Tolnai Népújság, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-06 / 209. szám

TÖRÖK FELHOLD ANGLIÁBAN? (7. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1995. SZEPTEMBER 6. SZERDA ÁRA: 23,50 FORINT VI. ÉVFOLYAM, 209. SZÁM Hívott már ma? Rendelje meg a Tolnai Népújságot telefonon: 74/416-211 Göncz Árpád ünnepi megnyitója Szekszárdon Reggeli csúcs a bonyhádi Perczel utcában. Sokszor elhangzott már, hogy valamit tenni kellene a forgalom zavartalanságáért. A kihelyezett megállást és várakozást korlátozó táblák azonban nem igazán érték el hatásukat. A város általános rendezési tervét jövőre vizsgálják felül. Ennek előkészítése most kezdődött el. Remélhetőleg sikerül olyan megoldást találni, amely a város - és főleg az utca - lakóinak megfelel, beleértve azt is, hogy pontosan körülha­tárolják: a sok szép régi épületet müyen feltételekkel lehet átalakítani, hogy az utcakép han­gulatát megőrizzék. fotó: bakó jenó A vadász nem állhat az eresz alá A hét végén rendezték meg országszerte a vadásznapot, s ün­nepi rendezvényre megyénkben is sor került. Ennek apropóján beszélgettünk a kaposszekcsői Bakó Mártonnal, a dombóvári Nimród Vadásztársaság hivatásos vadászával. Göncz Árpád, a Magyar Köz­társaság elnöke nyitja meg a tíz esztendeje elhunyt id. Koffán Károly grafikus- és fotóművész emlékére rendezett kiállítást szeptember 7-én, azaz csütör­tökön délután 17 órakor Szek­szárdon, a Művészetek Házá­ban. A kiállítás megnyitása előtt a köztársasági elnököt délután fél négykor a települések helyzeté­ről és jövőjéről szóló kötetlen beszélgetésre váiják a szek­szárdi városháza konfeíencia termébe, amelyre a vendéglátó szekszárdiak, a megyei önkor­mányzat és a közigazgatási hi­vatal vezetőit, a városok, nagy­községek és a megyeszékhely környéki települések polgár- mestereit hívták. szárdi székhelyű oktatási kft.- től - a SZOKI-tól és a Mester Kft.-től -, valamint az ipari is­kola szakoktatóiból alakult kft.- től. A megyei önkormányzat döntése alapján a pályázatot a Mester Szakoktatási Kft. nyerte el, határozatlan időre. A kft. négy éve, a TÁÉV te­rületén, saját, jól kiépített te­lephelyén foglalkozik ipari ta­nulók gyakorlati képzésével. Jelenleg több mint 220 tanulót oktatnak különböző építőipari szakmákra, köztük a bonyhádi szakmunkásképző intézet diák­jait. Jövő évtől ezt a létszámot bővíti az 505-ösből „átigazolt” további 220-240 tanuló. A szakmunkástanulók elméleti oktatása ezután is az Ady Endre iskolában történik, de a gyakor­lati képzést a kft. végzi saját, (Folytatás a 3. oldalon.) len szakszervezete 12 órakor petíciót adott át a Parlamentben Gál Zoltánnak, az Országgyű­lés elnökének, melyben ismer­tették, hogy a havi bruttó 22 ezer forintos átlagkeresetért mintegy 260-270 órát dolgozó tűzoltók problémáit. A házel­nök - akinek szavait Gálos Imre ügyvivő tolmácsolta a tün­tetőknek - ígéretet tett arra, hogy hivatali kötelességein túlmenően is figyelemmel kí­séri a petíció sorsát. A követe­lések teljesíthetőségét rövide­sen megvitatják a parlamenti frakciók és bizottságok.- Hogyan lett önből vadász, s mik a feladatai?- Mindig vonzódtam a ter­mészethez, s szerettem az er­dőt, a mezőt. Ezért lettem va­dász. Hat éve vagyok a dombó­vári Nimród Vadásztársaság három hivatásos vadászának egyike, s feladataim szerteága­Nagy érdeklődéssel kísért tájé­koztatót tartott a szekszárdi kertbarátoknak Módos Ernő, az Aliscavin Rt. igazgatója. Min­denki felkapta a fejét arra a be­vezetőnek szánt kijelentésére, hogy jó bort csak jó sok vízzel lehet csinálni. No persze a víz nem a cefrébe, a mustba, ha­nem a szüreti eszközök, felsze­zóak. A vadászat és a természet egységét fenn kell tartani. Kar­ban kell tartani a magasleseket, az etetőket, hiszen vadak csak úgy maradnak az erdőben, ha szükség esetén tápláljuk őket. A vadászat egyébként most problémás helyzetben van, hi­szen a földtörvény végrehajtása relések, majd a bortároló edé­nyek alapos, megelőző tisztoga­tásához, mosásához felhaszná­landó. A darálók, kádak, prések zugaiban meghúzódó szennye­ződések ugyanis a bort rontó gombák, baktériumok meleg­ágyai. Ugyanez vonatkozik a szüretelő ládákra, egyéb edé­nyekre is. Ez az év újra speciá­sok tekintetben károsan hat munkánkra, s a vadállomány megtartására. Véleményem szerint az volna jó, ha a vadál­lomány az állam tulajdonában maradna, mert ellenkező eset­ben elképzelhető, hogy távcső­vel sem láthatunk már vadat egy-két év múlva.- Hivatásosként, vagy ama­tőrként kezdte ezt a tevékenysé­get? (Folytatás a 4. oldalon.) lis a szőlő- és bortermelés szempontjából, a hosszan tartó hőség és szárazságot követő érésidőszaki esőzések miatt. A bogyófelrepedés, majd az ezt követő rothadás veszélye nagy. Ezért is kell kiemelt gondot fordítani az egyéb rontó ténye­zők kiküszöbölésére. (Folytatás az 5. oldalon.) Röviden Megegyezéssel zárult Ta­mási és négy környező önkor­mányzat vitája a hétvégi orvosi ügyelet számára szükséges gépkocsi vásárlásáról. Az új Lada Niva típusú autó árából 170 ezer forintot létszámará­nyosan Regöly, Értény, Kop- pányszántó és Nagykónyi fize­tett, 990 ezer forintot pedig a tamási önkormányzat, a költ­ségvetés általános tartalékának terhére. Nem csökkentik az óvodai csoportok számát Nagymányo- kon. A képviselő-testület hosz- szas vita után meghagyta a je­lenlegi struktúrát. A településen ebben a tanévben egyetlen pe­dagógust sem kell elbocsátani. Beiskolázási támogatásról döntött az udvari képviselőtes­tület. Az önkormányzat a köz­ség minden általános iskolás tanulójának megvásárolja a tankönyveket, a szomszédos te­lepüléseken tanulóktól pedig átvállalja az utazási költsége­ket. Ezen kívül az óvodásoknak és természetesen az iskolások­nak mindennap ingyen tízórai étkezést biztosít. Nem kell módosítani a költ­ségvetést Nagymányokon. Er­ről az első félévi gazdálkodást értékelve döntött a helyi képvi­selő-testület. Ugyanakkor meg­emelték a nem lakás céljára szolgáló ingatlanok bérleti dí­ját. A tárolók és raktárak díja négyzetméterenként évi 220-ról 500 forintra, a kereskedelmi és vendéglátó egységeké 870-ről 1200, az egyéb helyiségeké 1240-ról 2000 forintra emelke­dett. Ezer forinttal olcsóbban jut­hatnak hozzá a váraljai gyere­kek a tankönyvükhöz. A köz­pontilag biztosított fejenkénti 860 forint támogatást az iskola költségvetéséből toldják meg. Telefonelhallás miatt tegnap tévesen dr. Balogh Józsefet küldtük el Egyiptomba - Túl­élési gyakorlat Egyiptomban címet viselő cikkünkben -, mi­közben dr. Bárok József lépett elő az ottani fesztivál orvosává. Az érintettől elnézést kérünk. A Mester Kft. a pályázat nyertese Szakoktatás, vállalkozásban Vállalkozási formában fogják megoldani a gyakorlati szakmunkásképzést 1996. ja­nuár elsejétől Szekszárdon, az Ady Endre Szakközépisko­lában és Szakiskolában (volt 505-ös Ipari Szakmunkás- képző Intézet) bizonyos szakmáknál. Mint arról korábban beszámol­tunk, az intézmény fenntartója, a megyei önkormányzat idén tavasszal pályázatot írt ki az ipari iskolában tanuló szoba­festő, kőműves, ács-állvá­nyozó, asztalos, könnyűszerke­zeti lakatos ipari tanulók gya­korlati szakoktatásának az in­tézmény falain kívüli, új fajta formában történő megoldására. A zártkörű pályázati kiírásra három pályázat érkezett, két szakoktatással foglalkozó szék­Tűzoltó-demonstráció Tolna megyéből hatvan hivatá­sos tűzoltó vett részt tegnap az országos demonstráción, Bu­dapesten. A mintegy kétezer tüntető a Hősök teréről indult a Parlament elé. A szabadnapos, de egyenruhába öltözött hivatá­sos tűzoltókhoz számos hozzá­tartozójuk is csatlakozott. Az élet- és munkakörülményeik javítása érdekében demonstráló tűzoltók nemzeti színű kokár­dával, illetve a kormányt, s fő­ként Bokros Lajos pénzügymi­nisztert bíráló transzparensek­kel vonultak fel. A hivatásos tűzoltók függet­Borhibák és bőrbetegségek Egy kocsiderék muskátli. Egy üzemen kívül helyezett, régi lovaskocsit ültettek be muskátlival Gyönkön. A teljes pompájában virágzó szekeret a Miszla felé vezető út mentén kaptuk lencsevégre. fotó: Péteri Cigány kisebbségiek a főkapitánynál A cigány önkormányzatok képviselőivel találkozott teg­nap dr. Berta Attila rendőr ez­redes, megyei főkapitány, aki tájékoztatást adott a megye bűnügyi helyzetéről, köztük a cigány lakosság által elköve­tett bűncselekményekről. A résztvevők egyöntetűen meg- állapítoft^k, hogy a rendőrök munkáját származásból, hova­tartozásból eredő megkülön­böztetések nem motiválják, etnikai megkülönböztetés a rendőri munka során egyik félnek sem jutott még tudomá­sára. A főkapitány javaslatára az önkormányzat képviselői feltérképezik az érettségi előtt álló, vagy egyetemen, főisko­lán tanuló, rendőri munkához A Nap Hírei kedvet érző fiatalokat. Megál­lapodtak abban is, hogy a ta­lálkozásokat negyedévente megismétlik. Szüreti fesztivál Dunaföldváron Idén három napon át tart a szü­reti fesztivál Dunaföldváron. A pénteken kezdődő rendez­vényen lesz többek között ki­állításmegnyitó, koncert, táncház, színházi találkozó, díjugrató lovasverseny, kira­kodóvásár. A programok, a lovasverseny kivételével, in­gyenesek. A tolnaiak egészség- ügyi helyzetéről Szeptember 7-én, csütörtökön délután három órától ül össze a tolnai képviselőtestület nép­jóléti bizottsága. A napirenden szerepel az Egészségügyi Gondnokság megszüntetésé­nek véleményezése, a házior­vosi és fogorvosi szolgálatok privatizációja. A bizottság tag­jai egyebek mellett tájékozta­tót hallgatnak meg a város polgárainak egészségügyi helyzetéről. Megállapítják az ápolási díjat, lakásvásárlás/ építés támogatásáról dönte­nek. Hangverseny Bonyhádon Tanévnyitó hangversenyt tart a városi zeneiskola Bony­hádon. A koncert holnap 17 órakor kezdődik, a városi mű­velődési központ színházter­mében.

Next

/
Thumbnails
Contents