Tolnai Népújság, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-03 / 153. szám
8. oldal Sport 1995. július 3., hétfő Sportvilág Strasbourg. Kisebb botrány tört ki Petry Zsolt leendő csapata, a török Genc- lerbirligi UEFA-Intertotó Kupa-mérkőzésén. Miután a francia Racing Strasbourg együttese 3-1-es vezetést szerzett ellenük, a török vendégszurkolók azt reklamálták, hogy a gólt lesállás előzte meg. Felháborodásukban vizespalackokat és műanyag székeket dobáltak be a pályára, így a bírónak nyolc percre meg kellett szakítania a játékot. A mérkőzés csak a csendőrök erélyes közbelépése után folytatódhatott. London. A brit Naseem Hamed maradt WBC profi ökölvívó szervezet nagy- harmatsúlyú világbajnoka, miután a tizenkét menetesre tervezett összecsapáson már a második három percben kiütötte ellenfelét, az egykori címvédő kolumbiai Juan Polo Perezt. Gateshead. Új világcsúcs született az angliai Gates- head-ben rendezett nemzetközi atlétikai versenyen. A cseh Daniela Bartova női rúdugrásban átvitte a 4.14 métert, és ezzel két centiméterrel megjavította korábbi, saját rekordját, amelyet a múlt hónapban Duisburgban állított fel. Szófia. A tavaly Európában az év labdarúgójának választott Hriszto Sztoicskov a bolgár rádióban megerősítette, hogy az UEFA Kupagyőztes olasz AC Pannánál folytatja pályafutását. Sztoicskov nem árult el részleteket szerződésével kapcsolatban, az itáliai televízió jelentése szerint azonban 25 milliárd líráért (15 millió dollárért) írt alá hároméves szerződést. Olasz értesülések szerint az összeg egyik fele a játékost, a másik volt klubját, a spanyol Barcelonát illeti. Sztoicskovot persze az újságírók közül sokan faggatták eddigi edzőjéről, Johan Cruyffról, akivel spanyolországi távozása előtt nézeteltérése támadt. — Csak köszönettel tartozom Cruyffnak, nagyon tisztelem őt. Ha nem kedvelt volna engem, aligha lehettem volna a Barcelona játékosa. De minden jónak vége szakad egyszer ... mondta a bolgár futballista, aki öt évet töltött el a katalán együttesnél. Vadonatúj szerződésének aláírását bolgár válogatott csapattársá- vál, Jordan Lecskovval együtt Várnában ünnepelte. Bár a szurkolók még reménykednek, de a döntés megmásíthatatlannak tűnik Sztoics szögre akasztotta a csukát A Bonyhád-Komló NB III-as labdarúgó mérkőzéssel véget ért egy fejezet Sztoics Zoltán életében, ugyanis a kitűnő játékos, nagyszerű sportember elhatározta, hogy szögre akasztja a futballcipőt. A visszavonuló középhátvéddel utolsó találkozója után beszélgettünk: — Zoli! Hogyan kezdődött és miként alakult játékospályafutásod? — Édesapám a hatvanas években a Szászvári Bányász kapuját őrizte, de két nagybátyám - a Bocz fivérek - is annak a tizenegynek, illetve az NB Il-es csapatnak volt a tagja. Bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy sráckoromban ismeretséget kötöttem a labdával. Leigazolásom, 1978. után végigjártam azt a bizonyos szamárlétrát, tehát a serdülő és ifi csapat után '85 nyarán bekerültem a szászvári felnőtt együttesbe. Katonaként '89-től, másfél évig az NB III-as Kaposvári Táncsicsban szerepeltem. A leszerelést követően visszatértem anyaegyesületembe, mely kiesett a harmadik vonalból, így három évvel ezelőtt Bonyhádra igazoltam. — Melyik poszton szerepeltél? — Első edzőm, Pécsnek Pali bácsi a beállós posztra állított még a serdülőben, s ettől kezdve ezen a poszton, illetve középhátvédként számítottak rám. Úgy érzem mindkét szerepkör „feküdt” nekem, mert emberfogóként teljesítettem a rám bízott ellenfelek semlegesítését. Igaz, nem tartoztam a szélvészgyors és technikás játékosok közé, ám gyengéimet jó helyezkedéssel, megfelelő fejjátékkal és ütemérzékkel igyekeztem korrigálni. — Védő létedre nem tartottak durva játékosnak. — A játékvezetőkkel kevés dolgom akadt, a Bonyhád színeiben egyszer állítottak ki, akkor egy sárga lap után elgurítottam a lasztit. Ezelőtt szintén egyszer parancsoltak le a pályáról idő előtt a bírók. Viszont tény: utolsó emberként nem nehéz „besárgulni”, hiszen ha kell, szabálytalanság árán is próbálja az ember a gólt megakadályozni. — Emlékezetes mérkőzéseid? — Számomra valamennyi az marad. Szívesen emlékszem a Nagyatád ellenire, mert akkor távolról sikerült betalálnom, ami egy védő életében elég ritka esemény. — Erőd teljében vonulsz vissza. Miért? — Sajnos bokaszalagjaim nem bírják az állandó terhelést, már az ifiben jelentkeztek a problémák. Kétszer gipszelték, aztán fáslizni kellett, igaz műtétre nem került sor, de előbb utóbb ez is bekövetkezett volna. Kevesen tudják, hogy tavaly az Achilles-ínam rakon- cátlankodott, szinte végig fagyasztani kellett. Pályafutásom kezdete óta, tehát '78-tól minden vasárnap pályára léptem, belefáradtam, annak ellenére, hogy még csak 28 éves vagyok. — Alacsonyabb szinten, amolyan levezetésképpen folytatod a focit? — Hirtelen valóban nehéz „leállni”, tehát hobbi-szinten elfocizgatok mondjuk heti egykét alkalommal kispályán, de várnak az öregfiúk is. Versenyszerűen már nem folytatom alacsonyabb bajnokságban sem, mert akkor edzeni kellene, és én a Stoll Autóházban 17 óráig dolgozom, tehát nincs időm erre. — Az edzőségről mi a véleményed? — Mentalitásom miatt nem vagyok edzőtípus, akadna, akikkel nem tudnék szót érteni. Jobb a békesség! — Beszéljünk az utolsó meccsedről, hogy láttad belülről? — „Tűzközelből” hajtós, küzdelmes találkozónak tűnt. A csúszós talajon végig bírták erővel a csapatok. Kettő-null után a hajrára feljött a Komló. A reális eredmény szerintem a 2-1 lett volna, engem ekkor cseréltek le, mivel megbeszéltük még előző nap, hogy valamennyi cserejátékos lehetőséget kap. Egyébként előzőleg kiegyeztem volna a döntetlennel, hiszen a Bányászt jobb képességű játékosok alkotják. Sokan mondták azóta, hogy ha a pályán maradok, akkor győzünk. Persze utólag könnyű okoskodni! — Ki veheti át a szerepkörödet? — Ez a vezetők dolga, de Stumpf szerepelt már igen jól középhátvédként, s az ezüstérmes ificsapatból felkerülhet a tehetséges Csordás is. No, meg persze jön az átigazolási időszak. Ez utóbbi már aligha érinti Sztoics Zoltánt, bár a bonyhádi szurkolók titkon még reménykednek, hogy a népszerű „Csákány” még alszik egyet-kettőt döntésére, s esetleg megváltoztatja elhatározását. H. I. Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság Ismét Schumacher győzött A német Michael Schumacher nyerte a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság hetedik futamát, a 45. Francia Nagydíjat. A Benetton-Renault pilótája idei negyedik, pályafutása 14. futamgyőzelmét ünnepelhette, s így az összetettben is megerősítette vezető helyét. Schumacher előnye most már 11 pont a brit Damon Hill-lel szemben. A rajtnál a brazil Rubenc Barrichello és a francia Olivier Panis kiugrott, így mindkettőjüket megbüntették. A verseny elején úgy látszott, hogy az első kockából rajtolt Hill magabiztosan őrzi előnyét, ám Schumacher már a 14. körben ráijesztett a brit pilótára. A német versenyző előzési kísérlete azonban ekkor nem járt sikerrel, így Hill maradt az élen. A 22. kör hozta meg a fordulatot. Hill éppen a boxutcában tartózkodott, Schumacher pedig természetesen kihasználta a lehetőséget és 7 mp-es előnnyel az első helyre ugrott. A harmadik és a negyedik helyen ekkor két brit versenyző, Martin Brundle és David Coulthard autózott. A hazai pilóta, a Ferrarival versenyző Jean Alesi az ötödik helyen állt. Hill nem tudta tartani a lépést Schumacherrel, így a kettőjük közötti távolság egyre nőtt. Nem túl sok izgalom jellemezte a futamot, a hátralévő időben már csak két jelentős változás történt. Az egyik: szemerkélni kezdett az eső, a másik pedig, hogy Coulthard megelőzte Brundle-t, így felállhatott a dobogó harmadik fokára. A Francia Nagydíj végén tehát Schumachert intették le elsőnek, őt követte a jócskán lemaradt Hill, a harmadik helyen pedig Coulthard végzett. A Francia Nagydíj végeredménye: 1. Michael Schumacher (Benetton-Renault) 1:38:28.429 óra, 2. Hill (Williams-Renault) 31.309 mp hátrány, 3. Coulthard (Williams- Renault) 1:02.826 p h, 4. Brundle (Ligier-Mugen) 1:03.293 p h, 5. Alesi (Ferrari) 1:17.869 p h, 6. Barrichello (Jordan-Peugeot) 1 kör h. A vb-pontverseny állása hét futam után: 1. Schumacher 46, 2. Hill 35, 3. Alesi 26, 4. Gerhard Berger (osztrák, Ferrari) 17, 5. Coulthard 13, 6. Johnny Herbert (brit, Benetton- Renault) 12 ponttal. Guóth Iván után - Guóth Iván előtt? Csák Magdolna a KSC-nél Az Ikarus KC tavasszal 78-64-re győzte le a KSC-t Már több, mint két hónappal ezelőtt befejeződött az NB I- es női kosárlabda bajnokság 1994/95-ös pontvadászata, de a szurkolók közül még sokan „rágódnak” a KSC Szekszárd harmatos szereplésén. A nyolc hónap leforgása alatt valóságos edzőkavalkádot bemutató csapat alatt bizony igencsak „zörgött a léc”, hiszen a szövetség határozata alapján a következő bajnokság A-csoportjában tizennégy együttes kezdheti meg a küzdelmeket, s Berkóék éppen a bűvös 14. helyen zárták az évadot. A közelmúlt tényeiről és a jövő lehetőségeiről beszélgettem dr. Sólyom Bódoggal, a klub elnökével: — Minek tulajdonítja, hogy ebben az idényben egy tréner alatt sem melegedett meg igazán a kispad? — Akik figyelemmel követik a csapat életét, azok tudhatják, hogy a klub történetében még nem volt példa arra, hogy a bajnokság közben edzőt váltottunk volna. Sajnos most kétszer is lépés- kényszerbe kerültünk, s a csapat A-csoportos tagságának megőrzése érdekében lépnünk is kellett. Remélem azonban, hogy jövőre már nem fog illeni ránk az „edzőfaló csapat” jelző. — Van már kiszemeltjük a posztra? — Szóban már megállapodtunk Guóth Ivánnal, de a végleges szerződésaláírást feltételekhez kötötte, amelyek közül a legjelentősebb, hogy sikerül-e megfelelő centert igazolnunk. — Ha már itt tartunk, milyen változások várhatók a játékoskeretben? — Gabidullina szerződése lejárt, Madarassal, Berkóval és Badiccsal viszont hosszabbítottunk, emellett Kranyecz, Nagy és Szabó játékára is számítunk. Van egy új szerzeményünk is a többszörös válogatott Csák Magdolna személyében, aki korábban a Tungsramban és a BSE-ben szerepelt. A centerkérdés továbbra is nyitott, ennek oka tulajdonképpen az, hogy amilyen a jelenlegi gazdasági helyzet, olyanok a mi anyagi lehetőségeink is. Bár az ön- kormányzat, a Gemenc Volán, a Gemenc Gabona, a Dom Rt. és kisebb cégek támogatását élvezzük, még mindig sok üres hely van a pénztárcánkban. — Mikor kezdődik a felkészülés? — Július 10-én kezdünk, s augusztus 30-án játsszuk első találkozónkat, hazai pályán fogadjuk a bajnok PVSK együttesét. Remélem a következő szezonban több örömet okozunk majd a mellettünk a kudarcok ellenére is kitartó szurkolóknak.-lódiTenisz: Wimbledonból jelentik Példátlan botrány, kizárták az amerikait Atlétika Budapest-bajnokság Női rúdugró-csúcsok Újpesten Vasárnap szünnap volt a wimbledoni nemzetközi teniszbajnokságon, de sajnos volt miről beszélniük a sportág rajongóinak. A szombati botrány példátlan a szigetországi Grand Slam- toma történetében. Mint ismert, a férfi egyes harmadik fordulójában az amerikai Jeff Tarango, a német Alexander Mronz elleni mérkőzésen elhagyta a pályát. Az összecsapáson 7:6, 2:1-re Mronz vezetett, s a 26 éves amerikai játékos szerint a francia mérkőzésvezető, Bruno Rebeuh szándékosan téves ítéletekkel sújtotta őt. A feszültségeket nem csak Tarango lelépése fokozta, hanem az is, hogy az egykori egyetemi bajnok teniszező felesége a nyomaték kedvéért arcon vágta Rebeuh-t. A mérkőzés után Tarango azzal vádolta meg a francia bírót, hogy már többször is befolyásolta bizonyos találkozók végeredményét. A versenyző egy nevet is említett, szerinte Rebeuh a svájci Marc Rosset-nek is „ajándékozott” már mérkőzést. Súlyos a vád, hiszen Rebeuh a Nemzetközi Tenisz Szövetségnél nagyon elismert bírónak számít. Tarangót természetesen kizárták a további küzdelmekből, így az idei wimbledoni bajnokságon már vegyes párosban sem folytathatja a játékot. Totó A totó 26. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Naestved-Békéscsaba 3-3 x 2. Ton Pentre-Heerenveen 0-7 2 3. R. Velenje-Tottenham 1-2 2 4. Bordeaux-Norrköping 6-2 1 5. Helsinki-Bohenians 3-2 1 6. Zagreb-Linzer ASK 0-0 x 7. P. Thistle-Keflavik 3-1 1 8. Konstanca-Szczeczin 2-1 1 9. Beveren-C. Piaira 0-2 2 10. Etir Timovo-Bmo 3-2 1 11. Bursaspor-Jerusalen 2-4) 1 12. Strasbourg-Genclerb. 4-1 1 13. Petah Tikva-Floriana 1-1 X Plusz 1 mérkőzés: 14. Vilnius-Vorwärts 1-1 X Vasárnap Újpesten, a Szilágyi utcai sportpályán befejeződött az atlétikai Budapest-bajnokság, amely egyben a Hungária Biztosító Kupa negyedik fordulója volt. A kétnapos viadal során a felnőtteknél Szabó Zsuzsa teljesítménye emelkedett ki, a TFSE versenyzője egy centivel megjavította az általa tartott 3.60 méteres országos felnőtt és utánpótlás-csúcsot rúdugrásban. Németh Krisztina, az újpestiek fiatal rúdugrója az ifjúsági csúcsot javította meg 3.25 méterről 3.30-ra. Eredmények, férfiak: 200 m: 1. Dobos György (UTE- AKUH) 21.25, 2. Rezák Pál (UTE-AKUH) 21.25 mp. 800 m: 1. Tölgyesi Balázs (ARAK) 1:48.00, 2. Korányi Balázs (ARAK) 1:48.58 perc. 10 000 m: 1. Pintér István (UTE- AKUH) 31:35.25 perc. 400 m gát: 1. Róth Miklós (UTE- AKUH) 51.18 mp. 3000 m akadály: 1. Banai Róbert (UTE- AKUH) 9:06.20 perc. 4x400 m: 1. Honvéd-Schwechater (Lázár, Németh, Szántó, Fajszi) 3:29.82 perc. Magasugrás: 1. Stefan Zoric (jugoszláv) 2.14 méter. Rúdugrás: 1. Les Gro- mantik (kanadai) 5.20 méter. Hármasugrás: 1. Czingler Zsolt (UTE-AKUH) 16.73 méter. Diszkoszvetés: 1. Benzenleit- ner Ottó (Haladás VSE) 56.48 méter. Kalapácsvetés: 1. Fábián Zoltán (Haladás VSE) 75.78, 2. Németh Zsolt (SZAC ,93) 75.14 méter. Nők: 200 m: 1. Barati Éva (Honvéd-Schwechater) 23.96 mp. 800 m: 1. Mészáros Krisztina (Honvéd-Schwechater) 2:06.53 perc. 5000 m: 1. Teveli Zsanett (UTE-AKUH) 17:35.26 perc. 400 m gát: 1. Ray Szilvia (TFSE) 58.70 mp. Rúdugrás: 1. Szabó Zsuzsa (TFSE) 3.61 méter - új országos felnőtt és utánpótlás-csúcs, 2. Németh Krisztina (UTE- AKUH) 3.30 méter - új országos ifjúsági csúcs. Távolugrás: 1. Vaszi Tünde (Honvéd- Schwechater) 6.47 méter. Súlylökés: 1. Divos Katalin (Szombathelyi AC ,93) 14.49 méter. Gerelyhajítás: 1. Zsigmond Kinga (FTC) 61.30 méter. Kalapácsvetés: 1. Divos Katalin 52.84 méter.