Tolnai Népújság, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-14 / 189. szám

1995. augusztus 14., hétfő ________________________Megyei Körkép________________________________________________ 3. oidai Ko rszerű műszer a bonyhádi belgyógyászaton A szívügyek orvoslására (Folytatás az 1. oldalról.) Ezen túl az intenzív betegellá­tásban is hasznos segítség. — Hogyan működik? —- Ez a korszerű berende­zés a véráramlás vértelen úton történő mérésére alkalmas. Ütésenként megméri a szív balkamrájából az egy össze­húzódás alkalmával kiáramló vér mennyiségét, melyet ha megszorzunk az egy percre eső pulzusszámmal, akkor megkapjuk az adott időre eső véráramlást. — Mi a betegek által is ér­zékelhető jelentősége e gép­nek? — A műszerrel kiváltha­tók lesznek a sokkal költsége­sebb és időigényesebb vizsgá­latok, tehát kevesebbet kell majd a betegeknek utazniuk. — Mikortól? — A terveink szerint szep­tembertől. — Hogy sikerült szert tenni a műszerre? — Azt hiszem, a mai gaz­dasági helyzetben minden al­kalmat meg kell ragadnunk, hogy korszerűsítsük a beteg- ellátást. Nos, a Gömöry And­rás Alapítvány által meghir­detett pályázaton nyertünk el félmillió forintot az impedan­cia kardiográfhoz. Egyébként a pályázat névadója, Gömöry professzor Naszlady Attilával közösen fejlesztette ki a gé­pet. A vételárat részletekben fogjuk fizetni, még közel egymillió forinttal tartozunk. — Honnan lesz meg a többi? — A gyűjtést már elkezd­tük, bízom benne, hogy meg­lesz a szükséges pénz. Azt kell mondanom, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet. Van ugyanis néhány lelkes támogatónk, de nagyon sok helyről a támogatást kérő levelünkre még választ sem kaptunk. Hadd emeljem ki az egyik fő támogatónkat, a szekszárdi Concordia Kft-t, amely százezer forinttal járult hozzá a költségekhez, de meg kell említenem a GA-BO kft-t, és a Lőrinczy autósisko­lát, amelyek, ha kisebb ösz- szeggel is de segítettek. Szá­munkra minden fillér fontos, vannak magánszemélyek, akik néhány száz forintot ad­nak, de nekünk ez különösen jól esik, mert ezt szívesen te­szik, és bizonyára azért, mert elégedettek a munkánkkal és bíznak bennünk. Hangyái Mentálhigiénikusok Gödöllőn Két napos városavató program A belügyminiszter Bátaszéken A szekszárdi mentálhigiénés egyesület humán kontakt em­beri erőforrásfejlesztő stábja vendégelőadói meghívást ka­pott a Gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem hároméves távok­A száraz, meleg idő és az em­beri gondatlanság ugyancsak sok munkát adott a hétvégén megyénkben a tűzoltóknak. Péntekén Nagydorogon gyul­ladt ki egy melléképület és tyúkól. A tüzet a helyi önkénte­sek gyorsan eloltották. Ugyan­aznap Szekszárdon a Kálvária északi oldalán mintegy három hektáron égett az avar, veszély­ben volt egy fenyőerdő is. Ezt a tüzet a szekszárdi tűzoltók ol­tották el. Kovács Attila tűzoltó­hadnagy tegnapi tájékoztatása szerint szombaton 10 óra 38- kor Őcsény Eszteri-szállásnál ugyancsak az avar kapott lángra mintegy 400 négyzetmé­teren, a tüzet a szekszárdi tűzol­tók eloltották. János-major mel­lett egy hektár tarló égett dél­után hatkor. Vasárnap a paksi tűzoltókat 15 óra 24-kor riasz­tották, a Virág utca 100. számú tató kommunikációs-technikai üzemmérnöki szakjára. E kép­zés első alkalommal vette prog­ramjába a hallgatók megsegíté­sét tanulásmódszertannal és kü­lönböző tréningekkel. ház kertjében keletkezett avar- tűzhöz. Szekszárdon délután fél háromkor a Patyolat épülete melletti száraz gaz kapott lángra, vélhetően egy eldobott égő cigarettától. Mint azt a dombóvári tűzol­tóság ügyeletese elmondta, szombaton három tűzesethez is riasztották őket. Délután három óra előtt néhány perccel érke­zett hozzájuk a jelzés, hogy a sütvényi úton egy traktor pót­kocsiján körbálák kaptak lángra. A helyszínre két kocsi­val vonultak, ám közben az egyiket a bő negyed órával ké­sőbb jelzett, Bikái és Egyhá- zaskozár közötti avartűzhöz irányították. A két tüzet pedig szinte egy időben, igen hamar sikerült eloltaniuk. Este nyolc előtt Szakály és Gyönk között egy tarlóégetésnél kellett egy fecskendővel beavatkozniuk. A Magyar Köztársaság el­nöke két Tolna megyei telepü­lésnek, Bátaszéknek és Si- montornyának adományozott városi rangot. A két napos bátaszéki város­avató, illetve Szent Istvánra, az államalapítóra emlékező prog­ram szombaton délelőtt tíz óra­kor a Szentháromság téren ze­nével kezdődik. Tizenegykor nyílik a Tőlünk, rólunk című kiállítás az általá­nos iskolában Bátaszék gazda­ságáról, néprajzáról, sportéleté­ről. Negyed kettőkor kezdődik a II. Géza Gimnázium tanulói­nak koronázási felvonulása ko­rabeli jelmezekben. Délután három órakor veszi kezdetét a városavatás hivata­los és ünnepi aktusa a sport- csarnokban, a Himnusz hangja­ival. Kunzcze Gábor belügymi­niszter mond ünnepi beszédet, majd átadja Bognár Jenő pol­gármesternek a városi rangot tanúsító oklevelet és a város jelképes kulcsát. Az új város polgárait kö­szönti Bach József, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Bősz Endréné dr. Wéber Aranka, a Tolna Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője, Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere és Steffen Bühler, a német test­vérváros, Besingheim polgár- mestere. Ezt követi a fiatal vá­ros első díszpolgárainak kö­szöntése, akiknek a címet az al­(Folytatás az 1. oldalról.) A rallyra harmincnyolcán ne­veztek be. Nem sikerült min­denkinek végigfutni a 6-os számú főúttól keletre eső hatki­lométeres pályát, műszaki okok miatt hat autó kényszerült fel­adni a versenyt. A nevezések után, délelőtt fél tízkor indult az első páros. Az első kör az is­merkedésre szolgált, a második és harmadik futam jobbik eredményét számították a bírák, így alakult ki a végeredmény. A női kategóriában mindösz- sze két autó indult. A bonyhádi Németh Klára-Vértes Éva pá­ros (Lada) 5 perc 23 másod­perccel végzett az élen Steib Ferecné előtt (az ő navigátora a férje volt), ideje 6'51”. A férfiak versenyében az ezer köbcenti alatti kategóriá­ban a bonyhádi Németh Tibor és Steib Ferec futotta Wart­burggal a legjobb időt: 4 perc 46 másodpercet. Őket követte - szintén Wartburggal - mind­össze egy másodperccel lema­radva, a Pusztai István-Szőts kálómból adományozták. Az ünnepi műsor a Szózat hangjai­val ér véget. Fél öttől a sportpályán népi- tánc-együttesek bemutatójában gyönyörködhetnek az érdeklő­dők. Kilenc órakor kezdődik az első városi össznépi bál a sportcsarnokban. Vasárnap kilenc órakor a Szentháromság téren térzene lesz. Tíz órakor kezdődik az ökumenikus istentisztelet, ke­nyérszenteléssel. Tizenegy óra harminc perckor nyílik Szabó Ferenc festőművész kiállítása a művelődési házban. Tizennégy órától sportprogramokra kerül sor a labdarúgó pályán és a sportcsarnokban. 16.30-kor in­dul a templomtól a körmenet a Norbert páros, harmadik helye­zést értek el Trabantjukkal Ezer Balázs és Vértes Tamás, idejük 4’57”. A II. kategóriában (1000-1500 cm3) a bonyhádi Lenger Ferenc és Jónás Rezső lett az első (Lada, 4'23”). 2. Hartmann Ákos és Hajdú Péter Bonyhádról, szintén Ladával. Idejük éppen annyi volt, mint a 3. helyezett Kvanduk Ferenc- Németh Zoltán párosnak, 4 perc 37 másodperc, ám ez utóbbi csapat csak egyszer tudta teljesíteni a távot. A legnagyobb gépeknél holtverseny alakult ki az élen: Volkswagen Golffal Törő Ta­más és Morvái Ákos (Szász­vár), valamint Fazekas József és Rausch Roland (Bonyhád) végzett az élen 4 perc 15 má­sodperccel. A 2. helyre Metz Csaba és Balázs Zoltán került (Lada, 4’34”), a harmadikra a Bonyhád-majosi páros: Palkó Attila és Beréti Zsolt szintén Ladával, 4 perc 35 másodper­ces idővel. felújított Kálvária kápolnához, amelyet Mayer Mihály me­gyéspüspök szentel fel. Tizen­nyolc órakor kezdődik a püs­pöki mise. Három kiállítás is látható Tolna megye egyik legfiatalabb városában. Az egyik dr. Csa- nády György magángyűjtemé­nye a Vörösmarty utca 1-ben, ahol a város és környéke régé­szeti emlékei láthatók az őskor­tól a 19. századig. Bátaszék egyházi műemlékeiről szól a a kiállítás a katolikus templom oratóriumában. Az európai ciszteri építészet és a ciszteriek cikádori vagy bátaszéki apátsá­gának emlékei című kiállítás a művelődési házban tekinthető meg. A versenyen - külön - profik is indultak. A pályacsúcsot Lanciával a Fiat-Stoll verseny­zői: Kiszler Mátyás és Kocsis Tibor futották: 3’42”. A profik versenyében, az 1000 és 1500 cm3 közötti járgá­nyok kategóriájában is mind a Fiat Stoll versenyzői indultak, valamennyien Ladával. A sor­rend: 1 .Ráthi Miklós-Lakatos Béla (Szászvár-Hidas), 4’09’, 2. Balatoni Árpád-Borsos And­rás (Pécs-Nagyharsány) 4’10”, 3. Király Gábor- Király Zoltán (Görcsöny) 4’17”, 3. Balogh László-Boross Péter (Dömsöd- Pécs) 4’25”. Nem sokkal az eredményhir­detés előtt forgószél söpört vé­gig a környéken, felkapta az ét­terem néhány napernyőjét és mintegy 30-40 méter magas­ságba röpítette. Ettől eltekintve semmi rendkívüli nem történt, a nézők fegyelmezetten betartot­ták a rendezők utasításait. A legközelebbi Völgység Rallyt ősszel rendezik. Hangyái Hírek A Megyéből Ünnepi ülést tart a megyei közgyűlés A Tolna Megyei Önkor­mányzat Közgyűlése au­gusztus 17-én, azaz csütör­tökön délelőtt 11 órai kez­dettel tartja ünnepi ülését Szekszárdon, a régi megye­háza nagytermében. Első napirendi pontként Bach Jó­zsef közgyűlési elnök emlé­kezik meg Szent István ki­rályról, államalapításunkról és az új kenyérről, majd ezt követően kerül sor az ön- kormányzat kitüntető díjai­nak átadására. Kapós a kábel Bonyhádon Ismeretlen tettesek elloptak mintegy háromezer méter hosszú bronzkábelt Bony­hádon. Á Budai Nagy Antal utca végétől Majos felé ha­ladó négy felsővezetéket dézsmálták meg, a kár mint­egy százhatvanezer forint. Úgynevezett aktív vezeté­kekről van szó, tehát ezen még ma is beszélgetnek (be­szélgetnének) a tulajdono­sok, valamint a segélyhívó is ezen a szálon futott. (Egyébként az új rendszer hónapok óta kész e város­részben, de egyelőre még nem kapcsolták be a háló­zatba.) Elfogyott a lakáskeret Augusztus 17-én, csütörtö­kön délután 3 órakor ösz- szeül a tolnai képviselőtes­tület népjóléti bizottsága. Az ülésen többek között szó lesz az ápolási díjak megál­lapításáról, a rendszeres és nem rendszeres szociális el­látásokról, az új fogászati díjtételekről. A bizottság tárgyalja a lakásvásárlási- és építési támogatások téma­körét is. A kérelmek érdemi elbírálására azonban való­színűleg nem kerülhet sor, mivel elfogyott az erre a célra szánt keret. Talajcsere a pillérek mellett A szekszárdi Vállalkozók Házának nyolc - amúgy stabil - pillérét övező tala­jon a csapadék átszivárgott. A Polgármesteri Hivatal In­gatlankezelési Intézményé­nek dolgozói a hét közepén kezdték el a bontást, a vizet áteresztő kavicsréteg eltávo­lítását, a talaj pótlását, az átnedvesedett pillér-burko­lat kicserélését. Rendkívül sok az avartűz Fegyelmezett verseny, forgószéllel Hajtottak a Völgység kupáért A spanyolországi kanyar Kalandok a francia idegenlégióban I. Hősünk - akit saját kérésére nevezünk nemes egyszerűséggel I.-nek - egyáltalán nem Rambo alkat. Ám kisportolt, arányos testalkata egy gramm felesleget sem hordoz: igaz, a francia idegenlégióban különös látvány lenne a túlsúlyos katona. Merthogy a 30 éves, egykor Tolna megyei I. ott szolgál, immár a hatodik éve. Magyarországi szabadsága alatt mesélte el la­punk számára hol érdekfeszítő, hol megdöbbentő kalandjait. — Amikor 1987-ben ki­mentem Nyugatra, akkor azt még úgy nevezték, hogy disszi­dáltam - hajolt a kismagnó fölé I. — Hogy miért is mentem el? Egyszerűen azért, mert pénzt akartam keresni. Tudtam, hogy fiatal esztergályosként soha nem lesz annyi pénzem, mint amennyi kellene. — Melyik ország volt az első állomás? — Ausztria, mint akkor szinte valamennyi rokonság vagy más kapcsolat nélküli disszidensnek. — Tehát a menekülttábor. Nem lehetett egy kellemes hely. — Nekem sem tetszett a helyszín, úgyhogy két hét után fogtam a motyómat, s irány Barcelona. A németeket vala­hogy nem szerettem, az olaszok iránt sem rajongtam, így jobb híján maradt Spanyolország. Aztán ott ragadtam két évig. — S minden voltál, amit csak el lehet képzelni. — így van. Először újságki­hordóként helyezkedtem el. Sok pénzt ugyan nem kerestem, de egyik napról a másikra azért el tudtam éldegélni. S miután úgy fél év elteltével már úgy- ahogy megtanultam spanyolul, az időközben szerzett ismerő­sök egyike komolyabb munká­hoz segített. — Mi volt ez a munka? — Esztergálás, azaz eredeti szakmámban helyezkedhettem el. Ekkor azt hittem, hogy megütöttem a főnyereményt. Kilenc hónap után azonban a tulajdonos elköltözött, s köszö­nettel ugyan, de kijelentette, hogy nincs rám szüksége. — Véget ért tehát a spanyol kaland. . . — Végül is nem is ezért, mert én még maradtam volna. Rövid ideig kamionsofőrként kerestem a kenyeremet, majd feketén taxisofőrködtem az időközben vásárolt Renault 21 - es típusú gépkocsimmal. Az 1989-es évtől azonban - a kö­zelgő barcelonai olimpia miatt - egyre többször zaklatott a rendőrség. A külföldieknek vi­lágosan megmondták, hogy húzzanak el a városból. Miután megvonták a tartózkodási en­gedélyem, nem maradt más vá­lasztásom, mint beülni a ko­csimba, s elbúcsúzni Spanyol- országtól. Szeri Árpád (Folytatjuk.) Sörfesztivál Dombóváron. A pénteken kezdődött dombóvári Adler Sörfesztivál tegnap este ért véget. Hiába volt a helyszín, a DFC sportpálya mellett ezúttal is rengeteg embert vonzó kirakodóvásár, a látogatók tegnap csak nem akartak megjelenni nagy számban. Ezt némileg ellensú­lyozta a szombat este, amikor viszonylag sok érdeklődő látta a sörivó versenyt, amit a képen látható fiatalember nyert meg. Ő a két liter sört 16 másodperc alatt zúdította le a torkán. fotó: bakó

Next

/
Thumbnails
Contents