Tolnai Népújság, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-09 / 212. szám

10. oldal Hétvégi Magazin 1995. szeptember 9., szombat Tolna megyei német népviseletek a Néprajzi Múzeumban Magyarországi német népvise­letek címmel nyílt fotótárlat tegnap a Néprajzi Múzeumban. Körtvélyesi László színes fel­vételeiről többi között nagymá- nyoki, bátaszéki, mözsi, népvi­seletbe öltözött gyermekek, el­adósorban lévő leányok, asszo­nyok, legénykék, éltes férfiak tekintenek a nézőre. A fotós a Magyarországi Német Nép­tánchagyományok Ápolása ' Alapítvány által szervezett gyűjtőúton dokumentálta azo­kat az eredeti német népvisele­teket, amelyek többnyire a sub­lót mélyén vészelték át az el­múlt évtizedek viharait, illető­leg a kitelepítettek hozták visz- sza a rokonoknak.. Körtvélyesi László háromezer felvételéből mintegy másfélszázat tár a nagyközönség elé az október végéig nyitva tartó tárlaton. A XVII-XVIII. században a német nyelvterületről Magyar- országra telepítettek generáció­ról generációra örökítették át öltözködési kultúrájukat. A német ajkú falvakban élők is egészen a XX. század elejéig népi viseletben jártak, amellyel külsőségeiben is kifejezték tár­sadalmi és etnikai hovatartozá­sukat. A képeken megörökítet­tek testtartása, gesztusai híven árulkodik például a vidéken­ként eltérő szokásrendszerről is. így például a megyénkbéli Mözs községben az volt az illő, ha a menyasszony és a vőle­gény csupán a kisujját fonja egybe az esküvő előtti ünnepé­lyes fényképezés alkalmával. Aki nem önmagáért ragyogott Jönnek. Fél tizenegykor kez­dődik a szertartás, de már fél kilenckor megtelnek a padok, a széksorok. Jönnek, jönnek. Görbe hátú nénikék, bottal csoszogó bácsikák, főkötős, népviseletes asszonyságok, középkorú, vállalkozó kiné­zetű férfiak, és fiatalok egye­sével, párosával, csoportosan. Kilenckor behozzák a főpap koporsóját, leemelik a fedelét, tízig még vethetnek rá egy utolsó pillantást az érkezők. Ä pécsi székesegyházban ezen az augusztusi napon, mérhetet­len a gyász. Meghalt dr. Bán Endre pá­pai prelátus, püspöki helynök, tiszteletbeli kanonok, a helyi hittudományi főiskola rektora, akinek a hamvasztás előtti bú­csúztatására nem azért gyüle­kezik a hívők sokasága, mert e címeket viselte, hanem éppen ellenkezőleg. Azért, mert előmenetele dacára - ami csak a rendszerváltáskor vehette kezdetét - megmaradt Bán Bandinak, Endre atyának, Bandi bácsinak. Tisztelték a tudós paptársak, szerették a lelki vigaszért hozzá forduló hívők, hitkeresők, és rajongtak érte a szeminaristák, a hittano- sok. * Egy ember fekszik a ravata­lon, szépen felöltöztetve, át­látszó fólia alatt. A fólia nem párásodik, mert az ember nem lélegzik. Már nem zavarják a körülmények, a markáns hő­mérséklet-változásokra sem reagál. Kivették a temető hű­tőkamrájából, kocsiba rakták, feketébe, amit alaposan felhe­vítettek a nyári napsugarak. Most a templom hűvösében pihen, innen pedig hamvasz­tani viszik. Néhány napja még lelkigyakorlatot vezetett Szombathelyen - ott lett rosz- szul s néhány óra múlva porrá lesz. * Jönnek. A szemfülesebbek elfoglalják még az utolsó ülő­helyeket, de a többség most már állni kényszerül. Égnek a gyertyák, gyűlnek a virágok, koszorúk. Vannak, akik látvá­nyosan zokognak a koporsó­nál, vannak, akiknek „csak” belül fáj valami, kimondhatat­lanul. Tátong az űr, amit a lel­kipásztor hagyott maga után. Jönnek, jönnek mindazok, akik a karzaton kapnak helyet: a rendházak apácái, a távoli plébániák papjai, a gyászoló családtagok. Négyen voltak testvérek: két fiú, két lány. A bátyja, aki szerzetes, már egy órája áll a székesegyház egyik kockakövén, öt lépésre a rava­taltól, rezzenetlenül. Imádko­zik. * Valljuk meg: mindenki azt várja, hogy mikor kel föl. 61 év az még nem kor! Szóljon, hogy csak viccelt, hogy csak kíváncsi volt a hatásra! Még itt a helye! Szükség van rá! Mikor tépi le végre magáról azt az utálatos fóliát, és mikor kezd áldást osztani? Mert ha vele nem történik csoda, akkor senkivel... * Jönnek. A tíz után érkezők már nem láthatják. Visszatér szik rá a koporsó fedelét. A papok készülődnek, a hívek fohászkodnak. Érte. Együtt. Ezerötszázan. Jönnek, jönnek, még min­dig jönnek. A legrutinosabb egyházfik az utolsó percekben toppannak be. Reklámszaty­rokban hozzák a miseruhát, gyorsan átöltöznek az alag­sorban vagy a sekrestyében, letudják a szolgálatot, aztán ugyanúgy visszavedlenek ci­vilbe, és szétspriccelnek a vá­rosban. Köztük vannak a legelfoglaltabb lelkipásztorok, akik állandó időzavarral küzdve loholnak egyik helyről a másikra, és közöttük talál­tatnak azok is, akik csak hiva­talból vannak jelen, akiket az elhunyt személyénél sokkal inkább izgat az utódlás kér­dése. Pontban fél tizenegykor megkezdődik a mise, három püspökkel, egy segédpüspök­kel és legalább ötven pappal. Emlékbeszédet a közeli barát, Bíró László kecskeméti se­gédpüspök mond. Nagyon a hallgatóság szíve szerint szól, mert nem a méltatásra, hanem a szeretetre teszi a hangsúlyt. Bán atya másokért élt. Törő­dött a kortársaival. Figyelt rá­juk, terelgette őket - kedves szavakkal, szellemes noszoga­tásokkal - Isten felé. * Az AUH-895-ös rendszámú fekete Volga kombi előáll. A szertartás végén beszentelt ha­lottat paptársai kikísérik. Zúg­nak a harangok, könnyekkel telnek meg a szemek. A szé­kesegyház homlokzatára tű­zött gyászlobogó keservesen vonaglik. (Egyik salját spár­gával kötözték ki, nehogy a nyélre tekeredjen). A kocsi tá­volodik. És csend lesz. Nagy csend. ♦ Egy csillag eltűnt a földi vi­lágból. Egy csillag feltűnt odaát. Aki nem önmagáért ra­gyog, örökké ragyogni fog. Wessely Gábor Kisasszonynapi búcsú r 'l a nyári ünnepek egyik legszebbikén, a kenyérsze- gésen, már újat keres magának a lélek. Kiolthatatlan belső' igé­nye az embernek az ünneplés, a hétköznapok mássá tétele. Ezektől frissül fel a test, a sok. teher ezek által válik köny- nyebbé. Jókor fölismerte már ezt az egyház és ennek megfele­lően tette a rászorulók gyógyírt adó, feloldó eszközévé is. Má- ria-napi búcsú ideje van most. Kinek-kinek van ehhez a névhez kapcsolódó, személyes emléke. Most nem is a búcsúk történeti hátteréről akarok szólni, hanem napjaink jelenségéről, ami eze­ket és a hasonló gyülekezési le­hetőségeket követi. Adott egy térség, ahol nagyszámú közön­ség találkozhat. Ez a kialakult gyakorlat szerint általában év­százados hagyományokkal bír. Mindig is akadtak, akik lelemé­nyesebbek voltak a lelki me len- getésre szoruló embertársaik­nál, és igyekeztek hasznosabb célokat is beiktatni testi gyara­podásuk érdekében. Nincs eb­ben semmi meg- és kivetni való. A világ ilyen volt és egyre in­kább ilyen lesz. Szekszárdon is a Kisasszonynapi búcsújárás egyik biztos jele a készülődő kereskedők munkálkodása. A közelben található üzletek áru­készletének feltöltése, csinosít- gatása, mind-mind mutatja, hogy esemény közeleg. Tarka-banka kavalkád vár­ható bazárosokkal, olykor egyéb mutatványosokkal. A szertartás áhítatán túl uralko­dóvá lesz az a zsongás, ami semmi mással nem hasonlít­ható. Ez a vásárok, a búcsúk hangulata. Számos ismerettel is szolgálnak természetesen. Olyan események, amelyekre érdemes volna elvinni vala­mennyi gyermeket. Környezet­ismeret, honismeret, és a többi ismeret mind-mind hozzátarto­zik vagy tartozna személyiségük fejlődésének e sajátos szaka­szához. Ha a tervezett program min­den elképzelése megvalósul és az időjárás is kegyes lesz, szép napot mondhat magának a bú­csúi népesség. Aztán ... Igen! Ami miatt e jegyzet megszüle­tett, aztán majd az következik. Vége lesz az ünnepnek, és megmarad a sok-sok szemét! Ünneprontás lehet így ki­mondva, de legyen cáfolata az idei Kisasszonynapi szekszárdi búcsú. Legyen kinek-kinek gondja arra, hogy a különböző édességeket tartalmazó csoma­golópapírokat vigye haza, és otthon tüntesse a szemetes edény mélyére. Az italok pa­lackjait, ha nem is váltják visz- sza, a fogyasztás után keresse meg a legközelebbi ilyen célra létesített tároló edényt! Ja! A szervezőknek, rendezőknek le­gyen gondja ilyen helyek kijelö­lésére! Kellő számú edény elhe­lyezésére, amelyek a tisztasá­gért vannak! T Ja már a lélek tisztulásra il vágyik, ne hagyjuk kör­nyezetünket se rendezetlenül, ápolatlanul, gondozatlanul. Ezért mindenki maga felelős. Ha lehet még mondani, lelke rajta. Akkor ez látszódjék majd a búcsú helyszínének másnap­ján és ne láthassuk hetek múL tával is, hogy itt a Kisasszonyra emlékeztek, akit éppen Máriá­nak neveztetnek. Decsi Kiss János A figyelem biztonságot terem PRÍMAGÁZ B iztonsági Egységcsokor A PB-gázzal működő berendezések tökéletesen biztonságosak, amennyiben figyelmesen betartjuk a használatukra vonatkozó szabályokat. Azonban a PRÍMAGÁZ felmérései szerint gyakori probléma S' a nem megfelelő villáskulcs használata a nyomáscsökkentő és a palack csatlakoztatásakor S' a nyomáscsökkentő hollanderének megrongálódása S' a régi tömítőgyűrű használata S' a régi, elöregedett gumitömlő és nyomáscsökkentő használata PRÍMAGÁZ Biztonsági Egységcsokor A PRÍMAGÁZ a gázkészülékek biztonságos használa­tához összeállított egy biztonsági egységcsomagot: S' egy nyomáscsökkentőt S' egy kék színű PRÍMAGÁZ tömítőgyűrűt S' egy gumitömlőt S' egy 27-es villáskulcsot Biztonsága érdekében cserélje ki régi, elhasznált nyomáscsökkentőjét! PRÍMAGÁZ Gyulán született, Budapesten él, mégis szekszárdi A bábművészet bölcsője mellett Bár Gyulán született, ifjúkora nagy részét már Szekszárdon töltötte. Itt kezdte el a gimnáziumot a harmincas években, s jel­lemét itt formálták azok a máig feledhetetlen tanárok, akik el­bocsátó szép üzenettel indították arra az útra, mely - némi ki­térővel - a művészetek világába vezetett. Szilágyi Dezsőről van szó, arról a volt garaystáról, aki egészén a legutóbbi időkig mint a fővárosi Állami Bábszínház igazgatója öregbítette volt Alma Máterének, illetve Szekszárdnak a hírnevét. A mindent megélt emberek bölcsességével mesél a hajdan­volt időkről. Kedvenc pedagó­gusáról, a ma is élő, 94 eszten­dős Csapó Jenőről, aki nemcsak a francia nyelvből, hanem az emberies magatartásból is pél­dát adott tanítványainak. — Csapó Jenő biztatott arra, hogy próbáljak a humán pálya felé fordulni - idézte fel az in­díttatás körülményeit Szilágyi Dezső. — Ekkor kezdtem el komolyan foglalkozni a francia nyelvvel. Ezek után nem meglepő, hogy érettségi után, 1940-ben Szilágyi Dezső pályafutása a budapesti Pázmány Péter Tu­dományegyetemen, magyar­francia szakon folytatódott to­vább, igaz, csak egy évig. A kényszerű búcsú anyagi okok miatt következett be. — Szekszárdon csődbe ju­tott a család, már a mindennapi megélhetés is gondot jelentett. Hazaköltöztem, összeszedtem minden mozgatható tárgyat, el­adtam a kerékpáromat, az író­gépemet, hogy pénzhez jus­sunk. Jelentkeztem a pénzügyi igazgatóságnál - itt kínáltak jó fizetést - , s beálltam forgalmi adóhivatali díjnoknak. A bölcsészetnek minden­esetre befellegzett, egyetemi végzettséget szerezni vidékről pedig egyetlenegy módon lehe­tett: a jogra való beiratkozással. Szilágyi Dezső így is tett, ám a történelem ismét közbeszólt: 1944. október 15-e, tehát a Szá- lasi-puccs után a behívónak eleget téve csakhamar a vég­napjait élő Németországban, majd kalandos vándorlások és a fegyverletétel után egy angol fogolytáborban találta magát. A hazatérést követően, 1946-ban sikerült letenni a hát­ralévő egyetemi szigorlatokat, s megszerezni a jogi doktorátust. Szilágyi Dezső azonban nem maradt meg a jogászkodás mel­lett: a koalíciós időszakban rö­vid ideig Mészöly Miklóssal együtt szerkesztette a kisgazda Tolna Megyei Kis Újságot, ám 1948-ban, a „fordulat évében” tanácsosnak látta elhagyni Szekszárdot. — Budapesten „bújtunk el”, Miklós az irodalmi körökben, én pedig az albertfalvi vegyi gyárban. A nemsokára bekövetkező váltás - 1952 és 1958 között lektori állás a Népművelési In­tézetnél - meglepőnek tűnik, de Szilágyi Dezső rögtön megadja a felvilágosítást: az írást egy pillanatra sem hagyta abba. Ä szűkös lehetőségek ellenére itt- ott megjelentek művei, novel­lái, sőt, elhangzottak első rádió­játékai is. Ekkor - az ötvenes évek elején járunk - ismerke­dett meg a bábjátékkal, s a Ma- gyárországra látogató, akkor már nemzetközi hírű Obrazcov példáján fellelkesülve kötelezte el magát a műfaj mellett. , — Több, mint három évti­zeden keresztül, 1958-tól 1992- ig, hetven éves koromig vezet­tem az Állami Bábszínházát - összegezte az elmúlt - nagy si­kerekkel, tengerentúli turnék­kal, nemzetközi szempontból is figyelemreméltó bábművészeti produkciókkal jellemezhető - harminc esztendőt Szilágyi De­zső, aki ugyan nem tette hozzá, de tény: működése idején szer­zett nevet és népszerűséget az intézmény. Ezt ismerte el az ál­lami vezetés Kossuth-díjjal, majd Pro Űrbe kitüntetéssel, a kiváló művészi cím, majd há­rom évvel ezelőtt a Magyar Köztársaság tisztikeresztjének odaítélésével. Ma, túl a 73. élet­éven sem szakadt meg kapcso­lata a nagy szerelemmel, a Báb­színházzal, az intézmény tagja­ival. — Kívülről figyelem őket: ha kérik a tanácsaimat, szívesen segítek - mondta mintegy zárásként beszélgeté­sünk helyszínén, mely hol is le­hetett volna másutt, mint a báb­színházban, az UNIMA Nem­zetközi Bábművész Szövetség Magyar Központjának irodájá­ban. Szeri Árpád

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents