Tolnai Népújság, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-30 / 203. szám

1995. augusztus 30., szerda Megyei Körkép 3. oldal Szegény önkormányzatok A cimbeni megállapítás vo­natkozik a tolnai roma ki­sebbség önkormányzatára is. Holnaptól valószínűleg teljesen kiürül a kasszájuk: a képviselők jutalmazásáról tegnapi testületi ülésükön szavaztak. Az ülést megelőzően át­vette megbízólevelét ifj. Bo­ros Szilveszter, aki a mandá­tumáról júliusban viharos kö­rülmények között lemondott Boros József képviselő he­lyére került a testületbe. Elhangzott, hogy a roma önkormányzat javaslatot ter­jeszt a helyben működő isko­lák vezetői elé, az ún. fej­kvóta felhasználásának lehe­tőségeiről, a roma gyerekek érdekében. Erről jövő hétfőn tárgyalnak az érintettek. Az elnök „kényes kérdés­nek” minősítette a képviselők jutalmazásáról szóló napi­rendi pontot. A kisebbségi önkormányzat idei költségve­tésében 10-15 ezer forintos havi tiszteletdíjak szerepel­tek, pénz híján azonban eddig egy fillért sem vettek fel a roma szenátorok. A tegnapi ülésen azonban döntöttek a képviselők jutalmazásáról. Az elnök 25, a képviselők 15, a lemondott, illetve az újdon­sült képviselő 5-5 ezer forin­tot kap. (Az egyik képviselő jelezte, hogy ezt az összeget a hátrányos helyzetű roma csa­ládok megsegítésére fordítja.) Ezzel a döntéssel a tolnai roma önkormányzat pénze gyakorlatilag teljesen elfo­gyott, igaz, még az idén 70- 100 ezer forint pályázati pénzben reménykednek, -s­Csúcstechnológia, növekvő térben Megkezdődött a próbaüzem a Tolna Megyei Ruhaipari Szö­vetkezet bonyhádi üzemegysé­gének új üzemcsarnokában. Mint a szövetkezet elnökétől, Frast Antaltól megtudtuk, a Triumph cég számára dolgoz­nak. A bonyhádi új üzemcsar­nok felépítése a termelési tech­nológia korszerűsítése miatt vált szükségessé. Kellett a hely a Sahl, illetve Gemini gépek­nek, amelyeken női alsóneműt gyártanak, különben vagy har­minc embert el kellett volna bocsátani. A fejlesztés nyomán azonban ennek fordítottja tör­ténik: 30 női dolgozót tudnak felvenni. Az új üzemcsarnokba került gépek helyére Duna- szentgyörgyről a fürdőruha gyártására alkalmas gépsor ke­Vadkerti Zsuzsa két Sahl automatánál dolgozik fotó: bakó A szekszárdi Gyermekek Háza programjából Tanévnyitó igazgatói (Folytatás az 1. oldalról.) tovább, vagyis ezek szépséget hordozó mozdulatait. A táncok betanítója, a csoport vezetője: Gaál László. A sikert, mint tudjuk, nem adják ingyen. Ilyen utazás fi­nanszírozását is meg kell ol­dani. Természetes, hogy maguk a táncosok hozzák a legtöbb ál­dozatot. Ez nem olyan terhelést jelent, amit ne vennének örömmel, de fiatalokról, mond­hatni kiskorúakról lévén szó, az igazi terhet a szülők vállalják az anyagi eszközök előteremté­sével is. Szerencsére mindig vannak olyan érdekeltek, akik számára fontos lehet az ilyen kulturális program szponzorá­lása. A szekszárdi Taksonyi Au­tósbolt, és az ugyancsak szek­szárdi Ágnes Ruha Kölcsönző Szalon úgy értékelte a szek­szárdi Gyermekek Háza szalon­táncosainak balatonföldvári szereplését, hogy hozzájárultak a költségek egy részének téríté­séhez. Teszik ezt azért, mert pontosan tudják, hogy a táncok­tatásban szerzett ismeret sze­mélyiségformáló hatása ké­sőbb, felnőtt korban kamatozó- dik igazán. Decsi Kiss János (Folytatás az 1. oldalról.) A tanév két legfontosabb voná­sának a tartalmai modernizá­ciót, és a közoktatás racionali­zálást jelölte meg az államtit­kár-helyettes. Elkészült a nem­zeti alaptanterv, már csak a kormánydöntés van vissza. Ké­szülnek a vizsga-koncepciók, egyik a 10. osztályt követő alapvizsga, a másik pedig az érettségi. A NAT, a tervek sze­rint novemberben már az isko­lákban lesz, s akkor elindulhat a saját tantervek kialakításának három éves munkája. A NAT tartalmazza a 6-16 korosztály számára az előírt tananyagot, tíz műveltségi területen. Az oktatási törvény tervezett módosításai között szerepel - többek között - a tankerületi oktatási központok megszünte­tése. Az közoktatás szakmai modernizációjának része a ké­szülő óvodai nevelési koncep­ció, amelyben az individuál- pszichológiai és a közösségi nevelési elveket valló iskola képviselői igyekeztek mindkét módszer előnyeit egyesíteni. Pozitívumként emelte ki az államtitkár-helyettes, hogy a közoktatásból nem vonnak el pénzt. Elkészült viszont az is­kolák átvilágítása és kiderült, hogy a rendszer nem hatékony, persze nem pedagógiai - nem is erről szólt az átvilágítás -, ha­nem anyagi értelemben. Ennek értekezlet fő oka, hogy csökkent a gyer­meklétszám, s lassú ütemben, de folytatódik. A racionalizálás elkerülhetetlen. Igazán ve­szélyben a kis települések kis iskolái vannak. Báthory Zoltán elmondta az újságírók azon kérdésére, hogy hány pedagó­gust bocsátanak el: nincs vá­lasz. Az iskoláknak fenntartó­ikkal kell megvívni a harcot, de le kell számolni a teljes foglal­koztatottság illúziójával. Arról, hogy a megtakarított bér ma­radjon a közoktatás rendszeré­ben még folyik az érdekegyez­tetés. A minisztérium azt az ál­láspontot vallja, hogy a raciona­lizálásnak törvényi garanciák­kal kell lebonyolódnia. -i­Döntés 6 nappal a tanítás kezdete előtt Lesz ebédeltetés Mözsön Szépségverseny, két szekszárdival Bár a helyi újság már két hete beszámolt róla, valójában csak tegnap került pont a mözsi is­kola-étkeztetés ügyére. A 200 diák és mintegy 50 felnőtt ebé­deltetését ezentúl az Alimentál Kft. végzi, amely a konyhát bérbe-, az ott dolgozókat - egy kivétellel - átveszi. Hámori Attila, a kft. első embere a Népújságnak el­mondta, hogy az étkeztetés vál­lalkozásba adására a tolnai képviselőtestület takarékossági rendelkezései miatt határozta el magát a mözsi iskola igazga­tója. A számítások kimutatták, hogy az étkeztetés költségei így évente kb. egymillió forinttal csökkennek. A kft. és az igaz­gató közötti tárgyalások már áprilisban elkezdődtek, a csak tegnap megszületett egyezség pedig gyakorlatilag azonos volt az áprilisban létrehozott terve­zettel. A vállalkozó nem érti, miért tartott ilyen sokáig ez a huza-vona, mi játszódott a hát­térben, miért kellett augusztus 29-ig halogatni a döntést, holott szeptember 4-én már főznie kell. Hámori Attila szerint a késlekedés miatt elképzelhető, hogy eleinte előfordulhatnak zökkenők az étkeztetésben. A vállalkozó szerint mindenek oka a képviselőtestület döntés- képtelensége, illetve határoza­taik végrehajthatatlansága. Csányi László, a város új jegyzője szerint a késlekedés oka egyrészt a nyári szabadsá­golások, amelyek miatt a tár­gyalások elhúzódtak. A másik, hogy nem volt tisztázott: a kép­viselő-testület egy korábbi dön­tése mennyiben értelmezhető erre a konkrét esetre. Végül si­került megoldani ezt is, vala­mint azt, hogy a dolgozókat megillető kifizetések ne az idei költségvetési évet terheljék.-s­(Folytatás az 1. oldalról.) lányok érkeztek a keszthelyi szépségversenyre. — Megítélése szerint igaz­ságos eredmény született? Szabó Noémi Sz. N.: — Az első három he­lyezettet tekintve valószínűleg igen. A különdíjak odaítélése azonban véleményem szerint meglehetősen szubjektív mó­don történt. Egy modellügy­nökség például a saját lányai­nak adta át a díjait.. . Szegedi Adrienne Sz. A.: — Fogalmazzunk úgy, hogy a dobogós helyezést elért lányok között akadt olyan is, aki megérdemelte a helyezését. Ez a megállapítás részben a kü­löndíjasokra is érvényes. Vi­szont akadt olyan lány is, aki - bár szerintem kéllett volna - nem kapott semmit. — Milyen reményekkel in­dult a megmérettetésen? Sz. N.: — Bevallom, titkon reménykedtem egy harmadik helyezésben ... De ha már ez nem sikerült, akkor legalább egy különdíjat megérdemeltem volna. . . Sz. A.: —, Igazából nem voltak vérmes reményeim. A Blikk című napilap által rendezett Queen of Hungary nem is any- nyira versenyt, mint inkább egy jó szórakozást jelentett szá­momra. Néhány lány persze nagyon elkeseredetten vette tu­domásul az eredményt, de én végül is összességében jól érez­tem magam, s egyáltalán nem vagyok csalódott. -szá­Hírek A Megyéből Nem indul idén gazdaasszonyképző Nem indult az idén elsős gazdaasszonyképző osztály a palánki Csapó Dániel Me­zőgazdasági Szakközépis­kolában. A megyei önkor­mányzat döntése értelmé­ben, csak 32 beiratkozott ta­nuló esetén lehetett volna osztályt indítani. A jelent­kezők száma ennél lényege­sen kevesebb volt, pedig a másfél éves képzés során tanítanak - többek között - idegen nyelvet is. Német festők Borjádon Borjádon a Molnár-panzió ad szállást annak a főiskolás csoportnak, mely ä német- országi Mainz város kép­zőművészeti akadémiájáról érkezett. Vezetőjük Leo Le­onhard professzor. Tervük, hogy az itt készült alkotása­ikkal Szekszárdon is bemu­tatkozzanak. Teniszbajnokság Dombóváron A dombóvári „Flamingó” szeptember 4-én ünnepli ha­todik születésnapját, s ez al­kalomból szeptember 8 és 10 között dombóvári tenisz- bajnokságot hirdettek meg. A versengésre férfi egyéni és páros versenyzők neve­zését várják a Dombóvári Vasutas Teniszpályán szep­tember 8-án 15 óráig. A kertbarátok a bőrbetegségekről Hétfőn, szeptember 4-én 19 órakor tartja következő ösz- szejövetelét a szekszárdi kertbarátkor a Babits Mi­hály Művelődési Ház klub- helyiségében. Ez alakom­mal Módos Ernő, az Alsca- vin Rt. igazgatója beszél ar­ról, hogyan előzzük meg a bőrbetegségeket. Horgászverseny Harcon A Harci SE szeptember 2- án, szombaton tartja éyi rendes horgászversenyét. Gyülekezés 7 órakor, a szo­kott helyen. A verseny díjait Bacchusz László biztosítja. Ossza meg örömét! Mórágyon Tamásné Nagy Erika a névnapját ünnepli. Minden jót kíván: anyu, apu, Zsuzsika. Új műsorok a TELEPAKS-ban Bonusz- és üzenőfüzet általános iskolásoknak is A nyári szünetet követően csütörtöktől ismét teljes műsoridő­ben ad a TELEP A KS Városi Televízió. A sugárzás adta lehető­ségek révén ez tizennégy települést is érint. Koós Attila, a nem­régiben kinevezett új főszerkesztő megválasztásakor változá­sokat ígért a műsorstruktúrában. A megyei balesetmegelőzési bizottság és a Hungária Bizto­sító szeptember 1-től sorra ke­rülő, és november végéig tartó akciósorozatáról a megyei rendőr-főkapitányságon tartott tegnap sajtótájékoztatót Illés László alezredes, és Acs Rezső, a Hungária Biztosító munka­társa. Illés Lászlótól megtud­tuk, megjelent egy bónuszfüzet, amely hasonló a piros ponthoz, s azok kapják, akik balesetmen­tesen közlekednek, a gyalogo­sokat és a kerékpárosokat is be­leértve. A bónuszfüzetet a sza­bályosan közlekedők az intéz­kedő rendőrtől kapják. A füzet hasznos tudnivalókat is tartal­maz, illetve azon kereskedelmi cégek neveit, ahol kedvez­ménnyel vásárolhat a füzet tu­lajdonosa. A Hungária Biztosító gondo­zásában Tolna megyében 3 ezer üzenőfüzet jelent meg, amely általános iskolásoknak' nyújt segítséget a szabályos közie­kedhez. Az iskolások közleke­dését segíti a Coca-Cola fény­visszaverő matrica is. A közle­kedés jelenlegi helyzetéről Illés László elmondta, hogy az idén a mai napig 345 személyi sérü­léssel járó közlekedési baleset történt, míg tavaly 342. Az eh múlt évi 32 halálos balesettel szemben eddig az idén 24 volt. Örvendetes, hogy jelentősen csökkent a súlyos sérüléssel járó balesetek, illetve az ittas vezetők okozta balesetek száma. Az akció hatásosságát a baleseti statisztika alakulásán tudják lemérni. Az akció ideje alatt a rendőri intézkedések száma is növekedni fog. Ács Rezsőtől, a Hungária Biztosító munkatársától megtudtuk, hogy az üzenőfüzet az Országos Bal­esetmegelőzési Bizottsággal közösen jelent meg/ 1994-ben először. Ez az általános iskolá­sok első osztályosainak és szü­leiknek szolgál hasznos tudni­valókkal. Ezeket a füzeteket személyesen viszik majd ki az általános iskolákba. A megyé­ben körülbelül 3-3500 elsős veheti kézbe az útmutatót, (pt) — így van - helyeselt felveté­sünkre a főszerkesztő -, való­ban egy korszerűbb televíziót említettem a pályázatomban. Ennek megfelelően alakítottuk ki az új műsorstruktúrát. Ezen­túl csütörtök esténként egyórás, blokkosított magazinműsorral jelentkezünk. Reményeim sze­rint rövid, tömör, pergő infor­mációkat kapnak azok, akik bennünket néznek. A magazin a Gombóc című gyerekműsorral kezdődik, mintegy 10. percben. Ez kifejezetten az általános is­kola alsóbb korosztályait cé­lozza meg. Ezt követi a Hírbe­hozó, egy elsősorban rövid, ké­pes információkra alapozó öt­perces blokk. A Terítéken a hét legfontosabb témáit boncol­gatja, élő műsorban. A Paksa- méta marad a korábbi hagyo­mányokat felvállaló, az esemé­nyeket feldolgozó, kifejezetten közszolgálati hírműsor. — A menü végén szokott jönni a desszert. — Az utolsó 15 percben ke­rülnek képernyőre - heti váltás­sal - olyan műsorok, mint pél­dául most csütörtökön a Mu­tató, amely gazdasági témákkal foglalkozik. A második héten a Szia ifjúsági magazin jelentke­zik, majd a Kedves hölgyeim, ezt követően pedig a Férfisza­kasz. Az előkészítés stádiumá­ban van jelenleg az Atonell cí­met viselő rockműsor. — Azt hiszem, a sportműso­rok Pakson kihagyhatatlanok. — így van. Keddenként je­lentkezik a Lelátó, egy órában. — A filmvetítés még a nyári időszakban sem szünetelt. — Hétfőn, szerdán és pén­teken este nyolctól kezdődik a filmvetítés. Havonta egy, eset­leg két alkalommal hétfőnként Filmklub-bal jelentkezünk. Ezen kívül szeptember 22-től beindítjuk a Kvízöntő című szel­lemi játékot. Ez kicsit keveréke a Mindent vagy semmit!, illetve az Egri István-féle játékoknak.-krasznai­Szalontánccal a Balatonnál rül. Az új csarnokban hetvenöt varrónő dolgozik, a gépek ér­téke darabonként 60-70 ezer német márka. A szövetkezet évi termelése mintegy 650-700 millió forint. A fehérnemű és a fürdőruha tíz százalékát értéke­sítik Magyarországon, a többit a müncheni központú céghez szállítják. Hangyái

Next

/
Thumbnails
Contents