Tolnai Népújság, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-25 / 277. szám
1995. november 25., szombat Megyei Körkép 3. oldal Kisdiákok Szekszárd és környékéről Babits szavalóverseny A hagyományoknak megfelelően az idén is megrendezték a szekszárdi Babits Mihály Általános Iskolában az intézmény névadójáról elnevezett szavalóversenyt a megye- székhely és a környék általános iskoláinak felsőtagozatos diákjai számára. Mint a szavalóverseny szervezője, Honvéd Istvánné pedagógus elmondta, a helyi válogatók után tizenhármán jutottak a döntőbe, felső tagozatos diákok. A színvonal meglepően magas volt. A csütörtök délutáni versenyen a kisdiákok nemcsak Babits Mihály, hanem más magyar költők - Radnóti Miklós, Arany János, Kányádi Sándor, Romhányi József - verseit is bemutatták. Minden induló egy verset mondott el. A zsűri tagjai voltak: Fejes Erzsébet, az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola irodalmi tanszékéről, Morvainé Bíró Ildikó, az Ady Endre Szakközépiskolából és Orbán György, a megyei könyvtárból. Értékelésük alapján a következő eredmény született: Az 1995. évi Babits Mihály szavalóversenyen első helyezett: Fodor Enikő, a Dienes Valéria Általános Iskola 5. osztályos tanulója, második: Prajda Anita, az Ady Endre Szakközépiskola hat osztályos gimnáziumi tagozatának második osztályos tanulója, harmadik helyezett: Kőszegi Edit, a Garay János Gimná-. zium nyolc osztályos tagozatának első osztályos tanulója. Kedden testületi ülés Szekszárdon Terv a megyeszékhely ívóvíz bázisának védelmére November 28-án, kedden 16 órától tartja soros ülését a szekszárdi önkormányzat képviselőtestülete. Napirenden nem kevesebb, mint huszonnégy előterjesztés szerepel. Sor kerül az ülésen olyan kardinális kérdésekre, mint a város 1996. évi költségvetési koncepciója tervezetének megvitatása. Az már most világosan látszik, hogy az idei 2,6 milliárd forintnál nem sokkal többel gazdálkodhat jövőre a város. A képviselők dönteni fognak környezetvédelmi alap létrehozásáról, javaslat hangzik el ingatlanok eladására, vételére és cseréjére, valamint önálló gazdálkodású intézmények létrehozására a szociális és egészségügyi ágazatban. Előterjesztés hangzik el Szekszárd 1996. évi pinceprogramja végrehajtásához szükséges saját erő vállalásáról és az ingatlan vagyon hasznosításának szervezeti átalakításáról. Javaslat hangzik el sportolók és edzők jutalmazására, gyermekétkeztetési térítési díj- kedvezmény ügyében érkezett fellebbezés elbírálására. Mind ezen túl szó lesz a város közvéleményét foglalkoztató kérdésről, az ivóvíz védelemről. Azonosították, mint megírtuk, az ívvíóz bázist dik- lór-etilénnel fertőző forrást, melynek semlegesítésére terv készül. Az előre látható költség mintegy 30 millió forintot tesz ki. - fké Roma képviselők „látóúton” Ozorán tartotta tegnap harmadik „látónapját” a Koppány-menú Roma Kisebbségi Egyesület.- A szervezet ez év márciusában alakult hat Tamási környéki kisebbségi önkormányzat részvételével, s programjában többek közt a tapasztalatcsere mellett a települések adottságainak, a romák lehetőségeinek feltárása is szerepel, s ezt a terepmunkát úgynevezett látónapok alkalmával végzik. A tegnapi találkozó meglehetősen csekély érdeklődés mellett zajlott, pedig a megjelent roma képviselők és a község polgármestere, Schranz Istvánné velemenye megegyezett abban, hogy Ozora a romaügyeket illetőén példa lehetne más települések számára is. Ez leginkább a többségi magyarság és a romák, valamint a települési és kisebbségi önkormányzat közötti viszony alakulásáról mondható el. Emlékezetes, hogy Ozora volt az, ahol a helyhatósági választást megelőzően alkalomadtán felforrósodott a hangulat, Schranz Istvánnét többen cigányellenességgel vádolták. Azóta bebizonyosodott, hogy ez nem volt, és ma sem igaz - mondta erről a polgármester. Visszavár a 100 éves Alma Mater A szekszárdi Garay János Gimnázium fennállásának 100. évfordulóját ünnepli. Az ebből az alkalomból szervezett rendezvény-sorozat első állomására a jövő hét végén, december I-én és 2-án kerül sor. Mint azt Lemle Béláné, az intézmény igazgatója elmondta, ebben a tanévben a mindennapi munka mellett a vezetőség, a diákság és az öregdiákok szövetsége az eddig eltelt 100 évre emlékezik, régi hagyományok felelevenítésével és újak teremtésével indul a következő száz év elé. A rendezvények három időpont köré csoportosulnak, ezek közül az első lesz a jövő hét végi két napos ünnepség. A következőre jövő év márciusában kerül sor, a Kárpát-medencei Diáktalálkozó megrendezésekor. A harmadik időpontban, Pünkösdkor, jelenik meg a centenáriumi évkönyv, a valamikori és mosKanadai példa segíti a konzervgyárban alakult munkába- helyezést elősegítő bizottság tevékenységét - szakmai tapasztalatok átadásával és pénzügyi támogatással. A bizottságba tagokat küldött az üzemi tanács, a szakszervezet, a vállalatvezetés, elnöke pedig Tandi Mihály, a munkaügyi központ vezetői szerint egy tapasztalattal és helyismerettel rendelkező független szakember. < A módszer lényege, hogy a „leépített” dolgozók - a konzervgyárnál most 133 ember - még felmondási idejük letelte előtt, a munkahelyükön kapjanak segítséget az új helyzet megoldásához. A bizottság A testületi ülésen napirend előtt Kolbert Mátyás plébános kért szót. Emlékeztette a jelenlévőket, hogy jövőre - a millecen- tenáriumon kívül - több jubileumot is ünnepel a község. Ötven esztendeje lesz, hogy a német ajkúakat kitelepítették tani garaysták alkotásait bemutató antológia, ekkor nyílik az iskolamúzeum és az egykori garaysta művészek tárlata. Egy gálaest keretében együtt lépnek fel volt és jelenlegi diákok. Ezek a programok kapcsolódnak, illetve beépülnek a szekszárdi Pünkösdi Fesztivál programjaiba. Huba János, az öregdiák szövetség elnöke elmondta, hogy a jövő heti ünnepség első napja úgynevezett „öregdiáknap” lesz. December 1-én délután avatják azt az emléktáblát, melyet a szövetség állíttatott a II. világháború garaysta hősei és áldozatai emlékére. Ezt követően „Arcképek az Alma Mamunkája a felmérésekkel kezdődött, kérdőívekkel, személyes beszélgetéssel tájékozódtak az elbocsájtottak szándékairól, elképzeléseiről, miközben ismertették velük a reális lehetőségeket. A csütörtöki bizottsági ülés után már a gyakorlati munka kezdődik, például ingyenes varrónői átképző tanfolyamot szerveznek (a munkaügyi központ adatai szerint ebben a szakmában a legnagyobb a kereslet), kiképzik az erre kíváncsiakat az álláskeresési technikák ismereteire. A munkaügyi központ paksi kirendeltségének munkatársai az elmúlt időszakban a konNémetkérről, ötven éve alakult meg a helyi sportkör, ötven esztendeje lett a hardi rész önálló egyházközség, valamint száz éve készült el a németkéri templomtorony. Húsz család szeretne utólagosan rákapcsolódni a gázvezeterból” címmel mutatják be azokat a volt diákokat, akik különleges életutat, életpályát jártak be, illetve azokat a tanárokat, akik pedagógus pályájuk zömét ebben az intézményben töltötték. Az „arcképcsarnok” még korántsem teljes, az idők folyamán tovább bővül majd. December 2-án az egykori garaysta sportolókat várják a gimnáziumba. Itt találkoznak majd - a visszajelzések szerint igen szép számmal - az itt diá- koskodó élsportolók, illetve azok, akiknek életük része lett a sport. A testület testnevelői nagy lelkesedéssel szervezik ezt a programot. A kétnapos rendezvény a szombat esti Mecénás bállal zárul. Minden rendezvényre, ünnepségre szeretettel vár a gimnázium minden volt diákot és érdeklődőt. venter zervgyárba „költöztek”, így valóban reális képet kaphattak a helyzetről - ezt a sajtótájékoztatón megerősítették az érdek- védelmi szervezetek képviselői is. Bár a bizottságnak nem elsődleges feladata a tulajdonossal való párbeszéd, munkaügyi egyeztetés, ezen a területen is léptek, úgy tűnik, nem eredménytelenül. Hamarosan tisztázzák például az elbocsájtott dolgozók szezonmunkában történő foglalkoztatásának feltételeit. Mivel a munkábahelyezést elősegítő bizottság tagjai többségükben konzervgyáriak, az emberek nyíltabban mondanak véleményt: ebben kell keresni az új módszer lényegét - fogalmazta meg a sajtótájékoztatón az érdekképviseletek szószólója, Ledneczky Mihály. Sa- áry Miklósné zárszava szerint pedig minden egyes ember újbóli elhelyezkedése sikerként értékelhető majd. -rákositékre. Az erről szóló DD Gáz ajánlatot elfogadta a képviselő- testület. Mint arról már írtunk, eredetileg 800 ezer forintot meghaladó összegről volt szó, nos, végül a felek kiegyeztek 236 ezer forintban . .. Az önkormányzat jelenlegi anyagi helyzetére hivatkozva a testület nem bírálta el kedvezően a háziorvos EKG beszerzésére irányuló, 250 ezer forintos támogatási kérelmét.-krasznaiHírek A Megyéből Tisztelet a véradóknak Tizenöt gyönki és Gyönk környéki véradót köszöntöttek tegnap általános iskolások, majd Wilhelm János, Gyönk könyvtárának vezetője a nagyközség művelődési házában. A véradókban közös: hosszú ideje járulnak hozzá az életmentő műtétekhez. Tízszeres véradásért kapott elismerést a gyönki Béres János és Lerch Ferenc, húszszoros véradóként a'szintén gyönki Lacz János, Kovács Sándor, Wilhelm Konrád, Laszk Gyula, Wolf Henrik, Závodi János, a szakadáti Laszk Gábomé, a szárazdi Gubanyecz József, a diósberényi Schweitzer Mátyásné, míg harminc véradás után köszöntötték Dozmati Jánosnét, Dudás Ferencet Gyünkről, Laszk Gábort Szakadátról, és az udvari Závodi Józsefet. Kézművesek küldöttgyűlése Küldöttgyűlést tart a Magyar Kézműves Kamara ma Budapesten. A mintegy 200 ezer hazai vállalkozást tagjai sorában tudó köztestület egy éve alakult. Most áttekintik az elmúlt időszak eredményeit, tárgyalnak az alapszabály, a szervezeti és működési szabályzat esetleges módosításáról, és szerepel a napirenden az etikai kódex, a választott bíróság, valamint a költségvetés megvitatása is. A Tolna Megyei Kézműves Kamarát tíz tagú delegáció képviseli az eseményen. Módos István elnök vezetésével. * Átszervezés Pálfán Átszervezik a pálfai iskola gazdasági irányítását - többek között ez is téma lesz a helyi képviselő-testület hétfői ülésén. Napirenden lesz továbbá a háziorvos beszámolója és a költségvetés koncepciója. Színház a Babitsban A Sárdy bérlet első előadásaként Schiller: Ármány és szerelem című tragédiája kerül színre a Veszprémi Petőfi Színház előadásában a szekszárdi Babits művelődési házban november 28- án, kedden, 19 órai kezdettel. A darabban Trokán Pétert láthatja a közönség. Munkábahelyezést elősegítő bizottság alakult a konzervgyárban Kanadai módszerrel Pakson Magyarországon eddig még nem ismert módszer bevezetésével próbálják megkönnyíteni a nagylétszámú elbocsájtás nyomán utcára került emberek elhelyezkedését - tudtuk meg a Paksi Konzervgyárban tartott sajtótájékoztatón a Tolna Megyei Munkaügyi Központ munkatársaitól, Nagy Ferenc válságmenedzsertől és Saáry Miklósnétól, a paksi kirendeltség vezetőjétől. A jubileumok éve Németkéren A németkéri képviselők csütörtöki ülésükre tervezték a költségvetési koncepció megtárgyalását és a helyi adórendelet felülvizsgálatát. Végül érdemben igazából egyik témával sem tudtak foglalkozni, mivel még országos szinten sincs megalkotva több, e témákkal kapcsolatos rendelet, jogszabály. A sötétben bújkáló koleszterin Mindössze egyetlen jó koleszterin szintet mértek a tolnai Egész-ség Hónap keretében a hét elején, a helyi művelődési házban felállított egészség szerviz - az ÁNTSZ egészség- védelmi osztályáról érkezett - munkatársai. Ä szakemberek elmondták, nagy érdeklődés mutatkozott a szerviz szolgáltatásai iránt, amely a koleszterin szűrés mellett vérnyomásmérést és életmód tanácsadást is magában foglalt. A vizsgálatok nem diagnosztikai, inkább fel- világosító célt szolgáltak. A szervizesek elmondták, a magas koleszterin szint nem tolnai sajátosság, étkezési szokásaink, életmódunk kedvez ennek is és a magas vérnyomásnak is, amelyet szintén sokaknál mértek a szerviz napján. Konferencia Bonyhádon A Völgység ezeregyszáz éve Az I. Völgy ségi Konferencia bizonyította, hogy szükség van a kutatási eredmények bemutatására - mondotta dr. Szita László, a történettudományok kandidátusa tegnap délelőtt Bonyhádon, a Völgység ezeregyszáz éve a kultúra és az életmód változásainak tükrében elnevezésű konferencia megnyitóján. ' A megjelenteket az Arany Oroszlán Szálloda éttermében Szőts Zoltán, a Völgységi Múzeum igazgatója köszöntötte. Méltatta a civil szerveződéseket, amelyek segítségével létrejöhetett a tartalmas, tapasztalatcserére lehetőséget adó konferencia. Oroszki István polgármester örömmel nyugtázta, hogy sokaknak szívügye a Völgység, számos kutató foglalkozik ezzel a vidékkel és kultúrájával. Reményét fejezte ki, hogy az első hasonló konferenciához hasonlóan most is megjelenhet egy kiadvány a négy szekcióban elhangzó közel félszáz előadásból. A konferencia elnöke, dr. Szita László; a történettudományok doktora megnyitójában a konferencia létjogosultságáról beszélt, utalva az I. Völgységi Konferencia sikerére. A bevezető előadások sorát dr. Rosner Gyula nyitotta meg, aki a IX-X. századi Dél-Kelet Pannóniáról beszélt. Őt követte dr. Vadas Ferenc Kultúrák, népek és népcsoportok a völgységi helynevekben című előadásával, majd dr. Szita László a XVII. és XVIII. századi német betelepítésekről szólt. Dr. Dobos Gyula a politikus Per- czelekről, dr. Nagy Janka Teodóra a völgységi interetnikus kapcsolatokról tartott előadást. A délután kezdődött szekcióülések ma reggel fél 9-kor folytatódnak. Várak, templomok, jeles házak a régi városházán, a Szabadság tér 1-ben, a Fejezetek a völgységi németek XVII-XX. századi történelméből illetve a Gazdaság, társadalom, kultúra című az Arany Oroszlán Szállodában, a Népi kultúra a völgységi etnikumok köréből elnevezésű pedig a Völgységi Múzeumban.-mr-hájMOZAIKJATEK GYEREKEKNEK Lovon jön a Mikulás! Vágd ki jó éles ollóval a rajzon látható ábrarészletet. A rajz a Gemenc Interservice lovas Mikulását ábrázolja. Illeszd össze a mai és a tegnapi számunkban megjélent részeket, ízlésed szerint színezd ki, és küldd be december 1-ig a Tolnai Népújság címére. A címünk a következő: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Három szerencsés beküldőhöz december 6-án, tehát Mikulás napján ajándékkal kopog be a lovas Mikulás! A Gemenc Interservice lovon vágtató Mikulása bárkihez elmegy, csak meg ne feledkezz időben szólni apunak, anyunak, nagymamának, vagy nagypapának, hogy hívják fel a 06/30- 494-616-os telefonszámon!