Tolnai Népújság, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-17 / 244. szám
1995. október 17., kedd Megyei Körkép 3. oldal Partnerkeresők Európai Ifjúsági Fórum Egy hétvége Apuért, Szekszárdon Májusban indította az ÁNTSZ Tolna Megyei Intézetének egészségvédelmi osztálya „A férfiak védelmében” elnevezésű programot. Elsősorban orvosi előadásokat szerveztek az érintetteknek, most viszont egy újfajta rendezvényre kerül majd sor a hét végén. Erről beszélgetünk Győriné Gerendái Klára lelki-egészségvédővel. (Folytatás az 1- oldalról.) Itt most csak annyit, hogy a partnerkapcsolat építésében is szerepet vállal. Pontosan nyomon követhető általuk is az az igény, ami a fiatalok részéről is megfogalmazódott, hogy valamilyen közösséghez, kollektívához kell tartozni. A szekszárdi GJU-s fiatalok önállósága, határozottsága, mozgékonysága példa értékű volt a szekszárdi Garay János Gimnázium két tanulója Baumgarten Adél és Nepp Zoltán előtt. Ők is meghívásra érkeztek az Európai Ifjúsági Fórumra. Kiválasztásukkor minden bizonnyal döntő volt, hogy beszélik a német nyelvet. Ezen a ponton ismét meg kellene állni és a magyarországi idegen nyelv tanításról szólni, ami hosszas elemzéseknek is alapja lehet. Most csak annyit, hogy a szekszárdi fiatalok maguk tapasztalják, mit jelent a partnerkereső kommunikációban a közös nyelv. Ha e fórum semmi egyéb haszonnal nem is járt volna, a magyar fiataloknak jó nyelvgyakorlatnak számított. Természetesen ennél sokkal többet jelentett. Fiatalok lévén, nem mindegyikük rendelkezett névjegykártyával, de jó volt nézni, amint az észt és finn fiatalok betűzték a magyar neveket, címeket. Jó volt látni, amint a fórum szabadidejében is együtt, partnerként mozogtak a vendéglátókkal. Az elköszö- néseikben ott volt, maradt az újra viszontlátás reménye, ami mögött nem az udvariasság egyik gesztusa volt a meghatározó, hanem az őszinteség. Ennek forrása keresendő a közös múltban, ami az iskolai tavaszi szünetben Szekszárdon indult, a nyáron németországi indiántáborral folytatódott és már újabb évet jeleznek a szorosabbra fonódott baráti kötődések. A nyelvgyakorlás tisztes szándéka mellett hagyományápolásról. a népi kultúra őrzéséről is beszélnek a fiatalok. Gondolataik mögött jólesőn vehetjük tudomásul azt a felelősséget, ami a leendő tanítókat járja át. Decsi Kiss János — Riasztóak ma Magyarországon az aktív korú férfiak halálozási mutatói, gondolom, ez különösebb bizonyítást nem igényel, ismeretségi körében, környezetében mindenki tapasztalja milyen veszélyeztetett a 40-60-as korosztály. Ugyanakkor a sopánkodáson kívül nem sok segítséget kapnak az érintettek, ezért szerveztük számukra „A férfiak védelmében” sorozatot, ami tudomásunk szerint egyedülálló az országban, mint férfi-orientált program. Kicsit kísérlet is, mert a férfiak leikéhez nehéz eljutni. Neveltetésükből adódóan hajlamosak a problémáik, gondjaik elfojtására, ráadásul fizikailag is rendkívül leterheltek, mint családfenntartók. Németkér: Hogy az alpolgármester-jelölt leszavazása mennyiben volt politikai kérdés, s milyen szerepet játszottak a józan érvek, arról nem szívesen nyilatkoztak az általunk megkeresett képviselők. (Akadt, aki csak magánbeszélgetés formájában óhajtott bármit is mondani - A szerk.) Többek között Fóber Ferencné sem kívánta kommentálni a döntés hátterét, ő egyébként azok között volt, akik dr. Fodor Sándor alpolgármestersége mellett tették le a voksot. Mégpedig azért - tudtuk meg -, mert egyrészt alkalmasnak tartja erre a tisztségre, másrészt Kineziológia. Sokunk fülében még idegenül cseng ez az elnevezés, nem igazán tudjuk, mire is gondoljunk. Dombóváron viszont már megismerkedett a ki- neziológiával néhány gyerek, s a tanulással küszködő gyerekek szülei is. Mindez Városi Ottóné kineziológusnak köszönhető, akitől annak apropóján érdeklődtünk e tudományág iránt, hogy október 24-én kezdődik az a foglalkozás-sorozat, amin négy héten keresztül tanulási — A most tervezett rendezvény mennyiben új? — Pontosan a fenti okok miatt úgy véltük, könnyebben „idecsalogatjuk” a férfiakat, ha az egész család számára biztosítunk programot, hiszen a család az alapkő, s hatalmas tartalékok rejlenek benne egymás védelmére, segítésére. A rendezvényre október 21- én, szombaton, 9 órai kezdettel kerül sor az intézet épületében (Dr. Szentgáli Gyula u. 2.) „Egy hétvége Apuért” címmel. — Milyen programot kínálnak a családi hétvégén résztvevőknek? — Megpróbálunk a család minden egyes korosztálya számára tartalmas elfoglaltságot biztosítani, az apukák között a választásokon a képviselők közül dr. Fodor kapta a legtöbb szavazatot. Ló'rinczné Uhrin Zsuzsa ugyanakkor úgy véli, elfoglaltsága miatt a doktor nem valószínű, hogy megfelelően el tudná látni az alpolgármesteri feladatokat. Véleménye szerint a jelenlegi helyzetben jól döntöttek akkor, amikor a jegyzőre bízták a folyó ügyek intézését. Ezzel együtt lehet, hogy lenne olyan, akit támogatna, mint alpolgármestert - mutatott rá. Maga az érintett, dr. Fodor Sándor állítása szerint nem érez semmiféle csalódottságot, mert nehézségekkel küzdő gyermekekkel foglalkozva olyan ismereteket ad át nekik, amelyek hasznosításával problémáik leküzdhetőek. Mint a kineziológus mondja, a gyermekek fejlesztő foglalkozásai kis létszámban történnek heti két csoportos, és egy egyéni foglalkozáson, amiken a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek elsajátíthatják azt a mozgásos módszert, aminek segítségével a tantárgyak ismefőzőversenyt rendezünk, baromfihús, zöldségek és Héra főzőmargarin felhasználásával kell valami finomat készíteniük. A nyersanyagot az Unilever Rt. támogatásával mi biztosítjuk. A főzőversenyen kívül lesznek játékos vetélkedők, lehetőség Lesz beszélgetésre szakorvosokkal, lesz videómozi a gyerekeknek és kapcsolatjavító tréning nőknek. Ez utóbbira azért van szükség, mert hatalmas nyomás nehezedik a férfiakra, s mint fentebb említettem, sokan képtelenek ezt megosztani még a családjukkal is. — Kiket várnak a a rendezvényre? — Családok jelentkezését várjuk, kérjük, minél előbb jelentkezzenek, hogy a szükséges előkészületeket megtehessük. Érdeklődni és jelentkezni lehet személyesen, vagy a 74/316- 622-es telefon 24-es, illetve 13- as mellékén. venter nincsenek ilyen irányú ambíciói. Mindössze segíteni akart, amíg a polgármestert betegsége gátolja. A képviselő továbbra is orvosi hivatását tartja a legfontosabbnak. Arról is döntött a testület, hogy a jelenleg zajló, gázzal kapcsolatos tárgyalásokon dr. Bakos Batu képviseli az ön- kormányzatot. Az elmúlt időszakban huszonhárom helyi család jelezte, szeretne rácsatlakozni a már megépült gázvezetékre. A DD Gáz által megállapított szerelési árat viszont a képviselők a korábbiakhoz képest meglepően magasnak tartják, ezért további egyeztetésekről határozott a testület. Információink szerint Pesz- tericz Alajos polgármester állapota javul, elképzelhető, hogy egy hónap múlva már ismét munkába állhat. -krasznairetanyagának befogadására és megőrzésére, illetve magára a hatékony tanulásra készíthetik fel magukat. Ezekhez a mozgásokhoz semmiféle segédeszközre nincs szükség. Otthon, vagy az iskolában is elvégezhetőek. Az érdeklődő szülők holnap délután öt órakor kapnak a módszerről bővebb tájékoztatót a dombóvári művelődési házban.- nagy Hírek A Megyéből Ketten jelentkeztek a Dunatájnál A Tolna Megyei Önkormányzat által kiadott Duna- táj című folyóirat főszerkesztői posztjának betöltésére szeptember 14-én kiírt pályázatra október 13-ig lehetett jelentkezni. Ezen időpontig két pályázat érkezett a megyei önkormányzathoz. A megyei közgyűlés művelődési bizottságának előzetes véleményezése után a közgyűlés - várhatóan novemberben - dönt a kérdésben. Hangversenybérlet Pakson A paksi művelődési központ a Nemzeti Filharmóniával közösen állította össze az ifjúsági hangversenybérlet programját. Eszerint decemberben az evangélikus templomban „Advent és karácsony az orgonazenében” címmel hallhatnak koncertet az érdeklődők. A tervezett további programok: februárban „Ismerkedés a billentyűs hangszerekkel: a zongora”, márciusban „Ezernyolcszáznegyvennyolcba’ . ..”, áprilisban pedig „Fényes királyi udvarok muzsikája”. Iskolai nyílt nap Nagydorogon Nemcsak a szülőket, hanem az önkormányzati képviselő-testület, valamint a iskolaszék tagjait is hívják arra a nyílt napra, melyet ma tartanak Nagydorogon az általános iskolában. Délelőtt az órák látogatására van lehetőség, az érdeklődők betekintést nyerhetnek az iskola hétköznapjaiba. Természetesen a véleményüket is kicserélhetik. Délután a nyílt napon részt vevők, valamint a házigazdák, az intézmény pedagógusai megbeszélik a látottakat. ZUG-filmklub és Jazz klub Október 18-án, szerdán, elmarad a ZUG-filmklub, a következő előadásra október 25-én kerül sor. Megváltozik a Jazz-klub időpontja, ezentúl minden második szerdán várják a műfaj kedvelőit a ZUG-ban. Október 18-án, 20 órától a budapesti Bemsha Quartett lesz a klub vendége: Bacsó Kristóf, Cseke Gábor, Nagy Péter és Bágyi Balázs. ______A Tárgyalóteremből N agy kárt okozó csalás Üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalásban mondta ki bűnösnek a megyei bíróság F. Sándort, s ezért egy év négy hónap börtönre ítélte, s két újabb két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ezúttal nem azt jelenti, hogy ennyit is fog ülni, ugyanis Siófokon, Győrött, és Kecskeméten is van ellene eljárás, hasonló bűncselekmények miatt, utóbbi már ügyészi szakban. A vádlott vállalkozói igazolványt váltott KasZperi községben, s bankszámlát nyitott ezer, azaz egyezer forint összegben. Az ebben az eljárásban megítélt esetek eleső áldozata egy székesfehérvári vállalkozó volt, akitől női cipőket vásárolt a vádlott. Ki is fizetett készpénzben százhatvanezer forintot, s adós maradt 620 ezerrel. Egy fillért sem fizetett a továbbiakban, még az eladott cipők árából sem. Hasonlóan járt el Szekszárdon, ahol bizsukat vett több mint 586 ezer forint értékben, s már egyáltalán nem fizetett. Mire a vállalkozó utánanézett „üzletfele” csak formálisan létező bakszámlájának, már késő volt. A kár egyik esetben sem térült meg, s a körülményekből nyilvánvaló, hogy a bakszámla csak arra szolgált, hogy számának fel- használásával az áldozatokat a vádlott tévedésbe ejtse. Az ítélet jogerős. -iSzekszárdi gimnazisták és főiskolások Würtzburgban nincs alpolgármester A németkéri képviselő-testület többsége nem fogadta el a betegségéből jelenleg lábadozó polgármester, Pesztericz Alajos írásbeli javaslatát, amely dr. Fodor Sándort jelölte az alpolgármesteri székbe. A titkos szavazáson hárman támogatták, öten elvetették az indítványt, amely egyébként is minősített többséget igényelt volna. Mozgással legyőzni a stresszt Kiadvány a fogyasztóknak Miként csökkenthetjük a vízdíjat? Mit kell tudni a szolgáltatásokról? címmel fogyasztóknak szánt információkat tartalmazó kis füzetet jelentetett meg a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. Mi célt szolgál a kiadvány, erről kérdeztük Mina Imrét, a cég műszaki igazgató- helyettesét. — Tájékoztatást kívánunk nyújtani ügyfeleinknek az ön- kormányzati kft.-vé történt átalakulásunk óta eltelt időszak változásairól. 1994. július, 1-e után szervezetünk, működésünk átalakult, telephelyet változtattunk. Fontosnak tartjuk, hogy tájékoztassuk a velünk kapcsolatban állókat mindazokról a változásokról, amelyek kapcsolatainkat egyszerűsíthetik. Kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy folyamatos információ adással, a zavartalan üzemeltetés biztosításával és ügyfeleink véleményének, javaslatainak figyelembe vételével alakítsuk munkánkat. A kiadvánnyal segíteni szándékozunk abban is, hogyan ellenőrizhetik a polgárok vízfogyasztásukat, miként követhetik nyomon hónapról, hónapra fogyasztásukat. Ennek érdekében ábrákkal illusztrálva ismertetjük a vízmérőket, valamint felhívjuk figyelmüket az esetleges meghibásodási lehetőségekre. — Cégük a központból kiköltözött a város szélére. Ez nem igazán kényelmes az ügyfeleknek. — Átalakulásunk után telephelyünket áthelyeztük a Mátyás király utcába, a volt MÉH-telepre, ami valóban egy kicsit messze van. De ez fogyasztóinknak nem okoz gondot, mert a Toldi utcában, a strandnál lévő parkoló mellett üzemeltetünk egy ügyfélszolgálati irodát, ahol a vízórával, a vízdíjjal, a számlázással kapcsolatos problémákat, reklamációikat be lehet jelenteni. A házi vízbekötések ügyintézése továbbra is a kinti telephelyünkön történik. — Gyakran előfordulnak a számlázással kapcsolatban reklamációk? — Nem érik el az egy százalékot. A reklamációk időnként rámutatnak a mi belső hibáinkra is, amiket így korrigálni tudunk. — A kiadványunkban láttam egy táblázatot a háztartások napi vízfogyasztásáról. — Közös érdekünk a vízzel való takarékos gazdálkodás, a költségek csökkentése, ezért úgy gondoltuk, nem árt számba venni mire, mennyi vizet használnak el a háztartásokban. Lehetőségeinkhez képest segíteni szeretnénk, hogy a vízszámladíjak kedvezőbben alakuljanak.-fkéMunkacsoportokat hoznak létre Készülődnek a szekszárdiak a miUecentenáriumra A honfoglalás ezer éves évfordulójának méltó megünneplésére alakult millecentenáriumi emlékbizottság ülést tartott hétfő délután Szekszárdon, a városházán. Az összejövetelre második alkalommal került sor. Mint arról lapunkban beszámoltunk, a bizottság alakuló ülését az elmúlt héten tartotta, ahol elnöknek Kocsis Imre Antal polgármestert, titkárnak pedig a hivatal munkatársát, Sebestyénné Miklós Júliát választották a résztvevők. A tegnapi ülésen a meghívottak -, a városban működő egyesületek, intézmények, a kisebbségi önkormányzatok, egyházak képviselői, valamint olyan közéleti személyiségek, akik korábban városépítéssel, szépítéssel, fejlesztéssel foglalkoztak és foglalkoznak, művészek, mezőgazdászok, borászok -, az összegyűjtött elképzelések alapján meghatározták a teendőket. Az elhangzott javaslat szerint a résztvevők egyetértésével négy munkacsoportot -, városkép- jövőkép-, rendezvény-, sajtó- és kiadványi, valamint pénzügyi alap megteremtésére szolgáló csoportot - hoznak létre a munkák zavartalan lebonyolítása érdekében. A bizottságok alakuló ülésüket jövő héten, október 25-én, szerdán 16 órakor tartják a városházán. - fké -