Tolnai Népújság, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-03 / 232. szám
1995. október 3., kedd 3. oldal Megyei Körkép A Tárgyalóteremből Fegyházban a rablók Ha nem sértené a rabló urak személyiségi jogait, azt kellene írnunk: különösen veszélyes rablóbandát vont ki a a forgalomból az igazságszolgáltatás néhány évre. Némi biztonsági intézkedésre is szükség volt a másodfokú tárgyaláson, mert az előzetesben sem viselkedtek példásan a vádlottak. A bíróság előtt viszont már megjuhászodtak, s igen csendesek voltak. A pécsváradi öt férfi - rokonok, barátok, ismerősök, - priusza egyenként is olyan hosszú, mint ide Lacháza, hát még együtt. Van közöttük, akit már tízszer ítéltek el jogerősen magyar bíróságok. Ez a magyarázata, hogy súlyos büntetést kaptak a csoportosan és bűnszövetségben elkövetett rablásért, és más kisebb súlyú bűncselekményekért. A történet annak latolgatásával kezdődött, hogy miként is kellene pénzt szerezni. Ekkor vetődött fel egy hő- gyészi férfi neve, akiről úgy tudták nem lehet szegény ember. A férfitársaság egyik tagjának a nőtestvére és annak barátnője lett volna a csali a férfi pénzének megszerzéséhez. A két nőnek - akiket férfiak is elkísértek a faluba - nem volt szerencséje. A kiszemelt áldozat tavaly június 24-én, felmosófával kergette ki őket a házából. Elég meglepő, hogy a két „hölgy” nem ült a vádlottak padján, hiszen szándékaik egyértelműek voltak, s szerepük az eljárás során le is lep- leződött. Másnap a férfiak különböző pécsi szórakozóhelyeken akadtak össze, illetve aki nem volt ott, annak telefonáltak, és elhatározták, hogy most már tényleg megszerzik a feltételezett pénzt. Autóval indultak Hő- gyészre. A házba könnyen bejutottak, de innen kezdve már nem volt szerencséjük. A házigazda édesanyja felébredt, kiabálni kezdett - amit a fia nem hallott meg -, ezért leütötték, majd elvittek mintegy hetvenezer forintot. Hamarosan a Hírdről kivezető úton megállították, s előállították őket a rendőrök, még mit sem tudva a rablásról. Még odafelé haladva betértek egy kocsmába, ahol olyan feltűnően viselkedett a társaság, hogy a tulajdonos nemcsak megjegyezte a külsejüket, hanem az autójuk' rendszámát is felírta. Nem lehetett tagadni, hogy azon az éjszakán jártak Hőgyész felé is. A megyei bíróság jogerősen hat év fegyházra ítélte Ka- lányos Józsefet, Kalányos Jánost és Ferenci Sándort, hat év két hónapot kapott Ver- rasztó Attila, Öt év és négy hónap fegyházbüntetést pedig Raffael Sándor. Az elítéltek feltételés szabadságra nem bocsáthatók, és hosszabb időre eltiltották őket a közügyek gyakorlásától. Ihárosi Vélemények az ösztöndíjakról Solymosi József országgyűlési képviselő: A nyertes: a társadalom A csütörtöki bonyhádi testületi ülésen a többi között értékelik az önkormányzat szociálpolitikai munkáját, elemzik a szociális rendelet végrehajtását, és szó esik a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokról is. A kérdésekről az önkormányzat bizottságai előzetesen már tárgyaltak, illetve javaslatot tettek a tehetséges diákok számára a város és a Colonia alapítvány által kiírt pályázat elbírálásához. Harminchatan aspiráltak az ösztöndíjra. Azok a tehetséges bonyhádi diákok pályázhattak, akiknek szociális körülményei indokolják a támogatást. A kulturális és az ifjúsági bizottság azt kérte, hogy a kuratórium döntése előtt a bizottságok egy- egy tagja alaposabb tanulmányozás után véleményezhesse a kérelmeket. A szociális bizottság (4:2 arányban) tizenöt pályázót tartott alkalmasnak- az ösztöndíjra és kérte, hogy annak a hat főnek, akik esetében valamivel magasabb ugyan az egy főre eső jövedelem, mint a pályázatban szereplő, a Colonia alapítvány adjon más forrásból támogatást. A végső szót a kuratórium mondja ki, valószínű még ezen a héten. A szociális és az ifjúsági és sportbizottság együttes ülésén megtárgyalta a gyámügyi feladatokról szóló beszámolót és azt elfogadásra javasolja majd a testületnek. A szociális bizottság egy másik előterjesztést is véleményezett: a város szociálpolitikai tevékenységéről szóló beszámolót reálisnak tartotta. A bizottság valósnak ítélte a hivatal szociálpolitikai csoportja igényét, miszerint szükség lenne a munkakörülmények javítására, hiszen az ügyfeleket négy munkatárs két - válaszfallal nem rendelkező - irodában fogadja, pedig épp ez a terület az, ahol kívánatos lenne az ügyfelekkel négyszemközt tárgyalni.- háj (Folytatás az 1. oldalról.) — Erre vonatkozólag megvannak a játékszabályok és - amennyire tudom - volt is vita a kéjdés elosztásánál. Másrészt a válasz megadása előtt a két tárca egyeztetett. — Hogy látja: érdemes-e ilyen kérdéseket a T. Házban feltenni? — Igen, egyrészt házon belül orientál: utólag majd meg lehet nézni, hogy egy nyilvánosan megfogalmazott álláspont visszaköszön-e a törvényben. Másrészt a választókörzetemben, illetve az egész országban élő kistermelőket ez mind foglalkoztatja és elvárják, hogy időben tájékoztassák őket. — Ön, mint az Agrárszövetség elnöke miként vélekedik a Derűs és demokratikus ülést tartott tegnap délután a városházán a SZEKSZ, a Szekszárdi Középiskolások Szövetsége. A Kolping Iskola kivételével valamennyi városi középfokú tanintézet képviseltette magát az évadnyitó ülésen. A szó szoros értelmében az első körben - mert minden témánál mindenki elmondta a véleményét - Szabó Lívia elnök számolt be az előző iskolai évben végzett munkáról. Az egyik téma a tavalyi diáknapok voltak. Ennek legfőbb fogyatékosságát abban látták a szervezésben részt vevők, hogy későn kezdtek hozzá, s nem volt megfelelő a többiek tájékoztatása, mozgósítása a rendezvényekre. Tegnap délig már 150 ügyfelet fogadtak a dombóvári Városházán abban az ügyfélszolgálati irodában, ami reggel nyolc órától fogadta a város ügyes-bajos dolgait intézni kívánó polgárait. Az iroda kialakítása a Városháza rekonstrukciós tervében szerepelt. A megújult nagyteremhez hasonlóan esztétikus, otthonos környezetet biztosít a négy hivatali dolgozónak és az oda betérő ügyfeleknek is, akik az iroda megnyitásától nem csak az ügyeik intézéséhez szükséges információkat kapják meg, hanem azok gyorsabb elintézését is. Lévén a hivatal nem ügyfélszolgálatos dolgozói teljes erőbedobással dolgozhatnak a különböző ügyek intézésén. koalíciós válságról? Megoldották a problémát vagy csak eljegelték? — Korábban is azt mondtam, hogy senkinek nem érdeke, hogy tovább tartson ez a vita. Ez már vagy két-három hete megoldódott. — Gondolom, voltak azért meleg pillanatok is ... — Lehet, hogy kívülről melegebbnek tűntek ezek a pillanatok. Igaz, hogy voltak rendkívüli frakcióülések, amelyeken Kuncze Gábor tájékoztatott bennünket a tárgyalások állásáról. — Ugyanakkor ismertem a szocialisták véleményét is, akik azt mondták, hogy egy állam- titkári poszton nem múlhat a koalíció felbontása. Az nem volt kétséges egy pillanatig sem, hogy az idén is - azaz jövőre - ismét megszervezik, március tizenötödike környékén a már hagyományosnak számító diáknapokat. Szabó Lívia Szilágyi Nóra diákpolgármesterrel a nyáron is szervezkedett annak érdekében, hogy most már egy hónapon belül megalakulhasson a megyei diák-önkormányzat. Ismét szóba került a városi diákújság is. E témánál abban maradtak, hogy mindenki körülnéz a saját iskolájában, hogy vannak-e olyanok, akik szívesen részt vennének a lap elkészítésében. Sikeresnek bizonyult a nyári dombori továbbképzés, ezt is Ugyanakkor az állampolgár és a hivatal kapcsolata elmélyül, úgymond polgárközelivé válik a közigazgatás. Az irodába betérő állampolgár nem hivatalnokokra, hanem segítő bárátokra talál, akik épp any- nyira diszkréten igyekeznek fogadni a betérőket, mint az ügyintézők tették azt eddig. Igaz, ha kampányszerű munka vár az ügyfélszolgálati iroda dolgozóira a tájékoztatást egyszerre kívánják megadni az érintetteknek. Az iroda működése azonban példaértékű lehet, s ezt bizonyítja, hogy már több megyéből jelezték önkormányzatok, miszerint szívesen tanulmányoznák annak működését. A további tervekben szerepel — Sokan azt mondják, hogy a szocialisták vesztettek. — Szerintem, most nem azt kell nézni, ki a vesztes vagy a nyertes, az a fontos, hogy a bölcs döntés nyomán a nyertes a társadalom. — Nem tart attól, hogy ha majd túllesznek a nehezebb szavazásokon - mint például a költségvetés elfogadása akkor ismét kezdó'dik az egész koalíciós vita ? — Nem, én azt gondolom, hogy ez a’ konfliktus tanulságos volt mindkét fél számára. Biztos vagyok benne, hogy megtalálják az egyeztetés új formáit, amelynek segítségével olajo- zottabban működhet a koalíció. Hangyái ismételni szeretnék a következő nyáron. Mint minden témánál, itt is szóba került a pénz. Azt tervezik, hogy a diáknapok előkészítésére bizottságokat hoznak létre, egyik ezek közül a szponzorok felkutatásával foglalkozik majd- Külön bizottságot bíznak meg a többiek ellenőrzésével, mert előfordult, hogy aki megígért valamit, nem, vagy nem jól végezte el, s e miatt a végén kapkodni kellett. Változatlanul igény, s nem mondott le a SZEKSZ egy kulturált szórakozóhely, diáktanya létrehozásáról, illetve az ebben való közreműködésről sem. Ezentúl hétfőnkét, háromkor találkoznak a diákok a városháza konferenciatermében. a dombóvári Városháza átalakításában az is, hogy tízezer kötetes önkormányzati könyvtárat hozzanak létre a volt kisteremben, ami a térség önkormányzati szakembereinek továbbképzéséhez, illetve az érdeklődő állampolgárok még jobb informálásához nyújthat majd segítséget. Ez még csupán terv, de annyi bizonyos, hogy a tegnap nyílt irodában mindenki sorra kerül a meghallgatásban, és tájékoztatásban, legyen bár ebédidő, hiszen ekkor is működik az iroda, amely hétfőn, kedden és csütörtökön 8-16 óráig, szerdán 8-18 óráig, pénteken pedig 8-14 óráig várja folyamatosan az ügyfeleket.- nagy Hírek A Megyéből Új körjegyző Tevelen és Závodon Kilián Orsolyát választották meg a teveli és a závodi képviselőtestület legutóbbi rendkívüli együttes ülésén a két település körjegyzői feladatainak ellátására. Az új körjegyző november 1-jén foglalja el hivatalát. Elismerés pedagógusoknak A pedagógushivatás városi elismerésére tett javaslatot dr. Erdős Tibomé tamási képviselő, az I. számú Általános Iskola igazgatója a város testületének, amely elfogadta azt. Az elismerés módjáról a képviselők e havi ülésükön alkotnak rendeletet. Koncert és kiállítás Dunaföldváron A Zenei Világnap alkalmából pénteken 18 órától a du- naföldvári zeneiskola növendékei adnak koncertet a művelődési központban. Ugyanebben az időben zenei tárgyú gyermekrajz kiállítás lesz látható az előtérben. Nyugdíjasok a pesti piacon A Szekszárdi Nyugdíjasok Területi Érdekszövetsége értesíti a tagjait, hogy október 7-én, szombaton a budapesti piacra autóbuszos utat szervez. Indulás: negyed hatkor, a Gemenc Szálló parkolójából. Jelentkezni lehet: fogadónapokon a Hunyadi utcai székházban. Darvas Ferenc Nagykónyiban Rendhagyó irodalomórán vehetnek részt ma délelőtt a tanulók a nagykónyi általános iskolában. Meghívott vendégként Darvas Ferenc szekszárdi költő vall munkásságáról, a versről, a költészetről a kisdiákoknak. Papírfestés a Babitsban A „Magam készítem” kézműves foglalkozás keretében kétféle papírfestési technikával ismerkedhetnek meg az érdeklődők október 7-én, szombaton, 14-17 óráig a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban. Ä foglalkozásra várják a résztvevőket. Jövőre is megszervezik a szekszárdi diáknapokat SZEKSZ a konferenciateremben Polgárközeli közigazgatás Nem hivatalnokok, segítő barátok Ellentétes érdekek között az igazság Fórum a Sárköz vízvédelméről Kerékpáros balesete A dombóvári rendőrkapitányság ügyeletesének kora esti tájékoztatása szerint tegnap egy könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt illetőségi területükön. Tegnap ugyanis a kárászi illetőségű O. Gy. Dombóvár belterületén a Rákóczi Ferenc utcából az Erzsébet utcába jobbra kanyarodva segédmotor-kerékpárjával áttért a menet irány szerinti bal oldalra, ahol a vele szemben kerékpárral szabályosan közlekedő M. J.-né dombóvári lakossal összeütközött. A baleset során a kerékpáros hölgy könnyű sérüléseket szenvedett, s az ütközés nyomán 5 ezer forint anyagi kár keletkezett. (Folytatás az L oldalról.) Ha igény van rá a Kis-Duna csatornában megoldható a vízpótlás, de akkor nő a belvízveszély. Ez utóbbit erősítette meg dr. Vida György is elmondván, sok féle érdekek ütköznek a témában, más jó a mezőgazdászoknak és más a halászoknak vagy . a környezetvédőknek. Ami tény, a Sárköz meliorizációjával 40 ezer hektár termőföldet nyert Tolna megye. A térség bizonyíték arra, hogy művi beavatkozás által létrehozott művi terepen is lehet ember, állat, növény számára megfelelő környezetet kialakítani. Eddig minden szakszerűen történt, a beavatkozás következtében nem „kultúr-sivatag”, hanem gazdálkodásra alkalmas környezet teremtődött, hangzott el. Hasonlóan vélekedett Palotásné Kővári Teréz is, aki az 1985-os meliorizációs programban tervezőként is részt vett. Tájékoztatásul elmondta, hogy funkciója szerint kétféle csatornát kell megkülönböztetni a száz kilométeren felüli rendszeren belül. A belvíz csatornák, mint amilyen őcsény, Decs határában találhatók, aszályos időben természetszerűen szárazok. Egyébként pedig amikor a meliorizációs tervek készültek, a társulat messze menően figyelembe vette a környezetvédők felvetéseit, így például Báta térségében meghagytak egy facsoportot, mely a rétisas fészkelőhelye, Őcsény határában pedig a fácános maradt érintetlenül. /. kováts Korszerű ügyintézés a tb-nél Mint arról beszámoltunk, a múlt héten a megyei egészségbiztosítási pénztár székházában tartott kihelyezett ülést az Egészségbiztosítási Önkormányzat Felügyelő Bizottsága. Többek között tájékozódtak a nemrégiben bevezetett KESZ- rendszer használatának tapasztalatairól is. Mi is az a KÉSZ? A járulék és folyószámla szakterület a megyei egészségbiztosítási pénztárak egyik kiemelt feladata és hatásköre. A társadalmi és gazdasági viszonyok változásával a járulék- és folyószámla-feldolgozás is megváltozott. A megsokasodott tennivalók, valamint a külső és belső tájékoztatási igények robbanásszerű emelkedése miatt alakult ki a központi feldolgozás mellett a helyi folyószámla adatrögzítési és lekérdezési rendszere, azaz a szóló PC-s folyószámla rendszer, ami nagy előrelépésnek tekinthető. A megnövekedett feladatok és a szélesedő adathozzáférési igények (behajtásvégrehajtás, betegellátás, betegbiztosítási kártya) miatt a fent említett szóló PC-s rendszer egyre kevésbé tudta hatékonyan támogatni a folyószámla ügyvitelét. Ezt felismerve megkezdődött egy hálózatban működő szerveresrendszer tervezése. Hozzáfogott tehát három megye számítástechnikai szakembergárdája a szóló PC-s rendszer hálózat alatt üzemeltethető változatának kialakításához. Természetesen ahol lehetett, az igényeknek megfelelően új szolgáltatásokkal bővítették a programokat. Az így kialakult KESZ-rendszer a már említett előnyökön kívül lehetőséget kínál egy új munkaszervezési stílus bevezetésére, ráadásul a munka átcsoportosítása ezentúl már csak a feladatokat ellátó személyekhez kapcsolódik, tehát nem kell a munkahelyeket vagy adatokat is „mozgatni”. Ennek megfelelően az egyidejűleg végzett tevékenységeket most már csak a személyzet szakképesítése határozza meg. A KESZ-rendszer bevezetésével lehetővé válik majd a különböző rendszerek közötti szabványos adatcsere tervezése és megvalósítása is.