Tolnai Népújság, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-02 / 283. szám

1995. december 2., szombat Megyei Körkép 3. oldal „Kék Tóról” a kisebbség előtt Szálkán a Német Nemzetiségi Önkormányzat legutóbbi ülé­sén Pappert József elnökletér vei a Kék Tó tánccsoport ed­digi tevékenysége szerepelt egyik napirenden. Többször hírt adtunk már lapunkban is a szálkai német nemzetiségi hagyományokat őrző, ápoló tánccsoport fellé­péséről. Az önkormányzatok megalakulásával változott a helyzetük. A csoport fenntar­tási költségeinek enyhítésére immár a kisebbségi önkor­mányzat is tud segítséget adni. A munkájukról szóló tájé­koztatóban különös hangsúlyt kapott az első külföldi fellé­pésük tapasztalata. Ez a né­metországi Gladenbach, ugyancsak hagyományőrző együttesének meghívására szolgált, ami a következő idő­szak terveit is meghatározza, így például viszontlátogatásra várják a soron következő Duna Menti Folklórfeszti­válra a német csoportot. Szó esett a személyi, a tárgyi felté­telek javításának lehetőségei­ről, például a zenei kíséretek­hez szükséges hangszeres kot­ták másolásáról. Ez azért is sürgető, mert úgy döntöttek a táncosok, hogy szeretnének bemutatkozni a Ki mit tud? országos vetélkedőn is. To­vábbi terveik között szerepel egy minősítő vizsgán való eredményes megjelenés is. Mint minden hasonló tevé­kenységgel foglalkozó cso­port, így a szálkai Kék Tó is éltetőnek tartja a közönség előtti szerepléseket. Minden meghívást elfogadnak, mert az új kapcsolatot is jelent. Legközelebb a helyi óvoda és általános iskola jótékonysági estjén lépnek fel. A kisebbségi önkormány­zat elfogadta a tájékoztatót, és támogatásáról biztosította a tánccsoport képviselőit. Fon­tosnak tartják a nemzetiségi nyelv ápolását, ezért az álta­lános iskolai tanulók részére szótárakat vásárolnak a nyelv- tanuláshoz. Terveikben sze­repel egy helytörténeti ál­landó kiállítás megrendezése. Ehhez a községi önkormány­zat, a művelődési ház, és Mű­vészetért Alapítvány együtt­működését is kérik. Decsi Kiss János ÁFÉSZ-napok: jövőre is Nagyszabású árubemutatóval egybekötött évadzáró rendez­vényt tartott pénteken Tamá­siban a TOLNA PRO-COOP Kft., melyre az áfészes dolgo­zókon kívül meghívta a szállí­tópartnereit is. Anticsné Tajti Márta ügyvezető igazgató kö­szöntötte a vendégeket, majd elmondta, hogy a COOP há­lózathoz tartozó szövetkezeti üzletekben szeptember végén elindított akcióikat a jövőben is folytatni kívánják. A TOLNA PRO COOP Kft. két és fél éve alakult azzal a cél­lal, hogy olyan nagykereske­delmi elosztórendszert alakít­son ki, mely az áfész boltokat szolgálja ki. A rendezvényen szinte valamennyi szállító új termékkel is jelentkezett, me­lyek hamarosan kaphatók lesznek a COOP hálózat üzle­teiben. Az évadzáró rendezvényen köszönt el a munkatársaitól Csapó Jenő MÉSZÖV elnök, aki ezentúl nyugdíjasként fi­gyeli majd a szövetkezeti há­lózat további munkáját, melynek kialakításában na­gyon nagy szerepet vállalt. Mauthner Német gyógyszersegély A bonyhádi kórház egy eves antibiotikum-szükségleté­nek megfelelő mennyiségű gyógyszert kapott a német- országi Hochheimből. Az ajándékot tegnap adták át. A Baden-Württembergi város öttagú önkormányzati kül­döttsége tegnap délután érke­zett Bonyhádra. A kórházban Oroszki István polgármester és Rittinger Antal, a kisebb­ségi német önkormányzat el­nöke jelenlétében adták át az igazgatónak, dr. Bücs Gábor­nak azt a több millió forint ér­tékű gyogyszercsomagot, amelyet a leghatékonyabb - harmadik generációs - antibi­otikumokból állítottak össze. A két város vezetői több­ször találkoztak már egymás­sal. A delegáció ezúttal talál­kozott a kórház dolgozóival is. A vendégek megtekintet­ték a kórházat, elismerően szóltak az ott folyó munkáról, és reményüket fejezték ki, hogy az intézmény hosszú tá­von a gyógyítás szolgálatában áll majd. ígéretet tettek arra, hogy műszerekkel is segítik az intézményt. - háj ­Új turistatérkép Tolna megyéről A Kartográfiai Vállalat jog­utódja, a Cartographia Kft. tu­ristatérkép-sorozatát fokozato­san felújítja, kiegészíti. E mun­kák során most „A Szekszárdi­dombság, a Dél-Sárköz és a Gemenci erdő” tájegységeket bemutató térkép próbanyomata készült el. A kft. az ábrázolt te­rületen levő helységekről, tu­risztikai szolgáltatásairól ismer­tetőket gyűjt megyénkben. En­nek kapcsán látogatnak el a tér­képész szakemberek a közeli napokban Tolna megyei, főleg a Völgységben levő kisközsé­gekbe, de a Sárközbe is, Alsó­nyék, Várdomb községekbe, valamint Bátaszékre december 4-én, hétfőn. Másnap Őcsény, Decs, Sárpilis, valamint Alsó- nána, Mórágy, Bátaapáti szere­pel a programban. December 6- án, szerdán Bonyhádon és Ka- kasdon lesznek a szakemberek. Csütörtökön, 7-én Szálkára, Mőcsénybe, Grábócra és Ci- kóra látogatnak. Ugyanezen a napon a délelőtti órákban pedig Szekszárdon lesznek az ön­kormányzatnál, a Tolna Tou- ristnál, valamint a Tourinform- nál. A már említett térkép a jövő év tavaszán jelenik meg és tíz­ezer példányban ábrázolja, nép­szerűsíti megyénk e részének nagyon szép és idegenforgalmi- lag, a turisták által már sokszor felfedezett és csodált tájait-rbj­Még tart a „Fő a könyvtár!” akció Mint arról már hírt adunk, „Fő a könyvtár!” címmel a Micro­soft Magyarország november 28. és december 8. között ak­ciót hirdet minden magyar könyvtár és könyvbarát szá­mára. A lapunkban közölt fel­hívás hatására egyre többen kapcsolódnak be az akcióba, mégpedig úgy, hogy lakóhe­lyükön meghosszabbítják a könyvtári tagságot az 1996-os évre. Aki az akció ideje alatt iratkozik be, részt vesz egy sor­soláson, ahol értékes könyve­ket, ingyenes video-, CD-köl- csönző bérleteket nyerhet. A sorsolás december 15-én, 10 órakor lesz Szekszárdon, az Ily- lyés Gyula Megyei Könyvtár­ban. Aki mecénás^ szeretne lenni a könyvtárnak, és leg­alább 2 ezer forinttal támogatja azt a könyvtárt, ahol tag kíván lenni, megnyerheti az Office Standard programcsomag ma­gyar változatát. A centenáriumi ünnepségek nyitánya Emléktábla a Garay gimnáziumban (Folytatás az 1. oldalról.) Mint beszédében Kelemen pro­fesszor elmondta, azt, amit a háború elvett azoktól, akiknek emlékére ezt a táblát állították, semmi sem pótolhatja. Nem tudhatjuk és láthatjuk előre a jövőt, de a tisztességes tudás és embertársaink segítése köze­lebb vihet ahhoz, hogy elkerül­jük az újabb tragédiát. Úgy kell élnünk és gondolkodnunk, hogy a később jövők emelt fő­vel állhassanak ez előtt a tábla előtt. Az emléktábla leleplezését követően a gimnázium régi tor­natermébe vonultak a vendé­gek, Kocsis Imre Antal a város polgármestere, önkormányzati képviselők, az iskola volt és je­lenlegi tanárai és diákjai. Lemle Béláné, az intézmény igazga­tója köszöntötte őket, majd át­adta a szót Huba Jánosnak, az Öregdiák Szövetség elnökének, aki „Arcképek az Alma Mater­ből” címmel emlékezett a Ga­ray gimnázium neves tanáraira, kiemelkedő életpályát befutott diákjaira. Az arcképcsarnok korántsem teljes, egy sorozat első állomá­sának lehettek tanúi a jelenlé­vők, akik szeretettel köszöntöt­ték a 94 éves Wéber Jánost, aki Villányból érkezett, a 90 éves szekszárdi Papp Istvánt, a szin­tén 90. évében járó dr. Bíró Já­nos magyar-latin szakos tanárt, Cséke Miklós tanár urat, dr. Kelemen Endre professzor, egyetemi tanárt, Joó Ferencet, az IBM cég kiemelkedő mun­katársát, Béla Pál magyar-fran- cia-orosz szakos tanárt, s azo­kat is, akik nem tudtak eljönni: dr. Szilágyi Dezső bábművészt, Csapó Jenő tanár urat és Nóg­rádi Jolán tanárnőt. A megha­tott pillanatoktól sem mentes köszöntők után került sor a ha­gyományteremtő program­pontra, az Országos Széchenyi Körök Ifjúsági Tagozatának nyitó ülésére. Péchy Mária, az ' országos elnökség tagja, a diák­tagozat vezetője nyitotta meg az ülést, s beszélt a két éve mű­ködő ifjúsági tagozatról. A Széchenyi körök feladata az elme „csinosítása”, az, hogy okosabbak, értelmesebbek, adakozóbbak legyünk. Ezt kö­vetően dr. Gesztesi Tamás, az Országos Széchenyi Körök Tolna Megyei Szervezetének vezetője tartott előadást Szé­chenyi és a sport címmel. Az előadás végeztével még egy ünnepségre, a kör által a gim­náziumnak adományozott Szé- chenyi-szobor felavatására ke­rült sor. Dr. Szentkúti Károly, az Országos Széchenyi Kör el­nöke avató beszédében a „leg­nagyobb magyar” máig ható je­lentőségéről szólt. Annak, hogy ma is fogékonyak vagyunk eszméire, oka egyrészt, hogy teljes életet próbált élni, amire mindannyian vágyakozunk, szi­lárd erkölcsi alapokon nyugo­dott jelleme, s hogy gyakorlati politikusként komoly szellemi örökséget hagyott ránk. Az ünnepségek végeztével kötetlen beszélgetésre, frissí­tőre és egy kis zsúrra látta ven­dégül a gimnázium volt diákjait és vendégeit, akik felelevenítet­ték régi barátságaikat, s el­mondták egymásnak sorsukat, együtt élesztették fel a régi em­lékeket. Venter Marianna Hírek A Megyéből Egyesületi közgyűlés A Szekszárdi Német Nem­zetiségi Egyesület vezető­sége tisztelettel meghívja a tagságát az 1995. december 4-én, hétfőn este hat órakor tartandó egyesületi közgyű­lésre. Az egyesület a köz­gyűlését Szekszárdon, Szent ístván Házban, a Rákóczi u. 69-71 szám alatt tartják. Hangverseny Hőgyészen Filharmóniai Hangverseny lesz Hőgyészen a római ka­tolikus templomban. Az „Advent és a karácsony az orgonazenében” címmel műsorra kerülő hangverseny december 5-én, kedden, délelőtt 10.20-kor kezdődik. Közreműködik: Virág And­rás orgonaművész, Búzás Aida pedig énekel. Szülésfelkészítés vetítéssel A közelmúltban Dombóvá­ron indult, több foglalko­zásból álló „Gyermeket vá­runk” című szülésfelkészítő program következő előadá­sára december 4-én, hétfőn 14 órától kerül sor a Nép- köztársaság útján lévő gyermek-szakrendelőben. A programban videovetítés és kismama torna is szerepel, s a foglalkozás idejére a szer­vezők - akik minden régi és új érdeklődőt szeretettel várnak - gyermekmegőrzést is vállalnak. Foltvarrás Bonyhádon Foltvarrás-foltvarázs cím­mel kiállítás nyílik ma dél­után 4 órakor Bonyhádon, a városi könyvtárban. A megnyitó után tartják a Folton-folt tanfolyam első foglalkozását is, melyre minden érdeklődőt szeretet­tel várnak. Faddi karatékák a Világ Kupán Több faddi illetőségű fiatal karatéka is részt vesz az e hétvégén, Miskolcon rende­zendő eseményen, a Világ Kupán. A három napos via­dalon videofelvétel is készül a faddiak összecsapásairól, amelyet a jövő szerdán, de­cember 6-án, délután, a he­lyi Mikulás Kupát követően nézhetnek meg az érdeklő­dők, a faddi művelődési házban. Nyugdíjas-találkozót tartottak tegnap délután a Szekszárdi Húsipari Részvénytársa­ságnál, a szakszervezeti bizottság szervezésében. A cég nyugdíjasait Waffenschmidt János vezérigazgató köszöntötte és tájékoztatta. A színes műsort vacsora követte, fotó: gottvald Még nagyobb ellenállás várható Szölló'si Istvánná, a Pedagógu­sok Szakszervezetének főtit­kára, az MSZP parlamenti frak­ciójának tagja volt tegnap este Szekszárdon a Polgári klub vendége. — Nem lát abban ellent­mondást, hogy kormánypárti frakcióból tüntetést vezet? — Ez biztos nagyon szokat­lan, de szokatlan az is, hogy egy szocialista párt által alapve­tően determinált kormány dön­téseinek következtében most már a humán értelmiség is ut­cára kerüljön. Egymillió négy- százezer ember már elveszítette négy év alatt a munkáját és fel­ének reménye sincsen arra, hogy valaha is elhelyezkedjen. — Ki kell az MSZP-nek, Bokros Lajos, vagy Szölló'siné? — Nem tudom, és nem is ez a fontos. Az számít, hogy kinek van igaza. Hosszú távon bizto­san a Pedagógusok Szakszer­vezetének van igaza, rövid tá­von biztos Bokros Lajosnak, csak félek, hogy ebből semmi nem fog kijönni. — Mi történik, ha a sztrájk nem jár eredménnyel? — Akkor az van, amit a kormány akart, s akkor az ösz- szes felelősség legyen az övé! A történetnek ezzel még nincs vége, mert az oktatási törvény módosításánál ismét elő fog jönni a kötelező óraszámok és a tanulócsoportok létszámának emelése, az iskolák körzetesí­tése. Akkor még keményebb el­lenállás várható. — Ha választásra kénysze­rülne: szakszervezet, vagy kép­viselőség, hogyan döntene? — Ez teljesen normális kér­dés, és a válasz is teljesen nor­mális, én a parlamentben szak- szervezeti vezető vagyok, és nem a szakszervezetben va­gyok frakciótag. — Mire alapozta azt a nyi­latkozatát, hogy a minisztérium élére Jánosi György lenne a legalkalmasabb ? — Tudja a szakmát és ő az, akit elfogad a szakma, a kettő együtt különösen nagy dolog. Elég sokat járok a pedagógusok között, hogy egy ilyen kijelen­tést megengedhessek magam­nak, s jó lenne, ha a koalíció, pláne a kormány, a szakma vé­leményére figyelne. — De a tárca az SZDSZ-é. — Ha ott nincsen jó helyen, miért ne lehetne egy szerződést módosítani? Ihárosi

Next

/
Thumbnails
Contents