Tolnai Népújság, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-22 / 274. szám

2. oldal Világtükör — Hazai Tükör 1995. november 22., szerda A szlovák parlament há­rom pártját összefogó Ma­gyar Koalíció levélben kérte Michal Kovác köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a szerdán elfogadott nyelv­törvényt, hanem azt - újra­tárgyalásra - adja vissza a parlamentnek. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megüresedő főtitkári poszt­jára Kovács László kül­ügyminiszter, soros elnök hivatalosan jelölte Gyarmati István nagykövetet. A másik jelölt Jan Kubis szlovák dip­lomata, az EBESZ Konflik­tusmegelőző Központjának igazgatója. Halálosan megfenyegette Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt és három miniszte­rét az Igazság Nemzetközi Pártja, annak a három fegy­veres szervezetnek az egyike, amely az Egyiptom iszlámábádi nagykövetsége ellen végrehajtott robbantá­sos merényletet vállalta. A tüdőgyulladással kór­házi kezelés alatt álló Andre- asz Papandreu görög kor­mányfő állapotában jelentős javulás következett be. Ukrajna területén három békés célú atomrobbantást hajtottak végre az elmúlt há­rom és fél évtized során - írja egy kijevi hetilap. Az újság ezzel hozza összefüg­gésbe, hogy az országban több helyen a radioaktív su­gárzás szintje magasabb, mint Csernobilban. A kőolaj-exportáló or­szágok szervezetének mi­niszteri értekezlete kedden Bécsben megnyílt. A fórum résztvevői arról döntenek, hogy a jövő év közepéig (esetleg 1996 végéig) a je­lenlegi - immár harmadik éve azonos - szinten tartják- e termelésüket, hogy ezáltal emelkedjen a kőolaj ára. Varga Béla pápai prelátus, nagyprépost, a Nemzetgyű­lés volt elnöke lelki üdvéért szentmisét mutattak be ked­den a vatikáni Szent Péter- bazilika Magyarok Nagy­asszonya kápolnájában. Továbbra Is válságos az állapota Csubela Ferencnek, a Vajdasági Magyar Szövet­ség elnökének, aki hétfőn súlyos autóbalesetet szen­vedett. ! Nagy erejű robbanás rázta meg kedd este az indiai fő­város szívében lévő Con­naught Place-t. Mintegy húsz ember sebesült meg. Visszamenőleges hatállyal megsemmisítették a kamatemelést Az Alkotmánybíróság határozata Százezreket érintő ügyben határozott tegnap az Alkotmánybí­róság: alkotmányellenesnek ítélte és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette azokat a rendelkezéseket, amelyekkel 25 szá­zalékra emelték a lakáscélú kölcsönök kamatát. A testület úgy ítélte meg: a pót­költségvetés részeként benyúj­tott módosításkor nem volt szó a körülmények rendkívüli vál­tozásáról, hiába hivatkozott a jogalkotó költségvetési nehéz­ségekre, az inflációra és az adósságnövekedésre. így a hi­telszerződések újabb egyoldalú módosításának nincs kivételes és alkotmányos indoka - szö­gezi le az állásfoglalás. A határozat hangsúlyozza, hogy a költségvetési hiányok pótlására és az adósságállo­mány csökkentésére kidolgo­zott gazdasági és jogi megoldá­soknak meg kell felelniük az Alkotmánynak. Aláhúzza: kü­lön súllyal esik a latba, hogy a tartós lakáshitelek szerződéseit az állam egyszer már egyolda­lúan megváltoztatta. Akkor az adósok több meg­oldás közül választhattak. De azok, akik azzal a lehetőséggel éltek, hogy teljes tartozásuk megmaradása mellett 15 száza­lékra emelkedik a kamat, joggal hihették: a választott kedvez­ményt a szerződések lejártáig élvezni fogják - kivéve azt az esetet, amikor rendkívüli mó­don megváltoznak a körülmé­nyek. Ők - a két másik megol­dást választókhoz viszonyítva - lényegesen hátrányosabb hely­zetbe kerültek a legutóbbi ka­matemelés következtében. A kifogásolt jogszabályok sértik a jogbiztonságot, a szer­ződési szabadságot, mert önké­nyes beavatkozást jelentenek a lakáshitelek egy csoportjába. Sértik továbbá az egyenlő elbá­nás elvét is, mert megengedhe­tetlen különbséget tesznek a kedvezményes lakáshitelek egykori felvevői között. Ezért az Alkotmánybíróság a táma­dott rendelkezéseket a törvény hatálybalépésének napjával megsemmisítette. Tengelici költségvetési koncepció Tovább a hitebnentesség útján A tengelici képviselőtestület elfogadta a ’96. évi költségvetési koncepció alapelveit. Az önkormányzati feladatokat továbbra is hitel felvétele nélkül kívánja ellátni a község vezetése. A jövő évi büdzsé-tervezet leg­fontosabb alapeleme, hogy a ’96-os kiadások összhangban legyenek a forrásokkal, hitel­felvétellel tehát nem számolnak a képviselők. További fontos elv, hogy a bevételek legtelje­sebb számbavételére kell töre­kedni, valamint, hogy a jövő évi működési, fenntartási fel­adatokat legalább az idei, de le­hetőség szerint ennél jobb szín­vonalon kell ellátni. Fejlesztés, felújítás csak az előbbi felada­tok biztosítása esetén végez­hető, a fennmaradó források igénybevételével. Ha lesz rá pénz, a tengelici önkormányzat támogatni kí­vánja az első lakáshoz jutást. Az intézmények fűtéskorszerű­sítését is célszerű lenne megva­lósítani. (Az ÁMK fűtése pél­dául elöregedett olajkazánok­kal, és persze drága olajjal tör­ténik jelenleg.) Az elképzelések szerint a jövőben tartályos gáz­fűtés biztosíthatná az intéz­ményben a meleget, mivel Tengelicet egyelőre elkerülik a gázvezetékek. Tervezik a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából egy millecentenáriumi emlékliget létrehozását, amelyet a tenge­lici temetőben valósítanának meg. Az emlékliget létrehozá­sára pályázati pénzek mellett saját erő bevonására is szükség van. Ha marad rá pénz, a torna­csarnok építésének folytatására is sor kerülhet, egyéb fejleszté­sek megvalósításával együtt. Ezen feladatok fontossági sorrendjéről a képviselők fog­nak dönteni, ám a közmeghall­gatás során felmerült igényeket is figyelembe kívánják venni. Még az idei költségvetéssel függ össze az a tengelici hír, miszerint a községben a szociá­lisan rászoruló óvódások és is­kolások összesen közel 200 ezer forint támogatást kapnak az önkormányzattól, amelyet térítési díj kedvezmény formá­jában vehetnek igénybe, no­vemberben és decemberben. —es— A megmaradás egyetlen esélye Német nyelvoktatás a szekszárdi iskolákban (Folytatás az 1. oldalról.) a magyarországi német nép­csoport megmaradásának egyetlen esélye. Éppen ezért érthetetlen, sőt törvénytelen - mondta -, hogy az iskolák a nemzetiségi oktatásra járó fej­kvótának csak a felét kapják meg, illetve ezt a pénzt nem ke­zelik az intézményi költségve­tésben elkülönülten. Ezért aztán a felhasználása sem ellenőriz­hető. Ez az összeg az idén gye­rekenként tizenhatezer forint. A két tannyelvű oktatás mel­lett fontosnak tartja az országos önkormányzat is, hogy a gyere­keknek tanítsák a népcsoport történetét, hagyományait. En­nek is megvannak már az alap­jai, főként a Dienes iskolában, fakultáció, szakkör, hagyo­mányőrző csoportok formájá­ban. A tapasztalatokról a kisebb­ségi önkormányzat a közgyű­lésnek is beszámol. A német kisebbségi önkor­mányzat ülésén szó volt még az anyagi helyzetről is. Mivel ma­radt még pénzük az idei költ­ségvetésből, azt tervezik, hogy ebből mintegy kétszázezer fo­rintot az iskoláknak juttatnak, pályázati formában. A kisebbségi fejkvóta sorsá­ról Csáki Béla alpolgármestert kérdeztük, aki elmondta, hogy az intézmények a teljes össze­get megkapják. Ötven százalékát elkülönül­ten kezelik, a másik fele pedig az intézményi költségvetések része. A megoldás magyará­zata, hogy a nemzetiségi okta­tás, illetve az egyéb tanórán kí­vüli foglalkozások ideje alatt is kell az iskolákban fűteni, vilá­gítani. A Számvevőszék a nemzeti­ségi oktatásra szánt plusz ál­lami támogatás felhasználását is rendszeresen ellenőrzi.-i­Maratoni testületi ülés Pakson Előtérben a munkahelyteremtés A jövőben a paksi testületi üléseken az interpelláló ma­ximum két percben reagálhat a kapott válaszra - határoztak így tegnapi összejövetelükön a szervezeti és működési sza­bályzat kapcsán a helyi kép­viselők. Mint köztudott, az őszi üléseken élénk vita ala­kult ki ez ügyben, a kérdés most valószínűleg megoldó­dott. A decemberi üléstől már csak a szavazatszámláló gép hibája esetén voksolnak kéz­felemeléssel a képviselők. Néhány hónapja - mióta meg­jelent a gép - a „dupla” sza­vazás volt a módi, ez most te­hát megszűnik. Saáry Miklósáé, a megyei munkaügyi központ paksi ki- rendeltségének vezetője nem­csak a beszámolójában, szó­beli kiegészítésében is hang­súlyozta, a városnak az eddi­ginél nagyobb intenzitással kell foglalkoznia a munka­helyteremtéssel. Arra a képvi­selői kérdésre, amely a mun­kanélküliség és a bűnözés konkrét összefüggéseit, ada­tait firtatta, az ülésen részt­vevő dr. Brebán Valéria, a megyei szervezet igazgatója válaszolt: statisztika erről ugyan nem készült még, de nyilvánvaló, hogy létezik úgynevezett létfenntartó bű­nözés. Fonyó Lajos képviselő négypontos módosító javas­lattal rukkolt elő, amely ­mint mondta - a probléma kezelésének felgyorsítását cé­lozza. Ehhez a témához kap­csolódott az a dr. Széchenyi Attila alpolgármester által elő­terjesztett napirend is, amely a városban szociális foglal­koztató létrehozását javasolja. Az, hogy hol lenne a megvál­tozott munkaképességűeket foglalkoztató munkahely, egyelőre még kérdéses. Az önálló könyvelést, a plusz anyagi kiadások miatt nem, mást viszont mindent - többek között könyv kiadását, az ásatások folytatását - tá­mogattak a képviselők a dr. Rosner Gyula múzeumigaz­gató által előterjesztett javas­latok közül. A beszámoló kü­lön szólt a Lussonium-i ásatá­sokról, azaz a Dunakömlőd- Paks között található római kori erődítmény feltárásáról. A paksi Zeneiskola január 1-től történő névváltoztatásá­hoz - Városi Művészeti Is­kola - hozzájárult a testület, ugyanakkor a jövő tanévtől tervezett képzőművészeti ta­gozat beindítására, úgy tűnt, nem sok esély van. Dr. Fe- renczy Istvánná, az oktatási, kulturális és sportbizottság elnöke szerint ez csak akkor lenne megvalósítható, ha nem veszélyeztetné az alapfelada­tok ellátását. Az ülés lapzártakor még javában tartott.-krasznai­Megcsúszott a Volkswagen Halálos ütközés Paksnál Tegnap reggel a Paksról Szekszárdra vezető úton, az atomerőmű déli bejárójánál halálos kimenetelű baleset történt. Egy Volkswagen mik­robusz a jeges úton megcsú­szott, majd áttérve a szem­közti sávba összeütközött egy szabályosan közlekedő Mer­cedes személygépkocsival. A személyautót vezető M. Gá­bor pécsi lakos a helyszínen meghalt, míg utasa - akárcsak a mikrobusz sofőrje - súlyos sérülést szenvedett. A Merce­des totálkárosra tört, a Volkswagenben keletkezett anyagi kár pedig mintegy félmillió forintra tehető.-krasznai­Pakson, Domboriban a megyei főjegyzők Tegnap késő délutántól a Fadd-Domboriban lévő BM- üdülő ad otthont a megyei fő­jegyzők kétnapos találkozó­jának. Előtte Pakson, a Prelá- tusban találkoztak a főjegy­zők, majd megtekintették a PA Rt. Tájékoztató és Láto­gató Központját. A dombod összejövetelen szó esik a kö­zépszint szerepéről, különös tekintettel a megyei önkor­mányzatok hatáskörének ala­kulására, valamint a jelenlé­vők értékelik a megyei intéz­mények helyzetét. Itt, mint megtudtuk, elsősorban az in­tézmények átadása, átvétele kerül terítékre. A program ma 9 órától folytatódik. Diana kipakolt, az udvar kiborult A hercegnő nyilvános vallomása Hétfő este legalább 200 millióan meredtek a képernyőre, s kö­vették feszült figyelemmel a brit trónörökös különélő felesége, a 34 éves Diana hercegnő kitárulkozását. A tévések három óra anyagát sűrítették össze, s a hatvanper­ces változatot a Panorama című népszerű adás tűzte műsorára. Diana nyíltan beszélt zátonyra futott házasságáról, beszámolt neki címzett, „rejtélyes” módon eltűnt levelekről, arról, hogy szerinte Károly környezetének legfőbb időtöltése az ő lejára­tása. Nem rejtette véka alá a vé­leményét: nincs meggyőződve arról, hogy különváltan élő férje „képes lenne-e alkalmaz­kodni a királyi címmel járó kö­töttségekhez”. Az interjúból egy mind ma­gányosabb, depresszióba for­duló asszony portréja bonta­kozott ki, s olyan királyi ud­varé, amely teljesen magára hagyta az új feladataival küszködő fiatal nőt. Diana megvallotta: depresz- sziós tünetei első gyermeke, Vilmos herceg születése után kezdődtek. Sebeket ejtett kezén és lábán, de - úgymond - férje ekkor sem fogta fel, mi is a va­lós háttere e bizarr tetteknek. Nyíltan szólt a hercegnő má­sik korábbi, súlyos neurotikus tünetéről, a kóros evési vággyal járó betegségről is, amely „sok­sok évig tartott”. „Ez is egyfajta szimptómája volt mindannak, ami a házasságomon belül zaj­lott” - tette hozzá Diana, se­gélykiáltásnak minősítve a be­tegséget. Arra a kérdésre, hon­nan tudott Károly házasságtö­réséről, a trónörökös felesége csak annyit mondott: „a női ösztön jól működik”. Diana el­ismerte: neki is volt titkos sze­relmi ügye. Nicholas Soames, a fegyve­res erők államminisztere, akit barátság fűz Károlyhoz, a riport után kijelentette: a hercegnőn „az üldözési mánia előrehala­dott tünetei” mutatkoznak. A példátlan kormánytisztviselői nyilatkozatban a miniszter „tel­jes képtelenségnek” nevezte a gondolatot, miszerint a walesi herceg trónra lépésének esélye bizonytalan lenne. A bevallott kapcsolat: James Hewitt és Diana FOTÓ: FEB/REUTER

Next

/
Thumbnails
Contents