Tolnai Népújság, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-18 / 245. szám
2. oldal f VlLÁGTÜKÖR 1995. október 18., szerda Hamarosan magyar-román szakértői megbeszélések kezdődnek Horn délszláv poggyásza A magyar kisebbség érdekeinek védelmében is szót kíván emelni Horn Gyula, amikor szerdán Zágrábba, pénteken Belg- rádba látogat - mondta Kovács László kedden, a magyar külpolitika törekvéseiről tartott előadásában. A külügyminiszter abból az alkalomból beszélt az ELTE jogi karán, hogy ismét megjelenik a Magyar Külügyi Intézet folyóirata, a Külpolitika. Nyugdíjasok, vigyázat! A Tolna Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság tudomására jutott, hogy ismeretlen személyek a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, vagy a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság nevében keresik fel a megye településein élő nyugdíjasokat azzal, hogy méltányos- sági nyugdíjemelés céljából kömyezettanulmányozást végezzenek, a nyugdíjastól nyugdíjfolyósítási csekkszelvényt kérjenek. Ezzel próbálnak a nyugdíjasok bizalmába férkőzni, hogy aztán megismerve az anyagi és szociális helyzetüket, meglopják, pénzt, egyéb értéket csaljanak ki tőlük. Az igazgatóság lapunkon keresztül tájékoztatja a nyugdíjasokat, hogy sem a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, sem pedig a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság dolgozói - bár ez utóbb szerv megtehetné - nem keresik fel a nyugdíjasokat méltányossági nyugdíj ügyben. A méltányossági nyugdíjemelési kérelmek elbírálása a nyugdíjas lakóhelye szerint illetékes Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságok feladata. A kérelmek elbírálásához szükséges kömyezettanulmá- nyozás elvégzésére hivatalból kérik fel a nyugdíjas lakóhelyén a Polgármesteri Hivatalt. Kömyezettanulmányozás nélkül is elbírálhatóak a kérelmek, ha a nyugdíjemelési kérelem előterjesztéséhez szükséges kérdőíven a nyugdíjas volt munkáltatója, vagy a lakóhelyén működő nyugdíjas érdekszövetség ad javaslatokat. Ezért kérik a nyugdíjasokat, hogy méltányossági nyugdíjemelési kérelmükkel közvetlenül a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz, vagy a lakóhelyükön működő nyugdíjas érdekszövetséghez, esetleg a volt munkáltatójukhoz forduljanak. Amerikai vízum tíz évre Villámlátogatást tett Bécsben Kuncze Gábor. A magyar belügyminiszter nem hivatalosan felkereste kedden az osztrák fővárosban megnyílt UTEC-Ab- sorga nevű környezetvédelmi szakkiállítást és vásárt, majd visszautazott Budapestre. Fodor Gábor befejezte prágai tárgyalásait. A miniszter hasznosnak és fontosnak nevezte a ma- gyar-cseh kulturális és oktatásügyi kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről folytatott, kétnapos prágai megbeszéléseit. Nem sikerült felszámolni Moszkva és Washington ellentétét, ami a majdani boszniai békefenntartó erőket illeti. Ezt Richard Holbrooke, amerikai külügyi államtitkár-helyettes közölte a nemzetközi összekötőcsoport keddi, moszkvai találkozója után. Hamarosan sor kerül a szeptemberben megkezdett francia atomkísérletek újabb, harmadik robbantására - közölte a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet franciaországi csoportja. Büntetőeljárást indított az orosz katonai ügyészség a rejtélyes csecsenföldi légitámadások ügyében. Anato- lij Skirko tábornok, a szövetségi erők új parancsnoka cáfolta, hogy a szövetségi parancsnokság ellenőrzése alatt álló repülőterekről szálltak volna fel a harci gépek. Kiró Gligorov macedón elnök állapota javul, és sikerült stabilizálni az október elejei szkopjei merényletben megsérült államfő test- hőmérsékletét - jelentette be közleményében a Gligo- rovot kezelő orvoscsoport. A 78 éves politikus már rövid sétákat tesz a kórház területén. Dnray Miklós, a szlovákiai Együttélés politikai mozgalom elnöke a pozsonyi Új Szónak úgy nyilatkozott, hogy a szlovákiai magyar politikai vezetők rövidesen találkoznak Horn Gyula magyar miniszterelnökkel. Moszkvában cáfolták azt a japán lapértesülést, miszerint 1983-ban Vlagyivosztok térségében elsüllyedt egy kínai atom-tengeralatt- járó, amelyből állítólag nukleáris szennyeződés szivárog a tengerbe. A miniszterelnököt a külügyminiszter, a kisebbségi ügyekben illetékes tárca nélküli miniszter és néhány magas rangú szakértő kíséri el zágrábi és belgrádi útjára. A tárgyalásokon a kétoldalú kapcsolatok áttekintése mellett a délszláv válság kérdései szerepelnek majd - mondta Kovács László. Belgrádban a miniszterelnök szólni kíván arról, hogy a magyar kormányt aggasztják a vajdasági betelepítések. Eddig 218 tárgyalási nap után megszülettek a történelmi ítéletek. A vádlottak a Hitler-korszak főszereplői voltak. A Führerhez talán legközelebb álló Göbbels, a „szellemi vezér” és Himmler, a fő titkosrendőr még korábban öngyilkos lett, így ők elkerülték az igazságszolgáltatást. Magát a pert még 1941 októberében, a német fasiszta rendszer már akkor ismert rémtettei alapján Roosevelt amerikai elnök kezdeményezte, s a gondolatot 1943-ban elfogadtatta Churchill-le\ és Sztálinnal is. 150 ezer krajinai szerb érkezett a tartományba, letelepedésük az etnikai viszonyok elfogadhatatlan megváltozásához vezet. A külügyminiszter hangsúlyozta: Magyarország részt kíván venni a háború utáni újjáépítésben és az embargó föloldása utáni időszakban fejleszteni kívánja a gazdasági együttműködést déli szomszédaival. A román-magyar viszonyt taglalva Kovács László kiemelte: Iliescu elnök történelmi A vádirat első pontja szerint Németország megszegte azt az 1928-ban általa is aláírt nemzetközi szerződést, amely megtiltotta politikai viták háború útján való rendezését. A szomszédai ellen sorozatban indított támadó háborúkkal és a háború alatt elkövetett cselekedetek tömegével a Hitler-rezsim - immár a vád megfogalmazásában: - soha el nem évülő, az emberiséget sújtó háborús és népellenes bűnöket követett el. A dokumentumok és vallomások alapján tizenkét vádlotmegbékélést szorgalmazó javaslataival egyetért, ám az országaink közötti viszonyt olyan problémák is terhelik, amelyeket jogi úton, nem pedig politikai nyilatkozatokkal kell és lehet megoldani. A közeljövőben magas szintű magyar-román szakértői megbeszélések kezdődnek a vitás kérdésekről. A külügyminiszter az euroat- lanti integrációról szólva kifejtette: ahogy közeledik az EU és a NATO bővítésének időpontja, úgy nő az aggodalom és a kétely mindkét szervezetben. Kovács elismerte, hogy tért hódít az a felfogás, miszerint a bővítésbe bevont országok első körét egyhamar nem fogják újabbak követni. H. K. tat, a borzalmak legfőbb felelőseit halálra ítélték. Többek között Ribbentropot, Keitelt, Kal- tenbrunnert és Jodlt. Göring öngyilkos lett a börtönben, Bormann pedig eltűnt. Azok közül, akik életfogytiglant kaptak, a legismertebb Hess volt, Hitler egykori helyettese, aki a háború alatt Angliába repült. 1987-ben önkezével vetett véget életének a spandau-i börtönben, így ő halt meg utolsónak a nürnbergi per vádlottjai közül. Kevesen tudják, hogy a per bűnös szervezetekként elítélte és örök időkre betiltotta a náci párt, a Gestapo, az SS és az SD működését is. Kocsis Tamás Mától tíz évre szóló amerikai vízumot kaphatnak azok a magyar állampolgárok, akik hivatalos vagy turistaútra az USA-ba látogatnak. A kérelem benyújtásakor húsz dollár kezelési költséget kell fizetnie a kérvényezőnek. Az Egyesült Államok a vízum érvényességi idejének kiterjesztését válaszlépésnek szánta, hiszen állampolgárai immár jó ideje vízum nélkül látogathatnak Magyarországra. Emellett a washingtoni kormányzat demonstrálni kívánta jó szándékát és rugalmasságát - mondta Teddy Taylor amerikai főkonzul a keddi sajtóbeszélgetésen. A diplomata közölte azt is, hogy a két ország között nincsenek hivatalos tárgyalások a vízumkényszer eltörléséről. A vízum ellenére a bevándorlási hivatal munkatársai bárkit visszafordíthatnak a határról, akit gyanúsnak találnak s ők döntik el, hogy az utas mennyi időt tölthet az országban. Tíz évet semmiképpen - ám a vízum érvényességi ideje alatt többször is Amerika földjére léphet, (h. k.) Kamera a hűtőgép alatt John Major kormányfő veszélyes élete Hihetetlennek tartanám, ha nem személyesen tapasztalom, milyen veszélyesen él a miniszterelnök - mondta a 24 éves Peter Goslett. Az egyetemista egy takarítócégnél vállalt időszakos munkát, s onnan irányították a kormányfői ' rezidenciára. Amikor a szükséges ablak- tisztítói és egyéb kellékekkel megérkezett, senki nem ellenőrizte. Könnyen becsempészhetett volna egy pisztolyt, és lelőhette volna a miniszter- elnököt. John Major még egy udvarias hellót is mormolt, amikor a fiatalember mellett beszállt a liftbe. Még inkább „helyzet” volt, amikor a dolgozószobát takarította. Az íróasztalon szigorúan bizalmas iratok hevertek a malajziai kormánynak szánt pénzről, és egy antiterrorista programról. A fiatalember magával vitt egy fényképezőgépet abból a célból, hogy a lakás néhány érdekesebb részletét megörökítse. Természetesen erről sem kérdezte senki, vajon minek az a takarításhoz. Köny- nyűszerrel Majorék konyhájában, a frizsider alatt hagyhatta, utólag hívva fel rá a figyelmet, hogy az akár pokolgép is lehetne. A rezidencia biztonsági intézkedéseit hat évvel ezelőtt szigorították (!) meg, amikor egy belépni szándékozó ír férfinél hamis útlevelet találtak. Ötezer-ötszáz dokumentum és kétszázezer vallomás Ötven éve kezdődött a nürnbergi per Eredetileg Berlinben, a nácik felett aratott győzelem jelképes színhelyén indult a minden idők legnagyobb szabású büntetőeljárásának számító per. Két nappal később az ügy ezer munkatársa és 24 vádlottja átköltözött Nürnbergbe. N Ajánlatkérési felhívás! A Tolna Megyei Önkormányzat Fogyatékosok Rehabilitációs Intézete Regöly - Majsa-puszta ajánlatokat kér az intézet nagykastély épületében két fürdő teljes rekonstrukciójának if generálki vitelésében történő megvalósítására. Az ajánlatkérési felhívás 1995. október 19-től október 24-ig 8 és 12 óra között átvehető az intézet igazgatói irodájában. V Kivitelezők, beruházók, építkezők! AGROPORT Rt. Az Épületszigetelők és Tetőfedők Magyarországi Szövetsége meghívja Önöket a Mezőgazdasági kistermelők Szövetkezetek Szekszárdi Dél-dunántúli FIGV€l€M! Regionális Szakmai Napra És MTI tt®§it©r«>Í8 t®lj®s típusvéimstékórci Időpont: 1995. október 20. péntek, 10.30 óra Helye: Városi Sportcsarnok, előtér, Szekszárd, Sport u. most bruttó 50.000 Ft ÜftatNMDM&dY? I mm; Témakör: tetőfedések, homlokzatok, szigetelések Kérésére a megvásárolt gépet térítésmentesen házhoz szállítjuk. SZAKKIÁLLÍTÁS, KONZULTÁCIÓ, SZAKMAI FÓRUM (80194) PÉCSI fiGROPOfíT RL műszaki osztály V v t&gymy Í&26ÍS5/145 fia 7«/ 3Sy4M Dél-koreai Határőrök lelőttek egy kémet. Az észak-koreai férfit az Imdzsin folyó közelében tették ártalmatlanná. 1992 óta most először történt fegyveres incidens a két ország határszakaszán. ' fotó: feb/reuter