Tolnai Népújság, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-17 / 192. szám
2. oldal Vilagtükör — Hazai Tűkor 1995. augusztus 17., csütörtök Üj javaslat az önkormányzati pénzek elosztására Ellentétes álláspont, közös nevező? A szocialista párt által kidolgozott variáció lehet a kompromisszumos megoldás az önkormányzatok szja-visszatérítésé- nek vitájában - vélekedett Lampert Mónika, az MSZP parlamenti frakciójának helyettes vezetője tegnapi tájékoztatóján. Az MSZP frakció nem vett részt a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium között kialakult számháborúban. Inkább hétszer mérni... Lapunk értesülése szerint a kormány ma dönt arról, hogy beve- zesse-e a vízumkényszert Romániával, valamint a volt Szovjetunió és a volt Jugoszlávia országaival szemben. A kabinet nyilván azt várja az intézkedéstől, hogy honunkban így kevesebb lesz a bűnözés, eredményesebb a feketegazdaság elleni küzdelem. Köztudott azonban, hogy a bűnözés nem áll meg az országhatároknál. Az itt tartózkodó - és nem feltétlenül a „fehér” gazdaságban tevékenykedő - kínaiak, vietnamiak csak vízummal léphetnek be az országba, mégis gyakori szereplői a bűnügyi híreknek. Vízumkényszer esetén a kétes „üzletembereknek” nem okoz majd gondot a vízum beszerzése, de az erdélyi, a kárpátaljai vagy a vajdasági magyarok többségének elérhetetlen lesz az anyaország. S akkor még nem szóltunk a várható ellenlépésekről, a gazdasági és a politikai következményekről. Bizonyára az Európai Unióhoz való csatlakozásunkat akarja a kormány siettetni azzal, hogy önként vállaljuk a schengeni egyezmény előírásait. Kérdés, vajon a határok lezárása eleget nyom-e a latban ahhoz, hogy az Unió mielőbb kitárja kapuit Magyarország előtt. S megéri-e ezért újabb feszültségekkel terhelni hazánk és az érintett szomszédok viszonyát? Reméljük hát, hogy mindezt számba véve a kormány „hétszer mér, mielőtt egyszer (vízumot) vág ”, - lantos Takarékos, de látványos ünnepségsorozat Körmenet, koncert, tűzijáték Constantát javasolja a román diplomácia az új magyar főkonzulátus színhelyéül - jelentette a bukaresti Mediafax magánhírügynökség meg nem nevezett román külügyminisz- tériumi forrásokra hivatkozva. A román fél szerint Kovács László magyar külügyminiszter júliusi bukaresti látogatásán értésére adta: Budapest nem ragaszkodik mindenáron Kolozsvárhoz vagy Erdélyhez. Ezért vetődött föl Bukarestben a tengerparti városban létesítendő főkonzulátus gondolata - írta a Mediafax. Borisz Jelcin orosz elnök és Helmuth Kohl német kancellár szerdán telefonbeszélgetésben cserélt véleményt a nemzetközi politika időszerű kérdéseiről. Az orosz elnöki hivatal nem közölt részleteket a beszélgetés tartalmáról, de jól informált források szerint a fő téma ismét a boszniai rendezés volt. Kitoloncolta a kínai rendőrség szerdán a Greenpeace nevű nemzetközi környezetvédő szervezet hat aktivistáját, mert az előző napon tiltakozó akciót rendeztek a kelet-ázsiai ország kísérleti atomrobbantásai ellen Peking központjában. Ugyancsak kiutasították az általuk fölfogadott két operatőrt. Hűtőkamionban igyekezett Németországba az a kilenc bosnyák és szerb menekült, akiket az osztrák hatóságok tartóztattak föl a kufsteini határátkelőhelyen. Az illegális utasok Olaszország felől érkeztek, és jó néhány órát töltöttek a hűtőkocsiban, egészségük azonban nem károsodott. Elszállították Lenin kétton- nás bronzszobrát szerdán a moszkvai Kremlből. Venyia- min Pincsuk szobrászművész alkotása csaknem három évtizedet töltött el a Kreml kertjében, s most a Moszkvától 35 kilométerre fekvő Lenyinszkije Gorki múzeumába kerül át. Kifejlesztik és felbocsátják a világűrbe az Alfa nemzetközi űrállomás első modulját - erről írt alá 190 millió dolláros megállapodást a Hruniscsev orosz űrkutatási központ és a Boeing amerikai védelmi és űrkutatási ügynökség kedden. A modul az első egysége a 30 milliárd dollár költségűre tervezett űrbázisnak, amely a világ első nemzetközi orbitális laboratóriuma lesz, és a jövőben felváltja a Mir orosz űrállomást. Árulják a pályaudvart a belgiumi Mechelen városban. Az állami vasútnak súlyos veszteségeket okozott az épület fenntartása, ezért döntött úgy, hogy a körülötte fekvő földdel együtt megvételre kínálja. (Tudósítónktól) A 35 kontra 15 százalék körüli huzavonában némileg elsikkadt az a fontos szempont, hogy az önkormányzatok bevétele és vagyoni helyzete között óriási a különbség - hangoztatta Lampert Mónika. Ez tovább nőne, ha a kormány a 35 százalékra voksolna. A szocialisták új javaslata szerint a jövedelemadó 40 százalékát juttatnák az ön- kormányzatoknak. Felét automatikusan kapnák meg, másik felét a lakosság számaránya szerint. A normatívák részleteit további egyeztető tárgyalásokon lehetne kidolgozni. A nagyobb bevételekkel rendelkező települések számára ez a rendszer a korábbinál hátrányosabb, de csökkenti a színvonalkülönbséget. A 20-20 százalékos variációt a pénzügyminiszter is elfogadhatónak tartja. * A jövedelemadó visszatérítésének módja volt az SZDSZ tegnapi sajtótájékoztatójának egyik fő témája is. Pető Iván pártelnök kifejtette: A szabad demokraták nem tudják támogatni, hogy az önkormányzatok részesedését a 35-ről 15 százalékra csökkentsék. Pontos számítások nélkül nem alkothatnak véleményt az MSZP-frakció munkacsoportjának arról az új javaslatáról sem, amely szerint 40 százalékkal rendelkezhetnének az önkormányzatok. Az SZDSZ a nyáron folyamatos egyeztetésre törekedett a tárcák illetékeseivel. Ennek eredményeképp teijesztik a kormány elé javaslataikat azokban a tárgykörökben, amelyekben az előterjesztő véleménye eltér az SZDSZ-étől. Az államalapító Szent István király tiszteletére tartandó központi állami ünnepség programjait az idén a mértéktartás jellemzi. A Belügyminisztérium az e célra elkülönített 17 milliós keretét sem használta fel teljesen. Mindez az augusztus 20-ai megemlékezések előkészületeiről rendezett tegnapi sajtó- tájékoztatón hangzott el. Világosi Gábor, a BM politikai államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy az ünnepségsorozat európai integrációs készségünk, jó szomszédságra és szuverenitásra való törekvésünk hű tolmácsolója lesz. A központi ünnepségsorozat augusztus 18-án kezdődik a Parlamentben tartandó kitüntetésekkel. Augusztus 19-én Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke fogadja az országos kisebbségi önkormányzat és a határon túli magyarság képviselőit. Ezen a naKirívóan súlyos, cigányok elleni támadás idén nem fordult elő, ugyanakkor változatlanul napirenden vannak a romák elleni atrocitások. Ezek egy részét rendőrök követik el. Furman Imre, a Másság Alapítvány Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodájának vezetője szerint az iroda tavaly 120 esetben járt el, idén eddig 50 ügy van az asztalon. A megkülönböztetés formái változatosak: több munkaügyi központ számítógépében csillag szerepel egyes cégek neve mellett, ami azt jelenti, hogy ne küldjenek hozzájuk roma munpon rendezik meg a jeles falvak - az államalapító nevét viselő tíz település - polgármestereinek, illetve a megyei közgyűlések elnökeinek szakmai találkozóját. Az augusztus 20-ai események a Kossuth téren zászló- felvonással és tisztavatással veszik kezdetüket. Innen díszalegység viszi a nemzeti és történelmi zászlókat a budai várba. A Szent István-szobomál tizenegy órakor kezdődő állami ünnepségen Göncz Árpád köz- társasági elnök, Ópusztaszeren Hóm Gyula miniszterelnök mond beszédet. A budai várban nappal népművészeti bemutatót, este szabadtéri koncertet tartanak. A Szent Jobb-körmenet augusztus 20-án délután 17 órakor indul a Szent István-bazilikától. Este a Gellért-hegyi tűzijátékkal zárul a főváros ünnepi rendezvénysorozata. csath kavállalókat. Előfordult, hogy egy már megkötött lakásvételi szerződést visszamondták, amikor megtudták, hogy a vásárló cigány. A jogvédő iroda foglalkozik a közelmúltban létrejött cigány kisebbségi ön- kormányzatokkal is, jelenleg éppen a miskolci testületnek nyújtanak jogi segítséget. A romák elleni diszkrimináció megfékezésének érdekében Furman Imre járható útnak tartaná, ha a cégek és a szórakozóhelyek működési engedélyében kötelező érvénnyel szerepelne a megkülönböztetés tilalma. Egymásra talált két rokon a menekülőkkel zsúfolt „népek országútján”, a Belgrad felé vezető autópályán. A háborútól való félelmükben továbbra is tízezrek hagyják el otthonukat Boszniában és Horvátországban. fotó: feb/reuter A szankcióbizottság a boszniai szerbeket gyanúsítja Budapest elzáija a gázcsapot? Az ENSZ délszláv ügyekben illetékes szankcióbizottsága keddi ülésén megállapodott abban, hogy felkéri Magyarországot: állítsa le a Szarajevóba szánt orosz földgáz továbbítását, mivel a boszniai szerbek eltérítik a szállítmányokat. Budapest még nem kapott hivatalos értesítést a döntésről, tudtuk meg a Külügyminisztérium illetékesétől. A brit Reuter hírügynökség szerint a bizottság a bosnyák kormány kérésére döntött így, mivel a Magyarországon és Jugoszlávián keresztül továbbított gázból május óta semmi sem érkezik meg Szarajevóba. Szelei K. Lajos, a Külügyminisztérium főosztályvezetője a Ferenczy Európress kérésére elmondta: Oroszország két éve folyamatosan szállít gázt Szarajevónak Magyarországon keresztül. A továbbítandó gáz mennyiségét - amely az utóbbi egy esztendőben óránként száz köbméter volt - a bosnyák és az orosz kormány közötti megállapodás rögzíti. Hazánk tranzitdíjat szed a szállítások után. Budapest még nem kapott hivatalos megkeresést az ENSZ szankcióbizottságának keddi határozatáról - közölte a főosztályvezető, - ám ha a testület elnöke átadja Magyarország ENSZ-nagykövetének a döntésről szóló diplomáciai jegyzéket, úgy a magyar kormánynak záros határidőn belül cselekednie kell. A szankcióbizottság határozatait ugyanis az ENSZ tagállamainak kötelező tiszteletben tartaniuk. A bosnyák kormánytól már értesült arról Budapest, hogy Szarajevóba nem érkezik meg az ígért gázmennyiség. Szelei K. Lajos szerint meglehetősen nehéz megállapítani, hogy a gázt ki és hol csapolja meg. A gázszállítások ellenőrzésére ugyanis a világszervezetnek sincs felhatalmazása. Sokféle diszkrimináció sújtja a romákat Csillag a számítógépben Félmilliárd fölé is hízhat Rekordösszegű lottó főnyeremény Fortuna bőségszarujában Úgy tűnik: határ a csillagos ég! Az ötös lottó reménybeli főnyereménye ezen a héten elérte a lottótörténelem rekordját, meghaladja a 300 millió forintot. Növekedhet tovább is, mert a tavasszal jóváhagyott játékterv alapján kerek egy esztendeig halmozódhatnak a különböző nyeremények.- A szabályok értelmében a pénzt egy év után vissza kell forgatni a játékba, ha addig nincs ötös - mondja Merka Tamás, a Szerencsejáték Felügyelet főosztályvezetője. - Az egy év alatt felgyűlő ösz- szegnek viszont nincs felső határa. A lottószelvények vásárlóit az is foglalkoztatja: elképzelhető-e manipuláció a húzásoknál? A szakember válasza: a szelvények feldolgozásának folyamatát sokféleképpen ellenőrzik. Ami pedig a sorsolásokat illeti, a 90 számgolyónak még csak a közelébe se kerülhet illetéktelen, kizárt a csalás. Jelen van a közjegyző, részt vesznek a sorsoláson a Szerencsejáték Felügyelet képviselői is, vigyázzák a játék tisztaságát. Csalni ilyen körülmények között legalább olyan nehéz lenne, mint eltalálni az öt számot. Létezik-e jó tipp a telitalálatra? A matematikus válasza: nem is egy! Ha valaki 43 milliónál több szelvényt kitölt különböző számkombinációkat alkalmazva, egy ötös találata feltétlenül lesz a szelvények között. Mivel hetente négyötmillió lottózó fogad, átlagban a tizedik, tizenegyedik hetet követően már nagy a valószínűsége annak, hogy valaki mind az öt számra ráhibázik. Akkor pedig a nyertesnek csupán azt kell eldöntenie, hol és milyen módon akarja felvenni a pénzt. Tizenhét nap múltával kaphatja kézbe vagy utalják át a bankszámlájára. Külön adóznia nem kell, a Szerencsejáték Rt. ugyanis levonja és be is fizeti helyette a jövedelemadót. Bozsó Bea Kisebbségek védelmében Arra kéri a magyar kormányt és a felelős nemzetközi szervezeteket a Magyarok Világszövetsége, hogy tegyenek lépéseket a vajdasági magyarok védelmében. Az MVSZ az etnikai konfliktusok békés megoldásának a híve, ezért azt kívánja, hogy a kisebbségek a számukra biztosított különböző autonómiák keretében szülőföldjükön maradjanak. Kulturális kapunyitások Sürgető feladatnak tekinti a művelődési és a külügyi tárca, hogy az úgynevezett angolszász világban - így Londonban lehetőleg még ebben a ciklusban, New Yorkban pedig a későbbiekben - magyar kulturális intézetek kezdjék meg működésüket, s képviseljék hazánkat. Ugyanakkor fontosnak tartják az Európai Unió országaiban, illetve a szomszédos államokban működő intézmények színvonalas tevékenységét. Óvják a Feszty-körképet Zárva tartják az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban augusztus 19-én és 20-án a Feszty-körképnek otthont adó épületet. A kétnapos ünnepre több ezer embert várnak, s nem tudják, a látogatók tömege hogyan változtatná meg a terem hőmérsékletét, páratartalmát és a változás miként hatna a képre. A jövő héten azonban újra látható lesz a nemrég restaurált mű. Kriminológusok 11 országból Rendszerváltás és bűnözés címmel magyar-német kriminológiai szimpóziumot rendeznek Budapesten augusztus 20-a és 25-e között. A tanácskozáson 11 közép- és kelet-európai ország szakértői elemzik egyebek között a gazdaságitársadalmi környezet illetve a bűnözés összefüggéseit és társadalmi, szociológiai hatását. Újoncköszöntő jó hírekkel Tovább csökkent a bevonulok száma. Az idén 16 520 fiatalt hívtak be szolgálati idejük letöltésére, 1200-zal kevesebbet, mint tavaly augusztusban. Erről Keleti György honvédelmi miniszter beszélt tegnap Cegléden az újoncok köszöntésekor. A kiskatonákat már augusztus 20-án meglátogathatják a hozzátartozók. Az ünnepélyes eskütétel napja szeptember 9-e lesz.