Tolnai Népújság, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-28 / 228. szám

1995. szeptember 28., csütörtök Hazai Tükör 5. oldal A tavalyi állami zárszámadás rossz napja Szigor a bizottságokban A plenáris ülések előkészíté­sének jegyében tanácskoztak tegnap az Országgyűlés bi­zottságai. Több testület szű­rőjén is fennakadt a tavalyi költségvetés végrehajtásáról számot adó törvényjavaslat. A számvevőszéki bizottság egy­előre nem hozott döntést arról, hogy alkalmas-e az előterjesz­tés általános parlamenti vitára. A testület tagjai egyetértettek az­zal a számvevőszéki vélemény­nyel, miszerint a Pénzügyminisz­térium komoly eljárási hibát kö­vetett el a törvényjavaslat tárgya­lási menetével kapcsolatban. Az ÁSZ ugyanis még au­gusztus közepén letette jelenté­sét a zárszámadási törvényja­vaslatról, de a PM csak jóval a törvényi határidő után juttatta el a Számvevőszékhez a doku­mentummal kapcsolatos véle­ményét. Az ÁSZ szerint a zár­számadás több pontjában meg­sérti az államháztartási és a számviteli törvény előírásait. Az alkotmányügyi, törvény- előkészítő és ügyrendi bizottság szintén elnapolta az 1994. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat tárgyalá­sát. A testület az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló tör­vény módosítását sem tartotta vitára alkalmasnak. A módosí­tás alapján ugyanis a jelenlegi végkielégítés fele járna az ügyészeknek és az ügyészségen dolgozóknak bizonyos megha­tározott, esetekben. A mezőgazdasági bizottság a külföldiek magyarországi ter­mőföldtulajdonával és haszná­latával foglalkozó országgyű­lési határozattervezet tárgyso­rozatba vételét utasította el. Tárgyalása ugyanis hátráltatná a földtörvény módosításának előkészítését. Annak vitája so­rán egyébként is tisztázni lehet a nyitott kérdéseket. Sok sokk már nem lesz Jövőre még csökkennek a reálbérek A sokkterápiának vége - je­lentette ki Bokros Lajos szerdán az Autójavítók és Autókereskedők Szakszö­vetsége által rendezett kon­ferencián. Kiszámítható, egyensúlyőrző, a növekedést bátorító gazdaságpolitikát ígért a következő évekre. A pénzügyminiszter előrejel­zése szerint 1997-1998-ban gazdaságunk már 4-5 százalé­kos növekedést érhet el. Jövőre nem kell egyszeri, nagy forintleértékelésre számí­tani. Nem kerül sor a vámpót­lék felemelésére sem, sőt 1997- ben az eredeti terveknek megfe­lelően leépítik a vámpótlékot: negyedévenként 2 százalékkal csökkentik mértékét, amely így az év végére eltűnik. Bokros Lajos elmondta, hogy a következő évben - a gazdasági növekedés megala­pozása érdekében - még 3,5-4 százalékos reálbércsökkenésre kell számítanunk. Ugyanakkor következetes gazdaságpolitiká­val az infláció 20 százalék alá szorítható. A pénzügyi kormányzat to­vább kíván tárgyalni a tb-ön- kormányzatokkal arról, hogy 1996 júliusában újabb 1-2 szá­zalékkal csökkentenék a mun­kaadók járulékának mértékét. Jólelkű oroszlánok jószolgálatot szerveznek Gyűjt, szerez, segít a Lions A Lions Club elnevezésű ka­ritatív csoport a világ legna­gyobb jószolgálati szervezete. Negyvenkétezer klubjának másfélmillió tagja van. Az el­sőt egy amerikai üzletember alapította 1917-ben azzal a céllal, hogy a világháborúból szemsérüléssel hazatért kato­nák gyógyulását támogassa. Magyarországon 1988-ban ala­kult az első ilyen klub és ma már 36 működik. Csaknem ezer tag gyűjt, szervez, szerez évente 20-30 millió forintnyi támogatást a rászorulók szá­mára. A „jólelkű oroszlánok” vakokat, mozgás- és szellemi sérült gyerekeket és időseket támogatnak. A közelmúltban hazánkba lá­togatott a Lions International nemzetközi elnöke, William H. Wunder úr. Programja során ta­lálkozott a hazai klubok veze­tőségével és Göncz Árpád köz- társasági elnökkel is. Horváth Miklós, aki a hazai Lions-klu- bokat képviselte az elnöki ta­lálkozón, elmondta: örömmel tapasztalta, hogy a köztársasági elnök felesége maga is végez karitatív munkát, ő a védnöke a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket segítő Kézenfogva Alapítványnak. Kidolgozzák, hogyan tudnának a Lions-klu- bok minél több segítséget nyúj­tani és együttműködni más, ha­sonló feladatot vállaló alapít­ványokkal. B. B. A kulturális tárca nem érti pontosan a diáktüntetések célját További tárgyalások a tandíjakról Folytatódnak a tárca és a Hallgatói Önkormányzatok Or­szágos Szövetségének képviselői közötti tárgyalások az egyetemi, főiskolai tandíjakról. Akadályozza azonban a megegyezést, hogy nem világos, mit akar pontosan a HÖ- KOSZ, illetve mit követelnek a diákok. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium tegnapi sajtótá­jékoztatóján Papp Lajos he­lyettes államtitkár sajnálkozá­sát fejezte ki amiatt, hogy az eddigi megbeszélések nem hoztak eredményt. A gyűlé­sek, megmozdulások céljáról meglehetősen ellenmondáso- sak az információk. Megálla­pítható, hogy akik eddig nem fizettek tandíjat, többnyire a jövőben sem szeretnének fi­zetni. A HÖKOSZ a tandíj be­vezetésének a módját kérdője­lezi meg, és a díj mértékének a tanulmányi eredmény szerinti differenciálását szorgalmazza. Sok híve van ugyanakkor annak a diákjavaslatnak, hogy a hallgatók szociális helyzete szerint tegyenek különbséget. A rendelet lehetővé teszi - mondotta Papp Lajos -, hogy a felsőoktatási intézmények akár az egyik, akár a másik szempont alapján mérlegelje­nek. Egyetlen hivatalos do­kumentumban sem fogalma­zódtak meg olyan szándékok, hogy jövőre az alaptandíjat havi négyezer, a kiegészítőt pedig tizenhatezer forintra ké­szülnének emelni. Ami a tandíjbevételek sor­sát illeti - az idei esztendőt ki­véve, amikor az összeg a költ­ségvetés gondjain enyhít -, a felsőoktatási intézmények rendelkeznek majd a pénzzel. A HÖKOSZ új javaslatai kedden este eljutottak a műve­lődési tárcához, a tárgyalások ennek figyelembevételével is folytatódnak. D. G. Segíthet a nemzeti rákregiszter Magyarországon csaknem 180 ezer rákbeteget tartanak nyilván, s közülük minden hatodik belehal a daganatos kórba. A halálozási okok között, sajnos, hasonlóan előkelő helyen állnak a szív- és érrendszeri megbetegedések. Pedig az esetek többségében seregnyi gyógymód segíthetett volna, ha a test üzenetét idejében felismerik. A sajátos jelzésrendszer kódo­lását is szolgálja a világbanki segítséggel készülő nemzeti rákregiszter és a keringési be­tegségek megelőzését szolgáló kísérletsorozat. A Világbanktól - egy ko­rábbi megállapodásnak megfe­lelően - a betegségek megelő­zését és a hatékony gyógyítást szolgáló konkrét feladatokra összesen 9,1 milliárd forintnak megfelelő kedvezményes ka­matú kölcsön érkezik. Ez az összeg egészül ki költségveté­sünk 4,1 milliárdjával. Maró Ákos, a Népjóléti Mi­nisztérium Világbanki Prog­ramiroda vezetőjének tájékoz­tatása szerint a népegészség­ügyi szolgáltatások fejlesztése jegyében a megelőzés és a gyógyítás több módszerét is kipróbálják. Az egyik színhely Kalocsa. Itt a Nemzeti Egészségvé­delmi Intézet közreműködésé­vel életmód-átalakítási kísérlet kezdődött. A helybeliek táp­lálkozási szokásait, a testi és lelki egészséget egyaránt jóté­konyan befolyásoló akcióktól azt várják, hogy következmé­nyükként - hosszabb távon - a korábbinál kevesebb szív- és érrendszeri megbetegedés for­duljon elő. Ä világbanki programok közül a nemzeti rákregiszter kialakítását előzi meg a legna­gyobb szakmai várakozás. A módszer honosítása elsőként Budapest HL, XII. és XIII. ke­rületében, továbbá Pécsett már megkezdődött. Később valamennyi megye- székhelyen létrehozzák a rákre- gisztert, hogy a megelőzésre, gyógyításra fordítható szellemi és anyagi forrásokat koncentrál­ják. A regiszterben az egész la­kosságot nyilvántartják, s álla­potát időről időre rögzítik. A 45 éven felüliek vastagbélrákszű­résre, a 25-65 közötti nők méh­nyak-, az 50-60 évesek pedig emlőrákszűrésre számíthatnak. Cs. Benkő Judit BÉRES CSEPP PLUSZ - A CSALÁD MINDEN TAGJÁNAK A Béres Csepp Pluszt a felmérések (IMAS International) tanúbizonysága szerint szerint a lakosság 96%-a isme­ri, s a háztartások közel felében van legalább egy olyan családtag, aki ki is próbálta. A készítményt ismerők leg­többje betegségmegelőzésre, immun- rendszerének erősítésére alkalmazza.- Okos gondolat az, hogy akkor is kü­lönböző szerekhez folyamodjon az ember, amikor nem beteg? - kérde­zem ifj. Dr. Béres Józsefet, a Béres Rt. tudományos igazgatóját.- Közismert, hogy az elmúlt évtize­dekben súlyosan szennyeződött a ta­laj, a vizek és a levegő. A környezeti tényezők megváltozása, torzulása kri­tikus helyzetet teremthet az emberi szervezetben. Rendellenessé válhat­nak az anyagcsere-folyamatok, csök­kenhet a szervezet ellenálló képessé­ge, kiszolgáltatottak leszünk a különféle kórokozók támadásaival szemben. A tudomány azonban min­denki számára kínál védekezési lehe­tőségeket és tanácsos élni is ezekkel. Ilyen lehetőség például a Béres Csepp Plusz alkalmazása.- Lehetőség a betegségmegelőzésre?- Igen, pontosan. A készítménnyel végzett vizsgálatok egyik legfonto­sabb eredménye az immunrendszerre gyakorolt pozitív hatás. Az immun- rendszer erősítése a szervezet beteg­ségekkel szembeni hatékony védeke­ző képességét eredményezi. Ha az immunrendszert képesek vagyunk erősíteni, ha biztosítani tudjuk, hogy elláthassa normális funkcióját, akkor a szervezet maga képes úrrá lenni az őt ért külső támadásokon. Ez a me­chanizmus a Béres Csepp Plusz hatá­sának alapja.- A készítmény most új, 100 ml-es ki­szerelésben is forgalomba kerül. A családi Béres Csepp Plusz tartalmilag megegyezik a régi kis üveggel?- Az összetételen nem változtattunk, csak a méreten. A nagyobb kiszerelési megjelenéssel kettős a célunk. Az egyik igen lényeges szempont, az ár csökkentésének lehetősége. A na­gyobb, gazdaságosabb kiszerelés­ből adódó előnyök természetesen a fogyasztók számára is olcsóbbá te­szik a terméket.- És a másik ok?- A család. Ezzel is igyekszünk kife­jezni, hogy a Béres Csepp Plusz a gyerekektől a nagyszülőkig a család minden tagjának ajánlott készítmény. Gondoljunk csak a gyerekekre. A kö­zösségekben óhatatlanul előforduló gyakori fertőzések, megbetegedések kivédése érdekében a gyermekek immunrendszerének erősítése gondo­sabb odafigyelést igényel. Betegnek lenni mindenkinek rossz dolog - gye­reknek, felnőttnek és idősnek egy­aránt. Mindnyájunknak fontos tehát a megelőzés, a bajok elkerülése. Énre szolgál hathatós segítségül a családi Béres Csepp Plusz. P. ^ (78936). Az MSZOSZ elnöksége nem kíván rendkívüli szövetségi ta­nácsülést összehívni a Vasuta­sok Szakszervezete javaslatára, hogy megvitassa a Nagy Sán­dor személye körüli helyzetet. Az elnökség a korábbi állás­pontját megerősítette, nem ta­lált okot az elnök esetleges utódlásának vitájára sem. A kormány csütörtökön is­mét áttekinti a jövő évi költ­ségvetési törvénytervezetet, va­lamint az adótörvények módo­sítását, és az előterjesztéseket ezt követően benyújtja a parla­mentnek. Elképzelhető, hogy ismét változik a személyijöve­delemadó-tábla, hogy a korábbi variációknál egyszerűbb legyen a bérből és fizetésből élők adó­zása. Szó lehet az adósávok széthúzásáról is. Minden bi­zonnyal megmarad a szerzői jog és a szabadalmi jog alá eső művek 50 ezer forintos adó- kedvezménye. Sólyom László, az Alkot­mánybíróság elnöke tegnap - kérésükre - fogadta a belügy- és az igazságügy-minisztert. Kuncze Gábor és Vastagh Pál első kézből kívánt arról tájéko-' zódni: hogyan értelmezhetők a személyi szám használatáról 1991-ben és 1995-ben hozott alkotmánybírósági határozatok. Szerdán megkezdődött a Magyarországi Református Egyház X. Budapesti Zsinatá­nak 14. ülésszaka. A kétnapos tanácskozáson a református fel­sőoktatási törvény megalkotá­sával, a presbiterek képzésével és továbbképzésével, valamint a református választójogi tör­vény módosításával foglalkoz­nak. A zsinat tiltakozását fe­jezte ki a magyarországi szülő­otthonok egy részének tervezett bezárása miatt. Az Ismert sértettek meghall­gatása után kiderült: a Lánchíd 2000 befektetési csalás elköve­tői 205 millió 210 ezer forint kárt okoztak. A rendőrség ed­dig 417 kárvallottat hallgatott ki, akiket 50 ezer forinttól több millióig károsítottak meg a szélhámosok. Már érdemes igényelni a HTO-támogatást. A Pénzügy­minisztérium szeptember 20-ig részben már átutalta az önkor­mányzatoknak a háztartási tü­zelőolaj-utalványok helyébe lépett szociális támogatás ösz- szegét, október 20-ig a fennma­radó részét is megküldi. Újabb olajvezetéket fúrtak meg. Ezúttal három férfi csa­polta meg a Százhalombatta- Dombóvár-Pécs közötti veze­téket. A gázolajat személygép­kocsival hordták Hercegszán­tóra és orgazdáknak adták el, akik rendszeresen átjárnak Ju­goszláviába. A politikusnak és az újságírónak közös a felelőssége Békés vizeken úszott a Médiahajó A sok (média)vihart megélt Táncsics és Hunyadi sétahajók szerdán ötödik alkalommal indultak útnak, hogy fedélzetü­kön közel 800 politikus, újságíró, reklámszakember megvi­tassa a politika és a sajtónyilvánosság időszerű kérdéseit. A volt pénzügyminiszterek kö­zösen elfogyasztott reggeli közben tárgyaltak a mai gazda­sági élet nehezen megemészt­hető problémáiról. Az egyik asztalnál Csintalan Sándor, az MSZP ügyvezető alelnöke tá­jékoztatta beszélgetőtársait pártja koalíciós stratégiájáról, mellette az MDF vezérkara - élükön Für Lajos elnökkel és Szabó Iván frakcióvezetővel - az ellenzék véleményét fejtet­ték ki a mai politikai helyzetről, így volt ez a többi asztalnál is - más-más parlamenti párt képvi­selőinek részvételével, oldott hangulatban, napsütésben, bé­késen hajózva. A hajón először választották meg az egyes sajtóműfajok ki­válóságaiból álló Magyar Saj­tópáholyt, és bemutatkozott a Kelet-Közép-Európa tévénézői számára soknyelvű programot tervező-kínáló Alfa Tv is. A visegrádi várban a hat parla­menti párt és néhány parlamen­ten kívüli politikai szervezet képviselői vetették össze néze­teiket, véleményüket időszerű politikai kérdésekről.- A Médiahajó az idén is el­érte a célját, mert alkalmat adott a türelmes politizálásra - nyilatkozta lapunknak Josef von Ferenczy, müncheni mé­diamenedzser, aki idén első íz­ben a rendezvény egyik házi­gazdája is volt. - Márpedig a nehéz politikai és gazdasági helyzetben a demokrácia csakis egymás iránti türelem­mel, kompromisszumkészség­gel tartható fenn. Az egész napos program lé­nyegét Kuncze Gábor belügy­miniszter így fogalmazta meg: a Médiahajó tükrözte, hogy a politikusoknak és az újság­íróknak közös a felelősségük. A maguk eszközeivel szolgál­niuk kell azokat, akiknek a bi­zalmából a közéletben tevé­kenykednek. Ferenczy Europress Josef von Ferenczy és Kuncze Gábor az indulás előtti Médiahajón fotó: feb/diósi imre

Next

/
Thumbnails
Contents