Tolnai Népújság, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-31 / 204. szám

MINDEN NAP FRISS ÁRU A PULTOKON (4. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1995. AUGUSZTUS 31. CSÜTÖRTÖK ÁRA: 23,50 FORINT VI. ÉVFOLYAM, 204. SZÁM Ha CSÜTÖRTÖK rendkívüli hirdetési kedvezmény KÉPÚJSÁG Üj sorozat indul a Népújságban Szerelmes történetek Átadták a megye (egyik) legszebb gimnáziumát. Kevés építkezés kapott ak­kora publicitást megyénkben, mint az új tolnai gimnáziumé. Méltán, hiszen az ünnepélyesen tegnap délelőtt átadott épület sztorija nem mindennapi, külalakja Tolna egyik fő nevezetes­ségévé teszi az objektumot. A jövőben pedig remélhetőleg a megye egyik legszebb oktatási intézményében folyó oktatás eredményessége lesz az érdeklődés középpontjában. (Folyta­tás a 3. oldalon.) fotó: gottvald károly A szőlőben is megjelent a bagolylepke Ez lenne korunk sáskajárása? A múlt héten arról tájékoztattuk olvasóinkat, hogy mekkora kárt okozott a kukoricában a gyapottok-bagolylepke. Akkor még csak „elméletben” volt igaz, hogy ez a kártevő a szőlőt is nagyon kedveli. Sajnos, ezt már a gyakorlat bebizonyította. Vörös Gézát, a megyei növényegészségügyi állomás igazgató- helyettesét a legújabb fejleményekről kérdeztük. Bizonyára sokan emlékeznek még arra, hogy milyen sikere volt nem is olyan régen a la­pokban megjelenő' sorozatok­nak, folytatásos regényeknek. Kivágtuk, összefűztük, aztán járt a füzet kézről kézre. Ilyen öt részes sorozatot kí­nálunk most önöknek, hisz Luis Baldwin: Nagy emberek nagy szerelmei című színes, érzel­mekben gazdag regényének részleteit ismét érdemes ki­vágni, összefűzni és tovább­adni. Ismét lehet telefonálni Mint arról lapunkban beszá­moltunk, nem lehetett Cikóra, illetve onnan telefonálni. A MATÁV Rt. Tolna Megyei Távközlési üzemétől Kiss Atti­lát kérdeztük az okokról, aki elmondta, hogy tévedésből sze­reltek le még a múlt héten két olyan szál drótot, amilyent nem kellett volna. Ez akkor történt, amikor a korszerűsítés miatt fe­leslegessé váló vezetékeket szereltette le a MATÁV egy al­vállalkozóval. A szándék sze­rint azonban csak négy másik szál eltávolítása lett volna a fel­adat. A tévedés folytán támadt hi­Megismerkedhetnek Kleo­pátra és Antonius vad, szenve­délyes szerelmének történeté­vel, Marie-Antoinette és XVI. Lajos félénk próbálkozásaival, Nancy Davis és Ronald Reagan románcával, s végül Jacquelin Bouvier és John F. Kennedy megismerkedésének körülmé­nyeivel. Odaadás, őszinte, mély vonzalom, rajongás, imádat, mindaz, ami a szerelmeseket összefűzi szerepel a sorozatban. Szóval, holnap, lapunk 2. ol­dalán: szerelmes történetek! ányt még a múlt pénteken pó­tolták és a munkások azzal a tudattal mentek haza, hogy a hálózat működik. Később azonban kiderült, hogy a felsze­relt úgynevezett „légvezetékes .többcsatornás vivős berende­zés” és a vezeték valahogy „nem volt beszélőviszonyban egymással”. Külön-külön jó volt mindkettő, csupán együtt nem. A hibát végül is tegnap es­tére kijavították. A hagyományos készülékek a elmúlt napokban hallgattak Cikón, csupán egy nyilvános ál­lomás és a tejüzem távhívásba bekapcsolt telefonja működött. — A múlt hét végén iszo­nyatos tömegű lepke árasztotta el a'szekszárdi hegyvidék sző­lőit, fajtától, éréstől, művelési módtól függetlenül.. Repülés közben petéztek le a szőlősze­— Először az tűnt fel, hogy sápadt és gyenge - emlékezik vissza az édesanya, Szabó Fe- rencné. — Egészen pontosan mek felületére, majd tovább re­pültek új területeket keresni, hi­szen a vándorlási ösztönük erre készteti őket. — Mi látható a bogyókon a petézés után? 1991. szeptember 30-án került a szekszárdi kórházba, majd másnap vitték Pécsre, azzal, hogy csontvelőt vettek tőle, és — Parányi méretű, gríz- szerű, sárgás-fehér tojások, me­lyek néhány nap után megsöté­tülnek, sőt, hétfőn már kikelt hernyót is találtunk. A hernyók kezdetben a pete­burkot fogyasztják el, addig a szőlőszemek felületén tartóz­kodnak. Ebben az időszakban sebezhetők, tehát a védekezést eredményesen ekkor tudjuk el­végezni. (Folytatás az 5. oldalon.) leukémiát állapítottak meg nála. Pécsett, azt hiszem, min­dent megtettek érte. Sőt! A POTE Gyermekklinikájáról tudni kell azt, hogy rendkívül otthonos, s a betegek végtelenül jó ellátásban részesülnek. — Feri milyen állapotban került oda? (Folytatás a 4. oldalon.) Röviden A Tolnai Áfész negyven dolgozója és tisztségviselője három napos erdélyi köruta­záson vett részt, melynek költségeit a szövetkezet biz­tosította. Az utazáson meg­tekintették Aradot, Gyula- fehérvárt, Kolozsvárt és Nagyváradot is. Nyárbúcsúztató a Szel­lemi Kármentőben. Verses, zenés összeállítással búcsú­zik a Szellemi Kármentő a nyártól, mégpedig a kár­mentő legifjabb tagjainak közreműködésével. A prog­ram ma este hét órakor kez­dődik a bonyhádi Manyi presszóban. A dombóvári művelődési házban ma este 18 órai kez­dettel dr. Lovassy Tamás, az United Way Hungary igaz­gatója tart előadást a jóté­konysági szervezet céljairól, s a helyi csoport megalaku­lásának feltételeiről. A faddi iskolában tűz volt. Tegnapra virradóra is­meretlen tettes a faddi isko­lakönyvtár ajtaját tokostól meggyújtotta, majd mielőtt az ajtó elégett volna, ho­mokkal eloltotta a tüzet. Az esetet a rendőrség a tűzoltó­ság bevonásával vizsgálja. Egyelőre a tűzgyújtás mód­szere és az indíték is isme­retlen. Hőgyészen halálos közle­kedési baleset történt tegnap délben. A Dombóvár felé vezető úton egy jobbra ívelő kanyarban haladt egy Skoda személygépkocsi, amelynek bal oldali hátsó ajtaja - ed­dig tisztázatlan körülmé­nyek között - kinyílott. Az autóból az úttestre zuhant egy a kocsiban utazó hat- vankilenc esztendős asz- szony, akit a szemből ér­kező pótkocsis teherautó el­gázolt. Az idős asszony a helyszínen életét vesztette. Az autóban egy házaspár és két gyermek utazott még, közülük senki sem sérült meg. A rendőrség a baleset körülményeit vizsgálja. Tanfolyamok Dombóváron A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan, a közművelődési idény kezdetén idén is számos tanfolyamot indítanak a dom­bóvári Művelődési Házban. Ezek egyik része a nyelvi képzés, aminek keretében an­gol nyelvtanfolyamokra lehet jelentkezni kezdő és haladó szinten. Szintén a művelődési házban folynak majd a Talen­tum Bt. szervezésében lebo­nyolításra kerülő nyelvkurzu­sok is. Tizenhárom éves kortól jazz balett, 5-13 éves korig pedig gyermekbalett tanfo­lyamok indulnak, ám az ér­deklődők jelentkezhetnek tánciskolába, zenes női tor­nára, a Kapos Gyermektánc Együttesbe, Kung-Fu-ra és Mozgásművészeti tanfo­lyamra is. Ezeken kívül indul Burda varró-, gépíró- és Reiki tanfo­lyam is a házban, ahol az ed­dig működő csoportok életébe bekapcsolódni vágyókat is szívesen fogadják. A tanfolyamokra szeptem­ber 15-ig várják az érdeklő­dők jelentkezését a Művelő­dési Ház információs szolgá­latánál, ahol a jelentkezni szándékozók bővebb felvilá­gosítást kaphatnak.-ni­Cikón kijavították a hibát Születésnapi Glaxo-ajándék A Glaxo Vellcome Kft. az elmúlt héten háromszáz daganatos és leukémiás gyereket látott vendégül Budapesten. Ott volt közöt­tük a paksi Szabó Feri is, aki éppen ma ünnepli tizenharmadik születésnapját. Feriről négy éve állapították meg az orvosok, hogy leukémiás. Magánbölcsőde nyílt Szekszárdon. Vállalkozásba adta ki az önkormányzat a Ka­darka utcai bölcsődét. A közgyűlés határozata után a városi irányítás alatt álló, veszteséges gyermekintézmény vállalkozási formában való működtetésére pályázatot írtak ki. A négy pá­lyázó közül a nyertes a szekszárdi Rácz Stúdió,Kft. lett. (Folytatás 3. oldalon.) fotó: r. z. A századik évnyitó A Garayban A szekszárdi Garay János Gimnázium szeptember 3-án, azaz vasárnap délután 17 órai kezdettel tartja tanévnyitó ün­nepségét az iskola udvarán, rossz idő esetén a Babits Mi­hály Művelődési Központ színháztermében. Az évnyitó külön érdekessége, hogy a je­lenlegi éppen 100. a sorban, miután az intézmény idén ün­nepli fennállásának centenári­umát. Testületi ülés Zombán Képviselő-testületi ülést tarta­nak Zombán szeptember 1-én, pénteken, 13 óra 30-kor a pol­gármesteri hivatal tanácskozó A Nap Hírei termében. Az előterjesztett napirendi pontok szerint hangzik el a szociális bizott­ság munkájáról, majd az 1995. évi költségvetési rendelet első félévi végrehajtásáról. Új nyitvatartás a könyvtárban Az Illyés Gyula Tolna Megyei Könyvtár szeptember 2-tól szombatonként 9-13 óráig várja kedves olvasóit. Köszönet a véradóknak Az elmúlt napokban véradást tartottak - az idén második al­kalommal - Németkéren. A kórábbi évektől eltérően - többnyire 60-70-en jelentkez­tek - az első alkalommal is több mint százan, s most is 103-an jöttek el a véradásra. Mindössze három személytől nem lehetett vért venni. A né­metkéri Vöröskeresztes alap­szervezet köszönetét mond a polgároknak az önzetlen segít­ségnyújtásért. Telefondoktor: iskolás a gyerek A Telefondoktor szeptember 4. és 10. között elsősorban azokhoz a szülőkhöz szól, akiknek gyermekei szeptem­berben válnak iskolai tanu­lóvá. Az orvos felhívja a szü­lők figyelmét arra is, hogy ha­tározzák meg a tanulás, a játék és a pihenés, az alvás rendjét, időtartamát. A Telefondoktor a 1172-111-es telefonszámon éjjel, nappal hívható.

Next

/
Thumbnails
Contents