Tolnai Népújság, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-26 / 200. szám

1995. augusztus 26., szombat Megyei Körkép 3. oldal Az első félév mérlege pozitív Nagydorogon A tankönyvek vásárlását támogatja az önkormányzat Beruházás a Samsonite-nál A nagydorogi önkormányzat hétfőn tartott testületi ülést. Ezen elsőként az 1995. évi első félévi költségvetést tekintették át a képviselők. Mindezt azért, hogy a testület dönteni tudjon abban, mennyi tankönyvtámo­gatást nyújt a diákok részére. Az első félév gazdálkodásával kapcsolatban megállapították, hogy az kiegyensúlyozott volt, és az év elején meghatározott terveknek megfelelően alakult, így a második félév működése zökkenőmentes lehet. Döntés született abban, hogy az önkormányzat minden diák részére a tankönyvek árának felét adja támogatásként, az ál­lami támogatással együtt. Ez Sajtótájékoztatót tartott tegnap délelőtt Szekszárdon a Mun­káspárt megyei bizottsága. Benkő Zoltán szóvivő az au­gusztus 20-án meghirdetett népszavazási kezdeményezés­ről adott tájékoztatást. A Munkáspárt az aláírások­kal azt szeretné kikényszeríteni, hogy népszavazás döntsön ar­ról, Magyarország belépjen a NATO-ba. Azért tartják sür­gősnek a népszavazás kiírását, - amit az MSZP-SZDSZ koalí­ciós megállapodás is tartalmaz -, hogy az érdemi lehessen, s végeredménye bekerülhessen az új alkotmányba. A Munkáspárt szerint az or­szágot senki sem fenyegeti, vi­szont a tagság idegen csapatok, esetleg atomfegyverek megje­lenésével járhat. Lemondunk az ország szuverenitásának egy részéről, feszült viszony ala­kulhat ki szomszédainkkal és utóbbi 860 forint tanulónként. A testület abban is döntést ho­zott, hogy a település elektro­mos hálózatának az önkor­mányzatra jutó vagyonrészét igénylik. Törvény szerint a községi elektromos hálózati vagyona önkormányzati tulaj­donba adható. Ez valójában csak részvényeket jelent, me­lyekkel szabadon gazdálkod­hatnak majd a községi önkor­mányzatok. A testület kinyilvánította szándékát, hogy a községi sportcsarnok kiegészítő épüle­tét idén szeretnék befejezni. Az épülethez kapcsolódó részt presszónak alakítják ki. ge Oroszországgal, az osztrákok sem akarják, érvelnek. Sokba kerülne a belépés, mégsem kapnánk érdemi segítséget, mondja a Munkáspárt. Érveik között szerepel még, hogy a NATO sem hív bennünket, ha mégis felveszik az országot a tagok sorába, tisztogatásra ke­rülhet sor a hadseregben. A pártnak kétségei vannak a szer­vezet védelmi jellegét illetően is. A Varsói Szerződés után ne akarjunk csöbörből vödörbe ke­rülni, hangzott el a sajtótájékoz­tatón. Benkő Zoltán mindehhez hozzátette, hogy a NATO-nak van tábornoki kara, haditechni­kája, félő, hogy a magyarok a szervezetben csak bakák lehet­nének. Az aláírásgyűjtő kampány során szeptember 21-én nagy­gyűlés lesz Szekszárdon, ame­lyen részt vesz Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. Felújították és bővítették a Samsonite nevű bőrdíszmű vi­lágcég gyárát Szekszárdon. Mint Pap József igazgató kér­désünkre elmondta, az 1990 óta keletkezett nyereséget a cég nem vonta el, sőt még hozzá is tettek a beruházás megvalósítá­sához. Nyolcvannyolc-kilencven millió forintba került az új csarnok, a többit a rekonstruk­cióra fordították, összesen — Nincs mit titkolnunk, s fő­leg azok után nincs, hogy isme­retes: a társadalom, a közvéle­mény időnként egyoldalú tájé­koztatást kapott rólunk - jelen­tette ki tegnap délelőtt Éppel János, a Tolna Megyei Vadász Szövetség titkára azon a sajtó- tájékoztatón, mely Szekszár­don, a Városháza konferencia- termében várta a megjelenteket. Éppel János a megye vadász­társadalmának új törekvéseiről szólva többek között annak a reményének adott hangot, hogy minden érintettel sikerül kiala­kítani a reális szemléleten ala­puló, korrekt együttműködést. Dr. Józsa Csaba, a Tolna Megye Vadász Szövetség el­nöke a június 3-án bekövetke­zett szövetségi tisztújítás rész­leteiről szólt, majd a vadászat és vadgazdálkodás összefüggé­seit világította meg mondandó­jában. — A vadász szövetség társadalmi szervezet, melynek legfontosabb célkitűzése a tag­ság érdekeinek védelme, képvi­selete - összegezte törekvéseik lényegét dr. Józsa Csaba. Szabadi István, a szövetség természetvédelmi-és propagan­dafelelőse a szeptember 2-án Sióagárdon megrendezendő megyei vadászanap programjait ismertette a résztvevőkkel. A programok reggel 8 órától vár­mintegy 240 millió forint ér­tékben. Felújították az épülete­ket, kívül beleül, a gépészeti berendezéseket, szociális léte­sítményeket. Hétfőn lesz a mű­szaki átadás, majd szeptember 8-án kerül sor az ünnepélyes avatásra. Ebből az alkalomból a Samsonite vezérkara is Szek- szárdra érkezik. Az ünnepségre meghívták a köztársasági elnö­köt (érkezése még nem biztos), nagyköveteket, minisztereket. ják az érdeklődőket a lőtéren. A megnyitó után egyéni és csapat koronglövészeten mérhetik össze tudásukat az indulók, majd 9 órától íjászati bemutató tekinthető meg. A fiatalok szá­mára jelenthet nagy vonzerőt a 9.30 órai ifjúsági légpuska lö­vészet. Akik megéheztek, meg­kóstolhatják azokat az étkeket, melyek a délelőtt 10 órakor kezdődő vadfőző verseny kere­tében kerülnek a bográcsba. A délutáni vadászkutya őrző-védő bemutató után 14 órától a kö­zönség megcsodálhatja a leg­újabb vadászruha kollekciót. Folyamatosan megtekinthető a vadásznapon a trófea kiállítás, a vadászkalandok kedvelői pedig Megyei és városi vezetőket, s mintegy hatvan újságírót vár­nak a rendezvényre. A gyárnak jelenleg mintegy 300 alkalmazottja van, kétszáz- negyvenen dolgoznak a terme­lésben. Az új üzemcsarnok mintegy 25 százalékos terme­lésbővülésre ad lehetőséget - ezért építették - amelyhez kö­rülbelül harminc szakmunkás felvételére lesz szükség. FOTÓ: GOTTVALD találkozhatnak Szabolcs József­fel, aki itt és ekkor dedikálja Apám és én 100 éven át vadász­tunk című könyvét. Kérdésekre válaszolva Kocsner Antal vadászmester a megye fácán és nyúlállomá- nyának alakulásáról adott átte­kintést, Bognár Mihály főva­dász pedig - a sajnos várhatóan növekvő tendenciát mutató - vadkárokról számolt be. A saj­tótájékoztató zárásaként dr. Jó­zsa Csaba ismételten kifejezte azon reményét, hogy a közeljö­vőben a vadász képe a köztu­datban a természetet féltő, óvó és gondozó ember képével lesz egyenértékű.-szá­Hírek A Megyéből Tolnai rendőrök nagy fogása Nagy fogást csináltak a tol­nai rendőrök a közelmúlt­ban. Lefülelték a Dombori üdülőterületen mintegy két hónapja garázdálkodó betö­rőbandát, akiknek számlá­jára mintegy 2-300 ezer fo­rint értékű holmi eltulajdo­nítása írható. A gyanúsítot­tak valamennyien tolnai fia­talok. A tolnai rendőrök az ügy teljes felgöngyölítése érdekében a gyanúsítottak előzetes letartóztatására tet­tek javaslatot, ám a bíróság két nap után szabadlábra he­lyezte őket, így az eddig elő nem került lopott holmik megtalálására, az üggyel kapcsolatos újabb informá­ciók megszerzésére már nincs esély. Szeptember 17.: kajdacsi népszavazás Kétszázhatvan érvényes alá­írással népszavazást kezde­ményeztek Kajdacson. A helyi polgároknak a követ­kező kérdésre kell választ adniuk: „Hozzájárul-e ah­hoz, hogy Kajdacs közigaz­gatási területén kis és köze­pes aktivitású radioaktív anyagok tartós tárolására atomtemetőt létesítsenek?” A szavazás időpontja szep­tember 17. Ugyanakkor el­hangzott az is, hogy maga a kérdés pontatlan, ugyanis kis és közepes aktivitású ra­dioaktív hulladékok tárolá­sáról van szó, s nem radio­aktív anyagokról, illetve nem atomtemetőről. Döntött arról is a testület, hogy a kajdacsi önkormányzat va­lamennyi helyi diáknak egyszeri, kétezer forintos tankönyvtámogatást nyújt. Külföldi adomány a kórháznak A Magyarországi Katolikus Németek Egyesülete né­metországi testvérszerve­zete elnökének Franz We- singer úr adományaként e hónapban érkezett Dombó­várra 20 kórházi ágy min­den tartozékkal együtt. Az adományt a magyarországi szervezet országos elnök­ségi tagja dr. Keller József adta át a dombóvári kórház gazdasági igazgatójának, Nagy Bélának. Az adomány már a kórház rehabilitációs osztályán ápolt betegek ren­delkezésére áll, s az külön öröm, hogy hasonló segít­ségre a jövőben is számítani lehet. TANÁROK, MEZŐGAZDÁSZOK, MŰSZAKIAK FIGYELEM! Kettő év alatt új szakmát szerezhet Szekszárdon, ha jelentkezik a Pénzügyi és Számviteli Főiskola (Zalaegerszeg) kihelyezett Pénzügyi Szakos Vállalkozási SZAKKÖZGAZDÁSZ képzésére. A jelentkezéshez csak felsőfokú intézményben szerzett oklevél szükséges! (8000 Székesfehérvár, Móri út 16.) a főiskola megbízásából. Megcímzett, felbélyegzett válaszboríték küldése esetén részletes tájékoztatást küldünk. Helyi szervezőnk: Gyurkovits Ferenc Levélcím: Szekszárd, Epreskert u. 5. Telefon: (74) 315-404 munkanapokon 7-13 óra között £ szakon pénzügyi tanácsadó képesítést is szerezhetni A Munkáspárt sajtótájékoztatója Népszavazást, most Vadásztársadalom - titkok nélkül Roland, a rablószomorító postás Új bűncselekményfajtával gyarapodott megyénk kriminalisztikai története: e hét keddjén postarablást kíséreltek meg Felsőnyéken. Nemcsak az eset párját ritkító, hanem az is, ahogyan a 22 esztendős Schneider Roland - aki négy éve postai alkalmazott - ellen­állt, és meghiúsította az akciót.- Negyed egy körül történt - emlékszik vissza Roland -, ennél az asztalnál ültem az irodában, és arra lettem figyelmes, hogy va­laki elrohan az ablak előtt. Elkezdte ütni az ablakot, beestek az üvegszilánkok. Először csak néztem néhány másodpercig, nem tud­tam elképzelni, hogy mi van. Az első el­gondolásom az volt, hogy valaki nem kapta meg a pénzét, és azért törte be az ablakot, mert erre volt már példa Felsőnyéken és Ozorán is. Az ajtónál vettem észre, hogy csuklya van a fején.- Egyedül volt itt?- Igen. Ő is csak később vehetett észre, amikor oldalra fordult, én rögtön bezártam az ajtót. Az ajtó gombos, nem lehet kívülről kinyitni, ezért ütötte, rúgta, de nem nyílt ki. Körülbelül egyidőben rohantunk vissza, ő az ablakhoz, én pedig a telefonkészülék­hez. Nagyon meg voltam ijedve.- A rendőrséget hívta?- Igen, de telefonon innen csak az iregi központot tudtam hívni, hogy értesítse a rendőrséget. Akkor törte be az ablakot. Benn biztonságban éreztem magam, nem gondoltam, hogy bemászik azon a kis abla­kon. A telefonra már időm nem volt, mert bent volt, és késsel fenyegetett. Vissza mentem a páncélszekrényhez, a kulcsot zsebre tettem, de akkor már velem szemben állt, és felszólított, hogy adjam át a pénzt, különben megöl. Ekkor még mindig nem hittem el, hogy mi történik velem.- Erősebb testalkatú volt a támadó?- Körülbelül egyenlő szinten lehettünk, ahogy a dulakodás közben éreztem.- ő kezdte a dulakodást?- Nem, én kezdtem. Először rosszullétet színleltem, ez rossz is volt, meg jó is. Rossz, mert tarkón tudott vágni, amikor le­hajoltam, jó pedig azért, mert testközelbe kerültem, és le tudtam fogni a kés pengéjét. Utólag visszagondolva, ő is megijedhetett, nem gondolt arra, hogy ellenállásba ütkö­zik. Négy-öt percig tartott a dulakodás, próbált többször elgáncsolni, ütötte a feje­met, de mikor észrevette, hogy nem bír ve­lem, az ajtó felé igyekezett. Az ajtónak hát­tal állva én még mindig fogtam a kés pen­géjét, ő meg az asztalról felemelt egy bé­lyegzőt, és fejbe vágott. Akkor engedtem el, és ki tudott szökni. Nem figyeltem, hogy merre szalad, örültem, hogy megúsztam az egészet.- Mennyi pénz volt a szekrényben?- Több százezer forint. Ez a napi átlagos összeg.- Napirendre tért már a történtek felett?- Olyan váratlanul ért, hogy az első per­cekben sokkhatásszerű volt az egész, azóta, ha este visszagondolok, még mindig ezt ér­zem. Nem tudtam elképzelni, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet velem. - tf ­■ mnnATcnuiiii/n ■ Játsszon velünk! Az egyik neves szekszárdi irodatechnikai cég jóvoltából játékunk megfejtői között kisorsolunk 1 DB SZÁMOLÓGÉPET, amely hálózatról és elemről is működtethető, papírbefűzős, hordozható kivitelű. Lepje meg gyermekét egy számológép­pel! Nem kell mást tennie, mint a cég pénteki és szombati lapszámunkban közölt fél-fél emblémáját kivágni, levelező­lapra ragasztani és beküldeni a Tolnai Népújság címére szeptember 4-én 10 óráig. A többi a szerencse dolga! Játsszon velünk! A szerencsés nyertes nevét szeptember 5-i lapunkban olvashatják.

Next

/
Thumbnails
Contents