Tolnai Népújság, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-02 / 179. szám
1995. augusztus 2., szerda Megyei Körkép 3. oldal Túra az egykori hazába Útra kelnek a székelyek (Folytatás az 1. oldalról.) Hadikfalvát és Anrásfalvát. Mindenhol elmegyünk a temetőbe, megkoszorúzzuk a tavaly felállított emlékfákat. Nagyon örülünk, hogy az idén kerítéssel vették körül az ott élők ezeket a kopjafákat. Bemegyünk a templomokba, felkeressük az ismerősöket. A hadikfalvi templomban augusztus 8-án délután 2-kor közös istentiszteleten veszünk részt, ahol a hímesházi pap celebrál misét. — Visszafelé merre vezet a túra? — A Gyilkos tó, a Békás szoros, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Farkaslaka - Tamási Áron szülőfaluja - Korond, Marosvásárhely és Kolozsvár érintésével érkezünk haza. Hangyái Ülésezett a szociális bizottság Támogatások, fellebbezések Ülést tartott tegnap délután Szekszárd Város Közgyűlésének szociális bizottsága. Az előterjesztett napirendi pontok alapján javaslatok hangzottak el a szociális és egészségügyi gondnokság 1994. évi pénzmaradványainak fel- használására, a közgyógyellá- tási ügyekben érkezett fellebbezések elbírálására, a gyermekétkeztetési térítési díj- kedvezmény rendszerének módosítására. Sor került a lakásfenntartási támogatások ügyében érkezett fellebbezések elbírálására és a szociális bizottság jogkörében előkészített határozatok jóváhagyására. - fké Bátor tűzoltópalánták a bölcskei táborban Harmadik éve szervez tábort a Tolna Megyei Tűzoltóparancsnokság Bölcskén, a szép fekvésű Duna-parti településen. Háromszor egy hetet töltöttek itt a gyerekek. Tizenéves fiatalokat hívtak meg a táborba, melynek főszervezője Hol- lósi Tibor főhadnagy volt. Ma már úgy tűnik, hagyománnyá válik a bölcskei tűzoltótábor. A diáktűzoltó intézményének közel kétszázötvenéves hagyománya van. Persze annak idején csak az életerős középiskolás fiatalemberek lehettek tűzoltók. Csak azt vették be a soraikba, aki az úgynevezett „gerudium botot” a végénél fogva egy kézzel fölemelte. Ma már nem támasztanak ilyen igényeket, de fontosnak tartják a fiatalokkal való foglalkozást, mert há felnőttek lesznek, akkor bizonyára eszükbe jutnak majd a táborban szerzett szép élmények. A tanultak alapján gyorsabban tudnak eligazodni egy esetleges tűz keletkezésekor, hiszen erre tanítják őket. Nemcsak a diáktűzoltóságnak, hanem a táboroknak is nagy hagyománya van. A három év alatt közel háromszáz gyerekkel foglalkoztak itt Bölcskén. Az idén is mintegy tíz helyiségből, több mint 100-an jelentek meg. Csőglei Pista bácsi, a megyei szövetség elnöke megismertette a fiatalokkal a tűz elleni védekezés, a tűzoltás történetét, a mai tűzoltóság feladatait. Az ő vezetésével megtekinthették a Paksi Atomerőmű Tűzoltóságát. Ellátogattak a bonyhádi tűzoltómúzeumba is. Ä honvédség, rendőrség, polgárivédelem munkatársai nagy lelkesedéssel mondták el a legfontosabb tudnivalókat. A legizgalmasabb foglalkozás a motorfecskendő összeszerelése volt. Különösen tetszett a gyerekeknek, amikor vízsugárral célba kellett lőni. Jutott víz a tábor vezetőinek is. A résztvevőknek csekély részvételi díjat kellett csak befizetni. Ezt az adott település önkormányzatának önkéntes tűzoltósága, de volt ahol a szülők fizették. Segített az iskola, a helyi tsz, a polgármesteri hivatal, a honvédség is. Segített a tábor megszervezésében természetesen a paksi és a szekszárdi városi tűzoltóság, s persze nem utolsósorban a megyei parancsnokság. Garay Előd Idén 1,7 millió megtakarítást jelent a Gemenc Volánnak „Drasztikus” járatelvonás Pakson (Folytatás az 1. oldalról.) tökéletesen tisztában vannak. Hiába szabta meg az önkormányzati törvény, hogy a helyi tömegközlekedés az önkormányzat feladata, a „hagyomány” alapján - szerződés nélkül - továbbra is a Volán végezte el a gyakorlati részét. A Gemenc Volán lapunkban pénteken teszi közzé a részletes paksi menetrendet, így most csak annyit: lesz mit bogarászniuk a helyieknek. Különös tekintettel a Szent István tér - Barátság u. - Gesztenyés vonalra. Ágh Erzsébet személyforgalmi osztályvezető elmondása szerint idén mintegy 1,7 milliós költség megtakarítást jelent ez a manőver. Az osztályvezető úgy véli, „nem volt más eszköz a kezükben”. Blazsek Balázs, Paks jegyzője ugyanakkor „drasztikusnak” minősítette a járatcsökkentést, melyet egy az egyben „elutasít”. A Volán már megint az önkormányzatokon akar spórolni, ahelyett, hogy előbb saját berkein belül tenné ezt - jelentette ki a jegyző. Dr. Szöllősi Ferenc, a Gemenc Volán vezérigazgató-helyettese szerint a mostani lépés sem oldja a problémáikat. Tűzoltásnak nevezte az intézkedést, amely hosszú távon nem fedi el a gondokat. Szerinte a helyi tömegközlekedést állami és önkormányzati támogatás nélkül nem lehet működtetni. Az állampolgárok teherbírása már igencsak véges, ezt jelzi a menetjeggyel utazók csökkenő száma is. Mint ismeretes, a paksi képviselők júniusban úgy döntöttek, szeptemberig megvizsgálják az esetleges koncesszióba adás feltételeit. Dr. Szöllősi Ferenc elképzelhetőnek tartja, hogy a Gemenc Volán is pályázna erre, de előbb mindenképpen kíváncsiak a feltételekre.-krasznai„Az újszülött mindent tud” Természetesen, anyatejjel A szoptatós anyákat és a kismamákat hívták meg tegnap délután a bonyhádi városi kórházba, az Anyatej Világnapja alkalmából tartott rendezvényre, melynek mottója: „Természetesen, anyatejjel”. A megjelenteket dr. Németh Lídia az ÁNTSZ városi tiszti főorvosa köszöntötte. Dr. Németh Lídia elmondta, hogy az országos átlaghoz képest valamelyest többen szoptatják gyermekeiket anyatejjel a városban és környékén. Magyarországon az anyák 43 százaléka, a Völgységben 48 százaléka táplálja saját tejével picinyeit. Jósné Vajda Renáta védőnő a szoptatás fontosságáról beszélt. Emlékeztetett, hogy azok a gyermekek, akik anyjuk tejével táplálkoznak, ellenállóbbak a betegségekkel szemben. Felhívta a figyelmet arra a ritkábban hangoztatott tényre, hogy a szoptató nők kevésbé hajlamosak a mellrákra. Markovics Márta, a kórház ápolási igazgatója a bababarát kórházról beszélt, egy kismama pedig - aki egyébként „civilben” védőnő - elmondta, milyen élményt jelentett számára, hogy gyermekeit saját tejével táplálta. Az újszülött mindent tud - figyelmeztetett dr. Bücs Gábor igazgató, a kórház szülészeti osztályának vezetője -, ezért nagyon fontos, hogy nagy körültekintéssel várjuk annak érkezését. Mint elmondta, a kórházban már régóta vannak „papás szülések”, és rövidesen bevezetik az úgynevezett „gyengéd szülést”, amelynek során a gondos fogadtatás része lesz például a megnyugtató zene és a félhomály. A rendezvényen - amelyen részt vett és a megjelenteket köszöntötte Oroszki István polgármester - szó esett még a szoptatásbarát fogamzásgátlásról és elismerésüket fejezték ki azoknak, akik mások gyermekeiknek is juttatnak az életet adó anyatejből. - háj Delegáció Nagybányáról Látogatók az inkubátorházban A Tolna Megyei Vállalkozói Központ meghívásának eleget téve négy tagú delegáció érkezett Máramaros megyéből, a nagybányai Közép- és Kisvállalkozásokat Fejlesztő Központból Szekszárdra a hét elején. A magyarországihoz hasonló módon alapítványként működő, másfél éve alakult központ munkatársai, Nicolae Dasca- lescu elnök, Radu Big tanácsadó, Pét re Mitru kuratóriumi tag és Cornel Kameniczki külső tanácsadó látogatásuk során egy korábban elindított program folytatásaként a Tolna Megyei Vállalkozó Központ munkáját tanulmányozzák, illetve egyeztetik az augusztus, szeptemberben zajló közös vállalkozói programokat itt tartózkodásuk két napja alatt. A vendégek hétfőn helyi vállalkozókkal találkoztak a vállalkozói központban, majd a szekszárdi szőlőhegyen található Mészáros tanyán ismerkedtek a táj szőlő- és borkultúrájával. Kedden a vendéglátók a Tinódi utcai inkubátorház működését mutatták be a nagybányaiaknak, délután pedig a helyi kamarák képviselőikkel találkoztak. PoUtikamentesen — Milyen tapasztalatokat szerzett a nagybányai delegáció a két nap során Szekszár- don, - erről érdeklődtünk kedden, az inkubátorházban tett látogatás alatt Nicolae Dasca- lescu elnök úrtól. — Örülök, hogy létrejött ez a kapcsolat és remélem, hogy mindkét fél sokat fog profitálni a találkozóból. Szeretnénk minél több tapasztalatot gyűjteni Szekszárdon, amit használni tudunk Nagybányán, illetve Máramaros megyében. — Létrejött-e valamilyen konkrét megállapodás? — Igen, az őszi Szekszárdi Szüreti Fesztiválkor sorra kerülő Alisca Expón romániai vállalkozók is képviseltetni fogják magukat a terveink szerint. Ezen kívül is találtunk olyan kapcsolódási pontokat, amelyek mind nekünk, mind a Tolna megyei vállalkozóknak kedvező, illetve kapcsolódik olasz vállalkozók elképzeléseihez. — Ez a mostani szekszárdi találkozó csak a kezdet, szomszédos országok lakói vagyunk, a politika nem érdekel bennünket, hosszú távúra tervezzük a kapcsolatokat, - fűzte hozzá az elhangzottakhoz Comel Kameniczki. F. Kováts Éva Hírek A Megyéből Táboroznak a cserkészek A Szekszárd-Újvárosi 615. számú I. Béla Király cserkészcsapat tagjai az idei nagy táborba augusztus 5-én utaznak - nagyrészt vonattal teszik meg a kétszáz kilométeres utat - a Keszthelyi hegységbe. A Balaton partjától néhány kilométerre, Válluson, az erdő rejtekében töltenek el két hetet. Ez idő alatt a tábori programokon kívül túráznak, bejárják a környék történelmi helyeit, többek között ellátogatnak Sümegre, a várba is. A szekszárdi cserkészcsapat augusztus 19-én érkezik vissza Szekszárdra. Közmunkások Németkéren Németkéren - a munkaügyi központ támogatásával - az elkövetkező három hónap során 22 közhasznú munkát végző munkanélkülit alkalmaznak - tudtuk meg a helyi önkormányzattól. Bakó László szobrai Kaposfüreden A Várdombon élő Bakó László szobrászművész és Balaton Mária iparművész alkotásaiból nyílt kiállítás az elmúlt hét szombatján K. Várnagy Márta Kaposfüredi Galériájában. A kiállítást Nyári László költő nyitotta meg. Az alkotások augusztus 20-ig megtekinthetők, hétfő kivételével naponta 14-20 óráig. A Kisközi utca 63. szám alatti Kaposfüredi Galériában a két művész kiállításával párhuzamosan a szoborparkban a dúzsi származású Kiing József szobrászművész alkotásait is láthatják az oda látogatók. Ossza meg örömét! Szolnokiné Erős Olgának és Olgikának névnapjukon szeretettel gratulálunk és minden jót kívánunk az elkövetkezendőkben, kicsit megkésve: anyu, apu, Ernő. Csikóstöttösön Róth Hedviget 14. születésnapja alkalmából sok szeretettel köszönti: Regina, Emőke, Feri és Klári. Tolnán Bognár Jánost születésnapja alkalmából köszönti felesége, fia lánya. Most még drága a fólia alatt nevelt dinnye Pakson a piac diktál Hétfőn még 40 forint volt az átlag dinnyeár Pakson, a tegnapi piacon viszont már kicsit furcsán néztek arra, aki 25 forint felett kínálta a portékáját. Akadt persze, aki kijelentette, inkább hazaviszi és eladja ház elől, de nem megy egy bizonyos ár alá. A többség viszont igyekezett kihasználni a jó forgalmat. Idén jó a sárgadinnye. Ezt alátámasztják az árak is, hiszen tavaly egész szezonban tartotta az 50 forint körüli szintet. Úgy tűnik, a göröggel sem lesz gond, igaz, akadnak fajták, melyeknek nem használt a nagy meleg, és az ezzel járó túl gyors beérés. Akik nem lékeltetnek Tavaly olcsóbb és valamivel jobb volt a görögdinnye, nyilván mindkettőnek megvan az oka, az egyiknek az infláció, a másiknak a sok eső. A jelenleg kapható dinnye ugyanis fólia alá ültetett növényen terem, s ennek a júniusi csapadék nem tett jót, a szabadföldi dinnyére pedig még várni kell. Tamásiban a kereskedők szerint jól fogy a dinnye, napi másfél-két mázsa az átlagos forgalom üzletenként. A múlt hétvégén a városban és környékén 48-50 forintért adták a gyümölcs kilóját, tegnap a legdrágább helyeken 40 forintra kúsztak le az árak. A Tamásiban kapható dinnye származási helye változatos: szállítanak Cecéről, Tol- nanémediről, Belecskáról, Tengelicről őstermelők. A legolcsóbban a Kop-Ka Áfész egyik élelmiszerüzletében lehetett vásárolni, ahol 31,50 forint volt egy kiló dinnye, az üzlet vezetője azt is elárulta, hogy 22 forint volt a beszerzési ár. Ha nem is kivétel nélküli, de általános az a megfigyelés, amelyet a Vitamin-udvar eladójától hallottunk: a német turisták nem kérik meglékelni a dinnyét, lehet, hogy higiéniai okból, de az is, hogy egyszerűen szeretik a zsákbamacskát. Árusok a föld szélén A Szekszárd környékén zömében fólia alatt termelt dinnyéből a város csaknem minden pontján lehet vásárolni, az újvárosi városrésztől a Béri Balogh Ádám utcáig. A város határában lévő dinnyeföldek szélére is kiköltöztek a gazdák, éjszaka vigyázzák a termést, nappal pedig a tűző napon kínálják a portékát. Csökkenő ár Bonyhádon Bonyhádon tegnapra az Áfész üzleteiben 35-36 forintra esett vissza az pirosbélű gyümölcs ára, a sárgadinnyét negyvenért kínálták. A Zöldért főtéri üzletében tartja magát a görögdiny- nye negyven forintos ára, a sárga 45 forintot kóstál. Ugyanitt Tusa Lajos magánvállalkozó, zöldséges mától a görögöt 30, a sárgát negyvenért kínálja. A Völgység kisebb településein valamivel magasabbak az árak. Már ahol rendszeresen árusítanak dinnyét. A legtöbb településen ugyanis főként csak mozgó árusoktól lehet kapni. Kakasdon az Áfész üzletben a múlt héten még ötven forintért adták a görögdinnyét, tegnap már 43-ért. Nagymányokon Ferencz József magánvállalkozó a görögdinnyét 35, a sárgadiny- nyét 45 forintért kínálja. Nagy tételben olcsóbb A dombóvári kereskedők 30, 32, és 38 forintos áron kínálják, s az utcai árusoknál sem kell ennél sokkal többet fizetni a görögdinnye kilójáért. Mint megtudtuk a minőséggel nincs baj, s az ellátás folyamatos. A sárgadinnye 38-40 forintos kilónkénti áron kél el, s finom, édes, akár csak a görögdinnye. Igaz, van olyan hely is, ahol egy-két hete lehetett legutóbb sárgadinnyét vásárolni, akkor még 70 forintos áron. Nagy tételben már 20-22 forintért is adják a felvásárlók a görögdiny- nyét, ezért könnyen elképzelhető, hogy a jövő héttől lényegesen olcsóbban lehet majd dinnyét venni. Nincs árkartell Tolnán Nem állítható, hogy Tolnán és környékén árkartellbe tömörültek volna a dinnyetermelők, vagy a kereskedők. Jól példázza ezt a Tolna központjában egymástól 25 méterre árusító két zöldség-gyümölcs bolt. Az egyikben 35 forintért mérik a sárga és a görögdinnyét, a másik helyen 40-ért. A szezon jelenlegi szakaszában egyébként a legtöbb helyen 35 forint a dinnye kilója, a két szélsőérték - 30 illetve 40 forint - között viszont már 25%-os eltérés van. A tolnai kereskedők a környékről - Fácánkert, Tengelic, Szedres - szerzik be a jelenleg legolcsóbb és legnépszerűbb gyümölcsöt. A dinnye - ha csak valami katasztrófa nem jön közbe - minden bizonnyal lesz még jóval olcsóbb is.