Tolnai Népújság, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-03 / 180. szám

1995. augusztus 3., csütörtök Megyei Körkép 5. oldal — PUNAFÖLDVÁR, PAKS És KÖRNYÉKE Hét-Ügy _____________ írta: Krasznai Zoltán B ezár a cigánykollégium? D unaszentgyörgyön - a környéken egyedülálló módon - közel két évtizede működik az úgynevezett cigánykollé­gium, diákotthon. Ez azt jelenti, hogy a községben lakó, általá­nos iskolába járó cigány gyerekek - az elmúlt időszakban 12-18 között ingadozott a létszámuk - szorgalmi idó'szakban hétfő reggeltől péntek estig önkéntes alapon az otthonban laknak, ruhát és teljes ellátást kapnak. Ennek jelentőségét felesleges lenne itt és most bizonygatni. Ami még fontos, a cech - az idei esztendőben ez majd 4 millió forint - döntő részét az önkor­mányzat állja. Az az önkormányzat, amelynek képviselő-testü- lete mai ülésén lehet, hogy úgy dönt, fenntartóként - a gazda­sági nehézségek miatt - a továbbiakban nem tud pénzt biztosí­tani a működtetésre. Annak ellenére sem, hogy a kilencvenes évek eddig eltelt időszakában több cigány származású tanuló végezte el a nyolc általánost, mint az azt megelőző másfél évti­zedben összesen. S bár fegyelmi problémák akadnak, akadtak - például a diákok egy része rendszeresen igazolatlanul mulaszt az összes érdekelt egyetért abban: nem politikai, nem kisebb­ségi, „csak” pénzkérdés a diákotthon további sorsa. Tény, hogy azokat a családokat, amelyek rendszeresen járatták gyermekei­ket a kollégiumba, érzékenyen érintené az esetleges megszünte­tés, szüneteltetés. Kompenzációként viszont szóba kerülthet egy esetleges emeltebb szintű szociális támogatás - tudtuk meg az egyik illetékestől. M indenesetre a képviselőik helyzete nem könnyű. Hiszen Szentgyörgy a cigány kollégiummal egyfajta mintát is adott más településeknek, ráadásul a megszüntetés - még a legoptimistább vélemények szerint is - ront a cigány gyerekek esélyein. Györköny: nemzetiségi napok A fia zongoraművész, a lánya Kaliforniában érettségizett Megpróbálni kinyitni az iskolát” Beszélgetés Vasvári Attilával, a pálfai iskola új igazgatójával A helyi német kisebbségi ön- kormányzat és a község ön- kormányzata idén is megren­dezi a Györkönyi Nemzetiségi Napokat. A héten elkészült az esemény programja is. Eszerint a szombat elsősorban a fiatalabb korosztályoké lesz. Délután 17 órától egy képkiállí­tás nyílik az iskolában, majd 18 órakor Györköny futballistái mérik össze erejüket a nemes­nádudvariakkal. Este a My Rock ad koncertet, ezt köve­tően pedig disco lesz. Másnap a délelőtti istentisz­telet után délután felvonul az ünnepi menet, majd a megnyi­tót követően 15.30-tól kezdődik a meghívott kultúrcsoportok műsora. Fellépnek györkönyi, zombai, gyönki táncosok, pak­siak, németkériek, de itt lesz a német Zuchering város ifjúsági zenekara is. Este a Palotabo- zsoki zenekar közreműködésé­vel bál zárja a falunapokat. — Azon túl, hogy a pedagógus állás már egyáltalán nem szá­mít nyugdíjas állásnak, miért pályázik valaki manapság isko­laigazgatónak? — Nekem is feltűnő volt, hogy nyolcán pályáztunk. Kí­váncsi is voltam, vajon mitől ilyen jó ez a hely? Eddig ugyanis nem ismertem Pálfát. A kiírás viszont olyan jól volt megfogalmazva, hogy szinte szó szerint passzolt rám. A má­sik dolog, hogy nekem tulaj­donképpen kellett is pályáz­nom, hiszen ’91 óta csináltunk ugyan az én igazgatóságommal Szebényben egy új iskolát, de mára elfogyott a pénz, ami a gyakorlatban egyfajta visszafej­lesztést jelentett. Olyannyira, hogy az állásom is veszélybe került. — Ezt kö­vetően bein­dult Pálfán a pályázati procedúra, ami egyfajta átvilágítás­nak is megfe­lelt. — így van. Amikor először jöttem Pálfára érdek­lődni, az volt az első kérdé­sem, van-e helyi jelölt. Ha lett volna, etikai és szakmai okokból nem indulok. Az első beszélgetésünkkor a polgár- mester öt perc alatt elmondta, milyen elképzelései vannak, mit várnának egy igazgatótól. Komolyan mondom, majdnem szó szerint azokat mondta, amiket én akartam mondani. Még arra is gondoltam, hogy csak ne beszéljen sokáig, mert elmond mindent, utána pedig, ha leírom a pályázatomban, úgy tűnik, mintha ugyanazt írnám. — Mire helyezte a fő hang­súlyt? — A nyitott iskolára. - Ne­kem apám igazgató, anyám pe­dagógus volt, és nagybátyáim is igazgatók voltak annak idején. Nem csak egyszerű tanítók, Augusztus 12-én immár har­madik alkalommal rendezik meg Pálfán a Cigánytalálkozót. Az eseményt annak idején a he­lyi cigányszervezet hívta életre. A helyszín ezúttal is az úgyne­vezett alsó sziget lesz. A programtervezet szerint mert a falu és az iskola egy volt. Persze ez a régi világban még könnyebben is ment. Ne­kem Szebényben is ugyanez volt a koncepcióm, és megpró­báljuk itt is kinyitni az iskolát. Először is felfelé, hogyha nyol­cadikból kimegy a gyerek, ak­kor ne mondja azt, hogy ide többet be sem teszem a lábam. Az iskola kapcsolódjon a fel­nőtt művelődéshez. — Ha jól tudom, ének-ma­tematika szakos. — Igen, és mindig is vezet­tem énekkart, ahol együtt vol­tak a felnőttek a gyerekekkel, fiatalokkal. Ez az óriási benne, nem az úgynevezett művészet. Énekkari próbák vannak, utána még másfél órát együtt lehet­nek az emberek, beszélgethet­nek egymással. A másik bolon- dériám a sakk; sakkedző is vol­tam, elvégeztem a TF-et. Egy húszas osztálylétszámból egy hét alatt ki tudom válogatni, hogy ki az, aki sakkozik, mert az egész másképp áll hozzá a matematikához, s egyáltalán a problémákhoz. — Az eddig látottak alapján, milyen változtatásokat tart szükségesnek az iskola életé­ben? — Valamikor voltak mun­kaközösségek, de megszűntek. Egy ekkora iskolában - pláne, hogy jön a NAT - a feladatokat nem lehet úgy megvalósítani, hogy van egy igazgató meg van egy helyettes és van egy csomó délután 14 órától az ünnepélyes megnyitóval kezdődne a talál­kozó. Mint megtudtuk, ezen a pálfai önkormányzat is képvi­selteti magát, illetve a meghí­vottak között vannak még más cigányszervezetek képviselői is. Ezt követően a kulturális tanító, tanár. Úgy gondoltam, hogy lenne egy reál és egy hu­mán, illetve egy tanuláson kí­vüli munkát összefogó csoport. Szeretném, ha minden tanító benne lenne valamelyik mun­kaközösségben. — Beszéljünk egy kicsit a családjáról. Említette, hogy bár a fia korosztályos országos sakkbajnok volt, mégis egészen más területen boldogul az élet­ben. — Valóban sakkozónak in­dult, de emellett nagyon szépen zongorázott és voltak saját kompozíciói is. Nyolcadikban végül a zenei szakközépiskola mellett döntött, mire fel a sakk- szövetségben meg is kaptam a beosztásomat. Azt mondták, „te egy hülye vagy, most nyert országos bajnok­ságot, és egy tel­jesen más pá­lyára engeded!”. Én viszont nem akartam befolyá­solni a gyereket. Kiderült, hogy jól választott, el­sőre felvették a zeneművészetire, majd zongora szakon végzett, jelenleg csem­baló szakon má­sodéves, de köz­ben főiskolán ta­nít. A lányom sok időt töltött annak idején kül­földön, Angliá­ban, New Yorkban; Kaliforniá­ban érettségizett. Most lesz harmadéves az egyetemen, an­gol szakon. Közben felvették humánmenedzser szakra is. A nejem szintén itt fog tanítani az iskolában. Ő alsós tanító, de el­végezte a népművelő szakot is. — Nem érzi néha úgy, hogy szinte már gyanús, hogy eny- nyire - úgymond - klappol minden Pálfán ? — Amikor az első látogatás után hazamentem, és mondtam, hogy nyolc pályázó van, a ne­jem megjegyezte, „na jó, akkor nem megyünk sehova”. Én azt válaszoltam, hogy innen szép nyerni. És tényleg összejött.-krasznai­műsor keretében fellép a szek­szárdi cigányszervezet Csácsi Vorba zenekara, valamint a Száni Lulugyi táncegyüttes. Az esti órákban kezdődik és reggelig eltart a bál, melynek programjában tombolasorsolás és táncverseny is szerepel. Hír-Blokk Paksi delegáció utazik Galán- tára augusztus 9-én, hogy részt vegyen az ottani „Nyári galán- tai vásár és sörfesztivál” nevet viselő háromnapos rendezvé­nyen. Hátrányos helyzetű gyere­kek Cseresznyéspusztán. A szekszárdi székhelyű családse­gítő központ szervezésében keddtől 22 hátrányos helyzetű gyermek táborozik tíz napon át a Paks melletti Cseresznyés­pusztán. Határozatképtelennek bi­zonyult kedden este a madocsai képviselő-testület. Öt képviselő hiányzott, közülük négyen - úgymond - igazolatlanul. Pedig lett volna mit megtárgyalnia a testületi tagoknak, hiszen 11 napirend állt előttük. Köztük olyanok, mint a vezető óvónő megválasztása és a fogorvosi díjak megállapítása. Szabó Jó­zsef polgármester pénteken 18 órára ismét összehívta a képvi­selőket. Megjelent a Györkönyi Hírek legújabb száma. Ebben többek között a nemzetiségi napok ter­vezett programjáról, a község történetéről, a szőlő aktuális növényvédelméről, a telekadó­rendeletről, a helyi Vöröske­resztről, valamint foci-hírekről lehet olvasni. Los Andinos koncert lesz jövő héten vasárnap 20 órától a du- naföldvári művelődési házban. Az ismert együttes egzotikus népzenét hoz Dél-Amerikából a Duna-parti városba. Ezoterikus tábort szervez a paksi művelődési ház. A tábort augusztus 21 és 27 között tart­ják a Szekszárd melletti Sötét­völgyben. Azoknak minden­képpen érdemes részt venni rajta, akiket érdekel az asztro­lógia, a grafológia, a tenyérana­lízis, az álomfejtés és más egyéb titokzatos, vagy annak tűnő téma. Kajdacson az elmúlt testü­leti ülésen többek között el­hangzott, hogy a község iskolá­jában működő iskolaszék öre­gek napját szeretne rendezni a jövőben, melyre meghívót kap­nának a település idősei. A tes­tület elméletben támogatta az elképzelést, ám anyagi korlátái vannak a rendezvény megvaló­sításának. A testület tagjai jó­nak tartották az iskolaszék fel­vetését, de úgy vélték, hogy az esemény megrendezésére és le­bonyolítására nem elegendőek az iskolaszék által felajánlottak, így községi összefogásra lenne szükség. A testület nem hozott végleges döntést az öregek napja ügyében, később még visszatérnek a témára. Üjjáéled a lövészklub Nagydorogon? Ha lesz pénz, akkor lőhetnek A nagydorogi önkormányzat többek között a helyi lövész­klub újjáélesztéséről is dön­tött a testület legutóbbi ülé­sén. A képviselők támogatá­sukról biztosították a klub tagjait, akiknek közel három esztendeje nincs lehetőségük a lövészet gyakorlására, mert anyagiak hiányában gyakorla­tilag nem működött a klub. Talán ez most megváltozik. A korábban a Magyar Honvédelmi Szövetséghez (MHSZ-hez) tartozó szerve­zet a központi költségvetésből kapott némi pénzt a műkö­déshez, de az MHSZ széthul­lása óta a nagydorogiak nem tudták megteremteni a megfe­lelő anyagi feltételeket ahhoz, hogy rendszeresen tarthassa­nak foglalkozásokat. Az önkormányzat döntésé­nek következtében a koráb­ban 40, jelenleg 25 főt szám­láló lövészklub talán újraé­ledhet. Erre megvan minden esély, főként, ha további tá­mogatókra (modem szóval élve szponzorokra) is szert tesznek, hiszen nagy szüksé­gük lenne erre. A Györköny felé vezető út mellett található lövésztelepre is ráférne a tata­rozás. A cél persze az, hogy a klub a tagok által befizetett tagdíjakból, valamint a szponzoroktól, támogatóktól befolyt pénzekből tartsa el magát. -ge­Vasvári Attila belépője a pálfai iskolába Cigánytalálkozó a pálfai szigeten Zsaru-Sokk Mutogatós férfi Pakson A múlt hét egyik napján, a kora reggeli órákban M.I.-né a paksi Dunamenti Tsz tanyá­jához vezető úton ment, ami­kor egy eddig ismeretlen férfi a kukoricásból elé ugrott és arcát eltakarva nemi szervét mutatta neki. Németkéri villámakció Vasárnap éjszaka R.Z.-né németkéri lakásába ablakbe­törés módszerével behatoltak, majd a konyhaszekrényből elvitték e havi nyugdíját, mintegy 7 ezer forintot. Az esetet hétfőn este jelentették a paksi kapitányságon. Ezúttal igencsak gyors és eredményes volt a kiszállás, ugyanis az el­követő németkéri S. Ottót alig valamivel több, mint két óra alatt elcsípték a rendőrök. Sajnos a pénz már nem lett meg, a tettes saját elmondása szerint italra költötte. A vil­lámgyors akciót Dravecz Fe­renc főhadnagy, Juhász István százados, Bognár Imre fő­törzsőrmester, illetve a né­metkéri megbízott, Dömötör Sándor törzszászlós hajtotta végre. Megint loptak az erőmű területéről A paksi atomerőmű toxikus tárolója melletti területről 80 méternyi kábelt tulajdonítot­tak el hétfőn éjszaka. A kár értéke megközelítőleg 10 ezer forint. Veszélyben az oktatás minősége Kajdacson? Kevés a pénze az iskolának Az iskola igazgatója aggódik az intézmény költségvetése miatt. Az önkormányzat korábban felszólította a kajdacsi iskola vezetőjét, Fodor Zoltánt, hogy a jövő tanévre vonatkozólag készítse el az intézménnyel kapcsolatos létszámleépítési javaslatait. A hivatal 15 száza­lékos csökkentést javasolt az intézménynek, hiszen a meg­változott gazdasági körülmé­nyek - indokolja a hivatal - ezt a lépést kényszerűvé teszik. Az iskola vezetője az elmúlt testületi ülésen elmondta, hogy nem lát reális lehetőséget arra, hogy a intézmény dolgozóinak létszámát úgy csökkentse, hogy az ne okozzon az oktatásban, vagy a nevelésben csorbulást. Fodor Zoltán úgy véli, hogy csakis a meglévő plusz felada­tokból tudna az iskola lefa­ragni, ez viszont már veszélyez­tetné az intézmény diákjainak oktatását, vagyis az oktatás színvonala csökkenne. Ez azonban a továbbtanulás reális esélyeitől fosztaná meg a diá­kokat. Fodor Zoltán a szakkö­rök, a korrepetáló órák, vala­mint a napközis csoportok megszüntetése révén tudna a költségekből faragni. A költségekkel kapcsolatban a polgármester részéről felve­tődött annak lehetősége, hogy a viszonylag magas költségű - je­lenleg is veszteségesen működő - konyhát magánkézbe adják, vagy az önkormányzat üzemel­tetné a jövőben. így nagyobb a valószínűsége, hogy gazdasá­gosabban, bevételcentrikusan működne az adott vállalkozás.

Next

/
Thumbnails
Contents