Tolnai Népújság, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-21 / 273. szám
10. oldal Erről Arról 1995. november 21., kedd r r r NOVEMBER 21. KEDD Köszöntjük a névnapjukat ünneplő OLIVÉR nevű olvasóinkat. Olivér: Latin eredetű név, jelentése: olajfaültető. Védőszent: Boldog Olivér, Írország prímása, akit Angliában kivégeztek (+1681). A katolikus liturgikus naptárban Szűz Mária templomban való bemutatása. A hagyomány szerint a gyermek Máriát három éves korában a jeruzsálemi templomban Istennek szentelték. Hajdan. November 21-én 115 éve, 1880-ban a Tolnamegyei Közlöny Dőrypátkay György nagy vezércikkét közölte, amelyben Istóczy Győző országgyűlési képviselő antiszemitizmusa ellen lépett fel, mondván, hogy az ilyesfajta előítélet és elfogultság „ma már minden józan gondolkodású ember kebléből kihalt”. 100 éve, 1895-ben Dunaföldvár közelében elsüllyedt a Haza nevű gőzös vontatta Mária nevű uszály, amely szénnel volt tele. (Az okot nem tudták, de valószínűleg a római kori kövek lékelték meg.) 90 éve, 1905-ben „a közönség kényelmest) ellátására” az újdombóvári pályaudvaron új postahivatalt nyitottak meg. A napi igék: Katolikus: 2Mak. 6,18-31. Zsolt. 3. Lk. 19,1-10. Református: Ézs. 54. lKor. 12,1-11. Evangélikus: lMóz. 19,12-19. Náh. 2,1-14. Ortodox: Zsid. 9,1-7. Lk. 10,38-42.11,27-28. A Nap kél 6.57 órakor, nyugszik 16.03 órakor. A Hold kél 5.10 órakor, nyugszik 15.26 órakor. Vízállások a Dunán november 20-án, reggel 7 órakor, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott információ alapján: Dunaföldvár 107 cm, Paks 212 cm, Dombon 208 cm, Árvízkapu 582 cm. A Sió Palánknál 220 cm. , Előfizetőink, olvasóink a Népújság kézbesítésével, árusításával kapcsolatos észrevételeiket a 416-211-es telefonon mondhatják el munkaidőben. Szekszárdi olvasóink hívják a 415-468 telefonszámot. Felelős napi szerkesztő Szekszárdon: D. Varga Márta. Telefon: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhádi Hangyái János, városi könyvtár, 451-834. Dombóvár: Nagy László, művelődési központ, 466-614. Paks: Krasznai Zoltán, városháza, 75/311-277/168. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Áfész, 471-233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 340-660. Traffipax-mérés a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint: 6.00-14.00: 6-os főút, Paks, Dunaföldvár. 14.00-22.00: 55-56-os főutak, megyehatárig. Húsz éves az Ady Endre KoHégium. Húsz éve, 1975-ben adták át a Szekszárdon az 505-ös Ipari Szakmunkásképző Intézet 500 férőhelyes kollégiumát. Az elmúlt évek folyamán a kollégium több változáson ment keresztül, jelenleg a főiskolásokkal együtt 380 lakója van az intézménynek. A szakközépiskolai képzés bevezetésével az épület második emeletén nyolc, a földszinten pedig hat tantermet alakítottak ki. A húsz éves évfordulót egy hetes ünnepségsorozat keretében ünnepelték a diákok és tanárok. A gálaestre tegnap este a Babits Mihály Művelődési Házban került sor, ahol Bacs József kollégiumvezető köszöntője után ünnepi műsor következett. (Képünk itt készült.) FOTÓ: BAKÓ JENŐ Olvasta vi _____________ írta: Venter Marianna K utat kutattak A Jeni kell különösebben bizonygatni, halljuk, látjuk, tapasztaljuk I V éppen elégszer, hogy az önkormányzatok bizony nincsenek manapság valami rózsás anyagi helyzetben. (S ha a jóslat igaznak bizonyul, jövó're tovább rosszabbodnak a körülmények.) Minden település megpróbál magán segíteni ahogy tud, pályázatokat ír, spórol, összevon, ésszerűsít, kísérletezik, hogy valahogy talpon maradjon. Keserves feladat ez, hiszen a polgárok nem kedvelik, ha akármiben is visszaesés tapasztalható, sőt, javulást várnak. A mi gondjaink közepette bizony irigylésre méltó a római önkormányzat helyzete, mert nekik rendelkezésükre áll egy olyan pénzkereseti forrás, ami után adót nem kell fizetni, behajtani sem kell semmit, önként és dalolva adakoznak a népek. Ez a különleges pénzkereseti forrás pedig nem más, mint a híres nevezetes Trevi-kút, ahová a Rómába látogatók sosem felejtenek el a bal válluk fölött bedobni némi aprót, mert a helyi legenda úgy tartja, aki a kútba pénzt dob, még visszatér ide. S ki az, aki ne kívánkozna vissza az „örök városba”? O lvasom, hogy az idei szezonban „rekordot döntött” a Trevi- kút, mármint pénzügyileg. Természetesen a helyi önkormányzat emberei minden héten gondosan kihalásszák és a városházára szállítják a pénzt. A számadás szerint több mint 30 millió forintnyit tett ki a „lehalászott" apró értéke ezen a nyáron. Szóval lehet, hogy végszükség esetén meg kellene próbálkozni egy hasonló em- lék-kút és a hozzá tartozó legenda létrehozásával. Csakhogy még így is marad egy gond: hogyan lehet a turistákat Róma helyett hozzánk csalogatni? Löttónyeremények Ötöslottó. A 46. játékhéten öt- találatos szelvény nem volt. Négy találata 37 fogadónak volt, ezekre egyenként 517.467 forintot fizetnek. Három találata 3.038 fogadónak volt, nyereményük egyenként 6.302 forintot ér. A kéttalálatos szelvények száma 95.995 darab ezekre egyenként 349 forintot fizetnek. Hatoslottó. Hatos és 5 plusz I találatos nem volt. Az 5 találatosra 106.569 forintot fizetnek. A 4 találatosra 1.551, a 3 találatosra 309 forintot fizetnek. Ausztria lottó. 6 találatos 2 darab volt, nyereményük egyenként 5.814.703 schilling, 5 plusz 1 találatos 15 darab volt, nyereményük egyenként 258.431 schilling, az 5 találatos Szelvények száma 714 darab, nyereményük 8.143 schilling, 4 találatos 26.092 darab, nyereményük egyenként 297 schilling, 3 találatos 361.877 darab, nyereményük 26 schilling. Joker 3 darab volt, nyereményük 2.522.699 schilling. ■ HUMOR Köszönet A nehézfejű Pistike anyukája találkozik a tanítóval, és a következő módon köszöni meg neki, hogy olyan sokat foglalkozott a fiával: — Köszönjük a tanító úrnak hozzánk való szívességét. Ha a tanító úr nem lenne itt, a mi fiunk lenne a faluban a legnagyobb szamár. Kalap Kovácsné megkérdi az urától: - Mit szólsz az új kalapomhoz? — Nem illik a fejedre. — Miért? — Mert a kalap új, a fejed meg a régi. Ismerős A szórakozott professzor egy társaságban megkérdezi a szomszédjától: - Ki az a csúnya nő ott a sarokban? — Hogyan - szól csodálkozva a szomszéd - nem ismeri? Hiszen az az ön felesége! — Na, nézze csak - üt a homlokára a professzor -, tudtam, hogy valahonnan ismerem. Gólya Apuka kimegy kislányával az állatkertbe. Katika egyszer csak felkiált: — Ni, fekete gólya! Nem is tudtam, hogy fekete gólya is van! — Hát, persze, hogy van - mondja az apja -, különben ki hozná a néger gyerekeket? Memória A tengeri hajón egy nő ijedten szalad az egyik matrózhoz: — Szent isten, elfelejtettem a kabinom számát. — Na és nem tetszik emlékezni, hogy merre volt a kabin? — Arra már nem emlékszem, de azt láttam, hogy ablakai egy világítótoronyra nyíltak. december 2-án t m Időnkénti felhősödés Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Lassacskán elhagyja térségünket az a légörvény, amely tegnap sokfelé okozott havazást. Maradványából ma már inkább csak a nap első felében, és csak a keleti országrészben fordulhat elő egy-egy hózápor. Jelentős meny- nyiségű csapadék azonban nem várható. Később arrafelé is csökken, felszakadozik a felhőzet, és a nyugati területekhez hasonlóan hosszabb-rö- videbb napos időszakokra is lehét számítani. Az északi szél jelentősen mérséklődik, ma már csak időnként élénkül meg. A Kárpát-medencét meglehetősen hideg levegő tölti ki. Emiatt a kora délutáni órákra a pár órás napsütés ellenére is csak 0, +5 ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Hideg marad, de a tegnapinál szárazabb lesz az idő. Mára csökken, felszakadozik a felhőzet, és több-kevesebb napsütésre is van kilátás. Csapadékra sehol sem kell számítani. A légmozgás lényegesen mérséklődik, az északias szél ma már csak időnként élénkül meg. Az évszakos átlagnál hidegebb időben lesz részünk, a kora délutáni órákra mindössze 3, 5 fokig emelkedik a hőmérséklet. Várható legmagasabb hőmérséklet °c Kaposvár: 3 Paks: Siófok: 4 Dunaföldvár: Dombóvár: 4 Pécs: Szekszárd: 5 Mohács: Várható legnagyobb széllökések Vízhőmérsékletek °c Balaton: 3 Velencei-tó: Tisza-tó: 5 Fertő-tó: Tisza: 4-6 Duna: ~C 3 3 5-6 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Dombóvár: Szekszárd: km/ó 20-30 15-25 15-25 15-25 20-30 15-25 Velencei-tó: Fertő-tó: Paks: Dunaföldvár: Pécs: Mohács: km/ó 15-25 20-30 20-30 15-25 15-25 15-25 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 . Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 77 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 525,- Ft, negyedévre 1515,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.