Tolnai Népújság, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-04 / 207. szám
4. oldal Megyei Körkép 1995. szeptember 4., hétfő Halfogó emlékverseny Harcon A hét végén, ötödik alkalommal rendezték meg Harcon a „Diósi Jenő” halfogó emlék- versenyt. A Harc-Kölesd Horgászegyesület szervezésében a „horgászpályát” a Sió partján jelölték ki. A megméretésre az egyesület tizenhat ifjúsági, illetve harminchét felnőtt horgásza nevezett be. A három órán át tartó verseny igazából nem hozta meg a várt sikereket, a mostaninál jóval eredményesebb versenyt is tartottak már. A kifogott hal zömében kárász volt, de két rák is „rászédült” a horgokra. Nehezítette a horgászok dolgát, hogy a Sió vízszintje péntekről szombatra csaknem egy métert emelkedett. Az ifjúságiak versenyében 1. lett ifj. Cseri Péter, 2. ifj. Nagy Tibor, 3. Nesznera Károly, 4. Kenderik Krisztián, 5. Nagy Zoltán. A felnőttek kategóriájában az 1. helyet Farkas József szerezte meg, míg 2. Nagy Tibor, 3. Major György, 4. Nagy László, 5. Pusztai József lett. Az eredményhirdetéskor értékes díjak kerültek átadásra. A szponzorok - Számharc Bt., Brill Szörp, Bajor Sörfőzde, Lila akác vendéglő, Diófacsárda, Probos Kft., illetve harci vállalkozók: Nagy Gábor, Faludi Gábor, Őri István, Bogos István, :Nagy Tibor, Diósi Jenő, és Horváth János polgár- mester - jóvoltából felajánlott díjakat Nagy Tibor, a horgászegyesület elnöke adta át a helyezetteknek.- p. téri Mérlegelés a verseng befejeztével ' fotó: Péteri A 100. tanév. Centenáriumot ünnepelt tegnap a szekszárdi Garay János Gimnázium, miután az intézmény a vasárnapi évnyitón érkezett el a 100. tanévhez. Ebből az alkalomból a diákokon és a tanárokon kívül illusztris vendégeket, volt garaystákat - köztük dr. Pálos Miklós országgyűlési képviselőt - köszöntött Lemle Béláné igazgató méltató beszéde bevezetőjében. A gimnázium elmúlt száz esztendejének jelentősebb eseményeit felidézve rámutatott arra, hogy az Alma Mater minden időben teljesítette azt, amire az oktatás-nevelés terén hivatott. Huba János, az öregdiák szövetség elnöke egy latin mondást idézett útravalóul: nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. fotó: bakó jenó h£STEL r ‘f50 ij B. TJr-oui m , Elérkezett a pillanat. Bemutatjuk a W F legeslegkisebb 450 MHz-es mobiltelefont! ff /\ A/ok/'a 350 megjelenése méltán nevezhető §§« forradalmi előrelépésnek mind méret, mind ■f súly tekintetében. Mostantól egyszerűen zsebre ||§ vághatja mindazt, amit a Westel Rádiótelefon Kft. Iff nagyobb készülékeihez már régóta kínál. A Nokia m 350 - mint mindegyik 450 MHz-es telefon - az * egész országban használható, faxol ni is egyszerű I vele, tulajdonosa választhat a négy testreszabott | díjcsomag közül, üzeneteit a Hangposta fogadja, friss információkat szerezhet a 0660 Hangújságból, sőt, a 24 órás ügyfélszolgálat is rendelkezésére áll. Nem kétséges, a Nokia 350 revolúció a 450 MHz-es technológia történetében. mi a win I i I WESTEL 4T\ étt% Á'ta^nos tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére: NMT mobiltelefonról a 03-as, Ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon. WESTEL IRODA: PÉCS, 7621 RÁKÓCZI U. 19.. TEL: (06 72) 225-111. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900, BALATONVILÁGOS, M7-ES ENYINGI LEÁGAZÁS, TEL.: (06 88) 380-644, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-100 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: CSEKE LÁSZLÓ TEL.: (06 60) 427-400, RÉTHY ISTVÁN TEL.: (06 60) 327-920 WESTEL FORGALMAZÓK: • PAKS, KOSZTECZKY LÁSZLÓ, 7030 BARÁTSÁG ÚT 2. (SONY MÁRKABOLT), TEL.: (06 75) 310-770, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-085 • SZEKSZÁRD, TELKOMP KFT., 7100 WESSELÉNYI U. 15., TEL.: (06 74) 316-564, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-260, (06 60) 337-209 • DOMBÓVÁR, ARIEL 2000 KFT., 7200 DOMBÓ PÁL U. 7„ TEL.: (06 74) 466-249, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 363-963, (06 60) 367-990 Száz éves az őcsényi Önkéntes Tűzoltóegyesület Bach József, a megyei közgyűlés elnöke szeget helyez a száz éves egyesület zászlajára. Kép és szöveg: Péteri Se éjjele, se nappala nincs az önkéntes tűzoltónak: amikor megszólal a hívó szó, azonnal indul. Amikor segíteni kell a bajba jutottnak, semmi nem számít, mentik, ami menthető. Ezt vállalták 100 évvel ezelőtt az őcsényiek. Az őcsényi Önkéntes Tűzoltóegyesület megalakulásának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget az időjárás nem fogadta kegyeibe. Vasárnap a szakadó eső ellenére is sokan jöttek el a rendezvényre. A községháza előterébe szorult ünneplőket Csöglei István, a Tolna Megyei Tűzoltószövetség elnöke köszöntötte. A község által adományozott zászlót a katolikus és a református egyház képviselője áldotta és szentelte meg. Csöglei István ünnepi beszédében emlékeztetett az 1817. május 28-i őcsényi tűzvészre, amikor a 350 házból 210 leégett. Az engedélyezett országos gyűjtés során 225 forint gyűlt össze a csaknem elpusztult község számára. Később, így 1830-ban, 1874-ben 1877-ben és 1889-ben is voltak tüzek a faluban, amelyek eredményesebb védekezésre ösztönözték az embereket. 1895-ben az őcsényi egyesületet több okból alakították meg. Az 1892-es esztendőben is nagyon sok tűz pusztított. Az oltásnál azonban a segítség elmaradt. Az emberek a tűzrendészed szabályzattól vártak eredményt, amely 1892. decemberében jelent meg és kötelezővé tette a tűzoltóságot. Eredményes évtizedeket tudhat maga mögött az egyesület, a tíz éves jubileumkor zászlót kaptak, kiváló eredményeket értek el versenyeken. A fiú raj 1962-ben országos I., a női raj 1971-ben országos II. lett. A hagyományokat felelevenítve a tűzoltóegyesület közgyűlése zászlóanyának Szalma Gábomét, a község polgármesterét választotta. A zászlórúdon elhelyezett zászlószegek - ezek emblémák, melyek az elhelyezők nevét tartalmazzák - az utódok számára örök értékűek. A zászlórúdra huszonegy szeget helyeztek el, többek között Simonffy Gábor alezredes, az Országos Tűzoltó Parancsnokság osztályvezetője, Bach József, a megyei közgyűlés elnöke, a Tolna Megyei Tűzoltó Parancsnokság nevében pedig Tóth Ferenc, parancsnok. Ezt követően az országos parancsnokság jutalmát Simonffy Gábor alezredes adta át az egyesületnek. A megyei parancsnokságtól dicsérő oklevelet és jutalmat Stiener József, a őcsényi egyesület parancsnoka kapott. A megyei szövetség jutalmát Stiener Mária, id. Lovas István, míg a helyi önkormányzatjutalmát Klézli Ferenc és ifj. Lovas István vette át.