Tolnai Népújság, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-08 / 158. szám
Nem kétséges, ki lesz a vesztes Orsós Józsefné Három embernek is sok lenne, amennyi terhet a sors Orsós Józsefné, született Orsós Mária, németkéri tanítónő vállára rakott, aki azt még mindig, ép lélekkel elviseli. Rövid családtörténet Édesanyja - akit éppen akkor veszített el, amikor tanítónői fizetéséből egy kicsit megköny- nyíthette volna életét - varázslatos cigány meséi indították el az életbe az okos kislányt. Orsós Mária beás, teknővájó családból származik, anyanyelve román. Idősebb Hanák Ottó, a tanár nem nyugodott bele, hogy a tehetséges gyerek elkallódjon. Biztatására, segítségével érettségizett le, majd Pakson, mint cigány napközis gyerekek gondozója végezte el a kaposvári főiskola levelező tagozatát. Férje huszonöt évig dolgozott a gyulaji erdőgazdaságban, mint fizikai munkás. Most negyven éves, egészséges férfi, akit leírt a társadalom. Csak alkalmi munkát kapnak néha a gazdaságban. Nem a pénz igazán a fontos, hanem, hogy dolgozhatnak, hogy szükség van rájuk. A jövedelempótló támogatás nem jár neki, mert a felesége fizetése hárommal osztva pár forinttal több, mint a nyugdíjminimum valahány százaléka. A pontos szabályokat a helyi rendelet rögzíti. Három fiuk született, a legkisebb, több, mint húsz éve, - egy későn felismert agyhártyagyulladás következtében -a pálfai szociális otthon lakója. Rendszeresen látogatják. Fiatalon, rákban meghalt az öccse, később az apja, majd pedig váratlanul a nővére. Már csak egy testvére él őcsényben. Közben jöttek az ő betegségei, amelyekkel máig küszködik. Legnagyobb fia megnősült, aki a most három éves lánya jövője érdekében nevet változtat. Cigány- és magyarságtudat Évtizedekig csak bizonyított, hogy van olyan okos, művelt, szorgalmas, mint mások. Kiharcolta, hogy ne legyen cigány tanítónő, hanem csak tanító, minden jelző nélkül. Paksról hazaköltöztek Németkérre, házat építettek, autót vettek. Dolgozik, s jól érzi magát a gyerekek között. Középső fia pincér, munkanélküli, pedig kicsit beszél németül is. Állás még csak volna, lehet, hogy csak bejelentés nélkül és ideiglenesen, de talán éppen ki is jönne belőle - az albérleti díj. Más semmi. Ennek ellenére a fiatalember még keres, és reménykedik. Talán a külföldi munkavállalás lenne a megoldás. Csak az fáj, ha például már megállapodtak telefonon, hogy iskolai végzettség, gyakorlat, nyelvtudás megvan. Már csak a nevet kell felírni, és akkor azonnal kiderül hogy az állás mégiscsak tárgytalan. Azt mondta Marika, hogy „az én fajtám körében még mindig nincs akkora becsülete a tudásnak, mint nálatok”. Akkor meg kell kérdeznem, hogy ő nem érzi magát magyarnak? Kiderül, hogy a dolog bonyolult, mert hiszen magyarul beszél, magyarul szól hozzá az irodalom, Magyarország a hazája. Közben természetesen cigány, fáj minden előítélet, igazságtalanság, a csendőrpertu, amit osztályos társai nap, mint nap megkapnak, utcán, buszon, boltban. Megalázó, hogy a naplóban ma is benne van, hogy hány cigány jár az osztályba. Kíváncsi lenne, hogy a szlovákok, horvátok, németek számáról készül-e az iskolákban statisztika? - Az útlevelembe bele van írva, hogy állampolgársága magyar, aztán jön egy szülő, és azt mondja az igazgatómnak, ha az Orsósnéhoz kerül a gyerek, inkább elviszem Paksra, akkor mit kezdjek, a magyarságtudatommal? Csak az bántja, ha nem is akarják megismerni, ha anélkül mondják meg ki ő és hol a helye, hogy egyszer is beszéltek volna vele. Még sosem járt ott, - bár nagyon szeretne - de büszke rá, hogy van Pécsett Ghandi Gimnázium, ahol feke- tén-fehéren kiderül, hogy köztük is vannak okosak, tehetségesek. Kapott tankönyveket, amiket megmutat kis tanítványainak, akik még előítéletek nélkül, kíváncsian kérdezik meg, igaz-e a hogy a tanító néni cigány. A könyvek, a kazetták segítik abban, hogy megmagyarázza nekik, kik a cigányok. Élesedő ellentétek A, ha egyszer sok pénze lenne kezdetű kérdésre azt válaszolta, hogy cigány meséket, dalokat gyűjtene, és videóra venné, hogy Ignác Pista bácsi hogyan vájja a teknőt, mert ha az öregek kihalnak, már soha senki nem tudja többé elmondani a mesét, a régi módon elkészíteni a teknőt. Útálom a tolerancia szót, mert ronda, és mert szégyen, hogy használni kell. Már harmadszor hallva Marikától döbbenek rá, hogy egyre fontosabbá válik maga a fogalom. Azt mondja, megérti azokat, akik egész életüket ledolgozva, most alig kapnak több nyugdíjat, mint amennyi a segélye annak, aki alig dolgozott. A helyzet egyre rosszabb, és kilátástalanabb. Minél több a szegény, annál inkább hajlamos a bűnbakkeresésre. Ő még tanulhatott, ha meg is fizette az árát, de ha már csak a pénzen múlik ki tanulhat, nem kétséges, hogy megint ki lesz a vesztes. Németkéren nem alakult cigány önkormányzat. Orsós Józsefné az iskolában ifjúságvédelmis, az önkormányzat szociális bizottságának tagja. Ihárosi Ibolya Dudái Ferenc újabb 5 évre a mözsi iskola élén Krétagond és hangzatos szlogenek Dudái Ferenc a mözsi iskola igazgatója, további 5 évig, 2000-ig tölti be ezt a posztot. A tolnai képviselőtestület legutóbbi ülésén egyhangúlag döntött erről. □ — Igazgató úr, önről az egyik képviselő' azt mondta, hogy nem könnyű ember. A korábbi ciklusban - városatya-igazgatóként - ráadásul konfliktusa volt az önkormányzattal az F-kategória ügyében. Nem tartott attól, hogy nem fogják támogatni a pályázatát? — Nem arról van szó, hogy nem vagyok könnyű ember, csupán arról, hogy nem vagyok hajlandó mások rossz döntéseit átvállalni. Két és fél évvel ezelőtti dolgokat előhozni pedig nem célszerű, a korábbi „konfliktus” idején más volt a szituáció. Nem féltem attól, hogy nem választanak meg újra. Á tantestületet és a mözsi lakosságot is magam mögött éreztem az elmúlt öt év alatt. Az más dolog, hogy nem számítottam egyhangú képviselőtestületi igenre. — Amikor Ön a pályázatát elkészítette, a megszorító intézkedések még nem voltak ismertek. Most, hogy látja, mi valósulhat meg eredeti elképzeléseiből? — A pályázatomat már annak idején visszafogottan írtam meg, hiszen Bokros úr színrelépése óta várható volt valamilyen megszorítás, csak arra nem számítottam, hogy ilyen mértékű lesz. Az biztos, hogy azokat a szlogeneket - amit többek között a művelődési miniszter is hangoztatott, hogy az oktatásügy sérelme nélkül kell megtenni ezeket a lépéseket - nem lehet végrehajtani, hiszen bármilyen intézkedést teszünk, az mind az oktatás, a gyerekek sérelmére történik. Ezért már a megtakarításokkal kapcsolatos intézkedési tervben több változatot dolgoztam ki. Hogy miként sikerül megvalósítani az elképzeléseimet, az nagymértékben függ attól, hogy a tolnai képviselőtestület a leadott tervezetre hogyan reagál. Az intézkedések hatására egyébként sérül a szakmai és a gazdálkodási önállóság is. Azt kell mondanom, hogy ezek a megszorítások mintegy 25 évvel ezelőtti szintre vetik vissza az oktatásügyet. — Várható-e az oktatás ellehetetlenülése, vagy ahogy Ön egyszer fogalmazott, a mözsi iskola bezárása ? — Amikor megismertem a gazdasági megszorító terveket, akkor első felindultsá- gomban azt mondtam, hogy legfeljebb bezárjuk az iskolát. Nos, persze ez nem lesz így. Viszont még az is lehet, hogy krétagondjaink is jelentkeznek. A megszorító intézkedések mindenképpen visszahatnak az oktatás minőségére, ami igen komoly tudásszint- visszaesést is jelenthet. — Ha most kellene pályáznia, beadná e a pályázatát? — Volt egy pillanat, amikor úgy gondoltam, hogy vissza kellene vonni a beadott pályázatot, és nem szabadna felvállalnom ezt az intézkedéssorozatot. Hogy mégsem vontam vissza, annak az az oka, hogy a mözsi tantestület többet érdemel annál, semhogy az eddig elért eredmények szétzilálódjanak. Ha az elért eredményeknek csak töredékeit tudjuk megtartani, akkor is megéri. Tudom, hogy nagyon nehéz évek elé nézünk, de remélem, lesz időszak, amikor a mostani intézkedések megkérdőjeleződnek, és elindulhatunk arrafelé, ahol most tartottunk.-sLendvai István negyven éve a pályán Nem szabad felhígítani a papságot Lendvai István, hat éve Tolnán tevékenykedő apátplébá- , nos az elmúlt vasárnap jubilált: ekkor volt 40 éve, hogy első miséjét megtartotta. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele. — Apát úr, mi történt pappá szenteléséig? — Érdekesen indult a papság felé való indulásom, 1946 nyarán. Hárman mentünk szekszárdi gyerekek Pécsre felvételizni — gyalog. Amikor a püspök megtudta, hogy milyen áldozattal értünk oda, azt mondta, hogy ezeket a gyerekeket fel kell venni, mert biztos van bennük hivatástudat. A Nagy Lajos Gimnáziumba írattak be bennünket, ciszterek tanítottak ott. Végül Győrben végeztük el a teológiát, és a pécsi székesegyházban szenteltek bennünket pappá, 1955-ben. — Mikor döntötte el, hogy a papi hivatást választja? — Gyerekkoromban. Volt egy nagyon jó papunk, és egy remek hitoktatónk, dr. Hegyi László, aki rendkívül nagy hatással volt ránk. ő indított el. — Hol kezdte hivatását? — Nagydorogon. Hamarosan jött az '56-os forradalom, többször is beszéltem azokban a napokban tömegek előtt, az összefogás szükségességét hangoztatva, az ország szabadságának megőrzése érdekében. A forradalom után a plébániánk falára éjszaka felírták, hogy „Reszkessetek ellenforradalmárok!”. A párttitkámál történő tiltakozásomra aztán eltüntették a feliratokat. A püspök úr azonban félt, hogy valami bajom lesz, végül Márokra helyezett, Villány mellé. Nagyon szép 3 és fél évet töltöttem ott. Utána Dombóvárra kerültem a zárdába, hittanámak. Ez nagy kitüntetésnek számított, én nem voltam különösebben elragadtatva. Ám sok szép emléket őrzök innen, a fiatal tanárokkal összebarátkoztunk, együtt jártunk nyaralni a Balatonra. Ezután Mohácsra kerültem, ahol a főnököm nagyon féltékeny ember volt. Feljelentett egyszer az ÁEH-nál, hogy any- nyi a gyerek a miséken az oltárnál, hogy a papnak már nem is jut hely. Később Tengelicre kerültem plébánosnak, a 25 év alatt igen jól éreztem magam. Tengelic volt a megyei pártbizottság anyaközsége. Ennek ellenére boldogultam. Jóban voltam a párttitkárral, a tanácselnökkel, a tsz-elnökkel is. Tolnára nagyon szívesen jöttem, régi vágyam volt. '89-ben kerültem ide. Nehéz helyzet volt, ittmaradt a káplán, aki nálam sokkal idősebb volt, és azt remélte, hogy majd őt nevezik ki plébánosnak. A tolnaiak nagyon nehezen fogadtak be. Hála Istennek azóta megtört a jég. Szeretném megújítani a tolnai egyházközségi képviselőtestületet, kifes- tetésével pedig jövőre egy kis ékszerdobozzá válik a Dunántúl építészetileg egyik legszebb temploma, a tolnai.-—Hogy fogalmazná meg a papi hivatás lényegét? — Pap csak olyan ember lehet, akinek a szívébe belefér mindenki. Ez a lényeg. —- Soha nem szeretett volna saját gyereket? — Nem. Az Úristen nekem mindig teremtett olyan helyzeteket, hogy az apai ösztönt kiélhettem. Tengelicen például egy kisfiú szinte hozzánk nőtt. O jelenleg a tamási plébános. — Jó a kapcsolat a helyi ön- kormányzat és az egyházközség között. — Példaértékű a kapcsolatunk. Amikor visszakaptuk az I-es iskolát, nem mondtam, hogy most aztán pucoljon az állami iskola innen, hanem leültünk szépen megbeszélni, hogyan tovább. Igenis szükség van a kompromisszumokra. — Ön szerint mi orvosolhatná azt a problémát, hogy kevés a pap? — Az idő. Semmiképpen nem a fegyelemlazítás. Nem szabad felhígítani a papságot. A mostani aktív szülők annyit hallották az egyházról, az Istenről, a papságról, hogy az hülyeség, hogy az csak duma, hogy ez érezteti a hatását most is. Ők nagyon nehezen tudnak papot nevelni. El kell jönni az időnek, amíg szemléletváltozás következik be. — Akkor Ön nem ért egyet például a cölibátus feloldásával? — A civilek azt gondolják, hogy sokkal több volna a pap, ha nősülhetnének. Tévedés. Ettől nem lenne több pap, és még nagyobb baj lenne. Mert nem tudnák vállalni a családjuk gondja mellett a hívek problémáinak felvállalását is. — A korábbi kormány a vallásos világnézetnek tágabb teret engedett... — Nem engedett. Sajnos. Nem tették meg, amit megtehettek volna. A katolikus egyház legalábbis nem működött együtt a politikával, mi alig kaptunk vissza például egyházi ingatlant. .. — A tavalyi választások idején úgy tudom, Ön többször is szenvedélyesen bírálta a híveket politikai állásfoglalásuk miatt. — Csak akkor, ha panaszkodtak. Akkor mondtam azt nekik, hogy maguk akarták. Mert nem mentek el szavazni. Ez volt a baj. Mert nem a kommunisták nyerték meg a választást, hanem az a sok buta ember vesztette el, aki nem szavazott. — Ön egyébként mennyire folyik bele a politizálásba? — Nem folyók bele. Én nem kötelezem el magam sehova, mert én a kommunistának is a plébánosa vagyok. Nekem a mérleg nyelvének kell lennem. Persze, ha valami rossz, arra soha nem fogom azt mondani, hogy jó. . -s-