Tolnai Népújság, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-02 / 283. szám
1995. december 2., szombat Sport 9. oldal Titokban tartják a szavazás eredményét A sportújságírók november 30-ig szavazhattak az Év legjobb sportolóira. Az idei, immár 38. díjátadó ünnepségre egészen rendkívüli körülmények között kerül sor. Az ünnepség színhelye a Magyar Köztársaság kormányának vendégháza lesz, ahol az államfői fogadásokat is rendezik. A díjátadó ünnepség körülményei is eltérnek az eddigiektől. Az elmúlt időszakban a szavazás eredményét általában a lapok karácsonyi számai hozták nyilvánosságra, azt követően a legjobbakat egy későbbi időpontban köszöntötték. Ezúttal a beérkezett szavazatokat a Magyar Sportújságíró Szövetség vezetői szigorúan titkosan kezelik. A győztesek és a helyezettek a művészvilágban ismert Oscar-díj átadásokhoz hasonlóan az ünnepség alkalmával ismerik meg a végső sorrendet. A meghívott sportemberek, csapatok, edzők és szövetségi kapitányok legfeljebb annyit tudhatnak, hogy díjazottak lesznek, de hogy az első három díj közül melyiket vehetik át, az csak december 18-án derül ki. Megújul az Olimpiai stadion Átalakítják a leggazdagabb német futballklub, a Bayern München stadionját, amelyet az 1972-es olimpiai játékokra építettek. A Bayern elnöke, Franz Beckenbauer elmondta; a beruházás 100 millió márkába kerül majd. A tervek szerint VIP-helyeket, éttermeket, üzleteket és garázsokat alakítanának ki. Szándékoznak a stadion • befogadó- képességét is növelni mintegy 80 ezer férőhelyesre. Louis van Gaal, az Ajax labdarúgócsapatának edzője boldogan emeli magasba a Világ Kupát. A hollandok a brazil Gremiot győzték le a tokiói döntőben, így utolsó Bajnokok Ligája csoportmérkőzésén a magyar bajnok Ferencváros december 6-án a világ legjobb futballegyüttese ellen lép majd pályára Amszterdamban . .. fotó: Reuters Utánpótlás-fórum Debrecenben Egy hete került sor az I. Labdarúgó Utánpótlás Konferenciára Debrecenben. A jeles eseményen megyénket négy szakember képviselte. A tanácskozás tapasztalatairól Teszler Vendelt, a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség edző bizottságának vezetőjét, a megyei ifjúsági válogatott edzőjét kérdeztük. — Milyen programot állítottak össze a szervezők? — A konferencia résztvevői pénteken este gyűltek össze. Elég szokatlan időpontban, 20 órakor dr. Mezey György, az MLSZ szakmai igazgatója tartott bevezető, vitaindító előadást „Az utánpótlásnevelés általános kérdései” címmel. Másnap a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat impozáns Árpád-termében folytatódott a tanácskozás. A megnyitó után a Góliát FC-ről, a Debreceni Olasz Focisuli-ról hangzott el előadás, majd egy-egy megyei szövetség utánpótlás felelőse számolt be tapasztalatairól. Felszólalt az NB I-es Liga utánpótlás szekciójának vezetője, az ifjúsági válogatott szövetségi edzője és vezető orvosa is. Külön előadást hallottunk a szponzorálás lehetőségeiről és korlátáiról. — Hogyan összegezné a debreceni konferencia mondanivalóját? — Az Európai Labdarúgó Szövetség külön foglalkozik a tagországok utánpótlás nevelésével. Az UEFA összefoglalta a jövő labdarúgóinak nevelése során követendő szempontokat. A cél nagy szakmai felkészültséggel rendelkező, kezdeményező- és alkotókész, a feladatokat és a terheket vállalni tudó játékosok képzése. A mai magyar felnőtt labdarúgók hiányos szakmai felkészültségük mellett elsősorban pszichikailag alkalmatlanok az élsportban őket érő hatások elviselésére. A magasszintű labdarúgók képzésének feltételeit nyolc pontban határozták meg: 1. biztosított társadalmi háttér, 2. megfelelő létesítmények, környezeti feltételek, 3. a labdarúgók számának nagymértékű növelése (tömegesítés), 4. képzett edzők révén a játékosok képességeinek maximális kiaknázása, 5. megfelelő versenyrendszer, 6. ösztönző családi, környezeti hatás, 7. menedzselés, 8. gyakorlati szakmai munka. A fiatalok testi nevelése terén is rendkívül fontos, hogy a labdarúgást 14 éves korig tömegsportként kezeljük. A társadalomnak el kell fogadnia, hogy az élvonalbeli labdarúgás egy szakma, ami ugyanúgy felkészültséget igényel, mint bármely más foglalkozás. A lemaradásunk számokkal is jól érzékeltethető. Míg Magyarországon tavaly 42.072 (szerintem ez is „kozmetikázott” adat) serdülő focistát tartottak számon, addig Franciaországban 508 ezer, a hazánkkal megegyező lélekszámú Hollandiában pedig 472 ezer serdülő korú fiatal futbal- lozik. A 6-12 éveseknél a játék megszerettetése, a keringési rendszer és az izommunka „előkészítése” az elsődleges. A holnap fontosabb, mint a ma. Nem az eredmény számít, a győztes csapatok helyett inkább a jó teljesítményt nyújtó játékosokat kell elismerni, dicsérni. A kis területen való játék elengedhetetlen ennél a korosztálynál. A nagypályás játékhoz váló szoktatás 13-15 éves korban kezdődik, ekkor dől el a továbbfejleszthetőség kérdése. Ez az életkor a szakmai felkészítés leghatékonyabb időszaka, tartalmas kihasználásának elmulasztása óriási hiba. A 16-18 éves kor a profik kiválasztódásának időszaka, ekkor kell megtanítani a győzelemért futballozni, a sikerhez vezető út nehézségeit elviselni, illetve taktikailag képezni a játékost. A fiatalnak ebben a szakaszban kell hozzászoknia az önálló döntéshozatalhoz, kialakítania életritmusát. — Mi a magyar helyzet? — A gyermekfutball terén spkat fejődtünk, lépések történték az iskolai labdarúgás és a különböző gyermektomák ösz- szehangolására. A gondot az eredmények hajszolása jelenti. Az edzők, a testnevelők nem tudják igazán megszerettetni a gyerekekkel a játékot, sok esetben éppen kiölik belőlük a játékosságot. A későbbiekben ez a serdülő és ifjúsági labdarúgók nagyszámú lemorzsolódásához, felnőttkori hiányosságok kialakulásához vezet. Országos szinten - tisztelet a kevés kivételnek - általában nem a szükséges, későbbi fejlődésüket megalapozó munkát végeztetik a 13-15 éves játékosokkal. Az utolsó szakaszban, a 16-18 éveseknél pedig elmarad a profi pályafutásra való felkészítés. Korosztályos válogatottjaink nemzetközi sikerei csalókák, inkább a szövetségi edzők eredményes játékoskiválasztását, munkáját dicsérik nem pedig az utánpótlásunk erősségét. A gondok kapcsán akkor még nem is beszéltem a honi létesítmény helyzetről, labdarúgásunk negatív társadalmi megítéléséről, a sportág menedzselésének kialakulatlanságáról. — Miben lehet és kell előrelépnünk szúkebb környezetünkben? — Megyénkben kevés helyen nyílik lehetőség a minőségi képzésre, de ezeken a településeken is még többet lehetne tenni az utánpótlásnevelés érdekében. Elsősorban a gyermekfutball szervezése, a sportág tömegesítése és menedzselése terén van mit tanulnunk másoktól. Deutsch bronzérmes kétszáz háton Pénteken két világcsúcs is született a braziliái Rio de Janeiró- ban zajló második rövidpályás úszó világbajnokságon. Az első rekord az ausztrál Samantha Riley nevéhez fűződik aki 2:20.85 perc alatt ért célba a 200 méteres mellúszás döntőjében. A régi csúcsot (2:21.99 p) egyébként a kínai Dai Guohong tartotta 1993. december 3-a óta. A másik világcsúcsot a Costa Rica-i Claudia Poll érte el, aki a 200 méteres gyorsúszásban 1:55.42 perces eredménnyel győzött. A régi rekordot 1993. január 9-e óta a német Franziska van Almsick tartotta 1:55.84 perccel. A nap további szenzációját az jelentette, hogy miután a németek kitűnőségét, Franziska van Almsickot csütörtökön a 100 méteres gyorsúszás döntőjében korai rajt miatt kizárták, a pénteki 200 méteres számban már el sem indult. — Franziska nincs jó formában, ráadásul köhögéses megfázással küszködik, ezért nem indult el - nyilatkozta edzője, Achim Jedamsky. A 100 méteres női gyorsúszás győztese, a kínai Jingyi Le, 50 méteren is diadalmaskodott, és így már kettőre növelte aranyérmei számát. Eredmények. Férfiak, 100 m. mell: 1. Mark Wamecke (Németország) 59.89 mp, 2. Paul Kent (Uj-Zéland) 1:00.14 p, 3. Sztanyiszlav Lopuhov (Oroszország) 1:00.33. Nők, 50 m gyors: 1. Jingyi Le (Kína) 24.62 mp, 2. Angela Postma (Hollandia) 25.10, 3. Sandra Völker (Németország) 25.21. 200 m mell: 1. Samantha Riley (Ausztrália) 2:20.85 p - új világcsúcs, 2. Szvetlána Bondarenko (Ukrajna) 2:24.78, 3. Alicja Peczak (Lengyelország) 2:26.65. Lapzártakor érkezett a hír, hogy Deutsch Tamás a 200 méteres hátúszásban 1:56.18 perccel bronzérmet szerzett. A hétvége sportműsora Szombat Kosárlabda: NB I: Atomerőmű SE-Tegáz- Debreceni KK 17 óra. NB 1/B: LRI-Malév-Dombóvári VMSE 17 óra. NB II: Atomerőmű SE-PVSK II. 11, Kaszások-Autó Techno Szekszárd 16 óra. Sakk: „Kék Fény” egyéni nyílt bajnokság a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság művelődési házában Szekszárdon 8.30 órától. Szabadidősport: „Fut a Szekszárd” karácsonyi családi futóverseny a szekszárdi városi sportcsarnoknál 11 órai kezdettel. Vasárnap Kosárlabda: NB I: Pécsi , VSK-KSC Szekszárd 18 óra. NB II: Egis-OSC II.-Bonyhád 11 óra. Labdarúgás: Megyei bajnokság: Tolna-Decs (Kerekes), Fadd-Harc (Osz- termajer), Tevel-Hőgyész (Bíró) 13 óra. Körzeti bajnokság: Zomba-Majos (Deák), Kéty-Harc (Nagy), Sióa- gárd-Szedres (Unyatinszky) 13 óra. ' ITV Reprint kispályás teremlabdarúgó bajnokság a szekszárdi városi sportcsarnokban 8.30 órától. Sakk: „Kék Fény” egyéni nyílt bajnokság a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság művelődési házában Szekszárdon 8 órától. Elmarad a válogatott túrája Idén már nem játszik barátságos mérkőzéseket a magyar labdarúgó-válogatott. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány és az MLSZ péntekig nem kapott garanciát arra a mexikói szövetségtől, hogy a szereplés fejében meghatározott pénzösszeg időben megérkezik a magyar fővárosba, így nem lesz közép-amerikai utazás. — Mivel a vízumokat köztudottan nem adják ingyen, pénteken 11 óráig félmillió forintot ki kellett volna fizetni a budapesti mexikói követségen - mondta Mészöly Kálmán. - Mivel sem végleges, megbízható mérkőzésrendet, sem az általunk várt pénzösszeget nem biztosították a mexikóiak, ilyen bizonytalan körülmények között felelőtlenség lett volna utazni. Kacsa ezúttal sem kegyelmezett Csak Röviden Játékvezetői tanfolyam. A Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottsága ingyenes játékvezetői tanfolyamot indít a jövő év elején Szekszárdon helyi és környékbeli érdeklődők számára. Jelentkezési határidő: január 5. Jelentkezni a TMLSZ játékvezetői testületénél (7100 Szekszárd, Augusz I. u. 9-11. Telefon: 74/411-311) lehet. Büntet az MLSZ. Az MK-nyolcaddöntők során kiállított két ZTE labdarúgó közül Szabó I. Zs. két kupa- találkozón nem szerepelhet. Az olimpiai válogatott Prei- singer Sándor a 85. percben kapott piros lapot, mert megjegyzést tett a játékvezetőre. A csatár 1996. április 15-ig (!) nem játszhat. Családias hangulat fogadta tegnap este a szekszárdi sportcsarnok ökölvívó termébe betérőket. Miközben a hozzátartozók, barátok a padokon ücsörögve az esélyeket latolgatták a . „főszereplők” az öltözőben már javában melegítettek. A „darab” első felvonásában a moldáv Oanea Florin és a házigazda Unió Box Team pehelysúlyú ökölvívója, Bognár László csapott össze. Mindkét öklöző korábban nyolcszor mérkőzött a profik között, kettejük közül Bognár nyolcból nyolcat „hozott”), míg a vendégbunyós 6-1-1-es mérleggel érkezett Szekszárdra. A moldáv fiú hazája profi bajnoki döntőjében szenvedte el egyetlen vereségét tíz menetben. Az első három perc során a szekszárdiak ökölvívója „tudatta” kollégájával, hogy mire számíthat. Egyből aktívabbá vált az ellenfél, de hiába próbálta közelharcba kényszeríteni Bognárt, a 2. menet végén csak becsúszott két nagy pofon, nem véletlen eredt el Florin orra vére. Keményen dolgoztak a fiúk, egy „egálszagú” háromperc következett. Az uniósok bokszolója nem véletlenül húzta el a szája szélét, a moldáv masszívan védte magát, nagy nehezen lehetett csak hozzá férkőzni. Az 5. menetben látványos ütésváltásba kezdtek a fiúk, mindkét koponyában fogytak az agysejtek. A záró „etapban” Florin kemény hajrába kezdett, egy alkalommal vegytisztán telibe trafálta a házigazdák versenyzőjét. Bognár egy szép felütés sorozattal zárta le a vitát, s a mérkőzést, mely után a az ő kezét emelték magasba. A pontozó 59:56 arányban ítélte jobbnak a gyorsabb, s többet ütő szekszárdi profit. A másik találkozó alig kezdődött el, máris véget ért. Az öt győzelmet maga mögött tudó román Claudiu hamar rádöbbenhetett, hogy ez nem az ő napja lesz. A hazaiak könnyűsúlyú üdvöskéje Kalocsai Zoltán egy kis táncikálást követően bekapcsolta a „sorozatvetőt”. Az első három percet még kihúzta valahogy Claudiu, de a következő menet közepén egy „testes” ütéscsomag már megrendítette. A vezetőbíró alig fogott a számoláshoz a román mester jelezte: mára köszönik szépen... -tesziKézilabda Kedden rajt a női vb-n A Horvátország-Egyesült Államok találkozóval kedden délután Budapesten megkezdődik a 12. női kézilabda-világbajnokság küzdelemsorozata. Több szempontból is premiert tartanak: eddig még egyszer sem volt példa arra, hogy két ország közösen rendezze meg a találkozókat, most pedig Magyarország és Ausztria testvériesen osztozik a feladatokon. Újdonság az is, hogy felemelték a mezőny létszámát. A korábbi tizenhattal szemben ezúttal húsz csapat verseng az érmekért. További újdonság: a női vb-t először bonyolítják le úgy, hogy a körmérkőzéses csoportküzdelmek után egyenes kieséses rendszer jelenti a folytatást. Nemcsak a dobogós helyezésekért zajlik a csatározás, hanem az olimpiai részvétel kiharcolásáért is. A világbajnokság első négy helyezettje automatikusan ott lesz a jövő évi atlantai ötkarikás játékokon. Sőt, az utánuk következő legjobb európai válogatott is örülhet, hiszen az öreg kontinenst ugyancsak megilleti egy plusz hely a négyévenkénti csúcstalálkozón - az a határozat született, hogy ez a vb hivatott dönteni erről a kvótáról. Igazán nagy favoritja nincs a sorozatnak, de az mindenképpen jókorá meglepetés lenne, ha a december 17-i zárónapon osztrák-magyar döntőre kerülne sor.