott tájékoztatót. így - egyebek között - feladatuk a Simon­tornyai Református Egyház épületein végzett karbantar­tási és felújítási munkáknak a támogatása, a magyar refor­mátus kulturális örökség megőrzése, az ifjúsági konfe­rencia-telep fenntartásának segítése, valamint az ezen való részvétel támogatása. Feladatuk továbbá a református egyházi alkalmazottak tovább­képzésének finanszírozása, va­lamint a református oktatási in­tézményekben továbbtanuló fiatal gyülekezeti tagok támo­gatása. A református hitoktatás lehetőségeinek fejlesztését, a helybeli szociális intézmények támogatását is célul tűzték ki. Ezeket a célokat szolgálják az olyan rendezvények is, mint például tavasszal Andor Éva és a helybeli vegyeskórus szerep­lése. Hasonló volt Simontomyán Advent első vasárnapján a szekszárdi Gárdonyi Zoltán Re­formátus Kisegyüttes szolgá­lata is. Az úrvacsorával egybe­kötött istentiszteleten Lemle Zoltán, egyházmegyei lelkész hirdette az igét. A kórust Nasz- ladi Judit vezényelte, orgonán kísért Lozsányi Tamás orgona­művész, közreműködött a Kaj- sza család rézfúvós quartettje, műsorukat Decsi Kiss János ismertette. Az adventi hangulatú isten- tisztelet perselyi-adományai a Simontornyai Református Ala­pítvány céljait szolgálják. Az árubemutatóval egybekötött ünnepi találkozón Anticsné Tajti Márta, a kft. ügyvezető­igazgatója köszöntötte a megje­lenteket, a vállalatok, cégek, Áfészek vezetőit, képviselőit. A kétszázötven meghívott a termékek megtekintése után él­Meglepő adatok olvashatóak a Legfőbb Ügyészség gyermek- és fiatalkorú bűnözésről szóló jelentésében. Tolna megye a csöppet sem előkelő első he­lyen áll a tízezer lakosra jutó gyermekkorú bűnelkövetők te­kintetében. Bács-Kiskun és Heves megyében tízezer la­hetett is az üzletkötés lehetősé­gével, s így az évadzáró egyút­tal a következő esztendőre szóló együttműködést is meg­alapozhatta. A szakmai jellegű tennivalók rendezése után nem is maradt más hátra, mint a fel­tálalt finomságok kóstolgatása kosra 33,5 bűnelkövető gyerek jut, Tolnában 33,8. 1990-ben 3.744 gyerek követett el bűn- cselekményt Magyarországon, 1994-ben 4.168. A Legfőbb Ügyészség országos vizsgálat­ban tekintette át a gyermekkorú elkövetők esetében alkalmazott hatósági intézkedések törvé­közben a vidám műsorok figye­lemmel kísérése. Az est fény­pontját - Emesto bohóctréfája, a Bartina együttes üveges tánca, majd a játékos vetélkedő után - Gábor Szilveszter és Nagy Bandó András humorista vastapssal honorált fellépése je­lentette. A kacagtató paródiák után sem szünetelt a jókedv, köszönhetően a zenés-táncos báli mulatságnak.-szá­nyességét, ebben részt vett Tolna megye is. Nemrégiben megvitatták a vizsgálat, s a té­makör tapasztalatait. Ott hang­zott el, hogy a legfiatalabb, bűncselekményt elkövető ma­gyar állampolgár három és fél éves volt. (Folytatás a 3. oldalon.) Röviden Csóti György Bonyhádon. Csóti György, az Ország- gyűlés Külügyi Bizottságá­nak alelnöke lesz a vendége a bonyhádi városi könyvtár­nak december 8-án, pénte­ken este 6 órától. Koppány Menti Roma Napokat rendez a Koppány Menti Roma Kisebbségi Egyesület 1996. tavaszán. A két naposra tervezett talál­kozó keretében kulturális bemutatókra, valamint a ki­sebbségi önkormányzatok lehetőségeiről szóló tanács­kozásra kerül majd sor. A Völgységről és Bony- hádról szóló könyvekről és folyóiratokról tart előadást dr. Kolta László helytörté­nész a bonyhádi Honisme­reti Körben. A program de­cember 7-én, csütörtökön 17 órakor kezdődik a városi művelődési központban. A kajdacsiak pályáznak. A Paksi Városi Múzeum egyik munkatársa felaján­lotta a múzeum szolgáltatá­sát a kajdacsi általános is­kola tanulóinak. Az igaz­gató úgy döntött, hogy az oktatási intézmény pályáza­tot nyújt be színház- és mú­zeumlátogatás támogatá­sára. Ha a pályázaton sike­rül pénzt nyerni, akkor a kajdacsi iskola diákjai meg­tekinthetnek egy színházi előadást Budapesten. Véradás Bonyhádon. Tolna Megye Kórházának Vér­transzfúziós Állomása vér­adást szervez Bonyhádon december 5-én, kedden, 9- 16 óráig. Az önkéntes vér­adókat sok szeretettel várják a Vöröskereszt és a vér­transzfúziós állomás mun­katársai. Leposa nosztalgia klub lesz december 9-én, szom­baton este hét órai kezdettel Szekszárdon, a Gemenc Ho­tel éttermében. Jegyek a helyszínen kaphatók, és az éves tagságot is ezen az es­tén lehet megújítani. A bonyhádi zeneiskola diákjai és tanárai adtak koncertet pénteken este a szekszárdi Deutsche Bühneben. A Bonyhád Városi Zeneiskola harmincöt éve alakult, a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola kihelyezett tagozata­ként. A tanoda később önállóvá vált, majd sokáig a Vörös­marty Mihály Általános Iskola részeként működött. A ma már ismét önálló intézményben mintegy háromszázan ze­nélnek. A diákok nemcsak bonyhádiak, a Völgység szinte minden településéből valók. Zongorán, fa-, rézfúvós és vo­nós hangszereken tanulnak, és - az országban is kuriózum­nak számít - stájerciterán is játszhatnak. A hangversenyen a diákok több, mint húsz műsorszámot adtak elő - képün­kön Blázer Tamás tubázik majd a tanárok kápráztatták el a közönséget virtuozitásukkal. fotó: bakó jenó Emelkedik a gyermekkorú bűnelkövetők száma A gyermekek joga a védelemre ínyenc Klub alakul Bonyhádon A Tolna Megyei Gasztronó­miai Társaság és a Szekszárdi Borvidék Szőlő és Borkultúra Alapítvány létrehozza az ínyenc Klubot, melynek az alakuló ülésére december 8- án, pénteken 17 órakor kerül sor Bonyhádon, a Rittinger Hotelben. A klub célja, hogy közvetítse a mindennapi és az ünnepi kultúrákhoz kapcso­lódó gasztronómiai szokáso­kat, népszerűsítse Tolna me­gye jellegzetes ételeit, vala­mint a borvidék borait. Karácsony a tamási Diákcentrumban Folyamatosan kínál progra­mokat a tamási Diákcentrum A Nap Hírei decemberben is. A hónap 21. napján rendezik meg a ha­gyományos DC-Karácsonyt, amelyen többek közt a Lajtha László zeneiskola kórusa is fellép. December 11-től 22-ig naponta a szünidőt töltő tanu­lóknak nyújt hasznos, szóra­koztató elfoglaltságokat a ház, december 4-től 23-ig pedig szintén minden nap 14 és 15 óra között az Adventi ablak- nyitogató rejt meglepetéseket a gyerekek számára. Jövőre 275 éves a kajdacsi iskola Fennállásának 275. születés­napját ünnepli a jövő évben a kajdacsi általános iskola. Töb­bek között ez is szóba került az elmúlt képviselő-testületi ülésen. Elhangzott, hogy az évforduló alkalmából a köz­ségben egy olyan nagyszabású rendezvényt szerveznek, melyre meghívják a település­ről elszármazottakat, valamint az iskola egykori diákjait is. A találkozó - melyet a tervek szerint a tavasszal tartanak majd - programjának szerve­zési munkálatai megkezdőd­tek. Nyugdíjas találkozó Tevelen Nyugdíjas találkozót tartanak Tevelen a polgármesteri hiva­tal, a szociális otthon és a falu házi brigádja egykori munka­társainak részére. A műsort az általános iskolások adják a de­cember 6-án, szerdán délután 4 órakor kezdődő rendezvé­nyen. Hotel Menthol a sportcsarnokban. A régi zenére az új generáció is fogékony. Ez bebizonyosodott az újból összeállt Hungária együttes szombati buliján, melynek a szekszárdi sportcsarnok adott otthont. A rock hőskorát idéző koncertet több mint ezer főnyi közönség hallgatta, táncolta, tapsolta végig. fotó: bakó jenó

Next

/
Thumbnails
Contents