Tolnai Népújság, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-14 / 267. szám
1995. november 14., kedd Sport 7. oldal Kosárlabda NB II. Parádézott az Autó Techno Autó Techno Szekszárd- Komáromi AC 124-66 (63-31). Szekszárd, 200 néző. V: Zsigmond, Pesta- lity. Szekszárd: Csányi (9/3), Dorogi (19/3), Szőke (12/3), Szűcs (32/3), Hei- mann (8/3). Csere: Morgen (29/18), Fekete (8/3), Vas (4), Villányi (3/3), Seres (-). Edző: Mészáros András. A komáromiak öt perc után 4-7- re vezettek. A folytatásban magára talált a hazai együttes, és szebbnél-szebb akciókkal pillanatok alatt állva hagyta ellenfelét. A játék képe a szünet után sem változott, parádézott a hazai gárda. A századik pontjukat a 33. percben a remekül játszó Morgen révén érték el a házigazdák. Az első öt perc kivételével nagyszerű játékot és kiváló játékvezetést láthatott a publikum. Teljesítményéért az egész csapat dicsérhető. Bonyhádi SE-Ikarus- Kodolányi 79-63 (38-30). Bonyhád, 50 néző. V: Heilig, Szalmásy. Bonyhád: Kovács (4), Palkovics (18/6), Rózsa A. (16), Hagymásiné (12), Szaka (7). Csere: Lubastyik (6), Nárai (4), Rózsa K. (12), Györgyös (-),, Hegyi (-). Edző: Murvai Árpád. A fiatal székesfehérvári együttes a 10. percig még vezetett, ám Palkovicsék három perc alatt fordítottak. Jó védekezés és eredményes leindítások eredményezték az értékes győzelmet, melyet a bonyhádiak egységes, jó játékkal szereztek meg. Kitűnt: Hagymásiné, Palkovics, Rózsa A. Kaposvári GazdászBonyhádi SE 111-83 (57- 46). Kaposvár, 50 néző. V: Stefán, Halász. Bonyhád: Kiszler P. (17/9), Kiszler G. (16/6), Timer (21/3), Ábrahám (8/6), Halmágyi (2). Csere: Holló (10), Szőke (5/3), Lukács B. (4), Lukács Á. (-), Kerekes (-). edző: Murvai Árpád. A mérkőzés elején hamar letette névjegyét a rutinos házigazda és elhúzott. A fiatal bonyhádiak le- indításokból felzárkóztak szünetig. A második félidőben nagy tripladobó párbaj alakult ki, amelyből a Gaz- dász került ki győztesen. Kitűnt: Timer, Kiszler P. Atomerőmű SE-Thury Kanizsa DKK 60-56 (30- 24). Paks, 50 néző. V: Rát- vay, Kajtár. ASE: Etessy (4), Osztermajer (9), Hum (23), Miszler (2), Szabadi (10/3). Csere: Simon (-), Farkas (6), Daróczi (6), Kovács (-). Edző: Daróczi Eszter. Nehezen lendültek játékba a hazaiak (12. perc: 18—18). Ezután magára talált az ASE, s öt perc múlva kilencpontos előnyt szerzett. Szünet után a hazai támadások rendre kosárral fejeződtek be (52. perc: 53-34). A hajrában feljöttek a vendégek 57-52-re, de hátrányukat ledolgozni nem tudták. Kitűnt: Hum, Szabadi, Osztermajer. Atomerőmű SE-Mező Kanizsa DKK 75-61 (41— 35). Paks, 50 néző. V: Rát- vay, Kajtár. ASE: Kovács (6), Hum (19), Farkas (8), Miszler (4), Szabadi (23). Csere: Etessy (8), Simon (5), Hosnyánszki (2). Edző: Daróczi Eszter. A második „kanizsai” mérkőzésen a 8. percben már 19-6-ra vezettek a vendéglátók. A második félidő közepéig az ASE irányított, ekkor azonban „kihagytak” a hazaiak és a vendégek felzárkóztak 59-52-re. Az ASE rendezte sorait, és a találkozó végéig ismét megnyugtató előnyt szerzett. Kitűnt: Szabadi, Hum, Etessy. Labdarúgó Magyar Kupa E héten a labdarúgó Magyar Kupa legjobb 16-os mezőnyébe jutásért folytatódnak a küzdelmek. Korábban tizenegy továbbjutó vált ismertté. A tizenhatoddöntők visszavágóinak időpontja: Kedd, 12.30 óra: Békés- csaba-MTK. Az első mérkő-. zésen a csabaiak 1-0-ra nyertek. Szerda, 12.30 óra: DVSC- Epona-Csákvári TC. Az NB III-as legénység az első mérkőzésen nem kis meglepetésre 2-2-es döntetlent csikart ki. Pécsi MFC-Vasas Casino Vigadó. Az angyalföldiek 2- 0-ra győztek az első összecsapáson. EMDSZ-Soproni LC-Fe- rencváros. A Fradi sovány, egygólos előny birtokában utazhat Sopronba. Újpest-BKV Előre, Megyeri út, 16 óra. Az UTE 4-0- ra nyert idegenben. Már a legjobb 16 között vannak: Stadler FC, Csepel SC, BVSC-Dreher, ZTE, Kispest-HFC, Vác FC, Fehérvár Parmalat FC, Kazincbarcika, Kábái Cukor FC- Hajdúszoboszló, Paksi ASE, Salgótarjáni BTC. A körzeti labdarúgó-bajnokságból jelentjük Listavezetővé lépett elő a Szálka Szekszárd Szálka-Bonyhádbörzsöny 5-1 (3-0). Szálka, 100 néző. V: Hegyi. Helyzetei alapján nagyobb arányban is nyerhetett volna a Szálka. G: Balázs 2, Kovács, Puskás, Berényi, illetve Tölgyesi. Jók: Berényi, Kovács, Puskás, Bárdos, illetve Bogos, Kiesz A., Csoboth Zs. Sióagárd-Bonyhádvarasd 3-2 (2-0). Bonyhádvarasd, 100 néző. V: Bozsolik. Megérdemelt sióagárdi siker a tartalékos hazaiak ellen. G: Boros L. 2, Lambert, illetve Bogos R., Jókai Zs. Jók: az egész vendégcsapat, illetve Fodor L., Szőcs, Bogos R. Majos-Cikó 1-1 (1-1). Majos, 150 néző. V: Kajtár. A pályán látottak nem melegítették fel a fagyoskodó nézőket. G: György, illetve Sárközi. Jók: Kajtár, Nagy Sz„ illetve Farkas, Sárközi, Búzás. Báta-Kéty 5-0 (2-0). Báta, 60 néző. V: Klein. Magabiztos hazai győzelem. G: Nikó 2, Bódi, Besszer, Hajaletin. Jók: Lukács M., Kovács, Nikó, illetve Domokos. Bátaapáti-Kisdorog 3-3 (2-1). Bátaapáti, 150 néző. V: Krómer. Kemény, küzdelmes találkozón elmaradt a meglepetés. G: 111 2, Vecsernyés, illetve András 2, Stölkler A. Jók: Hazafi, Ömböli II, Mikó, 111, illetve András, Forrai, Lantos. Szedres-Zomba 2-0 (1-0). Szedres, 150 néző. V: Unya- tinszky. Megérdemelt hazai győzelem. G: Farkas J., Kole- szár. Jók: az egész szedresi csapat, illetve Antal, Jakab, Bíró. Harc-Őcsény: elmaradt. Dombóvár Závod-Lengyel 2-1 (2-1). Lengyel, 150 néző. V: Nyisz- tor. Ä 10 főre fogyatkozott és 11-est is hibázó hazaiak nem bírtak lelkes ellenfelükkel. G: Gábor 2, illetve Tóth. Jók: Mészáros, Spiel, László, Borbandi, illetve Bujdosó, Fábián, Szász. Váralja-Kocsola 1-1 (0-1). Szászvár, 100 néző. V: Szeifert. Enyhe hazai fölény. G: Schmidt, illetve Vincze. Jók: Hopp, Mokos Z„ Amrein, illetve Vincze, Právics. Györe-Mucsfa 1-1 (1-0). Győré, 100 néző. V: Bárány. A A hétfői jelentések szerint tovább javult a Forma-l-es Ausztrál Nagydíj első edzésén súlyos balesetet szenvedett Mika Häkkinen állapota. A 27 éves finn pilóta elhagyhatta az kihagyott hazai helyzetek megbosszulták magukat. G: Kalmár, illetve Szikra I. Jók: Kulcsár, Mészáros, Köteles, illetve Kajári, Selyem, Szikra I. Nak-Kurd 2-0 (1-0). Nak, 50 néző. V: Egyed. Három pont közepes teljesítménnyel. G: Túri, Tapasztó. Jók: Németh, Tapasztó, Tamás, Takács, illetve Greschner. Iregszemcse-Szakcs 1-0 (1-0). Iregszemcse, 100 néző. V: Jakab. Küzdelmes 90 perc nehéz hazai sikerrel. G: Gyánó. Jók: Kovács Z„ Lázár, Máté I., illetve Szappanos, Tobak, Takács. Szakály-Dalmand 2-1 (1-1). Dalmand, 100 néző. V: Csepregi. Nyögvenyelős vendéggyőzelem. G: Szántó, Károlyi, illetve Tóth. Jók: Kovács, Károlyi, Juhász, Horváth, illetve Flórea, Tóthi, Ács. Izmény-Csikóstöttős 1-1 (0-0). Izmény, 100 néző. V: Zádori. Jóiramú mérkőzés igazságos döntetlennel. G: Balogh, illetve Péter. Jók: Bálint J., Balogh, Marcsek, illetve Péter, Szekcser, Porcsa, Scholt. Paks Dunakömlőd-Ozora 3-2 (2-1). Dunakömlőd, 50 néző. V: Pupp. A 11-esek mérkőzésén megérdemelt hazai győzelem született. G: Kiss T. 2, Pongrácz, illetve Sandi 2. Jók: Kiss T., Pongrácz, Kovács Z., illetve Sandi. Gyönk-Bogyiszló 5-2 (1-0). Gyönk, 100 néző. V: Farkas. Szünet után magára talált a hazai gárda. G: Máyer, Nedves, Kiss, Dozmoti, Szed- lák, illetve Németh 2. Jók: Máyer, Csuszlag, iletve Kiss, Szabó. Tengelic-Középhidvég 2-0 (0-0). Tengelic, 150 néző. V: Niki. Szerencsés győzelem a 11-est is hibázó hídvégiek ellen. G: Parrag, Lazsek. Jók: Mészáros, Kapás, Junkuncz, illetve Váli, Nagy Z„ Takács. Tolnanémedi-Kölesd 7-1 (4-0). Tolnanémedi, 30 néző. V: Kertész. Ilyen különbséggel is megszolgált a hazai siker. G: Mülh, Kökény 3-3, Zsifkovics, illetve Kiss. Jók: Győré, Bujáid, Szabó, illetve Szűcs. Bölcske-Németkér 10-0 (4-0). Bölcske, 150 néző. V: Pápista. Jó és eredményes jáintenzív osztályt, de előreláthatólag még hét-tíz napig a kórházban kell maradnia. Ismert, Häkkinen az időmérő edzésen 200 kilométer/órás sebességgel haladt, amikor eltékkal rukkoltak ki a házigazdák. G: Fink 3, Nagy L. 2, Gödör, Szabó, Baracz, Varga, Szauer. Jók: Fink, Gödör, Szabó, illetve Licker A., Kertész, Kiss. Pincehely-Pusztahencse 6-1 (3-1). Pincehely, 50 néző. V: Kiss. Győzelme ellenére a Pincehely sok helyzetet elhibázott. G: Varga, Ferencz, Borbély, Sütő, Csömör J., Juhász, illetve Száraz. Jók: Juhász, Csömör Z., illetve Száraz, Polgár. Dunaföldvár-Pálfa 8-1 (3-0). Dunaföldvár, 150 néző. V: Kern. Ezúttal nem tartozott egy súlycsoportba a két csapat. G: Szendrei, Kollár 2-2, Gáspár, Bécs, Nagy, Preizler, illetve Tóth. Jók: Bécs, Nagy, Micskó, Gáspár, illetve Bar- kóczi, Hajcsár. A bajnokság állása Szekszárd 1. Szálka 13 9 2 2 29-10 29 2. Kisdorog 12 9 1 2 43-14 28 3. Zomba 11 8 1 2 29-13 25 4. B.varasd 12 84 21-13 24 5. Máj os 11 7 2 2 36-13 23 6. Cikó 12 5 3 4 27-18 18 7. Szedres 11 5 2 4 28-21 17 8. Báta 12 5 2 5 28-23 17 9. őcsény 11 5 2 4 24-30 17 10. Bátaapáti 11 3 4 4 21-26 13 11. Alsónána 12 3 2 7 23-38 11 12. Sióagárd 11 2 3 6 17-27 9 13. B.börzsöny 12 2 3 7 29-40 9 14. Kéty 11 110 12-55 3 15. Harci SE 101 9 6-32 1 Paks 1. Dunaföldvár 13 13 _-• 75- 6 39 2. Bölcske 12 10 1 1 73-12 31 3. Tengelic 13 9 1 3 36-12 28 4. Pálfa 12 8 1 3 34-23 25 5. Madocsa 12 84 31-29 24 6. Dunakömlőd 12 7 1 4 42-20 22 7. Gyönk 13 5 2 6 34-35 17 8. K.hidvég 12 5 2 5 23-28 17 9. Németkér 12 5 1 6 25-39 16 10. Bogyiszló 13 4 2 7 28-45 14 11. Ozora 12 4 — 8 32-27 12 12. Pincehely 12 3 2 7 21-17 11 13. Tolnanémedi 12 2 2 8 23-46 8 14. Kölesd 12 1 1 10 15-69 4 15. P.hencse 1212 4-89 Dombóvár 1. Szakály 13 10 342-15 33 2. Izmény 12 8 2 2 32- 7 26 3. Iregszemcse 12 7 2 3 20-15 23 4. Kocsola 12 6 3 3 33-15 21 5. Dalmand 12 6 2 4 25-28 20 6. Szakcs 12 6 1 5 26-23 19 7. Závod 12 5 3 4 33-23 18 8. Csikóstöttős 12 5 3 4 20-20 18 9. Nak 13 4 4 5 26-26 16 10. Kurd 12 57 20-22 15 11. Lengyel 12 4 2 6 19-18 14 12. Magyarkeszi 12 4 2 6 23-25 14 13. Mucsfa 12 2 1 9 14-46 7 14. Győré 12 1 3 8 17-41 6 15. Váralja 12 1 3 8 15-41 6 vesztette uralmát a McLaren versenyautó felett. Az autó megpördült és a pályát szegélyező falnak csapódott, a pilótát pedig eszméletlen állapotban szállították kórházba. Népújság Totó A totó 46. heti szelvényén szereplő mérkőzésekre Arnold István, a Bátai KSE elnöke tippel: 1. MTK-Stadler FC l,x 2. Újpest—Győr 1 3. Freiburg-Rostock ' x,2 4. B.München-Bremen 1 5. Frankfurt-FC Köln l,x 6. Atalanta-Sampdoria x,l 7. Internazionale-Udinese 1 8. Juventus-Fiorentina l,x 9. Lazio-Cremonese 1 10. Napoli-Vicenza 1 11. Padova-Bari x,2 12. Parma-Milan x,l,2 13. Piacenza-Roma x,2 Plusz 1 mérkőzés: 14. BVSC-Dreher-ZTE 1 Kézilabda Ifjúsági NB I. Dunaferr SE-Ferropa- tent-Lazúr Szekszárd SE 24-19 (13-5). Szekszárd, 100 néző. V: Lesták, Merkl. Szekszárd: Schell- Mikó 1, Müller, Ranga, Pálfi 5, Rózsa 7, Tamás 5. Csere: Riba (kapus), Taksonyi 1, Balázs, Pecsuvácz, Kerekes. Edző: Taksonyi István. A szekszárdi lányok egy félidő előnyt adtak a Duna-partiaknak, amit a második játékrészben már nem tudtak ledolgozni. Jók: Schell, Rózsa, Tamás. Tuniszi tesztvizsga Sportdiplomáciai siker ökölvívásban Az elmúlt héten Tunéziában rendezték meg a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) tesztvizsgáját, amelyen azok az ökölvívó bírók vettek részt, akik közül kikerültek a jövő évi atlantai nyári olimpiai játékokon is bíráskodók. „Jó tanulónak” bizonyult a magyar játékvezetői testületet képviselő Nagy Imre, aki a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség bíróbizottságának ülése után helyet kapott aközött a kilenc európai csokornyakkendős között, aki az ötkarikás játékokra utazhat. Tovább javult Häkkinen állapota Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 45. fogadási heti TOTÓ nyereményei a jövedelemadó levonása után a következőképpen alakulnak: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 10 millió 165 ezer 103 forint. 13 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó nyereményösz- szeg 4.067 674 forint. 12 találatos szelvény 23 darab, nyereményük egyenként 132 642 forint. 11 találatos szelvény 517 darab, nyereményük egyenként 5.901 forint. 10 találatos szelvény 6 092 darab, nyereményük egyenként 835 forint. Csak Röviden Különbusz Fehérvárra. A Ferropatent-Lazúr Szekszárd SE különbuszt indít november 17-én Székesfehérvárra, a Cerbona SE- Szekszárd NB I-es női kézilabda mérkőzésre. Az autóbusz pénteken 15 órakor indul a sportcsarnok elől. Jelentkezni az egyesület sportirodájában (Ybl Miklós utca 3. szám) lehet. Asztalitenisz NB III. Nagymányok-Mohács 11:7. A vártnál nagyobb küzdelemben, de végülis biztosan győzött otthonában a má- nyoki csapat a fiatal tehetségekből álló mohácsiak ellen. Győztesek: Kizakisz, Kelemen 3-3, Teleki Zs. 2, Teleki A. 1, valamint Teleki Zs-Kelemen, Teleki A- Kizakisz páros. Kosárlabda OIK-selejtező A házigazda dombóváriak sikere A hétvégén megkezdődtek az 1995-96-os Országos Ifjúsági Kupa küzdelmei. Az egyik selejtező csoport mérkőzéseinek a címvédő dombóváriak adtak otthont. A tornán a házigazdák mellett fehérvári, kaposvári és pécsi fiatalok vettek részt. Az első nap eredményei a papírformának megfelelően alakultak. A két esélyes, a DVMSE és a Konstruktőr két győzelmével bebiztosította helyét a középdöntőben. Dombóvári VMSE- PEAC-PPTSE 108-52 (58- 18). V: Kovács Gy„ Reisz. Dombóvár: Krasznai (26), Molnár (14), Pantá (20), Kiss (6), Szőke (6). Csere: Szili (8), Berta (9/3), Vati (5/3), Nyári (16), Horváth (4). A második félidőben még egy kissé ki is engedtek Molnár István edző tanítványai. A legjobb pécsi dobók: Duclon 20, Matus, Hofmann 10-10. Konstruktőr KSE-Fehér- vár KC 125-65 (61-23). V: Kovács Gy„ Kollár J. Nagy tudásbeli különbség. Ld: Bogdán (29/6), Fehér (24), Simon (15), illetve Dékány (10), Ec- zet (10). D VMSE-F ehérvár KC 128-56 (50-24). V: Kovács Gy„ Kollár J. Dombóvár: Szili (6), Berta (8), Panta (42), Vati (-), Nyári (8). Csere: Szőke (18), Krasznai (17), Molnár (11), Horváth (4), Kiss (14). Könnyed, közönségszórakoztató játékkal nyertek a hazaiak. A legjobb fehérvári dobók: Dékány (15), Kutasi (11/3). Konstruktőr KSE-PEAC- PPTSE 82-66 (43-35). V: Reisz, Kollár. A vártnál nehezebben született meg a kaposváriak győzelme. Ld: Kilián (24), Bogdán (19), illetve Duclon (34), Matus (12). Vasárnap, a délelőtti „matinén” túlfűtött, ideges hangulat jellemezte a két szomszédvár összecsapását, amely végül a házigazdák sikerét és csoport- győzelmét hozta. ' DVMSE-Konstruktőr KSE 86-69 (38-33). V: Kovács Gy„ Reisz. Dombóvár: Szili (9/3), Krasznai (32/6), Molnár (8), Panta (25), Nyári (8). Csere: Berta (4). A két veretlen összecsapásán szoros első félidő után megérdemelt a dombóváriak sikere. A legjobb kaposvári dobók: Kilián (16), Bogdán (15), Fehér (13). PEAC-PPTSE-Fehérvár KC 84-38 (30-17). V: Reisz, Kollár J. A jól játszó pécsiek győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Ld: Duclon (33), Matus (18), illetve Kutasi (10). Az OIK-selejtező dombóvári csoportjának végeredménye: 1. DVMSE, 2. Konstruktőr KSE, 3. PEAC-PPTSE, 4. Fehérvár KC. A középdöntőbe jutott a Dombóvári VMSE és a Konstruktőr KSE együttese.